Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

SZIGORÚAN TITKOS KÖRZETEK

2014. január 20. - Prusi

A Föld legkülönbözőbb pontjai adnak helyet azoknak a szigorúan titkos, elsősorban katonai támaszpontoknak, ahonnan az általunk észlelt UFO-k indulnak. Feltételezhetően kozmikus bázisokról is érkeznek hívatlan látogatók, de azok száma elenyésző lehet az idegenek föld alatt, illetve tengerek mélyén megbújó erőihez képest. E támaszpontokról és a falaik között zajló kísérletekről számos, főként negyedik típusú találkozást átélt szemtanú számolt be részletesen, de létüket tudósok és pilóták is alátámasztják. Több információ is rendelkezésünkre áll olyan emberektől, akik kormányzati megbízásból, és természetesen a legmagasabb szintű titoktartás kötelezettsége mellett részt vettek a bázisok építésében – Amerika, Ázsia, Európa, Afrika és Ausztrália kopár pusztaságain, világtól elzárt hegységeiben éppúgy, mint az Antarktisz végeláthatatlan jégmezőin.

20140120_illusztracio_1.jpg

Az UFO-jelenség kutatói szerint a szigorúan titkos körzetek létezését támasztja alá, hogy az idegenek a földi bázisokkal időt takarítanak meg az utazással, és közvetlen közelről figyelhetnek meg bennünket. Gyorsan elérhetnek bárhová, illetve gyorsan biztonságba is vonulhatnak egy esetleges vészhelyzet esetén. A földi radarokat és megfigyelőrendszereket talán könnyebb kijátszani, mint a világűrből érkező objektumokat szemmel tartó műholdakat és védelmi rendszereket. További pozitívumként említhető, hogy a kísérleteiket földi körülmények között végezhetik, nincs szükség szimulációra vagy modellezésre. A kutatási alapanyagok – az emberek, az állatok vagy az ásványok – elérhető közelségben vannak, és a bázisaik üzemeltetéséhez kihasználhatják a földi energiaforrásokat: a geotermikus hőt, a napenergiát és a hagyományos energiahordozókat – például a szenet vagy az olajat – és a nukleáris energiát egyaránt.

 

ÁLOMORSZÁG REJTÉLYE

Az Egyesült Államokban az UFO-jelenség gyakorlatilag összefonódott a katonasággal, és ennek kapcsán számtalan híresztelés terjedt el titkos kutatási programokról, valamint rejtélyes támaszpontokról. A katonai bázisok jelentősége akkor került előtérbe, amikor szerencsétlenül járt UFO-k roncsai, illetve ufonauták holttestei kerültek a hadsereg birtokába, és megkezdték azok vizsgálatát. Több bázisról is elterjedt a hír, hogy lezárt épületeikben idegen járművek vagy lények földi maradványait őrzik.

Az 1947-es roswelli katasztrófa roncsainak egy részét a Carswell légitámaszpontra szállították, a texasi Fort Worth közelébe. Ugyanez terjedt el az új-mexikói Los Alamos kutatóbázisról, de szóba került az ohiói Wright-Patterson légi bázis és a kaliforniai Edwards támaszpont neve is, míg a pennsylvaniai Oakdale bázis egy másik UFO-szerencsétlenség során összegyűjtött roncsdarabokat őrizte egy darabig. A lezuhant UFO-k utasainak holttestét és maradványait tárolják például a kansasi Fort Riley bázison, a floridai Homestead légi támaszponton, a virginiai Langley, valamint a Wright-Patterson légi bázison. A kiszivárgott hírek szerint más titkos körzetekben az idegen technológia megismerésére és felhasználására folynak kísérletek: ilyen a Houston melletti Ellington légi támaszpont, a már említett Edwards bázis, a nevadai Groom Lake kísérleti telep – amely 51-es körzet és Álomföld néven vált közismertté – és az új-mexikói Holloman légi támaszpont.

20140120_illusztracio_2.jpg

Egyes feltételezések szerint az idegenek több helyen együtt dolgoznak az emberekkel – így az Edwards támaszponton és az 51-es körzetben –, sőt, saját bázisokat is építettek az Egyesült Államok területén, amelyeket az USA hadserege engedett át részükre. Utóbbiakat indián rezervátumok közelébe helyezik, például az új-mexikói Dulce melletti Southern Ute és Jicarilla közé vagy a nevadai Pyramid Lake rezervátumtól nyugatra, közel a kaliforniai Quincey városához. E támaszpontok között sok ismerős névre bukkanhatunk, és akadnak olyanok is, amelyek megérdemlik, hogy részletesebben foglalkozzunk velük.

