Az idősebbek bizonyára emlékeznek még Kazal László híres kupléjára, melyben a jónevű komikus végigdalolta az egész telefonkönyvet Grábertől Grumholzig és vissza. Az a dalocska, melyet a fél ország dúdolt akkoriban, szép példája volt a tételnek, miszerint nincs unalmas téma, csak unalmas feldolgozás. Mindenről lehet érdekfeszítően szólni.

A 2004-ES ÉS A 2013-AS KIADÁS BORÍTÓJA

Ennek a tételnek újabb szép példáját ajánlom szíves figyelmükbe ezúttal. A Budapesti utcanevek A–Z című kötet elsőre afféle száraz adatgyűjteménynek mutatja magát, pedig nagyon nem az. (Nem csak az, hogy egészen pontosak legyünk.) Annyira nem, hogy na.

És nemcsak azért, mert a kötet megannyi színes, anekdotikus utcanév-történettel ajándékozza meg a kitartó olvasóját (van ott minden, a félreértéstől a félremagyarázásig és vissza), s még csak azért sem, mert a szerkesztő, Ráday Mihály tanulmányerejű bevezetőjéből nemcsak az utcanévadás és -átkeresztelés szűnni nem akaró magyar hagyományát ismerhetjük meg, hanem természetesen e könyv megszületésének körülményeit is, beleértve a gazdag előzményeket (e helyütt látszik illendőnek megemlíteni a könyv munkatársait: az adattárat tehát Mészáros György és a szerkesztő, Ráday Mihály állította össze, az utcanév-történeteket pedig Buza Péter, Gál Éva, Lukács Katalin és Prusinszki István írta), hanem elsősorban azért, mert ha van adattár, amely önmagáért beszél, hát ez az.

Ha nem tesznek mást, mint egy-két órán át lapozgatják a kötetet, kizárólag az egymás után sorjázó utcanevekre fókuszálva (egy-egy szócikkben a mai és a korábbi elnevezés mellett rövid magyarázatot is kapunk a név eredetére vonatkozóan), abból kirajzolódik ennek a városnak teljes története.

Ha egy marslakó Pestre tévedve csak ezt a könyvet olvasná el, tökéletesen megismerhetne belőle bennünket.

Iszkolna is, ahogy a torkán kifér.

NÁDAS SÁNDOR
168 ÓRA, 2014. JANUÁR 11.

* * *

Utánnyomásnak nehezen lehetne nevezni a Budapest régi-új utcaneveit lajstromozó kötet tíz év utáni új kiadását. Joggal el lehetne viccelődni persze azon, hogy a rendszerváltás első nagy utcanév-átkeresztelési hulláma után másfél évtizeddel miért kezdődött egy új, a korábbiakét messze meghaladó mértékű átnevezési dömping, amely további 600 utca, tér, rakpart és köz nevét változtatta meg, s ezzel a magyar főváros kétes értékű világelsőségre tett szert. Ennél azonban sokkal fontosabb és üdvözlésre méltóbb az, ahogy a történtekre a városvédő polihisztor (operatőr, rendező és ex-honatya) Ráday Mihály és Pest-szerelmes mindentudó csapata – Mészáros György, Buza Péter, Gál Éva, Lukács György és Prusinszki István – reagált. Többedszer is közreadták változó című, s az előző kiadásokhoz hasonló mívességgel kiegészített, hétszáz oldalas és jelenleg (szinte) naprakész lexikonjukat, amely jól használhatóságán túl sajátos történelemóráiba is gyakran belefeledkeztet. Csak példaként: Budapest legnagyobb tere, az egykori Bauer Marktplatz, majd Paraszt Piac két évszázad alatt volt – nem teljes felsorolás – Gabonavásártér, Szénapiac, Ló-, majd Új vásártér és Tisza Kálmán tér. 1946-tól több mint hat évtizedig, az alkotmányban jelenleg elismert hazai államformára emlékeztetve: Köztársaság tér. 2011-ben a közterületet „internacionalizálták”: azóta az ott lakók a körülményesen kimondható II. János Pál pápa térre járnak haza.

HVG, 2014. MÁRCIUS 8.