Az Egyesült Államokban az elmúlt huszonöt évben kivégzett közel hétszáz elítélt bírósági tárgyalása idején még nem állt rendelkezésre a DNS-vizsgálat, amely napjainkban egyre látványosan javítja a törvénykezés munkáját. A legmodernebb eljárás bevezetése óta átlagosan „mindössze” kétszázból egy halálraítéltről derült ki a kivégzést követően, hogy valójában ártatlan volt az őt érintő ügyben, a szerencsésebb rabokat pedig akár az utolsó pillanatban is kiszabadíthatja a börtönből a fejlett technológia. De az igazságszolgáltatás azért továbbra is fenntartja a tévedés jogát…

Egy-egy büntetőügy lefolytatása és az ítélet kihirdetése emberi sorsokról dönt, így az elfogultság, a rosszakarat vagy a felszínes eljárás ártatlan embereket foszthat meg a szabadságuktól, vagyonuktól, becsületüktől és akár az életüktől is. Éppen emiatt épül fel úgy a büntetőeljárás, hogy nem egyetlen személy vagy szervezet kezében összpontosul a döntés. A világ legtöbb demokratikus állama ezért hozta létre a bűntényeket felderítő hatóságokat, a nyomozást irányító vagy ellenőrző ügyészségeket és a végső határozatot megállapító bíróságokat, ahol – az esetleges fellebbezést követően – több fórum is felülvizsgálja a már jogerősen lezárt ügyeket. De a törvénykezési rendszer még így sem mentes a különböző eljárási hibáktól és bírói tévedésektől – az úgynevezett justizmordoktól –, amelyekért számos ártatlanul megvádolt és elítélt ember hatalmas árat kénytelen fizetni.

Hallgatás és elhallgattatás

Az angolszász jogrendszert alapjaiban megrázó legsúlyosabb tévedés az Ír Köztársasági Hadsereg, az IRA pokolgépes merényleteit követően született ítéletekhez köthető. A „guildfordi négyekként” emlegetett Gerry Conlon, Paul Michael Hill, Patrick Armstrong és Carole Richardson tizennégy évet töltött börtönben az angliai Guilfordban 1974. október 5-én öt halálos áldozatot követelő robbantás miatt, míg az egy hónappal később huszonegy emberéletet kioltó két robbantással a „birminghami hatokat” vádolta meg a bíróság.

A kegyetlen módszerekkel megszerzett „beismerő vallomás” után életfogytiglanra ítélt hat ír férfi tizenhat évet sínylődött börtönben, s bár ártatlanságukról – a guilfordi merényletért elítélt társaikhoz hasonlóan – már 1975-ben megbizonyosodott a hatóság, a brit kormány nem vállalta az ügy politikai hatásait, és fontos dokumentumokat, tanúvallomásokat titkolt el a védelem elől. Egy sikeres perújrafelvételt követően, 1989-ben azonban fény derült az igazságra, és a brit legfelsőbb bíróság az összes ártatlanul elítélt ír katolikust jogerősen felmentette. De a történtekkel kapcsolatban – megdöbbentő módon – később sem került sor felelősségre vonásra, sőt Tony Blair brit kormányfő csupán 2005-ben kért nyilvánosan elnézést az érintettektől a brit igazságszolgáltatás tekintélyét alaposan megtépázó eset miatt.

Küzdelem a szabadságért

Természetesen a tévedés teljes mértékű kizárása túlzott elvárás volna az igazságszolgáltatással szemben, de egy jogállamban alapvető követelmény, hogy a lehető legnagyobb mértékben visszaszorítsa a szubjektív befolyás és a mulasztás esélyét. Az Amnesty International nyilvántartása szerint azonban kizárólag az Egyesült Államokban 130 alkalommal fordult elő az elmúlt huszonöt évben, hogy egy halálra ítélt vádlottról később – sokszor a büntetés végrehajtása után – bizonyosodott be az ártatlansága.

Az igazságszolgáltatás „rendszerhibáiból” szenvedő embereken segítő Innocence Project, azaz Ártatlanság Projekt nevű amerikai jogvédő szervezet elsősorban a téves vagy hamis tanúvallomásokat, a rendőri és végrehajtói törvénysértéseket, a hatósági visszaéléseket, a kétes tudományos alapon álló szakértői véleményeket, valamint a hiányos jogi képviseletet hibáztatja a legtöbb ártatlan személy elítéléséért, és valóságos harcot hirdetett az igazság feltárása érdekében. E látványos küzdelmet szerencsére a genetikai kutatásban lezajlott forradalmi változás is segíti, amely teljesen új korszakot nyitott a törvénykezés gyakorlatában. Az 1985-ben felfedezett, DNS-tulajdonságokon alapuló vizsgálat az Egyesült Államokban napjainkban már a büntetőeljárás egészét áthatja, és a biológiai nyomokat is eredményező bűncselekményekkel kapcsolatban nem pusztán az érintettség kimutatására, hanem az ártatlanság megerősítésére is használható. Az Innocence Project éppen ezért az elmúlt két évtizedben több ezer korábbi elítélt esetét vizsgáltatta újra a legmodernebb bizonyítási módszerrel, és kétszáznál is több ártatlanul bűnhődő személy szabadságát sikerült visszaadnia, néhány alkalommal mindössze napokkal a halálos ítélet végrehajtása előtt.