 

UFO-k az 51-es körzetben

A Pentagon ajándékboltjában vásárlók böngésznek a poszterek, műanyag modellek, hadtörténeti könyvek, trikók és sapkák között. A bolt részletes útikalauzzal is szolgál az 51-es körzetről, a Nevada délkeleti hegyvonulatai között megbújó távoli légi támaszpontról. Persze némileg ironikus lenne, ha 15 dollárral a zsebében bárki hozzájuthatna az 51-es körzet féltve őrzött titkaihoz. Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma több mint négy évtizedet és dollármilliókat áldozott arra, hogy megpróbálja elrejteni az 51-es körzetet a nyilvánosság kíváncsi tekintete elől. A hidegháború alatt bőségesen akadt indok arra, hogy a bázis – amely nem hivatalos nevét egy, a régi térképeken szereplő fokbeosztásról kapta – elrejtőzzön a kíváncsi tekintetek elől.

A Las Vegastól mintegy százötven kilométerre, a Nellis katonai támaszpont földjén található bázis több mint tízezer négyzetkilométernyi területet foglal magába, és olyan létesítmények húzódnak meg itt a hegyek között, mint a nevadai nukleáris kísérleti telepek, a Nellis légi támaszpont, annak tüzérségi és bombázó gyakorlótere, valamint a haditengerészet Groom Lake kísérleti telepe, vagyis maga az 51-es körzet, amit más néven Dreamlandnek vagy Álomföldnek ismer a közvélemény. Ennek nyugati határánál található a túlnyomórészt a hegyek gyomrába süllyesztett S–4 kísérleti telep, ahol kémrepülőgépek, a közismert Lopakodó vagy a szigorúan titkos repülőgép, az Aurora kifejlesztése mellett a csészealj-kísérletek is folynak.

20140120_illusztracio_3.jpg

A térség fölött tilos bárminemű légi forgalom, még a légierő különleges kiváltságokkal rendelkező gépei sem sérthetik meg a légteret. Ez a szabály olyannyira komoly, hogy a polgári repülőgépeket akár le is lőhetik, ha nem távoznak az első felszólításra. A térséget szárazföldi úton sem ajánlatos megközelíteni, mert a bázist övező figyelmeztető táblák szerint az illetéktelen behatolók ellen akár fegyver is használható. Magának a területnek a kialakítása is meglehetősen különösre sikeredett, a hadsereg ugyanis egyszerűen kisajátította a földeket, s ezt az önkényes földfoglalást jogilag a mai napig nem rendezték.

Bob Lazar atomfizikusként 1988-ban több hónapig dolgozott az S–4 bázison a Galileo-program keretében, és annak a kilenc idegen űrhajónak a vizsgálatával foglalkozott, amelyek valószínűleg az idegenekkel kötött szerződés keretében kerültek az amerikai kormány birtokába tanulmányozásra és kipróbálásra. Lazar feladata az egyik korong alakú objektum meghajtórendszerének tanulmányozása volt. Maga a tárgy 15 méter átmérőjű és 4,5 méter magas lehetett, edzett acélból vagy alumíniumból készült: úgy tűnt, az egész egyetlen öntvényből készült. Belsejében kicsiny, egy átlagember számára használhatatlan székek sorakoztak, meghajtását pedig egy reaktor biztosította, amely antianyagot állított elő és léptetett reakcióba az anyaggal. Lazar több kollégájával együtt annak is szemtanúja volt, amikor az egyik ilyen szerkezet felszállt. Bár a fizikus földönkívülieket csak egyetlen alkalommal pillantott meg a bázison, olvasott olyan feljegyzéseket, amelyek szerint az űrhajók és az idegenek a Zéta Reticuli csillagrendszerből érkeztek.

