A közelmúltban kirobbant hazai „őssejtbotrányt” követően ismét az érdeklődés középpontjába kerültek az új orvosi készítményekkel és kezelésekkel kapcsolatban végzett emberkísérletek. A szakmailag, erkölcsileg és etikailag is vitatható kutatások gyakran beláthatatlan következményekkel járnak a kísérleti alanyok számára, akik – csodával határos gyógyulás helyett – az életükkel is fizethetnek egy-egy ígéretes terápiáért. Számos elrettentő példa bizonyítja, hogy a világméretű gyógyszeripar már régen kilépett a törvényes ellenőrzés alól, és a hatalmas nyereség az „orvosi maffia” bankszámláit gazdagítja – legyen szó akár egy új tabletta vagy vakcina kifejlesztéséről, akár a még mindig misztikusan hangzó őssejtkutatásról vagy a klónozás futurisztikus lehetőségéről.

Az „emberkísérlet” szó hallatán a legtöbb ember a koncentrációs táborokban végzett kétes értékű és célú „kutatásokra”, hátborzongató szörnyűségekre és kegyetlen kínzásokra asszociál, s nem gondol arra, hogy a rémisztő kifejezés az elmúlt évtizedekben, a gyógyszeripar globális térhódításával párhuzamosan új értelmet is kapott. A speciálisan kialakított kórházi osztályokon és a világtól elzárt, szigorúan titkos laboratóriumokban még napjainkban is hosszú éveken át tartó, általában anyagi okokból rákényszerülő önkéntesekkel végzett kísérletezés előzi meg egy-egy új orvosság kifejlesztését. A legtöbb gyógyszergyár azonban kínosan ügyel arra, hogy a „tudomány fejlődése” vagy az „emberiség érdekében” folytatott borzalmas állatkísérleteket és az ezeket követő felelőtlen emberkísérleteket eltitkolja a közvélemény elől. Legfeljebb néhány kiszivárgó információ és gyorsan elfojtott botrány utal arra, hogy az „emberi test tiltott felhasználása” a 21. század elejére az illegális kábítószer-kereskedelemhez vagy a pénzhamisításhoz hasonlóan jövedelmező „iparággá” nőtte ki magát, amely kizárólag a profitorientált gyógyszerüzlet érdekeit és jövőjét szolgálja.

A gyógyszeripar rabságában

Egy új orvosi készítmény szinte elképzelhetetlenül hosszú és költséges utat tesz meg a laboratóriumtól a fogyasztóig. Már a hatóanyagként szolgáló molekula felfedezése és tudományos vizsgálata is éveket vesz igénybe, és további nyolc-tíz év is eltelhet az embereken történő megfigyeléstől a forgalmazás engedélyezéséig. Egyetlen pirula vagy vakcina kifejlesztése több százmillió dollárt is felemészthet, de a befektetett haszon így is busásan megtérül: a gyártási költség és az eladási ár között gyakran több százszoros, esetenként több ezerszeres különbség is tapasztalható. A gyógyszeripari lobbi ráadásul azzal is megpróbálja visszaszorítani a horribilis kiadásokat, hogy a lehető legnagyobb mértékben „torzítja” a gyógyszer útját a fejlesztéstől a fogyasztóig. A hatástani vizsgálatokat rendszerint a gyógyszeripar szolgálatában álló, titoktartásra kötelezett intézményekben végzik el, amelyek – a minél gyorsabb engedélyezés és piacra kerülés érdekében – sokszor még az életveszélyes vagy halálos mellékhatásokat is elhallgatják. A szintén könnyen megvesztegethető hatóság már nem ellenőrzi a „sikeres” kísérleti eredményeket, és azt sem vizsgálja, hogy klinikailag megfelelő-e a gyógyhatás. Ezért fordulhatott elő, hogy az elmúlt években számos orvosságot kellett bevonni a halálos mellékhatás miatt, s ezzel párhuzamosan egyre több olyan gyógyszer is a patikákba kerülhet, amely – valódi áttörést jelentő szabadalom helyett – régóta kapható szerekből vegyített, „újszerű” készítmény.

