Elméletileg nagyon sokféle idegen lény élhet az univerzumban, az egyszerű baktériumoktól kezdve egészen a szuperintelligens robotokig. Mégis a csillagfaló fogalma – egy olyan organizmus, amely szó szerint csillagokat fal fel – még egy szakavatott sci-fi rajongó számára is furcsán hangozhat. Ha valóban léteznek ilyen lények, akkor valószínűleg az asztronómiáról gyűjtött eddigi anyagainkban könnyedén találhatnánk információt róluk, ha keresnénk – írja a Galaktika.

Dr. Clement Vidal, a Brüsszeli Szabadegyetem kutatója, Stephen Dick, a Kongresszusi Könyvtár asztrobiológiai részlegének elnöke, John Smart futurista és Robert Freitas nanotechnológiával foglalkozó vállalkozó pontosan ezért kérelmezi olyan tudományos kutatások elindítását, amelyek segítségével megtalálhatnák a csillagfaló létformákat. Vidal, aki egy 2013-as tudományos munkájában írta le először a „Starivore”, magyarul csillagfaló kifejezést, saját maga is tudja, hogy nagyon bizarrnak tűnhet elmélete. Viszont hozzátette, hogy a természetes folyamatok más szemszögből történő vizsgálatával már korábban is értek el hatalmas tudományos áttöréseket.

„A gravitációt sem maga Newton találta fel, egész egyszerűen csak más szemszögből vizsgált meg egy bizonyos jelenséget, és így fedezett fel már korábban is létező, de számunkra mégis új dolgokat – meséli Vidal. – Elég nagy a valószínűsége annak, hogy már most is rendelkezésünkre áll megannyi információ a földönkívüli létformákról. Ha adott csillagrendszereket makroszkópikus élőlényekként értelmezünk, akkor már találtunk is egyet.”

Egyszerű létformák szétszórtan mindenhol létezhetnek az univerzumban, viszont ha egyszer intelligens idegenekkel találkozunk, akkor azok szinte biztosan a miénktől sokkal fejlettebb technológiával és tudással rendelkeznek majd. Egyelőre lehetetlen megmondani, hogy egy hiperfejlett civilizáció vajon hogyan élheti a mindennapjait, de életüknek egy jellemzőjét majdnem biztosra tudhatjuk – legalábbis annak a néhány tudósnak a feltételezése alapján, akik ezzel a kérdéssel foglalkoznak –, mégpedig azt, hogy hatalmas mennyiségű energiát tudnak hasznosítani. „Képzeljék el azt, hogy néhány fejlett civilizáció képes lehet központi csillagának teljes energiáját hasznosítani. A kérdés az, hogy mégis hogyan?” – tette fel a kérdést Avi Loeb, a Harvard Egyetem asztronómiai részlegének elnöke.

A csillagfaló létforma vajon egyike a lehetséges válaszoknak? Ez leginkább attól függ, hogy hogyan is határozzuk meg az „élet” fogalmát. Vidal csillagfalóinak definícióját nem köti meg a mi „Földhöz” ragadt gondolkodásunk, azaz, hogy az élet létrejöttéhez szükség van szénre, oxigénre, vízre és egyebekre. Ő az anyagcsere – az anyag szabályozott átalakulása energiává és a felesleges dolgok eltávolítása – gondolatán indul el, amely minden élőlény közös jellemzője. Ez – vagy egy ehhez hasonló folyamat – pedig számos csillagtestre igaz az univerzumban, többek között a kettős csillagokra is.

„Úgy tűnik, hogy az energiaáramlás, tehát egy belső szervezet fenntartása és annak bizonyos elemeinek cseréje megfigyelhető néhány kettős csillagnál is” – írja Vidal a PhD dolgozatában, amely tavaly könyv formájában is megjelent. Tehát ahol a csillagászok eddig egy gravitációs mezőbe zárt, két masszív plazmagolyó békés együttállását látták, ott könnyen lehet, hogy egy óriási és éhes civilizáció épp felfal egy szerencsétlen csillagot.

Fontos megjegyezni azonban, hogy nem minden kettőscsillag működik a metabolizmus, vagyis az anyagcsere elvén. Míg az olyan kettőscsillagok, amelyek közvetlenül érintkeznek egymással, hatalmas energia- és anyagcserét hajtanak végre – bár ez a folyamat korántsem mondható stabilnak –, addig az egymástól különálló kettőscsillagok látszólag egyáltalán nem cserélnek anyagot. Viszont bizonyos félig érintkező kettőscsillagoknál arra lehetünk figyelmesek, hogy az energiaáramlás az egyik csillagból a másikba szabályozottan történik meg, továbbá a gáz is rendszeresen távozik nóvák és gázkilövellések formájában a csillagokból. Az utóbbi az a típusú kettőscsillag rendszer, amely Vidal szerint az anyagcsere elvén működhet – és ahol talán intelligens élet is megtalálható.

Vidal ötlete tulajdonképpen nem új keletű. Olaf Stapledon egy 1953-as regényében, a The Star Makerben megálmodott egy fejlett civilizációt, amely egy olyan kettőscsillag-rendszerben él, ahol az egyik csillag egy másik, mesterséges csillagból nyeri a szükséges energiát, hogy annak segítségével az idegenek az idők végezetéig tudjanak utazni a világűrben. Vidalra még a Dyson-gömb is inspiráló hatással volt, egy olyan elméleti megastruktúra, amely csillagok körül köröz, és majdnem az összes belőlük kiáradó energiát magába szívja.

Valóban nagyon érdekesen hangzik, hogy egy intelligens faj csillagnak álcázza magát. De ahhoz, hogy leleplezzük őket, meg kell birkóznunk egy nagy akadállyal: empirikusan be kell bizonyítanunk vagy épp cáfolnunk az intelligencia létezését. „A legnagyobb nehézség ezzel az ötlettel kapcsolatban, mint más fejlett intelligencia létezésének bizonyításával is, az hogy nehéz jeleket találni – mondta Loeb. – Ha tudnánk, hogy mit kell keresnünk, akkor már megtaláltuk volna.” Vidal teljesen egyetért: „Természetesen ennek az ötletnek a bizonyítása vagy cáfolása egyelőre meghaladja a képességeimet. Egy nagyon kitartó asztrofizikusokból és asztrobiológusokból álló csapatra lenne szükség ahhoz, hogy előrébb léphessünk.”

Egyelőre még nem tudjuk, hogy lesznek-e olyan kutatók, akik elfogadják a kihívást, és a csillagfalók nyomába erednek, de az biztos, hogy egyre több kutatás és ötlet jelenik meg csillagászoktól azzal kapcsolatban, hogy milyen jelei is lehetnek egy fejlett civilizáció tevékenykedésének. Ha Vidalnak igaza lesz, ez a felfedezés alaposan átrajzolja majd az univerzumról alkotott képünket.