Mivel Lazar ismerte a próbarepülések időpontjait, nem tudta megállni, hogy ne szóljon ismerőseinek, akik a közeli hegyekről végignézték a felszállásokat, és lefilmezték a titokzatos járműveket. Egy alkalommal rajtakapták őket, és a fizikust azonnal elbocsátották. Szenzációs beszámolója után azonban megindult a lavina. Egyre többen kezdtek beszélni az 51-es körzetben látott szerkezetekről és eseményekről. Egy ott szolgáló katona azt nyilatkozta, hogy egy lezuhant, de viszonylag jó állapotban megmaradt UFO-t az amerikaiak helyrehoztak és átalakítottak, hogy a pilóták elférjenek benne. Egy gépészmérnök pedig – aki több éven keresztül dolgozott a hadseregnek, és sokáig tartózkodott az 51-es körzetben – elmondta, hogy egy Jarod nevű földönkívüli lénnyel kellett együttműködnie, aki a kis szürkék képviselőjeként érkezett bolygónkra.

20140120_illusztracio_4.jpg

Az idegenek és az amerikaiak kapcsolatát természetesen nemcsak írásos dokumentumok és szemtanúk beszámolói támasztják alá, hanem rejtélyes filmfelvételek is. Az idegen tetemek tárolására szolgáló üvegtartályokról készített biztonsági kamera felvételét például egy bizonyos Thomas C. hozta nyilvánosságra, aki biztonsági őrként dolgozott az S–4-es körzetben. Ezeknek a hengereknek a létezését sugallja A függetlenség napja című film is, amelyben a filmbéli elnök személyesen tekinti meg a földönkívüliek járművét éppúgy, mint az üveghengerekben tárolt földönkívüli testeket, sőt, a Roswell közelében lezuhant és megjavított UFO-t is. A másik megdöbbentő felvételt, egy háromperces filmet egy Viktor fedőnevet használó férfi csempészte ki a létesítményből 1996-ban. Az Interjú egy földönkívülivel című filmet, amelyen egy láthatóan betegnek tűnő idegen lény látható, több szakértő is megvizsgálta, ám sem hitelességét, sem hamis voltát nem sikerült egyértelműen bizonyítani. A film láttán az sem állapítható meg egyértelműen, hogy az S–4-es körzetben készült. Ráadásul sejthető, hogy az USA területén számos hasonló föld alatti bázis működik, ahol az amerikaiak együtt dolgoznak az ufonautákkal, vagy éppen földönkívüli tetemeket és idegen űrhajók roncsait tárolják a szigorúan titkos hangárokban.

 

Rémálom a Dulce-bázison

A hollywoodi filmekből már megszokhattuk, hogy a legtitkosabb bázisok nem méteres szögesdrótok, épületnyi radarállomások vagy éppen egy kisebb hadsereg védelmében rejtőznek, hanem éppen ellenkezőleg: szinte senki és semmi nem vigyáz rájuk, és legjobb álcájuk az, hogy nem is látható semmi belőlük. Pontosan ilyen jellemzőkkel lehetne illetni egy támaszpontot, amelynek létezése ugyan ismert, de működéséről és az ott folyó tevékenységről csak nagyon keveset lehetett tudni. Mind ez idáig…

Dulce egy igazi álmos kisváros az Egyesült Államok északi határánál. Hétezer lakosa, egyetlen motelja és fél tucat üzlete nem vonzza túlságosan a turistákat, de még a környező vadregényes táj sem. Ellenben ideális hely, ha valaki el akar rejteni valamit, legyen az akár egy katonai támaszpont! Az itt élők tudják, de nem beszélnek szívesen arról, hogy a várostól néhány kilométerre fekszik a Dulce-bázis, amely az USA egyik legtitkosabb föld alatti létesítménye: az első, emberek és idegenek által közösen használt támaszpont. Az építkezés a negyvenes évek végén kezdődött és az ötvenes évek elején fejeződött be, ám a munkálatok után minden nyomot eltüntettek a környékről, még a szállítóvállalat létezésének esetleges bizonyítékait is. Felbontották az utakat, elsimították a földmunkagépek lánctalpainak nyomait, és megsemmisítették a helikopterek leszállópályáit. A terület ma úgy fest, mintha semmiféle titkot sem rejtene: a sivatag és az időjárás elvégezte a legutolsó álcázást.