A multinacionális cégekhez hasonlóan a gyógyszeripar is az olcsó és kiszolgáltatott „munkaerőt” keresi, így elsősorban a nyugati piacokon kívül eső, fejlődő országokban – Latin-Amerikában, Afrikában, Kínában, Kelet-Európában és a volt Szovjetunió területén – végeznek klinikai gyógyszervizsgálatokat, ahol az önként vállalkozó személyeket jóval kisebb összeggel kell kárpótolni az egészségügyi kockázatokért. A teszteket irányító gyógyszergyár átlagosan 100-400 ezer forinttal és utazási költségtérítéssel honorálja a részvételt, de a díjazás a kísérlet veszélyességi fokától, az adott szer mellékhatásaitól, valamint a vizsgálat hosszától is függ, vagyis minél bizonytalanabb a teszt, annál magasabb a járandóság. A vizsgálóhelyet fenntartó intézményt és orvosait természetesen ennél jóval magasabb fizetség illeti, s persze a csillagászati anyagköltségeket is a megrendelő állja.

A teszteken részt vevő pácienseket – a pénzbeli juttatás mellett – a gyógyulásba vetett hit is vonzza. Éppen ezért elsősorban az onkológia területén könnyű betegeket találni a vizsgálatokhoz, akiknek már az addig alkalmazott legkorszerűbb kezelés sem kínálja a felépülés esélyét, így számukra sokszor az egyetlen lehetőséget, az utolsó reménysugarat jelentheti egy új készítmény vagy terápia kipróbálása.

Kockázatos tesztelés

Egy új gyógyszer sikeres piaci bevezetése végső soron az embereken végzett kísérleteken dől el, a klinikai vizsgálatokat azonban éveken át tartó biokémiai kutatás előzi meg. Először baktérium- és sejttenyészeteken, majd laboratóriumi rágcsálókon vagy magasabb rendű emlősökön folytatott kísérletekkel állapítják meg a molekula tulajdonságait és hatóanyagait, és itt derül ki az is, hogy milyen betegség kezelésére lesz alkalmas a majdani készítmény. Csupán ezt követően kezdődhet el a „gyógyszerjelölt” klinikai fejlesztése, amely több lépésben valósul meg, és már kifejezetten az emberekre gyakorolt hatásokat vizsgálja.

Az első fázisban egészséges önként jelentkezőkön – rendszerint egészségügyi dolgozókon vagy orvostanhallgatókon – próbálják ki, hogyan reagál az emberi szervezet az állatkísérleteken biztonságos és megnyugtató eredményeket adó gyógyszer vegyi összetevőire. Ilyenkor még az alkalmazandó dózis és a pontos hatásmechanizmus sem ismert, ezért legfeljebb tizenöt-húsz személy vehet részt a vizsgálatban. A következő szakasz a gyógyszerfejlesztés szempontjából kritikus mérföldkő, hiszen a vizsgálatba ekkor bevont több száz alany abban a betegségben szenved, amely a reménybeli készítménnyel gyógyítható lehet. A résztvevőket véletlenszerű kiválasztással két részre osztják: míg az első csoport a vizsgált gyógyszert szedi, addig a kontrollcsoport placebót kap. A tesztelés talán legfájdalmasabb „mellékhatása”, hogy a kísérleti alany nem tudja, valódi gyógyszert vagy egy teljesen ártalmatlan készítményt kapott-e, így a hosszú és fájdalmas kísérletsorozatot talán teljesen feleslegesen, a gyógyulás legkisebb esélye nélkül végzi el. A gyógyszergyár számára sikeres teszt esetén azonban már megállapítható az optimális dózis, és az is egyértelműen kiderül, hogy milyen veszélyeket rejt a kezelés. A gyógyszer törzskönyvezését megelőző utolsó fázisban már több ezer beteg vesz részt, és a három-négy évig tartó, rendkívül költséges szakasz eredményeként a készítmény megkaphatja a forgalomba hozatali engedélyt.