Visszatérés a siralomházból

A floridai Tampa városában élő Alan Crotzert 1982-ben fegyveres rablásért és nemi erőszakért 130 éves börtönbüntetésre ítélte az „igazságszolgáltatás”, de a 2006-ban elvégzett DNS-vizsgálat kétségbevonhatatlanul bizonyította az ártatlanságát, így a bíróság szabadon bocsátotta a fekete férfit, akit huszonnégy évvel korábban egy kizárólag fehérekből álló esküdtszék ítélt el. A chicagói Michael Evans összesen huszonhárom évet töltött börtönben egy kislány megerőszakolása és meggyilkolása miatt, amit nem követett el, de a bűncselekmény idején, 1976-ban még nem létezett DNS-vizsgálat, amely a közelmúltban egyértelműen igazolta az ártatlanságát. A színesbőrű férfi azzal vádolja a rendőrséget, hogy meghamisította a bizonyítékokat és befolyásolta a tanúkat, az ügyészség pedig szándékosan hátráltatta a DNS-analízis elvégzését, ezért 60 millió dolláros fájdalomdíjat követelt, de a chicagói bíróság 2006-ban úgy döntött, hogy egyetlen centtel sem kárpótolja a halálsoron eltöltött csaknem három évtizedért.

A texasi James Lee Woodard 1981-ben emberölés vádjával került rács mögé, a rablógyilkosság miatt letartóztatott floridai William Dillon pedig egy félig vak tanú, két megfélemlített prostituált és egy bűnöző vallomása alapján kapott életfogytiglani fegyházbüntetést. A huszonhét évvel később elvégzett DNS-elemzés mindkét elítélt ártatlanságát igazolta. S természetesen 2009-ben is több „sikeres szabadulásról” érkezett híradás: az 1986-ban emberrablásért és nemi erőszakért életfogytiglanra ítélt, majd DNS-teszt segítségével felmentett texasi Ernest Sonnier augusztusban hagyhatta el a fegyintézetet, ahol huszonhárom éven át raboskodott, míg a floridai James Baint – aki 1974 óta (!) egy kisfiú állítólagos elrablásáért és megerőszakolásáért ült börtönben – decemberben térhetett haza családjához. Az 54 éves férfi a floridai törvény értelmében több mint 1,7 millió dolláros kártérítésre jogosult az elveszített harmincöt esztendőért, fiatalságát viszont soha nem kaphatja vissza.

Szövetségi bűncselekmény

Egy-egy börtönbe juttatott személy ártatlanságát természetesen nem csupán DNS-vizsgálat erősítheti meg. A bostoni kerületi bíróság 2007-ben százmillió dolláros kártérítésre ítélte a Szövetségi Nyomozó Irodát, miután bizonyítékokat szerzett arra vonatkozóan, hogy az FBI négy ártatlan embert juttatott rács mögé, míg a valódi gyilkos a hivatal hűséges besúgója volt. A hatalmas közfelháborodást keltő eset főszereplője, Peter Limone harminchárom évet töltött börtönben, ebből négyet a siralomházban. Szerencséjére azonban Massachusetts állam 1984-ben eltörölte a halálbüntetést, így megmenekült a kivégzéstől. A férfit és három társát még 1967-ben ítélte el a bíróság egy Edward Deegan nevű kisstílű gengszter meggyilkolásáért, de az időközben nyilvánosságra hozott titkos dokumentumokból bizonyossá vált, hogy a gyilkosságot az FBI beépített embere követte el, és a felelősséget a négy ártatlan férfira hárította a hivatal. A 73 éves Limone a vele egykorú Joseph Salvatival együtt kiszabadult, de két „bűntársukat” már későn érte a felmentő ítélet: Louis Greco és Henry Tameleo évekkel korábban elhunyt a börtönben. A százmilliós kártérítésből Salvati 29 millió, Limone pedig 26 millió dollárt kapott, míg a fennmaradó összeg a két elhunyt családját illeti. Salvati azonban kijelentette, hogy soha nem bocsát meg, és a pénz nem kárpótolhatja őt az ártatlanul elszenvedett három évtizedért.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A HIHETETLEN! MAGAZIN 2010. FEBRUÁRI SZÁMÁBAN

Intézményesített kivégzés

Az Amnesty International jelentése szerint 2008-ban a Föld 25 országában 2400 kivégzésre került sor, és 52 államban mintegy kilencezer embert sújtott halálos ítélet, egy részüket nyilvánvalóan ártatlanul. A legtöbb ország kizárólag gyilkosság vagy háborús bűncselekmény miatt szabja ki a halálbüntetést, de néhány ázsiai állam a kábítószerrel való kereskedelmet is halállal sújtja. A legtöbb kivégzés 2008-ban Kínában, Iránban és Szaúd-Arábiában történt. Az amerikai földrészen egyedül az USA folytatta a gyakorlatot, amely harminchét kivégzést hajtott végre, ezzel szemben négy újabb halálraítéltről derült ki az ártatlansága. A világ legnagyobb demokráciájában ötvenből tizenkét állam törölte el a halálbüntetés intézményét, amely továbbra is jelentősen megosztja a közvéleményt: a legfontosabb ellene szóló érv alapján visszafordíthatatlanul elveszi a lehetőséget, hogy egy ártatlanul elítélt személy részére igazságot lehessen szolgáltatni, de elrettentő ereje is megkérdőjelezhető.

Az ártatlanság ára

Magyarországon évente 350 és 500 közötti kártalanítási eljárás indul az állammal szemben a szabadságvesztés jogtalan elszenvedéséért, valamint bűncselekmény hiányában született felmentő ítélet miatt. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium az elmúlt öt évben összesen félmilliárd forinttal kártalanította az ártatlanul elítélt személyeket. A valódi áttörést egy 2007-ben kötött „egyezség” jelentette, amelyben a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsított, majd jogerősen felmentett apa és fia – öt év és nyolc hónap előzetes letartóztatást követően – rekordösszegű, 45 millió forintos kártérítést kapott kézhez, de nyilvános bocsánatkérésre ezúttal sem került sor.