Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

A HANG VESZÉLYES FEGYVER

2014. május 30. - Prusi

Egyre különlegesebb eszközök bevetésével próbálják jobb belátásra bírni az ellenséges katonákat és az erőszakos tüntetések résztvevőit a világ hadseregei. Az újonnan kifejlesztett akusztikus fegyverek hatékonysága valóban minden képzeletet felülmúl. Az infra- és ultrahangok által kiváltott elviselhetetlen vibrációt az áldozatok többsége kisebb földrengéshez hasonlította, és annak örültek a legjobban, hogy egyáltalán életben maradtak.

20140530_illusztracio_1.jpg

A hang fegyverként történő felhasználását először a Biblia említi meg Jerikó elestének leírásakor: „Ha a kürt felharsan, az egész nép törjön ki egyetlen hatalmas csatakiáltásban. S a város falai menten leomlanak.” A mai, hatékony akusztikus fegyverek előfutárai természetesen csak a második világháború alatt jelentek meg, amikor német és osztrák tudósok olyan intenzitású hangot állítottak elő, amely 60 méterig már képes volt cselekvésképtelenné tenni az ellenséges katonákat. A háború végén azzal is próbálkoztak, hogy repülőgépek ellen alkalmazható akusztikus fegyvert fejlesszenek ki. Különböző gázok felrobbantása során olyan impulzust hoztak létre, amely még a földhöz közel repülő bombázógépek szárnyait is leszakította.

20140530_illusztracio_2.jpg

Bármilyen hihetetlen, napjainkban számos akusztikus fegyver létezik már, amelyeket egyre szélesebb körben alkalmaznak többnyire polgári zavargások, illetve békefenntartó hadműveletek során. Az újonnan kifejlesztett hangfegyverek kiválóan alkalmasak arra, hogy elrettentsék a tömeget, miközben a katonák teljes biztonságban érezhetik magukat. Míg az infrahang frekvenciája 20 hertznél kisebb, az ultrahang 20 000 hertznél is magasabban rezeg. Bár ezeket a hangokat az emberi fül már nem érzékeli, mégis súlyos egészségkárosodást okozhatnak. S éppen emiatt foglalkoztatják olyannyira a világ hadseregeit…

 

Hangtalan bevetés

Kevéssé ismert, hogy 1978-ban az ENSZ megbízásából magyar kutatók készítettek tanulmányt az infrahangos fegyverekről. A jelentés szerint a 7 és 8 hertz közötti hanghullámok a legveszélyesebbek az emberi szervezetre. A nagyon alacsony frekvenciájú, magas intenzitású hangok megzavarják és megrémítik a célszemélyeket, órákig tartó nyugtalanságot, rossz közérzetet, szédülést, fejfájást és egyensúlyvesztést idéznek elő, ráadásul gátolják az érzékszervek funkcióit is. A „besugárzott” személyek lélegzete akadozóvá válik, félelemérzetük támad, amely egyeseknél epilepsziás rohammal és pánikkal párosul. A legkárosabb, 7 hertzes infrahangnál egyre nagyobb nehézségekbe ütközik a mentális tevékenység és a pontos munka. A belső szervek rezgésének hatására súlyos sérülések léphetnek fel, a legrosszabb esetben akár halált is okozva. El lehet-e képzelni ennél hatásosabb elrettentést?

20140530_illusztracio_3.jpg

Az infrahangok terjedéséhez ugyan meglehetősen sok energia szükséges, de az ellenük való védekezés igen nehéz és költséges. Az ellenséges személyek egyáltalán nem – vagy csak későn – döbbennek rá, hogy célba vették őket. Az alacsony frekvenciájú hangok ráadásul több száz kilométerre is képesek elterjedni, úgy a légkörben, mint a vízben vagy a talajban. Mivel a szilárd építmények falai sem tudják őket megállítani, így a legtitkosabb bunkerben sincs előlük menekvés.

Bár a kedvezőbb terjedési tulajdonságoknak köszönhetően a legtöbb fejlesztés az alacsonyabb frekvenciákon folyik, az ultrahangok hatását sem szabad lebecsülni. Egy brit találmány például két megszabott frekvencián sugároz, amely az emberi fülben összeadódva elviselhetetlenné válik, és akár eszméletvesztést is okozhat. Kutatásokat végeznek a fehér zaj fegyverként történő alkalmazásával kapcsolatban is. A megegyező energiájú jelek túlterhelik a hallószerveket, éles fájdalmat és szédülést okoznak, miközben az agyban „hangok” szólalnak meg. Az agyhullámok változtatása pedig átmenetileg akár meg is őrjítheti a célszemélyeket.

 

Döbbenetes hatás

Az ember viselkedését módosító hangfegyverek bevetése nem csupán távoli jövőkép. Az amerikai hadsereg már a 2001-es terrortámadások után fontolóra vette, hogy a San Diegó-i American Technology Corporation által kifejlesztett hangfegyverrel szereli fel a repülőgépek biztonsági személyzetét. Elwood Norris, a technológiai cég elnöke szerint készülékük teljesen veszélytelen a géptörzs falára és ablakaira, de kiválóan alkalmas a terroristák harcképtelenné tételére. Az egy méter hosszú és négy centiméter átmérőjű csőben egy sor lemezt helyeztek el, amelyek hangszórókként erősítik fel az elektromos jeleket. Mire a tovaterjedő nyomáshullám a cső végéhez ér, az impulzus valóságos hangrobbanásként vágódik ki a berendezésből.

Az eszköz egyik prototípusa egy-két másodperces, 6-10 kilohertz közötti „hangsugarat” állít elő, amely száz méteres távolságig fegyverként működik. A 140 decibel fölötti hangnyomásszint rendkívüli fájdalmat okoz, és ideiglenes süketséget vált ki a fülben, továbbá egyensúly-problémákat és zavarodottságot is előidéz. Norris szerint – aki saját magán is kipróbálta a fegyvert – „a hatás döbbenetes, az ember egy ideig azt sem tudja, fiú-e vagy lány”.