Embertelen kísérletek

Napjainkban több nemzetközi és országos egyezmény, törvény és rendelet is szabályozza a humán gyógyszerkísérleteket, ám a szigorú ellenőrzés szükségességére csak a történelem legsötétebb korszakát szimbolizáló koncentrációs táborokban folytatott emberkínzásokat követően ébredt rá a világ. Az ártatlan és kiszolgáltatott foglyokat megalázó, kegyetlen kísérletekben – amelyekhez több ezer szándékosan előidézett haláleset köthető – a nácizmus vezető „szaktekintélyei” tesztelték az emberi szervezet és tűrőképesség határait. A háborús bűnöket elkövető húsz német orvos felett 1946-ban nemzetközi bíróság mondott ítéletet, és a „kísérleti eredmény” nürnbergi orvosper néven vonult be a történelembe. S mint több nyilvánosságra került dokumentum igazolja, az elmúlt évtizedekben a japán hadsereg és az amerikai hírszerzés, valamint az észak-koreai rezsim is előszeretettel végzett hasonlóan hátborzongató kutatásokat.

Az emberkísérletekkel kapcsolatos alapvető jogokat és etikai elvárásokat elsőként az amerikai katonai törvényszék által 1947-ben kidolgozott Nürnbergi Kódex, majd az 1964-ben elfogadott Helsinki Nyilatkozat foglalta össze. A jelenleg is érvényben lévő nemzetközi megállapodás kimondja, hogy klinikai vizsgálat nem végezhető a kísérleti alany önkéntes beleegyezése és teljes körű felvilágosítása nélkül, továbbá tiltja a szükségtelen testi és lelki szenvedést, és feljogosítja a beteget arra, hogy bármikor, bármilyen okból abbahagyja a kísérletben való részvételt. Megdöbbentő tény azonban, hogy e szabályozás legfőbb ellenségei éppen a világ vezető, kiváltságos nagyhatalmai és egyes befolyásos gyógyszeripari vállalatai, amelyeket az egyre szigorúbb szankcionálás sem riaszt vissza a hippokratészi eskü megszegésével, „tudományos céllal” folytatott emberkísérletektől.

A 20. század leghírhedtebb és leghosszabb ideig tartó kísérletsorozata – amely minden szempontból elvetette az emberi jog és az orvosi etika alapelveit – 1932-ben indult, és négy évtizeddel később, 1972-ben ért véget az alabamai Tuskegee városában. Az Amerikai Közegészségügyi Szolgálat négyszáz szifiliszben szenvedő afroamerikai férfi terápiáját akadályozta meg azzal, hogy eltitkolta a diagnózist, a betegségre pedig kizárólag tüneti kezelést adott. A kutatócsoport így kívánta nyomon követni a vérbaj természetes lefolyását és hosszú távú hatásait, ezért még akkor is megvonta az ellátást, amikor a penicillinnel már sikeresen kezelhető lett volna a szifilisz. A tanulmány végére alig több mint hetven férfi maradt életben. Hatalmas közfelháborodást váltott ki a New York-i Willowbrook Állami Iskolában 1956 és 1971 között végzett kísérletsorozat is, amelyben hétszáz szellemileg fogyatékos, államilag gondozott gyermeket oltottak be hepatitis vírussal, hogy hatásos oltóanyagot kísérletezzenek ki a fertőző májgyulladás ellen.

Veszélyes vállalkozás

Bármilyen elképesztő, de még a 21. század legfejlettebb orvostechnikáját és legjobban képzett tudósait alkalmazó gyógyszeripar sem jelent garanciát arra, hogy egy orvosi kutatásban történő részvétel napjainkban kevesebb veszélyt hordoz, mint évtizedekkel ezelőtt. Sőt, éppen ellenkezőleg: az elmúlt években számos botrányos és tragikus eset került nyilvánosságra, amelyek bizonyítják, hogy az erősödő piaci verseny miatt egyre kevesebb idő jut egy új készítmény forgalmazását megelőző vizsgálatokra és kísérletekre: a lehető legnagyobb nyereségre alapozó gyógyszeripar az emberi élet gátlástalan kockáztatásától sem riad vissza. Gyakran előfordul az is, hogy a már piacra dobott gyógyszereket azonnal – s persze feltűnés nélkül – vissza kell vonni, mert hosszú távon komoly mellékhatásokat, károsodásokat és haláleseteket okoznak.

