A nagyszerű előzmények után, kellő optimizmussal felvértezve, a világ közvéleménye joggal reménykedhetett abban, hogy a közeljövő 20-30 éves távlatában amerikai vagy orosz zászlót fog lobogtatni a viharos marsi szél. Ma már tudjuk, hogy ebből nem lett semmi, csak a 20-30 éves távlat maradt, de az következetesen – olvasható az Origo összeállításában.

Az emberes Mars-utazás előkészületeiben mérföldkőnek számított Bush elnök 2004-es bejelentése, amelyben támogatásáról biztosította a Constellation-tervet. E nagyszabású elképzelés arra lett volna hivatott, hogy előkészítse az ember Marsra juttatását. Ez a nagy ívű terv azonban 2010-ben hivatalosan is asztalfiókba került. Obama elnök is „kénytelen volt" visszafogottabb elképzelésekkel előállni, hiszen elsősorban az űrsiklóprogram 2011-es végleges leállítását követő űrt kellett betöltetni az új amerikai űrdoktrína alapján, így a Constellation-terv tartalmazta Marsra lépés kérdése – mint az űrkutatás tortáján a hab – ismét lekerült a napirendről.

De 2013-ban újra felgyorsultak az események: a NASA új tervekkel állt elő: a Global Exploration Roadmapben ismét előkerült a „bűvös” 20 éves távlatba helyezett Mars-expedíció, feltéve, hogy a megfelelő politikai, tudományos és pénzügyi háttér folyamatosan rendelkezésre áll.

Túlélhető-e a marsi expedíció?

A sajtóhíreken edzett olvasók már betéve tudják, hogy a gondosan kiválasztott időpontban, az ún. „indítási ablakban” startoló út közel fél évig tartana, majd a másfél éves „kényszerű” ottlétet követné a majd féléves visszaút. Az úttörő expedíció feltehetőleg azonban nemcsak a technikai felszerelést viselné meg, hanem rendkívüli fizikai és pszichikai terhelésnek tenné ki a leendő „marsonautákat” is. Még az a kérdés is felmerülhet, vajon túlélhető-e egyáltalán ez a maga nemében páratlan expedíció.

A törekvés az ismeretlen meghódítására, illetve a felfedezés öröme az emberiség történelmén folyamatosan végigvonuló, szűnni nem akaró késztetés, ami nagyban hozzájárult az emberi faj túléléséhez. A hosszú utazások komoly kihívást jelentettek az embereknek a múltban, de ez a korunkra sem változott meg, és így lenne ez a Mars-utazás esetében is. Nem csupán a technikai akadályok legyőzése fontos, az emberi testnek és elmének is számos kihívással kell szembenéznie, hiszen az összezártság, a túlzott, vagy éppen nem elégséges fizikai megterhelés előre nehezen megjósolható végeredményt hozhat a jövő Mars-utazói számára.

A múltbéli nagy tengeri felfedezések korában hasonló helyzetben voltak a tengerészek is, akik – mai szemmel nézve – törékeny hajóikon indultak neki az ismeretlennek. Az évekig tartó, sokszor sikertelen expedíción részt vevő hajósok is ugyanazokkal a nehézségekkel szembesültek, mint jövőbeni utódaik, a bolygók felfedezésére induló űrutazók. Ám a tengerészekkel ellentétben, ahol a puszta fennmaradásért – földi környezetben – kellett küzdelmet vívni, a marsi űrutazónak egy teljesen idegen, veszélyekkel teli bolygóközi térben kell életben maradva céljuk felé „hajózni”, majd a cseppet sem barátságos marsi környezetben túlélni a visszaútig.

Pszichés rizikófaktor

Már a Holdra szállás is alaposan próbára tette az USA költségvetését, egy hasonló kaliberű marsi misszió tervezése, valamint lebonyolítása – még ha csak egyszeri küldetés levezényléséről is beszélünk – hatalmas szellemi kihívás elé állítaná nemcsak korunk tudósait, hanem csillagászati költségvetési összegekbe, valamint akár emberi áldozatokba is kerülhetne.

A marsi expedíciót összehasonlítva a holdi küldetéssel, ahol „csupán” 760 ezer kilométer volt a leküzdésre váró akadály, ez az út közel 400 millió kilométeres, a Föld mágneses védelme nélkül, a „vad” világűrben megteendő utazás lenne, egy, a nemzetközi űrállomás méreténél is nagyobb „test” mozgatásával. Az útnál pedig talán nem is a technikai megvalósítás nehézsége, hanem az ember volna a legnagyobb bizonytalansági tényező.

