Izgalmas, felnőttek és gyerekek számára egyaránt érdekes tárlatot láthatnak az érdeklődők a Nagy Balogh János Kiállítóteremben. A látványról Vidák Zsolt grafikusművész, illusztrátor gondoskodik, aki 2008-ban végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem grafika szakán, diplomamunkája elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének különdíját. Még abban az évben beválogatta a a Lürzer’s Archive német szakmagazin a világ kétszáz legjobb illusztrátora közé, s azóta még kétszer megkapta ezt a szakmai elismerést. Jellegzetes, abszurd figurákkal zsúfolt képi világot bemutató munkáival hazai és külföldi magazinokban, kiállításokon szerepel, és tervei alapján készült Magyarország legnagyobb tűzfalfestménye is. Június 2-ig megtekinthető kispesti tárlata eddigi munkáiból – illusztrációkból, képregényekből, plakátokból, bélyegekből – nyújt ízelítőt.
– Eredetileg épületgépésznek tanult, hogyan lett grafikus?
– Hosszú és rögös út vezetett idáig. Már kiskoromban is mindig rajzoltam, bár a középiskolában egy kicsit háttérbe szorult, a főiskolán újra több időt töltöttem ezzel. Az épületgépész diploma megszerzése után két évig dolgoztam a szakmában, de közben tudatosult bennem, hogy érdemes inkább más utat választanom. Akkor már rajziskolába jártam, ahol határozott ösztönzést kaptam a továbbtanulásra, így végül a grafika mellett döntöttem.
– Leltár címet viselő kispesti kiállításán szürreális, groteszk illusztrációit és könnyedebb, barátságosabb képeit is szemügyre vehetik az érdeklődők.
Próbáltam szubjektív összegzést adni a diploma óta eltelt időszakból. Kezdetben egy keményebb, groteszkebb vonalat követtem a Roham és a Symposion magazinokban, illetve a külföldi underground kiadványokban megjelent, sajátos narratívájú illusztrációkkal és képregényekkel, amely a Freud-sorozatban csúcsosodott ki. Közben kapcsolatba kerültem egy kanadai illusztrációs ügynökséggel, és elkezdtem gondolkodni azon, hogyan lehetne kicsit finomítani a stílusomon, élvezhetőbbé és kedvesebbé tenni az illusztrációkat. Ekkor indult a könnyedebb, konszolidáltabb Budapest-sorozat. Célul tűztem ki, hogy nem adom fel magamat, ezért megmaradt a keményebb vonal, és lett egy élvezhetőbb.
– Kedves, színes képein sajátos szemszögből, részletgazdagon mutatja be a várost. Miért éppen Budapest?
Mindig is foglalkoztatott, hogy miért nem készültek Budapestről olyan egyedi képeslapok vagy zsebkönyvek, amelyek a pesti embereket, karaktereket mutatják be, így megrajzoltam azokat a típusokat, akikkel nap mint nap találkozunk az utcán. Ezeken a rajzokon elég sokat dolgozom, időnként annyit nézek egy-egy képet, hogy már nem látom friss szemmel, és úgy gondolom, hogy unalmas. Ezért elkezdtem még jobban tagolni, egészen addig, amíg azon veszem észre magam, hogy telezsúfoltam a felületet. De a végén elérkezik a pillanat, amikor már érzem, hogy valóban elkészült az alkotás.
– Elég szokatlan vállalkozásnak tűnik, hogy bélyegeket is tervez a Magyar Postának. Hogyan kezdődött az együttműködés?
A Magyar Posta 2005-ben, a 125 éves Magyar Iparművészeti Egyetem tiszteletére kiírt egy bélyegpályázatot, amit megnyertem. Azóta is rendszeresen indulok hasonló pályázatokon, eddig több mint tíz alkalommal jelent meg általam tervezett bélyeg közlekedési eszközökről, sportesemények apropóján vagy éppen ismert személyiségek születési évfordulóihoz kapcsolódóan.
– Munkáival külföldi érdeklődők is találkozhattak, múlt évben Oslóban nyílt önálló tárlata.
– Két évvel ezelőtt a fővárosi kArton Galériában volt egy saját kiállításom, amelyre az egyik egyetemi tanárom Norvégiában élő régi diákja is eljött. Ő akkor lelkesen felajánlotta, hogy szeretne nekem egy kiállítást Oslóban, én pedig örömmel éltem a lehetőséggel. A kiállítás nagyon sikeres volt, sok érdeklődő jött el, és több képemet is megvették.
– A Symposion gondozásában kiadott könyvben három novellája is megjelent.
– A Symposion egy szerb és egy magyar illusztrátort kért fel a könyvhöz, mindketten nyolcvan oldalt kaptunk, a lapokat pedig úgy és azzal tölthettük meg, amivel csak akartuk. Már korábban is írogattam magamnak, mivel utazás közben gyakran ütöttem el az időt azzal, hogy szürreális, kicsavart szavakat írtam fel a noteszomba, amiket otthon aztán mondatokká alakítottam. Olyan irodalmi szófordulatokat is igyekeztem használni, amelyek hasonló utánérzést adnak nekem, mint amikor Kafkát olvasok. Később a Symposion-könyvembe ezeket a mondatokat használtam fel. Sokat dolgoztam azon, hogy azt érezze az olvasó, valami történik benne, mégis teljesen értelmetlen legyen az egész.
– Idén jelent meg Vig Balázs meseíró Todó kitálal az oviról című új könyve, amelyet szintén ön illusztrált. Milyen kihívást jelentett ez a munka?
– Igazán aktuálisnak bizonyult, ugyanis tavaly költöztem össze a párommal, akinek a hatéves kisfia ugyanazokkal sikerekkel és problémákkal találkozik az óvodában, mint a könyv szereplői. Éppen ezért végig nyomon követte, éppen hol tartok a munkában, és ő bizonyult a legjobb kritikusomnak. Korábban kicsit idegennek éreztem magamtól a meseillusztrációkat, de a mostani felkérésnek örömmel tettem eleget, és a gyerekkönyvnek köszönhetően egy új világ nyílt meg bennem.
PRUSINSZKI ISTVÁN
EREDETILEG MEGJELENT
A KISPESTI MAGAZIN 2016. MÁJUSI SZÁMÁBAN
