A régi krónikák tanúsága szerint egykor Magyarországon is számos tekintélyes alkimista tevékenykedett, s több híres uralkodó, egyházi méltóság és polihisztor is érdeklődött az arany előállítását, valamint az örök fiatalságot ígérő titkos tudás iránt. Zsigmond király hitvesét, Cillei Borbálát egyenesen „alkimista királyénak” titulálták, míg az egyik legjelentősebb alkimista könyvtárat Bercsényi Miklós kuruc generális birtokolta. Az ősi tudomány I. Ferenc császárt is élénken foglalkoztatta, pedig felesége, Mária Terézia kíméletlenül üldözte a „mágikus mesterkedés” gyakorlóit.

Az alkimistákról először a mesékből és legendákból ismert csúcsos süvegű, bő köpönyegbe burkolózó, ősz hajú mágus jut az eszünkbe, aki titokzatos lombikokkal, tégelyekkel és fiolákkal telezsúfolt laboratóriumában kutatja az anyag átalakítását és nemesítését, a transzmutációt célzó eljárásokat. Az ókor és a középkor alkimistái olyan elixírt, a „bölcsek kövét” próbálták előállítani, amely nem csupán aranyat és ezüstöt varázsol a közönséges fémekből, hanem csodálatos gyógyító erővel, misztikus hatalommal és halhatatlansággal is felruházza tulajdonosát. Az ősi tudáson alapuló, hermetikus világnézetre épülő középkori alkímia ugyan szoros kapcsolatban állt az ezoterikus eszmékkel és a vallásos filozófiával, de a tudományban jártas személyeket is vonzotta, s ezzel „mellesleg” megalapozta a modern kémia tanait.

Mágikus mesterkedés

A Magyarországon tevékenykedő alkimistákat egy 1273-ban kelt pápai határozat említi először, amely a pesti domonkos szerzeteseket eltiltotta az alkimista kísérletektől. E rendelkezés ellenére később több tekintélyes egyházi személyiség is behatóan foglalkozott az aranykészítés mesterségével. Az első név szerint ismert magyar alkimista Erdélyi János (1463–1500), a menedékszirti rendház apátja, akit az egyházi és a szegénységi fogadalom sem zavart abban, hogy a kolostor falai között végezzen „mágikus kísérleteket”, ezért a karthauzi rend felfüggesztette tisztségéből. Az udvari méltóságot is viselő esztergomi érsek, Oláh Miklós (1493–1568) Németalföldön ismerkedett meg a kor legnevesebb alkimistáival, és fennmaradt levelezése bizonyítja, hogy humanista gondolkodóként maga is előszeretettel próbálkozott a transzmutációval. A természettudomány iránt is érdeklődő Lippay György (1600–1666) hercegprímás pedig egy díszes albumban foglalta össze az alkímiával kapcsolatos ismereteket, amelyben az arany mesterséges előállításához szükséges elméleti tudás fontosságát hangsúlyozta.

A 15. században élt Szebeni Menyhért Miklós egy 1617-ben Frankfurtban kiadott könyvben tizenkét nemzet leghíresebb alkimistái között szerepel, és arcképe – Melchior Cibinensis aláírással – a címlapon is látható. A II. Ulászló, majd II. Lajos udvari alkimistájaként tevékenykedő áldozópap az egyetlen magyar nyelvű alkimista mise szerzője. A kifejezetten „mágikus céllal” írt művel nem csupán a „test és a lélek üdvét”, hanem az országot elfoglaló török sereg legyőzését is a bölcsek kövével azonosított szentostyától remélte, amit a hívők erősítésképpen magukhoz vettek. A mohácsi vész után azonban nem érezhette magát biztonságban Magyarországon, és Prágába menekült, ahol megszállottan folytatta tovább kutatásait. Emiatt megcsappant jövedelmét csalással és pénzhamisítással próbálta kiegészíteni, de a ténykedésére kezdettől fogva kritikusan tekintő I. Ferdinánd elfogatta és lefejezés általi halálra ítélte. Elkobzott iratai között maradt fenn az utókorra egy általa írt könyv, amelyben meglehetősen homályos és képletes módon örökítette meg az alkímiával kapcsolatos receptjeit.

Alkímia a királyi udvarban

A gazdag aranylelőhelyekkel rendelkező Magyarországot egykor több tekintélyes külföldi alkimista – így a svájci Paracelsus vagy az angol John Dee – is meglátogatta, és a királyi udvarban is számos nevezetes alkimista tevékenykedett. Luxemburgi Zsigmond özvegye, az arany iránti mérhetetlen és csillapíthatatlan vágyáról ismert Cillei Borbála (1392–1451) a csehországi Königgrätz várában sajátította el a laboratóriumi műveleteket, majd tizenkét éven át foglalkozott alkímiai kísérletezéssel, és hamis aranyaival több kereskedőt is félrevezetett. Egy korabeli cseh alkimista, Johann von Laaz azt állítja, hogy a hírhedt „alkimista királyné” a szeme láttára hajtott végre szertartást, s az így kapott ötvözet a legtisztább aranyra emlékeztetett, de a megolvasztás után újra elveszítette a színét.