A törékeny ember szállítása és életben tartása mellett a psziché ápolása is kiemelten fontos, sőt egyik legfontosabb része lehet ennek a tervnek. Az emberi elme ugyanis természeténél fogva folyamatos „szórakoztatásra”, azaz munkára vágyik. E szellemi „karbantartás” nélkül váratlan pszichés tünetek, hallucináció vagy egyéb nemkívánatos, negatív, elfojtott tulajdonságok törhetnek felszínre, veszélyeztetve ezzel a küldetést. A távoli, ismeretlen környezet és a lassan zsugorodó, majd végleg a messzeségbe vesző kék színben pompázó Föld hiánya nehezen feldolgozható lelki terhet jelenthet a személyzetre, amelyet csak a fényképek, növények, esetleg állatok gondozása, vagy otthoni emléktárgyak jelenléte oldhat.

Az ember marsi tartózkodását szimulálandó szakemberek az Antarktiszon már fel is építettek egy olyan izolált bázist, ahol többéves kísérlet keretében vizsgálták a jelentkezők lelki és fizikai állóképességét. Lelkes magyar, csillagászattal és űrkutatással foglalkozó fiatalok 2004-ben Gánton rendeztek be – ha csak egy hétvégére is – egy komplett marsi környezetet szimuláló bázist, ahol a résztvevők ízelítőt kaptak azokból a várható nehézségekből, amellyel a jövő űrhajósainak is szembe kell nézniük.

Ezen túl a Marsz–500 nevű orosz kísérlet során 500 napon keresztül szimulálták a marsi út során fellépő, az összezártságból eredő pszichikai és fizikai terhelést. Ezek a kísérletek arra talán nem is adhattak választ, hogy éles helyzetben, az emberi környezettől elvágva milyen reakciók várhatóak az űrhajósoktól az út során, hiszen a földi kísérlettel ellentétben a valódi űrbéli utazást semmilyen körülmény miatt megszakítani vagy visszafordítani nem lehetséges, sőt a hatalmas távolság miatt még azonnali „telefonos” segítség sem kérhető.

Az ember nagyon kényes „jószág”, amely a Földre teremtetett, ám rendkívüli adaptációs képessége révén idővel remélhetőleg képes lesz megteremteni azt a közeget, amellyel végre biztonságosan eljuthat vágyai bolygójára. A marsi utak előképeinek is tekinthető kortárs tudományos-fantasztikus filmek már ma megelőlegezik azokat a megoldásokat, amelyekkel biztonsággal kivitelezhetőek a mélyűri utazások, valamint rávilágítanak az űrhajósokat érintő nehézségekre is, sőt nem hallgatják el az óhatatlanul bekövetkezhető katasztrófák lehetőségét sem.

Mars-utazás a sci-fiben

A sci-fi írók és tudósok közötti együtt gondolkodás tökéletes példái, ahogy a hollywoodi és azon kívüli filmkészítők foglalkoznak a Mars-utazás kérdésével, amelyek azon túl, hogy izgalmas kalandok sorát nyújtják, számos remek és elgondolkodtató megoldást is kínálnak a tudósoknak. Ha csak napjaink legjelentősebb sci-fi sorozatait, filmjeit vesszük górcső alá, akkor is bőséges példával találkozhatunk a hosszú űrutazások okozta nemkívánatos fizikai és pszichikai elváltozások kiküszöbölésére. Ilyen lehet az utazások alatt a testi funkciók ideiglenes felfüggesztésének lehetősége, a hibernáció, amely szinte az összes sci-fi filmben, köztük a Mars-utazást feldolgozókban is megjelenik.

A Mars-mentőakció (2000), A vörös bolygó (2000), az Emlékmás – Total Recall (1986), az Űrhajótöröttek – Stranded (2001), vagy Az utolsó napok a Marson (2013) az izgalmas akciók mellett a marsi lét mindennapi közegét ábrázolják hiteles részletességgel.

Egyedi módon kerüli meg az 1978-ban készült Földi űrutazás (Capricorn One) című amerikai film az első emberes marsi utazás nehézségeit. A tudósok, érezve, hogy a jelen technikai tudása még nem megfelelő egy ilyen horderejű misszió útnak indításához, inkább földi űrutazássá változtatják a Mars-utazást, mintsem a politikai nyomásnak engedve veszélyeztessék az űrhajósok életét. Ám a filmbeli NASA vezetői még így sem kerülik el a tragédiát.

Kuriózumnak tekinthető Yakov Protazanov 1924-ben készült szovjet némafilmje, az Aelita, amelynek Mars-utazói, azon túl, hogy egy lélegezhető atmoszférájú bolygóra landolnak, még forradalmat is kirobbantanak a kapitalista berendezkedésű marslakók közt. Ugyanígy fontos szerepet tölt be a földi világ mesterséges leképezése a hosszú űrutazásokat bemutató filmeknél. A mesterséges gravitáció megteremtése, hatalmas kertek, földi környezet valósághű szimulálása, virtuális valóság létrehozása rendre visszatérő megoldási forma, mind a fiziológiai problémákra, mind pedig az út során fellépő izoláltság okozta lelki terhelés kezelésére.