20140530_illusztracio_4.jpg

Szintén az American Technology fejlesztette ki az LRAD – Long Range Acoustic Device – nevű, nagy hatótávolságú akusztikus berendezést. A húsz kilogrammos hangfegyvert a Bagdadban és Fallúdzsában állomásozó amerikai katonák kapták meg tesztelésre, akik gyakran kerülnek összetűzésbe az ártatlan civileket veszélyeztető ellenséges seregekkel. Amennyiben a szembenálló csapatok nem reagálnak a szóbeli figyelmeztetésre, az LRAD éles és magas hanghullámokat bocsát ki, de az eszközt működtető operátorokra, illetve a közvetlen közelében tartózkodókra nincsen hatással. A parabolaantennára emlékeztető, futurisztikus fegyver hatótávolsága 270 méter, és 150 decibeles hangot képes kiadni. Ez már fájdalomküszöb feletti szint, így maradandó halláskárosodás is felléphet, de a dobhártya még éppen nem szakad be.

Az elrettentő eszközt már többször bevetették Irakban, de New Orleansban, a Katrina hurrikán pusztítása után is használták tömegoszlatásra. Sikerrel alkalmazták 2005 novemberében is, amikor az Indiai-óceán afrikai partjaitól százötven kilométerre kalózok támadták meg a Seaborne Spirit luxushajót. Az állig felfegyverzett terroristák támadását a legénység csak a nagy hatótávolságú hangfegyverrel tudta visszaverni, amelynek frekvenciája és ereje arra kényszerítette a támadókat, hogy eltávolodjanak célpontjuktól. Az LRAD egyik kezdetleges változatát a Gáza-szorosban is kipróbálták, amikor hangbombát hordozó izraeli repülőgépek palesztinai házak felett szálltak el, terhükkel szorongást, szédülést és állítólag vetélést hozva.

20140530_illusztracio_5.jpg

Minden jel arra utal, hogy a hangfegyverek elterjedésének immár semmi sem szabhat gátat. Egy amerikai cég például legszívesebben koponyaszaggató impulzusokat – körmök csikorgását vagy keservesen síró gyermekhangokat – küldene az ellenséges állások felé. A nemrégiben kifejlesztett Moszkitó nevű szerkezet pedig olyan magas frekvenciájú hangokat bocsát ki, amelyeket az idős emberek többsége nem hall, de a tizenévesek jól érzékelik azokat. A Moszkitót máris sikeresen használták garázdálkodó fiatalok ellen, ugyanis feltételes reflexet alakít ki a tizenévesek agyában. A fiatalokból álló bandák pedig messziről elkerülik azokat a helyeket, ahol ezt a kínzó fejfájást előidéző fegyvert már bevetették ellenük.

S hogy miért nem kizárólag ezekkel a fegyverekkel harcolnak a szembenállók a világ harcterein? A hivatalos magyarázatok szerint a hangfegyverek még nem eléggé tökéletesek, kicsi a hatótávolságuk és nagy a bevetési kockázatuk. De a legnagyobb szerepet minden bizonnyal a hagyományos fegyvereket gyártó cégek ellenérdekeltsége játssza: számukra továbbra is megéri dollármilliókban mérni az emberéleteket.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A HIHETETLEN! MAGAZIN 2007. NOVEMBERI SZÁMÁBAN

 

Alvilági akusztika

20140530_keretes_1.jpg

Egyes ősi civilizációk nemcsak ismerték, hanem manipulációra is felhasználták a hangok megbabonázó hatását. A maják egyes épületeikben például szokatlan akusztikával fokozták a különleges labdajátékok halálos élményét. Az ördögi pontossággal kialakított épületek szerkezete az egykori uralkodók és főpapok számára lehetővé tette, hogy suttogó hangjuk felerősödve akár mindenkihez eljusson. A különleges akusztika hátborzongató hatással járt: a falak az egyszerű labdapattanást is négyszer verték vissza, és az elhaló visszhang állítólag a csörgőkígyó hangjára hasonlított. A játékosok számára pedig lassan megszűnt a külvilág, és a hallucináció – az alkalmazott drogoknak is köszönhetően – a tökéletességig fokozódott. A legenda szerint a labdajáték hangjával akár magát az alvilág urát is felkelthették. A kegyetlen játék a vesztes csapat rituális feláldozásával fejeződött be.

 

Állati hangzavar

20140530_keretes_2.jpg

Az infrahangot a denevérek és a kutyák is érzékelik, sőt egyes állatok fel is használják. A tigrisek támadásuk előtt 18 hertzes bőgéssel keltenek pánikot áldozataikban, egyes halfajták pedig pulzáló infrahangokkal riasztják el támadóikat. Az elefántok az infrahangot is hordozó mennydörgést hamarabb hallják, mint az emberek, és ezt a hangot távolsági kommunikációjukban is felhasználják. Egy másik gigantikus emlősről, a kék bálnáról szintén bebizonyították, hogy képes kommunikálni az infrahangokkal. Az alacsony frekvenciájú hanghullámok a vízben is könnyen terjednek, így állandó kapcsolatot tarthatnak fenn tőlük több száz, olykor több ezer kilométerre úszkáló társaikkal. Egyes feltételezések szerint bizonyos bálnafajok infrahangos „üvöltésekkel” kábítják el kedvelt táplálékukat, az óriás tintahalat. Talán éppen ez adta az ötletet ahhoz, hogy infrahang-hullámokat alkalmazzanak a fegyverkezésben?

süti beállítások módosítása