Közel száz évvel a Titanic katasztrófája után megdöbbentő elmélettel rukkolt elő két angol kutató. Robin Gardiner és Andrew Newton szerint a világ egyik legnagyobb hajójának pusztulását nem baleset, hanem biztosítási csalás okozta. Ráadásul nem is a Titanic, hanem a hajótársaság másik óceánjárója, az Olympic süllyedt el!
Korának legnagyobb utasszállító gőzhajója, a 46 ezer tonnás Titanic 1912. április 10-én indult el első útjára Southamptonból New Yorkba. A brit White Star Line hajózási társaság büszkeségének számító, elsüllyeszthetetlennek hirdetett úszó palota karrierje azonban hamar befejeződött. Április 14-én éjfél előtt jéghegynek ütközött, és alig három órával később örökre elnyelte az Atlanti-óceán. 2200 utasából 1513-an fulladtak vízbe vagy fagytak meg a jeges habokban.
A 95 évvel ezelőtti tragédia körüli ellentmondások hosszú ideje foglalkoztatják a világot. 1985-ben egy francia-amerikai kutatócsoport 740 kilométerre Új-Fundland partjaitól, közel négy kilométeres mélységben megtalálta a hajóroncsot, de a felszínre hozott több ezer relikvia sem segített a rejtély megoldásában.
Robin Gardiner és Andrew Newton évek óta kutatja a Titanic történetét. Legújabb elméletük a 20. század talán legnagyobb, hidegvérrel megtervezett biztosítási csalásával gyanúsítja meg az építtető hajótársaságot. A megdöbbentő teória szerint 1912. április 14-én nem a Titanic süllyedt el az Atlanti-óceánon, hanem annak testvérhajója, az Olympic, amelyet 1910-ben bocsátottak vízre.
Az összeesküvés-elmélet szerzői elgondolkodtató „véletlenekkel” támasztják alá elképzelésüket. Az óceánjáró tulajdonosa, a milliárdos J. P. Morgan az utolsó pillanatban mondta le az utazást, arra hivatkozva, hogy gyengélkedik. Ám a katasztrófa után az újságírók egy üdülőhelyen találtak rá szeretője társaságában, és a legjobb egészségnek örvendett. Eredeti tervével ellentétben a Titanic mégsem szállította New Yorkba páratlan műkincseit, és legközelebbi barátai is visszaléptek az úttól. Vajon miért?
Amikor a hajó elindult Belfastból, tűz ütött ki a 6-os számú kazánban, és nyolc nappal később, amikor – az utasokat felszedve – útnak indult Southamptonból, a tűz még mindig égett. Miért nem oltották el? Hivatalos adatok támasztják alá azt is, hogy Edward Smith kapitány, aki korábban az Olympic parancsnoka volt, a tengeri és az éghajlati viszonyokhoz mérten túl nagy sebességet diktált. Tette ezt annak ellenére, hogy más hajóktól figyelmeztetéseket kapott jéghegyek jelenlétéről. A hajó 41 km/órás sebességgel ütközött a végzetes jéghegynek, amely 91 méteres rést vágott az oldalában. A víz pillanatok alatt elárasztott öt vízzáró rekeszt. A kapitány az információ vétele után húsz percig várt, és csak ekkor intézkedett. De miért?
Gardiner és Newton úgy véli, a nyomozást felületesen végezték, a hajótársaság pedig megvesztegette a tanúkat. A kutatók szerint mégsem tömeggyilkosok összeesküvése áll a háttérben, hanem egy tragikus következményekkel járó csalás. A tervet fél évvel korábban, 1911 szeptemberében eszelték ki, amikor az Olympic összeütközött a brit haditengerészet HMS Hawke nevű hajójával, és komoly sérüléseket szenvedett. Mivel a White Star Line nem kötött biztosítást az Olympicra, a baleset a csőd szélére sodorta a társaságot. A pénzügyi katasztrófa által fenyegetett tulajdonosok ekkor merész lépésre szánták el magukat: egy valódi katasztrófa megrendezésével próbálnak meg hozzájutni a Titanicra kötött egymillió fontos – mai árfolyamon több mint 20 milliárd forintos – biztosításhoz!
