Az Észak-Amerika és Skandinávia befagyott folyóin és tavain gyakran felbukkanó, csodálatos látványt nyújtó jégalakzatokat a mai napig a gabonakörökhöz hasonló rejtély övezi. Vajon a mérnöki pontosságról tanúskodó, sajátságos piktogramokat valamilyen természetes folyamat hozza létre – vagy egy idegen civilizáció lélegzetelállító alkotásai?

Az első hiteles beszámolót és fényképeket 1930-ban a The Illustrated London News című folyóirat közölte a jeges vízfelületeken megjelenő különös körökről, de a megmagyarázatlan jelenség még napjainkban is izgalomban tartja az ufókutatókat. Sőt, a hagyományosan zord telekről ismert területeken – Észak-Európában és a skandináv országokban, valamint az Egyesült Államokban és Kanadában – az elmúlt évtizedekben már-már megszokott látványossággá vált a „jeges anomália”, amely időnként a legváratlanabb helyszíneken ejti ámulatba az arra tévedő szemtanúkat.

A kanadai Ontario tartományban található Delta városban élő Jim LaForty 2000. december 2-án a kisvárosi háza közelében fekvő apró öböl jegén fedezett fel egy szokatlan ábrát. Az idős férfi egy 4,5 méter átmérőjű kört pillantott meg a jégrétegen, amely még nem vastagodott meg annyira, hogy elbírt volna embert vagy állatot. Ráadásul a part menti fű is fagyos volt – és teljesen érintetlen. „Életemben nem láttam ehhez foghatót – emlékezett vissza LaForty. – Reggel hét óra körül vettem észre a képződményt, és bizton állíthatom, hogy éjszaka vagy hajnalban keletkezett, mert előző este, mínusz 14 Celsius-fokban még egyenletesen jeges volt a vízfelszín. Döbbenten csodáltam a jégkört, és egyszerűen el sem tudtam képzelni, hogyan jöhetett létre, hiszen egyetlen nyomot sem találtam a közelben. Úgy festett az egész, mintha egy X-aktás történet kellős közepébe csöppentem volna.”

Az amerikai Maryland állambeli Churchville melletti tó jegén 2001 februárjában „képződött” jégkörről kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy nem lehet földi eredetű. Egy kilenc méter átmérőjű külső és egy belső kör alakult ki egymástól 30 centiméteres távolságra, és a belül megmaradt jégtábla afféle úszó sziget lett volna – ha egyetlen helyen nem köti össze egy félméteres „híd” az összefüggő jégtakaróval. Nos, ez a kör a merőlegesen kiálló résszel nem más, mint a jégréteg egyezményes nemzetközi szimbóluma. Persze ezúttal sem akadt olyan nyom, amely elfogadható magyarázatot adott volna a piktogram keletkezésére. De talán nem mellékes körülmény, hogy a marylandi jégkör egy korábban felfedezett, az angliai Hampshire megyében 1987-ben talált gabonakör pontos másolata volt…

Egy évvel a szenzációs esetet követően, 2002. február 21-én a Las Vegasban működő National Institute for Discovery Science nevű tudományos intézmény kapott értesítést arról, hogy előző éjszaka másfél méter átmérőjű jégkör jelent meg egy Utah állambeli birtokon. Az alakzat szabályos körvonala mindenhol egyenletesen, pontosan kilenc centiméterrel mélyedt a felszín alá. Emberi beavatkozásról szó sem lehetett, mert a friss jég azonnal beszakadt volna a test súlya alatt, ráadásul a közeli csatornából érkező víz hatására napközben fokozatosan felengedett. A Las Vegas-i laboratórium később alaposan tanulmányozta a jégkörből és környékéről származó mintákat, de semmilyen rendkívüli nyomot nem talált, így ez a vizsgálati anyag is bekerült a megoldatlan ügyeket tartalmazó dossziéba…

Rejtélyes esemény borzolta a kedélyeket 2003. március 11-én, a Connecticut állambeli Norwalkban is, ahol szintén egy befagyott tavon jelent meg egy korongszerű képződmény. A mintegy nyolc méter átmérőjű jégkört kora reggel pillantotta meg a terület tulajdonosa, de az alakzat még akkor is fagyott maradt, amikor a környező jég már olvadni kezdett. „Kivételesen precíz munkára vallott, és a legtöbb gabonakörhöz hasonlóan éjszaka keletkezhetett – hangsúlyozta Ed Sherwood, az esetet kivizsgáló amerikai ufókutató. – A farmer édesapja szerint elképzelhető, hogy egy tárgy beleesett a tóba és enyhe hullámzást okozott, amely azután megfagyott, és tökéletes kört képezett. Az ominózus terület közelében valóban áll egy-két fa, amelyről szeles időben lerepülhetett néhány levél vagy letörhetett száraz ág, és az alacsony hőmérséklet miatt nem zárható ki, hogy már hullámzás közben megfagyott a vízfelszín. De olyan helyeken is találkoztam hasonló alakzatokkal, ahol egyáltalán nem volt növényzet, vagy éppen a jégkör mérete zárta ki ezt a teóriát.” A farm birtokosa először arra gyanakodott, hogy néhány tréfás kedvű fiatal „rajzolta” a jégkört, de miután közelebbről is megvizsgálta, kénytelen volt elvetni ezt az elméletet. „Előző éjjel csupán olyan vékony jégréteg képződött, amely biztosan nem bírt volna ki egy embert, ráadásul a kör szélét több mint egy méter választotta el a tóparttól. Mérnöki diplomával rendelkező édesapám szintén úgy véli, hogy az alakzatot nem lehetett volna segédeszköz nélkül létrehozni, erre viszont semmilyen jel nem utalt. A másfél méter mély, fagyponthoz közeli hőmérsékletű vízben még a legedzettebb ember is perceken belül kihűlt volna” – sorolta a meggyőző érveket.