Három évvel ezelőtt egy nagy-britanniai gyógyszerkísérlet hat résztvevője egy londoni kórház intenzív osztályán kötött ki válságos állapotban, és – mint utóbb kiderült – maradandó károsodásokkal. A kísérletet meghirdető vállalkozás korábban azért toborzott egészséges, 18–40 év és 60–100 kilogramm közötti férfiakat, hogy kipróbálja egy leukémia és reuma kezelésére kifejlesztett készítmény hatásait. Az intézmény később „a gyógyszer előre nem látható és nem kiszámítható biológiai sajátosságaival” magyarázta a hatalmas felzúdulást kiváltó incidenst. S bár állítólag ebben az esetben is hosszadalmas laboratóriumi vizsgálat előzte meg a tesztelést, az emberre veszélyes hatásokra még így sem derült fény.

A közelmúltban kilenc egészségügyi dolgozót ítélt börtönbüntetésre egy lengyel bíróság. Az orvoscsoport több száz, főként hajléktalan páciensen kísérletezett madárinfluenza elleni védőoltással Grudziadz városában, és ezt követően több kísérleti alany meghalt. A tiltott orvosi tevékenység és csalás miatt vád alá helyezett személyzet néhány eurós fizetség fejében, megtévesztő ígéretekkel beszélte rá az oltásra az áldozatokat. A kelet-ukrajnai Luhanszkban négy orvos ellen indult eljárás, miután daganatos betegeken végeztek illegális gyógyszerkísérleteket a helyi onkológiai klinikán. Az intézmény – amely betegenként kilencezer dollár kenőpénzt kapott a tiltott kutatásokat megrendelő magáncégtől – azután sem szakította meg a készítmény alkalmazását, hogy több beteg életét vesztette.

A profitorientált gyógyszeripar számára a legfiatalabb korosztály bevonása sem jelent tabut vagy akadályt. Egy indiai emberi jogi szervezet tényfeltáró jelentése alapján az elmúlt négy évben legalább ötven csecsemő hunyt el egy országos orvostudományi intézet támogatásával indított kísérletben, amely négyezer gyermeken tesztelt külföldi gyógyszereket és oltóanyagokat. A jogvédő alapítvány szerint az intézmény hiába tájékoztatta a szülőket az esetleges veszélyekről és komplikációkról, hiszen a többnyire írástudatlan és szegény családokat – a kilátásba helyezett anyagi haszon reményében – nem volt nehéz meggyőzni a kísérletbe történő beleegyezésről. Ilyen elszomorító esetekre a világ más országaiban is akadt példa: egy neves amerikai gyógyszervállalat például 50 millió dolláros büntetést fizethet azért, mert egy agyhártyagyulladás elleni, de még kísérleti stádiumban lévő gyógyszer tizenegy nigériai gyermeket megölt, kétszáz fiatal pedig maradandó sérüléseket szenvedett.

Forradalmi lehetőség

A számtalan tragikus és elrettentő eset hatására nem meglepő, hogy világszerte egyre nagyobb várakozás övezi az erősen vitatott állat- és emberkísérleteket „kiváltó” lehetőségeket. A megoldást talán éppen az orvosbiológiai kutatásokban legtöbb reménnyel kecsegtető őssejtterápia jelenti majd, amely már a közeli jövőben alapjaiban változtathatja meg a gyógyítás mindennapjait, de ma még sokszor nem több egyszerű szemfényvesztésnél, a gyógyulásba vetett hit alattomos kihasználásánál.

Az őssejt olyan osztódásra képes, még nem specializálódott sejt, amely három különböző módon nyerhető ki: a mesterséges megtermékenyítésnél fel nem használt vagy abortált embrióból, a magzatot és az anyát összekötő köldökzsinórvérből, illetve a felnőtt szervezet bizonyos szöveteiből. Az intravénásan visszajuttatott sejtekből valamennyi sejttípus, szövet és szerv felépíthető, s így gyakorlatilag az összes, napjainkban még halálos betegség teljes biztonsággal leküzdhető lehet. Az őssejtterápián alapuló gyógyászat forradalmian új alapokon segíthet orvosolni a legsúlyosabb elváltozásokat és rendellenességeket, a daganatos betegségeket, a Parkinson- és az Alzheimer-kórt, az izomsorvadást és a csontritkulást, valamint az infarktusból, agyvérzésből vagy gerincsérülésből adódó károsodásokat. A végső cél pedig az, hogy e csodálatos mechanizmus beindításával akár egész szerveket és testrészeket is lehessen reprodukálni.

