Naponta átlagosan tizenötször veszünk akkora lélegzetet, hogy garatunk mintegy hat másodpercig a négyszeresére tágul, és még nyelvünk is kitér a beáramló levegő útjából. Vajon mitől érzünk ellenállhatatlan vágyat e furcsa grimaszra, a nehezen elnyomható és szinte megszakíthatatlan ásításra, s miért számít „ragadósnak” e mindennapos tevékenység? Az ásítás tudományos magyarázata érdekes meglepetéseket tartogat…

Leplezni szabad, de visszafojtani nem érdemes – állítják a szakemberek erről az ősi reflexről, amelyhez hasonló ösztönös cselekvés már az anyaméhben fejlődő magzatoknál is megfigyelhető. A nyújtózkodással egybekötött reggeli ásítozás az alváskor lelassult anyagcserének és az átmeneti oxigénhiánynak köszönhetően lép fel. Egy unalmas program megtekintése, bágyasztó értekezlet vagy egyhangú társalgás közben viszont már gyakran okoz kellemetlen helyzetet a „figyelő hallgató” elbóbiskolása, és az eltitkolt ásítás kényszerű visszafojtása. A levegőtlenség, a fáradtság, a rossz testtartás vagy a nem megfelelő légzéstechnika ugyanis érzékelhetően csökkenti a vér oxigénszintjét, amely mély levegővételre ingerli az agyi központot. A kialvatlanság, a teljes kifáradás okozta ásítás hatása azonban már nem tudja visszaállítani az éberséget, legfeljebb néhány pillanatra hátráltatja az elalvást, majd óhatatlanul bekövetkezik a mély, önkívületi állapotra emlékeztető álomba zuhanás.

Követendő példa

A New York-i állami egyetem tudósai szerint az ásítás nem csupán jelzi a tartós ébrenlét vagy a monotónia által okozott elálmosodást, hanem egyúttal késleltetni is próbálja az elalvást. „Az egyensúly megteremtéséhez szükséges ásítás az agy hőszabályozásának eszköze: megmozgatja a fej érrendszerét, ezzel hűti a gondolkodó szervet, és helyreállítja az oxigén meg a szén-dioxid megfelelő arányát – hangsúlyozta Gordon Gallup. A kutatás vezetője az ásítás „ragályosságára” is adott magyarázatot. „Az ásítás a kommunikáció eszközeként is szolgál, mert empatikus érzést vált ki, amelynek célja a csoport éberségének fenntartása. Az agy érzékeli a környezetében tartózkodó emberek mentális állapotát, de követendő utasításnak, illetve segítségkérésnek tekinti a telefonban hallott vagy a képernyőn látott ásítást is, így késztet utánzásra” – vélekedett a pszichológus.

Gallup és munkatársai szerint az ásítás gyakoriságát a légzés technikája is befolyásolja. Az egyik kísérlet során a több csoportra osztott önkénteseknek ásítozó emberekről készült filmeket vetítettek, és azt figyelték, hogy az egyes csoportok tagjai milyen rendszerességgel ásítanak a levegővétel módjától függően. A kizárólag az orrukon át lélegző résztvevők közül senki sem ásított, de akik más módon – például csak a szájukon keresztül – vettek levegőt, folyamatosan ásítoztak. „Az orron át történő légzéskor a vér a szaglószerv belsejében lehűl, így az agy nem igényel további hűtést az ásítás segítségével” – indokolta a jelenséget az amerikai szakember. Az ásítás másik hasznát repülés közben észleljük: a mély lélegzéssel bejutó levegő ellensúlyozza a légnyomásváltozást, amitől fel- és leszálláskor bedugul a fülünk.

Állati empátia

E különleges reflex az állatoknál elsősorban az udvarlás, a békülés vagy a stressz levezetésének eszköze. A „ragadós ásítás” képességével azonban – az emberszabású majmokon kívül – kizárólag a kutya büszkélkedhet. A csimpánzokkal végzett korábbi kísérleteket követően 2008-ban a londoni Birkbeck College etológusai bizonyították be: az ember legjobb barátja is képes arra, hogy „megfertőződjön” az ásítással.

Mint Atsushi Senju, a kutatás vezetője elmondta, az első esetben huszonkilenc kutyából huszonegy ásított vissza az emberekre. A következő próbánál az emberek ásítás nélkül nyitogatták a szájukat, erre viszont már egyáltalán nem reagáltak az ebek. „A kísérlet igazolta, hogy a kutyák speciális adottsággal rendelkeznek az emberi kommunikáció megértésére” – fogalmazott az etológus, aki szerint az ásítás „visszaigazolása” négylábú társaink kitűnő empátiás készségére vezethető vissza.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A HIHETETLEN! MAGAZIN 2009. MÁJUSI SZÁMÁBAN