Gene Roddenberry, a Star Trek kultusz sci-fi sorozat világának megalkotója a Deep Space Nine űrállomás és a Voyager csillaghajó belső tereinek kialakításakor még arra is gondosan ügyelt, hogy az űr végtelenjében száguldó csillagflotta hajói, vagy éppenséggel egy űrállomás belső tere ne csak az emberi faj, hanem az oda látogató idegen kultúrák képviselőinek is második otthona legyen.

Michael Straczinsky, a Babylon 5 című, 1994–1998 között készült sorozat azonos nevű űrállomásának „tervezője” sem tett másként, ő is ügyelt a részletekre, így a Babylon állomás külső, forgó pajzsa által generált gravitáció és az állomáson található hatalmas függőkertek látványa kellemes földi hangulatot csempész az otthontól távol szolgálatot teljesítő civilek és katonák számára.

Megválaszolandó kérdések

Nem is lehet csodálkozni azon, hogy korunk tudósai is élénk figyelemmel kísérik „kollégáik” írói munkásságát, hiszen megannyi írói képzelet öltött valóságot az elmúlt évtizedekben. Elég, ha csak Jules Verne híres ágyúgolyójára gondolunk, amelyben a regénybeli bátor utazók a Holdra szálltak. A Star Trek Enterprise kapitányi posztjáról végérvényesen visszavonuló, legendás James T. Kirköt alakító William Shatner pályája lezárásaként izgalmas technikatörténeti könyvben gyűjtötte össze azokat a műszaki újításokat, ötleteket, amelyek a sorozat megkezdése után a gyakorlatban is megjelentek, kezdve a különféle robotoktól a beszélő számítógépen át egészen a fúziós hajtómű ötletéig.

A megválaszolandó kérdések sora ezzel még nem ér véget. A megfelelő politikai támogatottság és költségvetési háttér elégséges kiindulópont lehet a küldetés sikeres teljesítéséhez, bár kérdéses, hogy mi pótolhatja azt a hidegháborús feszültségből táplálkozó hihetetlen hajtóerőt, amely a 60-as évek végén és a 70-es évek elején a Holdra juttatott 12 amerikai asztronautát. Csak remélhetjük, hogy igaza lesz a tudományos fantasztikus irodalom nagy öregjének, a 2012-ben elhunyt Ray Bradburynek, aki szerint a Mars-utazás a megosztottság helyett végre szabadságot és békét hozna a világra.

Leggyengébb láncszem az ember

Bár korunk szakemberei és sci-fi írói már most is tudásuk legjavát adják a majdani Mars-misszió sikeres végrehajtásához, az esetlegesen fellépő technikai problémák mellett a leggyengébb láncszem mégis maga az ember lehet. A Mars Pathfinder 1997-es, a Spirit és Opportunity roverek 2004-es, valamint a Curiosity robotegység 2012-es sikeres Marsot érése és eredményes felszíni kutatómunkája kellő önbizalommal töltheti el az „emberes” küldetésen dolgozó megannyi tudóst, ám még ekkor is megmarad egy bizonytalansági tényező: vajon az ember törékeny lénye, pszichéje képes-e megbirkózni ezzel a hihetetlen messzeségbe vezető úttal és annak kihívásaival?

Választ a kérdésre csak a majdan visszatérő marsonautáink adhatnak, addig azonban a mozi képes arra, hogy már „ma is” menetrendszerű járattal utazhassunk a marsi kolóniákra, ahol a hatalmas bura alatti városokban élhetünk, sőt szabadságharcot is folytathatunk a földi elnyomók ellen. Kolonizálhatjuk kedvenc vörös bolygónkat, lezuhanhatunk rá, majd hajótöröttként várhatjuk megmentőinket, elszabadult robotokkal harcolhatunk, idegen civilizációk nyomait fedezhetjük fel, vagy marsi organizmusokkal fertőzött, zombikká vált űrhajóstársaink elől menekülhetünk. Részesei lehetünk számtalan landolásnak, átélhetünk hihetetlen méretű és erejű marsi hurrikánokat, megmászhatjuk a Naprendszer legmagasabb vulkánját, az Olympust, valamint megtapasztalhatjuk azt a semmihez sem fogható magányérzést is, amely csak a távoli, idegen Marson ragadt emberi lény érezhet.

Miután Hollywood Mars-témában már szinte az összes szcenáriót lejátszotta, épp ideje, hogy a megfelelő politikai támogatás és pénzügyi fedezet birtokában korunk tudósai újra a tettek mezejére lépve beteljesítsék az emberiség múlt századi álmát, hogy a közeljövőben megvethesse lábát a Marson, és elmondhassa végre: Megcsináltuk, jöhetnek azok a nagyszabású tervek, amelyeknek a végére megvalósulhat Gene Roddenbery álma, ahol „az űr a legvégső határ. Ennek végtelenjét járja az Enterprise csillaghajó, amelynek feladata különös, új világok felfedezése, új életformák, új civilizációk fölkutatása, és hogy eljusson oda, ahová még ember nem merészkedett…”. Egyelőre azonban jussunk el „csak” a Marsra…