A legígéretesebb eredményeket kínáló embrionális őssejteket laboratóriumban, terápiás klónozással is elő lehet állítani, de a néhány napos embrió ebben az esetben kizárólag őssejtforrásként szolgál, a beültetésére már nem kerül sor. A jelenleg még kísérleti stádiumban lévő módszer alkalmazása azonban komoly etikai problémákat vet fel és egyelőre kiszámíthatatlan kockázatokat jelent, ezért a legtöbb ország szigorú engedélyezéshez és szabályozáshoz köti vagy egyenesen tiltja az embrionális őssejtkutatást. Emiatt viszont több olyan állam – például Ukrajna, Kína, Oroszország, Argentína vagy a Dominikai Köztársaság – vált az „őssejtturizmus” célpontjává, ahol számos illegálisan vagy legálisan, de a szakmai és etikai szabályokkal mindenképpen ellentétesen működő intézmény és klinika folytat őssejtkísérleteket, és a csodálatos gyógyulás esélyével hitegeti az utolsó szalmaszálba kapaszkodó betegeket. Sok család alapítványokon keresztül, jótékonysági felhívásokkal vagy a média erőteljes támogatásával próbálja előteremteni a több millió forintos fantomkezelés árát, amely rendszerint semmilyen látványos javulást nem eredményez, csupán az „orvosi maffia” bankszámláit gyarapítja.

A klónozás kapujában

Az egyelőre megválaszolatlan etikai kérdéseket és egyházi aggodalmakat felvető őssejtkutatás ráadásul további kételkedésre is okot ad. A gyógyítás céljában álló terápiás klónozás, valamint a teljes emberi szervezet létrehozását eredményező reproduktív klónozás között ugyanis mindössze annyi a különbség, hogy az „őssejt-előállítás” helyett anyaméhbe helyezett embrió kilenc hónapos terhesség után megszülethet. E lehetőség tudatában jogosan merül fel a kérdés, hogy ha az őssejtkutatás elnyomja a morális kétségeket, akkor vajon megakadályozható lesz-e a „hagyományos” értelemben vett emberklónozás? Lehet-e egyáltalán elég szigorú törvényeket hozni a reproduktív célokat szolgáló klónozás ellen akkor, amikor az eljárás legálisan használható – még ha nem is ugyanarra a célra?

A témában rendkívül megosztott közvélemény érthetően tart attól, hogy az orvostudomány Pandora szelencéjét nyitja ki, hiszen senki nem tudja, milyen következményekkel jár majd az első sikeres emberklónozás – márpedig abban szinte mindenki egyetért, hogy előbb-utóbb erre is sor kerül, és az ember kísérleti alanyként történő felhasználása egészen új, rémisztő utakon halad tovább a „tudomány szolgálatában”.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A HIHETETLEN! MAGAZIN 2009. NOVEMBERI SZÁMÁBAN

Meghökkentő önkísérletezés

Az első dokumentált gyógyszerkísérletet 1747-ben James Lind skót hajóorvos végezte a Salisbury fedélzetén megbetegedett matrózokon, és a citromlé fogyasztását javasolta a skorbut ellen. Az emberkísérletezés „hőskorában” a legtöbb orvos – gyakran egészen elképesztő és heroikus módon – először saját szervezetén tesztelte egy-egy új készítmény hatásosságát. Az olasz Eusebio Valli 1803-ban himlőt és pestist tartalmazó keverékkel oltotta be magát. Jean-Louis Guyon francia katonaorvos 1831-ben vérhassal fertőzött oldatot ivott, és – a csodával határos módon – szintén túlélte az öngyilkossági kísérlettel is felérő próbát. Honfitársa, Charles Édouard Brown-Séquard 1853-ban az ópium koleraellenes hatását vizsgálta, és kis híján az ellenszerbe halt bele. A német Max Pettenkoffer 1892-ben koleravibriót tartalmazó víz fogyasztásával igazolta, hogy a kórokozó egyedül nem elég a fertőzéshez, Werner Forssmann pedig 1929-ben önmagán végzett szívkatéterezést, és a technológia kidolgozásáért később Nobel-díjat kapott.