Egy-egy szélhámos szintén az anyagi haszonszerzés reményében kereste fel a királyi udvart: Mátyás király számára például Marsilius Ficinus készített „az életet meghosszabbító aranyvizet”, de az uralkodó olyan gyorsan penderítette ki várából a jutalomra éhes olaszt, hogy meg sem állt Itália határáig. Az 1572-ben magyar királlyá koronázott II. Rudolf fantáziáját azonban már élénken foglalkoztatta az ősi tudomány, sőt, prágai palotájában egyedül is végzett alkimista kísérleteket. A korabeli alkimistákkal Rákóczi Zsigmond és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is szoros kapcsolatot ápolt. Bercsényi Miklós kuruc generális a legjelentősebb alkimista műveket őrizte a könyvtárában, s még a harcokba is magával vitte a ládáját, amelyben a kísérleti eszközeit tárolta.

Mária Terézia 1768-ban rendelettel tiltotta meg az „alkímiai tevékenységet”, de feltehetően kevés sikerrel, hiszen míg férje, I. Ferenc német császár a rózsakeresztes rend tagjaként tanulmányozta a mágikus tanokat, addig a bécsi nemesi testőrségben szolgáló Bárótzi Sándor (1735–1809) az egyetlen magyar nyelvű, nyomtatásban megjelent alkimista regényben foglalta össze a titkos tudomány nézeteit és fejlődését. A mostani adeptus vagyis a szabadkőmívesek valóságos titka című, 1810-ben kiadott könyv valójában egy francia szöveg fordítása, amelyhez a neves testőríró egy 70 oldalas bevezetőt írt az alkímia védelmére.

Tudományos érdeklődés

A magyar alkímia képzeletbeli arcképcsarnokát számos ma már elfelejtett tudós portréja is díszíti. Az erdélyi származású Bánfihunyadi János (1576–1646) Londonban telepedett le, és 1608-tól a világhírű Gresham Collegium tanársegédeként játszott fontos szerepet a tudomány fejlődésében. A korabeli Európa legismertebb tudósai között számon tartott vegyészt a hermetikus filozófia is érdekelte. Kortársai szerint az egyetem laboratóriumában tanulmányozta a kísérleti módszereket, s „fordított alkimistaként” megtalálta a titkot, hogyan lehet aranyból és ezüstből higanyt előállítani, de az ólom és a kén átalakításával is próbálkozott.

A kiváló történet- és földrajztudós, Bél Mátyás (1684–1749) népszerű munkássága mellett az alkímia iránt is komolyan vonzódott, s ezzel kapcsolatos ismereteiről naplót is vezetett. A híres polihisztor magyarázta meg első ízben a vasból rezet „varázsoló” besztercei bányavíz különleges tulajdonságait, és egy olyan speciális készüléket szerkesztett, amellyel megakadályozta a salétrom és a kén robbanását. Az irodalommal, csillagászattal és mágiával egyaránt foglalkozó Pálóczi Horváth Ádám (1760–1820) a pesti szabadkőműves páholy tagjaként a világ legnagyobb alkimistáiról – avagy „a bölcsesség mestereiről” – írt könyvet, amely egyben a hermetikus tudomány végső fellángolását is jelképezi. S bár a „mágikus mesterkedés” látszólag eltűnt a történelem süllyesztőjében, az alkímia emlékeit és eredményeit a mai napig őrzi a „hőskor” legjelentősebb vívmánya, maga a laboratórium.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A HIHETETLEN! MAGAZIN 2009. NOVEMBERI SZÁMÁBAN

A titokzatos Saint-Germain gróf

 

Az újkori alkímia legvitatottabb és legellentmondásosabb alakja, a 18. században élt Saint-Germain gróf valódi származását és kilétét a mai napig rejtély övezi. A rendkívüli műveltséggel, páratlan nyelvtehetséggel és művészi adottságokkal rendelkező, a mágiában és a hermetikus tanokban egyaránt jártas személyiség állítólag II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem törvénytelen fiaként látott napvilágot, és királyokat megszégyenítő gazdagság birtokában volt. A különös életmódja és szokásai révén egész Európában ismert kalandorról elterjedt, hogy a szabadkőműves mozgalom és a rózsakeresztes rend nagymestereként az életelixír birtokába jutott, ezért „soha nem hal meg és mindent tud”. A titokzatos Saint-Germain gróf egyetlen fennmaradt kézirata a „legszentebb bölcsességeket” tartalmazó La Trés Sainte Trinosophie, amely a hermetikus hagyományokat foglalja össze, és szimbolikája a mai napig megfejtésre vár.

Misztikus kiállítás

A várpalotai Magyar Vegyészeti Múzeumban 2008-ban nyílt új állandó kiállítás a magyarországi alkímia történetéről. A 15. században épült Thury-vár első emeletén található, misztikus hangulatot árasztó kiállítótérben berendezett „titkos műhely” számos korabeli üveg-, kerámia- és fémeszköz másolatával, alkimista kemencével, valamint a legelterjedtebb szimbólumokkal, elemjelölésekkel és ábrázolásokkal ismerteti meg az egyedülálló tárlat látogatóit. A budai Arany Sas Patikamúzeum az alkímia és a gyógyászat kapcsolatát mutatja be, amely meghatározó szerepet játszott a reneszánsz kor tudományos életében, és a 16. században kifejlesztett alapvető kémiai eljárásokat követően különült el egymástól.