A szerencsétlenül járt Olympicot a belfasti hajógyárba vontatták, ahol már javában zajlott a Titanic építése. Mivel a sérült hajótest kijavítását nem lehetett gyorsan és gazdaságosan elvégezni, a társaság vezetői úgy döntöttek, egyszerűen felcserélik a két óceánjárót, és a Titanicot adják ki az Olympicnak. Az átalakítással két hónap alatt el is készültek, és a Titanic – természetesen Olympic névre keresztelve – még negyed századon keresztül járta a világtengereket. A sérült Olympicot pedig hevenyészetten megjavították, átfestették, és hatalmas ünneplés közepette, Titanicnak álcázva vízre bocsátották.
A White Star Line tulajdonosai azt tervezték, hogy az óceánjárót a nyílt tengeren süllyesztik el, de előtte köré rendeltek néhány hajót, amelyek felveszik a bajba került utasokat. Nem számít, ha esetleg kevés a mentőcsónak, mert a lassú merülés miatt bőven jut idő arra, hogy a csónakok több fordulót tegyenek a Titanic és a mentésre felsorakozott hajók között. Ez az elképzelés könnyen megvalósíthatónak tűnt, ugyanis a White Star Line a Nemzetközi Kereskedelmi Hajózási Társaság részét képezte, tulajdonosa pedig J. P. Morgan volt. Ehhez a csoporthoz tartozott a Leyland Line nevű társaság is, amelynek Californian nevű hajója korábban már több hasonló műveletben segédkezett.
És most következik Gardiner és Newton leghátborzongatóbb megállapítása: a Titanic nem egy jégheggyel ütközött össze, hanem az egyik mentésre érkező hajóval, amelyet nem világítottak ki! A két kutató szerint egy kivilágítatlan hajót sokkal nehezebb észrevenni sötétben, mint egy jéghegyet, amely ráadásul nem is tudott volna akkora kárt okozni a kétszeres acéllal borított hajótesten.
A váratlan ütközés után természetesen azonnal vészjelző rakétákat lőttek fel a Titanicról, de a mindössze néhány mérföld távolságra tartózkodó Californian nem sietett a luxushajó segítségére. Vagy azért, mert a kapitány nem kockáztatta meg az átkelést a veszélyes jégmezőn, vagy mert rossz koordinátákat kapott.
A balesetet okozó hajó pillanatokon belül elmenekült, miközben a Titanic lassan merülni kezdett a fagyos hullámok közé. Az utasok – akik legfeljebb enyhe rázkódást és gyenge, súrlódó morajlást tapasztaltak – a sűrű sötétség miatt semmit sem láthattak, és eleinte nem is gondolták, hogy komoly veszély fenyegeti az életüket.
A Titanic által leadott vészjeleket számos hajó fogta, de még a legközelebb tartózkodó Carpathia nevű gőzös is hiába indult teljes sebességgel a süllyedő óceánjáró felé, túl messze volt az azonnali segítségnyújtáshoz. Az első mentőcsónakot több mint két órával a Titanic elmerülése után emelték ki a jéghideg vízből, az utolsót pedig négy órával később. Ekkor már pletykák kezdtek terjengeni a katasztrófáról, a White Star Line azonban tagadta, hogy bármi történt volna a hajóval. Néhány órával később a hajótársaság elnöke elismerte, hogy valóban elsüllyedt a Titanic, és rengeteg áldozatot követelt.
A katasztrófában Smith kapitány és Murdoch első tiszt is életét vesztette, akik ugyan tudtak a csalásról, de már nem mondhatták el senkinek. A hajóvállalat – a biztosítási csalásért remélt csillagászati bevétel helyett – végül több százmillió forintnak megfelelő kártérítés kifizetésére kényszerült.
Gardiner és Newton kitart amellett, hogy a Titanic nem ütközött jégheggyel. Hogy mégis kerültek a roncsok közé jégdarabok, azzal magyarázzák, hogy a két hajó ütközésekor és a merülés közben egyes, a hajókról leváló hatalmas acéllemezek sodorhattak a közelbe jégtömböket. A Titanic rejtélyének kutatói meggyőződéssel állítják, az összeesküvés napjainkban is folyik, ugyanis az eredeti fényképek és dokumentumok többsége időközben nyomtalanul elveszett.