Állatkínzás a laboratóriumokban

Az elmúlt évtizedekben több súlyos tragédia igazolta, hogy a steril laboratóriumokban szenvedő állatokon végzett kísérletezés valójában nem más, mint tudományos spekuláció és hiú reménykedés abban, hogy a vizsgált anyag az emberi szervezetre is hasonló hatást gyakorol majd. Így fordulhat elő, hogy számos napjainkban elterjedt gyógyszer a kísérleti állatoknál halálos méregként jelentkezett, illetve – éppen ellenkezőleg – olyan készítmény is eljuthat a humán tesztelés fázisába, amely korábban semmilyen káros mellékhatást nem mutatott, az ember számára mégis végzetes hatásokkal jár. Az érintett gyógyszercég azonban könnyen megúszhatja a felelősségre vonást, hiszen elvégezte az előírt teszteket, így a további kötelezettség már a biztosítót terheli…

Emberkísérleteket végez a CIA?

Az amerikai igazságügyi minisztérium idén augusztusban hozta nyilvánosságra azt az évekig titkosítás alatt álló CIA-jelentést, amely 250 oldalon keresztül taglalja a hírszerzés tisztjei által elkövetett kegyetlen vallatásokat és kihallgatásokat. A dokumentum alapján a CIA 2001. szeptember 11. óta több merényletet és terrortámadást hiúsított meg a „speciális módszerekkel” szerzett információkkal, de a jelentés bírálói szerint ez nem indokolhatja a haláltáborokban végzett emberkísérletekre emlékeztető módszereket. Egy nemzetközi jogvédő szervezet – amely az egészségügyi személyzet szerepét vizsgálta a hírhedt guantánamói támaszponton, valamint az iraki és az afganisztáni börtönökben végrehajtott kínzásokban – arra hívta fel a figyelmet, hogy a vallatási technológia fejlesztésében és ellenőrzésében több orvos is közreműködött, amely a szakmai etika súlyos megsértésének számít. A foglyokon és hadifoglyokon végrehajtott orvosi kísérleteket egyébként a háborús jogról szóló genfi egyezmény is tiltja.

Szándékos pánikkeltés

A világméretű rettegést kiváltó új influenzajárvány kapcsán ismét bebizonyosodott, hogy a multinacionális gyógyszergyárakat kizárólag a nyereség érdekli – állítja Tom Jefferson amerikai kutató, aki kollégáival együtt hosszú ideje figyeli és értékeli az influenzával összefüggő kísérleteket és tanulmányokat. A független orvostudományi elemzéseket végző Cohrane Collaboration nevű szervezet tagja szerint az új influenza ellen kifejlesztett, széles körben alkalmazott védőoltás hatalmas összegeket emészt fel, de hatását és megbízhatóságát kevés hiteles adat támasztja alá. A szakember úgy véli, hogy az utóbbi években egész intézményrendszer épült a szándékosan gerjesztett hisztériára, és a gyógyszeripari lobbi eredményeként már az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is elveszítette függetlenségét.

Fagypont alatt kétszáz fokkal

Napjainkban egyre több kutató keresi a gyakorlati megoldást az emberi szervezet mélyfagyasztással történő „tartósítására”. A hibernálással foglalkozó laboratóriumokban világszerte több száz kísérleti alany „pihen” folyékony nitrogénnel teli, hatalmas acélhengerekben, mínusz 196 Celsius-fokon. Az átlagosan 25-30 millió forintba kerülő eljárás természetesen nem garantálja a „felélesztést”, mert a hűtés során egyelőre nem lehet kivédeni a jegesedéssel fellépő, sejteken belüli roncsolódást, de nem zárható ki, hogy a jövőben az utolsó akadály is elhárul a konzervált test kiolvasztása előtt. A hibernálás nem csupán a ma még leküzdhetetlen betegségben szenvedő embereken segíthet, hanem egyes sebészeti módszereket, a mesterséges megtermékenyítést és a szervátültetést is megkönnyítheti, s minden bizonnyal a hosszú távú űrutazásokban is szerepet kap majd.