Makszim Makukov, a kazahsztáni Feszenkov Asztrofizikai Intézet kozmológusa és asztrobiológusa szerint a számok arra utalnak, hogy minden földi élet a világűrből érkezett, sőt minden, amit ma látunk, intelligens földönkívüliektől eredeztethető. A számok pedig nem hazudnak, a kérdés csupán az értelmezésük – olvasható az sg.hu összeállításában.

Évmilliárdokkal ezelőtt a bolygó kopár és élettelen volt, egy távoli és ismeretlen pillanatban azonban hirtelen kialakult valami, ami túl szabályos és bonyolult ahhoz, hogy a puszta véletlen számlájára írjuk. Makukov egyfajta jelként tekint az eseményre, amely szerinte a genetikai kódunkban is megtalálható, és kódolt üzenetként csak arra vár, hogy valaki megfejtse. Makukov és tudóstársa, Vlagyimir Scserbak, az al-Faridi Kazah Nemzeti Egyetem matematikusa úgy véli, nekik sikerült, a válasz pedig az életre, a világmindenségre és mindenre: 37.

A földi élet földönkívüli eredetének elmélete igen régi történet, a hagyományos verzió szerint egy primitív idegen életforma, valószínűleg egy baktérium egy meteoriton eljutott a fiatal Földre, és elhintette az élet magvait. Lord Kelvin 1871-es elmélkedése szerint számtalan életet rejtő meteor utazik az űrben, a Nobel-díjas Svante Arrhenius pedig nevet is adott ennek a folyamatnak, alighanem már mindenki találkozott a „pánspermia” fogalmával. Legutóbb, 2009-ben Stephen Hawking vetette fel a témát, mondván: „az élet bolygóról bolygóra vagy naprendszerről naprendszerre vándorolt meteorok segítségével”.

A nagy nevű támogatók ellenére a pánspermia nem talált széles körű elfogadásra, bár sok biológus bólogat az elmélet egy felhígított változatára. „A legtöbb biológus egyetért abban, hogy kozmikus források is hozzájárulhattak a földi élet eredetéhez – mondta P. Z. Myers, az amerikai Minnesota Egyetem szakértője. – Rengeteg szerves összetevő kering az űrben.”

Makukov és Scserbak továbbvitte az egész spekulációt, életre hívva egy úgynevezett „irányított pánspermiát”, vagyis az élet szándékos kialakítását, amihez szükség van egy földönkívüli intelligenciára. Az elmélet 1973-ra nyúlik vissza, amikor Francis Crick egy tanulmányt tett közzé az akkoriban Carl Sagan nevével fémjelzett Icarus bolygótudományi szaklapban, feltéve a kérdést: „Elindulhatott a Földön az élet egy mikroorganizmus-fertőzés eredményeként, amit szándékosan küldött ide egy másik bolygón élő technológiai társadalom egy speciális, nagy hatótávolságú robotűrhajóval?”

Nem akármilyen feltételezésekhez nem akármilyen bizonyítékokra is szükség volna, ha nem akarjuk végleg nevetség tárgyává tenni magunkat. Immár több mint egy évszázada próbálkozunk bizonyítékot találni az idegenek létezésére, s ennek legnagyobb részét a rádiójelek után kutató SETI teszi ki. Seth Shostak kezdeményezése azonban mindeddig semmit nem észlelt, egyetlen lehetséges kivételt leszámítva. 1977-ben a SETI kutatói egy 72 másodperces kiemelkedést észleltek a rádióhullámokban, ez volt a WOW jel, sem előtte, sem utána nem találtak hasonlót.

A rádiójelek némasága többeket arra sarkallt, hogy kiterjesszék kutatásaikat. Sokan feltették a kérdést: mi a helyzet akkor, ha az üzenet már itt van a Földön? Mi van, ha mi magunk vagyunk az üzenet? Paul Davies, az Arizona Állami Egyetem fizikusa 2010-ben írt Ijesztő csend című könyvében felvázolta egy genomikai SETI ötletét, amely szerint saját géntérképünkben van elrejtve egy titkos üzenet, az ugyancsak fizikus George Marx nyomdokaiba lépve ezzel. Marx 1979-ben az alábbiakat írta: „Lehetséges, hogy pár millió évvel ezelőtt egy fejlett civilizáció genetikai technikákkal valamilyen üzenetet készített, és elküldte a Földre. Ez a földönkívüli DNS-molekula lett a biológiai evolúció kiindulópontja.”