Az elgondolkodtató elmélet heves vitát váltott ki a témával foglalkozó történészek körében. Többségük szerint az állítások teljes mértékben cáfolhatók az Olympic és a Titanic közötti, jól dokumentált fizikai különbségekkel. Továbbá nincs a hajótestnek olyan része, ahol ne a Titanic azonosítója, a 401-es szerepelne. Ráadásul az 1935-ben szétbontásra ítélt Olympicról több száz tárgyat árvereztek el, amelyek kivétel nélkül az Olympic azonosító számát, a 400-ast viselték. Igaz, ha a két hajó számozott alkatrészeit még idejében kicserélték, ez az ellenvetés nem állja meg a helyét. Meggyőző eredményt csupán tüzetesebb vizsgálat hozhatna, de a szakemberek szerint a kettétört roncs nem bírná ki a kiemelést és az elszállítást. Míg a felszínre hozott tárgyak megmenthetők az utókor számára, a hajó maradványai évtizedeken belül szétporladnak a tengerfenéken uralkodó hatalmas nyomás és a lebontó mikroorganizmusok hatására. Így a végzetes hajóút titkait talán örökre magába zárta az Atlanti-óceán sötét, dermesztő mélysége…
PRUSINSZKI ISTVÁN
EREDETILEG MEGJELENT
A HIHETETLEN! MAGAZIN 2007. DECEMBERI SZÁMÁBAN
Jezsuiták süllyesztették el a Titanicot?
A Titanic végzetes útjával kapcsolatos másik összeesküvés-elmélet szerint a luxushajó pusztulása a jezsuita rendnek állt érdekében. A jezsuiták bankárai, a szinte felfoghatatlan vagyonnal rendelkező Morgan, Rothschild és Rockefeller családok 1910-ben azzal a céllal alapítottak bankszövetséget, hogy megszerezzék az uralmat az egész világ fölött. Az érdekeikkel szemben álló, szintén milliárdos üzletemberekkel – köztük Benjamin Guggenheimmel, Isa Straussal és John Jacob Astorral – olyan módon kellett végezniük, hogy soha senki ne feltételezze, gyilkosság áldozatai lettek. Kiiktatásukra pokoli tervet eszeltek ki. Meghívták őket az éppen akkor vízre bocsátott Titanicra, amelynek elsüllyeszthetetlen voltába vetett hit biztonságba ringatta az utasokat. A luxushajó kapitánya, Edward Smith – aki mindvégig tudatában volt a Titanic küldetésének és sorsának – jezsuita feletteseinek parancsára egy hatalmas jégmezőbe irányította az eleve pusztulásra ítélt úszó palotát, megpecsételve a jezsuita bankárok ellenségeinek sorsát. Az ártatlan emberek feláldozását szentesítette a cél, s úgy tűnt, immár semmilyen akadály nem gördülhet a milliárdos „triumvirátus” világuralmi tervei elé. Csupán az első világháború kitörésével és következményeivel nem számoltak…
Eredeti leletek, igaz történetek
A 4000 méteres mélységben örök álmát alvó hajóroncs által megőrzött tárgyakat több éves kitartó munka során, speciális robottechnológia kifejlesztésével tudták felszínre hozni. Az RMS Titanic Társaság a tulajdonába került mintegy 5500 leletből kiállítást szervezett, hogy a nagyközönség számára is elérhetővé tegye a tragédia emlékeit. A tárlat egyedi hangulatát a mesterien alkalmazott háttérzajoknak és zenéknek, a rekonstruált hajóbelsőknek és a szinte tapintható közelségben lévő, kiválóan konzervált leleteknek köszönheti, amelyek között az utasok személyes tárgyai is felbukkannak. A Titanic-gyűjteményt 1991 óta a világ 18 országában mutatták be, és több mint 16 millió látogatót vonzott. Közép-Európában először Magyarországon látható, 2008. február 5-ig várja az érdeklődőket Budapesten.
