Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

„A SAJÁT SZEMEMMEL LÁTTAM!”

2015. augusztus 20. - Prusi

Az égen megjelenő anomáliákat, rejtélyes objektumokat időnként közismert személyiségek is észlelik. Számos világsztár vállalta és vállalja fel, hogy megmagyarázatlan esemény szemtanúja volt, vagy általa földönkívülinek vélt jelenséget látott. Ezek a hírességek nem keresték a találkozást az idegenekkel, gyakran sokáig hallgattak különös kalandjaikról, de végül a nyilvánosság elé álltak saját történeteikkel.

20150820_illusztracio_1.jpg

A Beatles egykori frontembere, John Lennon 1974. augusztus 23-án este 9 órakor akkori barátnőjével, May Panggel együtt pillantott meg egy lapos kupolára emlékeztető ufót manhattani lakásának ablakából. Később egy rádióinterjúban maga számolt be az észlelés körülményeiről: „Derült nyári este volt, amikor megláttam egy lebegő objektumot, amely tőlem alig száz méterre lehetett. Körben az alján közönséges izzókhoz hasonló fények villogtak, a tetején pedig egy piros lámpa világított. Semmiféle hangot nem adott, csak az alattunk haladó forgalmat lehetett hallani.” Lennon kizártnak tartotta, hogy helikopter lett volna: „Az első gondolatom az volt, hogy valamiféle ballon, de ahhoz túl közel volt a háztetőkhöz, és túlságosan jól manőverezett.” Állítása szerint az ufó öt-tíz percig lebegett egy helyben, majd elrepült a folyó mentén. A zenész egy vázlatos rajzon is emléket állított az észlelésnek. A szkeccset – amit röviddel az eset után készített – 2014-ben árverezték el, és az előzetes várakozásokat messze felülmúló árat, közel négymillió forintnak megfelelő fontot fizettek érte. Lennon egyébként néhány évvel később meg is zenésítette élményét: meggyilkolása előtti utolsó dalai egyikében azt énekli, hogy „ufók vannak New York felett, és nem is lep meg túlságosan”.

20150820_illusztracio_2.jpg

A Star Trek című sorozat Kirk kapitánya, William Shatner kanadai színész egy alkalommal csodával határos módon menekült meg a kaliforniai Mojave-sivatagban. Megállt néhány percre, hogy felfrissítse magát, de a pihenő után nem indult be a motorja. Shatner ott állt a sivatag kellős közepén, kilométerekre minden civilizált helyről. Ha rossz irányba indul, valószínűleg nem talál segítséget, és a gyilkos hőség újabb áldozatot szed. Néhány perc elteltével azonban egy gyorsan mozgó objektumot pillantott meg a feje fölött. A színész bízott az ufóban, arra indult el, amerre azt elrepülni látta – és így szerencsésen megmenekült.

20150820_illusztracio_3.jpg

A 2016-ban elhunyt olimpiai és világbajnok ökölvívó, Muhammad Ali a New York-i Central Parkban látott ufót 1972-ben, egyik edzése közben. „Nem sokkal napfelkelte előtt a parkban kocogtam, amikor az a ragyogó fény megjelent fölöttem. Úgy tűnt, mintha engem nézne. Olyan volt, mint egy hatalmas villanykörte az égen” – emlékezett vissza az esetre. A négyszeres Grammy-díjas angol-ausztrál énekes és színésznő, Olivia Newton-John többször is nyíltan beszélt nem mindennapi élményéről. Mindössze 15 éves volt, amikor látott egy azonosítatlan tárgyat, amely elmondása szerint „csodálatos sebességgel repült”. Robbie Williams egy interjúban beismerte, hogy három alkalommal is látott már ufót, és annyira megérintették ezek a találkozások, hogy a 2000-es évek közepe óta élénken foglalkoztatja a földönkívüli élet kérdése. „Ha egyszer felhagyok az énekesi karrieremmel, teljes munkaidőben az ufók után fogok kutatni” – nyilatkozta a brit énekes.

20150820_illusztracio_4.jpg

A Szellemirtók sztárja, Dan Aykroyd összesen négy alkalommal látott ufókat. Elmondása szerint hatalmas légi járműveket figyelt meg, és biztos abban, hogy földönkívüliek űrhajót látta. Szerinte az idegenek gyakori vendégek a Földön, és nem érti, hogy látogatásaikat miért tagadják a hatóságok. Russell Crowe az égen mozgó vörös és sárga fénycsóvákat vett videóra 2013-ban, az ausztráliai Sydney közelében fekvő apartmanjából. Az Oscar-díjas filmszínész megosztotta az interneten a felvételt, hogy rajongói is megnézhessék a látványos jelenséget, de közösen sem találtak rá magyarázatot.

PRUSINSZKI ISTVÁN

süti beállítások módosítása