Az Ontario tartományban fekvő Sudbury mellett 2005. december 9-én egy hóval borított, befagyott öbölben képződött rendkívül látványos jégkör, amely kísértetiesen emlékeztetett az öt évvel korábban, Delta városban megfigyelt ábrára. Mivel a legalább tizenöt méter átmérőjű, szabályos kör egy kanyarulatnál keletkezett, a „hivatalos” indoklás szerint az örvénylő víz okozta a jelenséget, amely először letört egy nagyobb jégtáblát, majd lassan forgatta, ezáltal tökéletes korong alakult ki a kanyarban. Az alakzat szélein látható több centiméter mély, éles bevágásokra azonban – érdekes módon – már nem született magyarázat. Ráadásul néhány nappal a jégkör felbukkanását megelőzően erős, kellemetlen szag terjengett a vidéken, amelyet aligha okozhatott az örvénylő folyó…

Az utóbbi években Észak-Európából is számos érdekes megfigyelés érkezett a jégen keletkező rejtélyes, szabályos lenyomatokról, amelyeket több esetben közvetlen kapcsolatba lehetett hozni az ufójelenséggel. Egy skandináv ufókutató szervezet az elmúlt három esztendőben száznál is több kisebb-nagyobb jégkör keletkezéséről szerzett tudomást, és számos bejelentő ufókat is látott a helyszíneken. Finnország északi részén, a Tenojoki folyó mellékágánál – egy szemtanú elmondása alapján – 2009. január 7-én, az esti szürkületben bukkant fel egy vörös színben pompázó repülő csészealj, amely közvetlenül a jég felett lebegett, majd pillanatokon belül izzani kezdett, és vakító fénysugárral világította meg az alatta fekvő területet. Másodpercekkel később a fénynyaláb visszahúzódott, a szerkezet pedig nyugati irányban elhagyta a helyszínt. Miután nyomtalanul eltűnt a távolban, egy harminc méter átmérőjű, ideális kör alakú lenyomat rajzolódott ki a jégen. Hasonlóan érdekes jégkör keletkezett 2010. január 17-én az amerikai Ontario állambeli St. Lawrence folyón, Long Sault város közelében, egy ritkán lakott területen. Az öt-hat méter átmérőjű, szabályos kör alakú formációt a jeges áradat miatt még csónakkal sem lehetett megközelíteni, és ez kizárta az emberi beavatkozást.

Másfél évvel ezelőtt szenzációként robbant a hír, amely szerint a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tartózkodó legénység, valamint a NASA Modis nevű műholdja fotókat készített a szibériai Bajkál tó jégpáncélján 2009. április 5-én megjelent körökről. A két, egyenként négy kilométer átmérőjű képződmény a jég elvékonyodását mutatta kifogástalan geometriai formában, és egészen április 27-ig lehetett látni őket, pedig ebben az évszakban gyakran egyetlen nap leforgása alatt megolvad, majd újra befagy a felszínt borító jégtakaró. A „vaskalapos” tudomány természetesen azonnal elvetette a felfedezés hátterében idegeneket sejtő teóriákat, de a mai napig nem szolgált kielégítő magyarázattal a hatalmas alakzatokról. Bár a mélyből feltörő meleg víz okozhat ilyen formájú olvadásokat a vékony jégtakarón, a két jégkör nem ott jelent meg, ahol a hőtérkép ezt indokolta volna, sőt az egyiket éppen a Bajkál legmélyebb és leghidegebb pontján, a tó déli csücskében lehetett megfigyelni. Egyébként már 1985-ben és 1994-ben is megjelent néhány hasonló kör a tó jegén, és akkoriban több szemtanú ufókat is látott a környéken.

Külön kategóriába lehet sorolni azokat a kör alakú lékeket is, amelyeket időnként valamilyen ismeretlen erő vág a kisebb-nagyobb tavakat borító jégtáblákba, néhol alig tíz-húsz centiméteres átmérővel. Egyetlen horgász sem készíthet ilyen lékeket, ugyanis soha nem található lábnyom a környékükön, és gyakran a napokon át tartó erős havazás ellenére is újabbakat lehet látni a befagyott vízfelszínen. A skandináv tavakban talált „fúrt lyukakat” vizsgáló svéd ufókutató, Clas Svahn megállapította, hogy a szokatlanul sima jégfalakon semmilyen eszköz használata nem látszott. Mindez arra utal, hogy a lékeket készítő ismeretlen erő rendkívül vastag, akár több mint félméteres jégrétegen szaladt át, az esemény pedig elképesztően gyorsan zajlott le, hiszen a jég valósággal elpárolgott a kör belsejéből. Ez adott ötletet egy alternatív magyarázatra. Henrik Österholm, a helsinki geológiai múzeum professzora úgy véli, hogy a rejtélyes lyukakat egy-egy felizzott meteor okozza, amely szemvillanás alatt át tud hatolni a jégtáblákon. Néhány közelmúltban történt megfigyelés valóban alátámasztotta, hogy a sajátságos lékeket törő „eszköz” kizárólag az űrből származhatott, de a fenti elmélet biztosan nem adhat magyarázatot a legtöbb „hagyományos” jégkör kialakulására. Így a rejtély megoldása a jövő kutatóira vár, és az alaposabb vizsgálat talán arra is választ ad majd, hogy – a gabonakörökhöz hasonlóan – miért jelennek meg évről évre bonyolultabb és összetettebb ábrák a befagyott folyókon és tavakon.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
AZ UFÓMAGAZIN 2010. DECEMBERI SZÁMÁBAN