Makukov és Scserbak elmélete is ezen a vonalon halad, a DNS átfésülése helyett azonban a genetikai kódot vizsgálták meg, azt az összetett rendszert, melyben a DNS proteinekre fordítható le, egyfajta „kód a kódban” rendszerként. A genetikai kódot nem szabad összetéveszteni az úgynevezett genommal, amely egy adott élőlény, például egy muslica létrejöttéhez szükséges genetikai utasítások sorozatát határozza meg. A genetikai kód azt mondja meg, hogyan konvertálhatók ezek az utasítások fehérjékké. Míg a genomok idővel mutálódnak, a kód stabil, évmilliárdokon át változások nélkül öröklődik generációról generációra.

Az elmélet teszteléséhez Scserbak megszerkesztett egy matematikai megközelítést a kód elemzéséhez, olyan sémák után kutatva, amelyek nem lehetnek véletlenszerűek. Bizonyításaik gyakran terjedelmesnek és átláthatatlannak tűnnek, tele komplex matematikai egyenletekkel, Makukov szerint azonban alapvetően „rendkívül egyszerűek”. A genetikai kód olyan, mint egy kombinatorikai feladat, ha egyszer elkezdjük elemezni, előbukkannak a rejtett szabályszerűségek. „Azonnal egyértelmű volt, hogy a kód szerkezete nem véletlenszerű – magyarázta Makukov. – Az általunk leírt sémák nem egyszerűen nem véletlenszerűek, vannak jegyek, legalábbis a mi szemszögünkből, amiket nagyon nehéz természeti folyamatoknak tulajdonítani.”

Jurij Rumer szovjet matematikus 1966-ban mutatott rá, hogy a genetikai kód szépen kettéválasztható. Az egyik felében a „teljes család kodonok” találhatók, amelyekben négy azonos két kezdőbetűjű kodon található. Az AC család például egy „teljes család”, mivel az AC kóddal kezdődő kodonok a treonint kódolják. A másik fél a „szétvált családokat” foglalja magába, melyek nem rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal. Rumer nem talált okot a kodonok megoszlására, ugyanakkor felismerte, hogy egy egyszerű szabállyal, a T-t G-re, valamint az A-t C-re cserélve a kód egyik fele átalakítható a másikká. Ez elsőre alapvetően szükségszerűnek hangozhat, pedig nem az. 1996-ban Olga Zsakszibajeva, az al-Faridi Kazah Nemzeti Egyetem matematikusa kiszámította, hogy ennek a véletlen számlájára írható esélye mindössze 3,09x10’32.

Rumer transzformációja csupán egy a kódban rejlő sémák és szimmetriák közül. Például létrehozható a kodonok egy alsorozata, köztük a három azonos bázisúak (pl. AAA) és a három egyedi bázisúak (pl. GTC). Egy Rumeréhez hasonló transzformációval ez a 28 kodon két csoportba osztható, melyek egyesített összes atomi tömege 1665, kombinált „oldallánc” atomtömege pedig 703. Mindkét érték egy prímszám, a 37 többszöröse, amely igen érdekes matematikai tulajdonságokkal rendelkezik. Valójában a 37 gyakran ismétlődik a kódban. Például mind a 20 aminosavnál megtalálható molekuláris „mag” tömege 74, ami a 37 kétszerese. Összességében a kazahok kilenc sémát azonosítottak a kódban, amit a földi genetikai kód WOW jeleként értékeltek.

Szokás szerint akadnak kritikusok és mérsékelten kritikusok. „Ez puszta számmisztika” – hangoztatta Myers, párhuzamot vonva a felfedezés és az intelligens tervezés között, amit Makukov és Scserbak mereven elutasít. „Nem olyan abszurd” – vélekedik a mérsékeltebbek közé tartozó David Grinspoon, az amerikai Bolygótudományi Intézet vezető tudósa. – Magunk is kísérletezünk egyedi organizmusok előállításával és a dolgok űrbe juttatásával. Ha valaki más is van odakint, akkor jó eséllyel feltételezhetjük, hogy ők már előbbre járnak.”

„Ha elég sokáig boncolgatjuk a számokat, akkor szinte bárhol felfedezhetünk sémákat – foglalt állást Davies is. – Számomra már a kezdetkor teljesen egyértelmű volt, hogy ennek az egésznek egyetlen nagy kérdése van: mennyi az esélye, hogy mindez kizárólag a véletlennek köszönhető?” A válasz Makukov és Scserbak szerint körülbelül egy a 10 trillióhoz, ami nem mondható kifejezetten soknak. Hogy ki vagy mi helyezte el az üzenetet, azt Makukov sem tudja. „Ez spekuláció – mondta. – Talán már rég elmentek. Talán még mindig élnek. Úgy vélem, ezek a jövő kérdései. A kód sémáit tekintve azonban az általunk adott magyarázat a legvalószerűbb.”