20140120_illusztracio_5.jpg

Számos UFO-kutató kapott 1987-ben egy névtelenül feladott csomagot, amelynek tartalma Dulce-papírok néven vált ismertté. A dokumentumok szerzője egy CIA-ügynök, aki maga is a dulcei bázison dolgozott, és távozása előtt jegyzeteket, fényképeket készített az ott folyó munkálatokról. Az összeállított anyagból kiderül, hogy a hétszintes bázis közel egy kilométer mélységben nyúlik le a felszín alá, ám a hihetetlenül szigorú biztonsági intézkedések lehetetlenné teszik az épület teljes felderítését. A komplexumot háromezer kamera figyeli, a biztonsági őrök pedig olyan fegyvert használnak – az úgynevezett villámpuskát –, amely az emberek és az idegenek ellen is hatásos. A kutatólabor építésekor idegen technológiákat is alkalmaztak, így például a lifteknek nincs kábele, hanem a falakba helyezett mágnesek működtetik őket. Ugyancsak nincsenek hagyományos villanykörték és elektromos vezérlők, mindent egy mágneses alapon működő rendszer irányít.

A negyedik szinten az emberi aurával, a telepátiával, az álmokkal, a hipnotikus utasításokkal és a parapszichológiai hadviseléssel foglalkoznak a kutatók, míg az ötödik szinten helyezkednek el az idegenek lakrészei. A hatodik szinten található laborok egyszerre fantasztikusak és elrettentőek: a Rémálom-csarnok gúnynevű helyiségben ugyanis a legelképesztőbb genetikai kísérletek folynak. Azok az emberek, akik jártak odalent, különféle teremtményeket láttak: többlábú embereket, hüllők és emberek keverékeit, ketrecekben gyíkszerű lényeket, szárnyas emlősöket, továbbá denevérszerű embereket. A hetedik szint még ennél is rémisztőbb, itt ugyanis százszámra tárolják a lefagyasztott vagy elkábított embereket, emberszerű lényeket, illetve különböző fejlődési stádiumban lévő embriókat.

Ezt a területet teljes egészében az idegenek uralják, s ehhez a szinthez fűződik az ufológiában Dulce-háborúként elhíresült esemény is. Egyes ott dolgozó emberek ugyanis rájöttek, hogy nem igaz az a magyarázat, miszerint ezek a teremtmények gyógyíthatatlan elmebetegek, és betegségük megszüntetése érdekében veszélyes gyógyszerekkel kísérleteznek rajtuk. Ezért 1979-ben a Delta Force nevű amerikai kommandó behatolt erre a szintre, és összecsapott az idegenekkel. A harcban legkevesebb negyven ember és hat földönkívüli vesztette életét, és a dulcei kutatólabort egy időre bezárták – de nem végleg. Napjainkban egyre több eltérített számol be arról, hogy az ufonauták ide, a dulcei támaszpontra hozzák őket, és a legtöbbjükben implantátumokat helyeznek el. Vajon elképzelhető-e ezek után, hogy valójában nem is a földönkívülieknek van szüksége a beültetett orr- és agyszondákra, hanem az embereket manipulálni akaró kormányoknak?…

 

A „kék szoba” titka

Az amerikai támaszpontok közül a legtöbb legenda talán az Ohio állambeli Wright-Patterson légi bázis körül kering. Ez a támaszpont ad otthont az 1961-ben kezdődött, és jelenleg is folyó Moondust (Holdpor) nevű kutatóprogramnak, amely a „Földre hullott idegen űreszközök és hulladékok” vizsgálatával foglalkozik. A program keretében megszerzett szerkezeteket és eszközöket a Blue Fly (Kék Légy) projekt kutatói próbálják hasznosítani a repülés- és űrtechnológiában. A bázissal kapcsolatban leggyakrabban azt említik, hogy lezuhant UFO-k roncsait és szerencsétlenül járt utasaik holttestét tárolják ott, így például az 1947-es roswelli vagy az 1952-es azteci katasztrófa maradványait, de időnként külföldről származó UFO-darabokat is szállítanak ide. Ezeket a maradványokat, valamint a hatalmas mélyhűtőtartályokat a 18-as hangárban tárolják, ahová a biztonsági őrök még magától a védelmi minisztertől is megtagadták a belépést! A hangár egyik helyiségét „kék szobának” nevezik: itt ápolják a szerencsétlenségeket túlélő ufonautákat.

20140120_illusztracio_6.jpg

Az Edwards – korábban Muroc – légi támaszpont a kaliforniai Rosamond várostól keletre fekszik, alig 50 kilométerre északra Los Angelestől. A Mojave-sivatagba települt bázisról azt tartják, hogy szintén lezuhant UFO-k roncsainak tárolására szolgál, ám az sokkal érdekesebb, hogy titkos részlegeiben az idegenek emberekkel dolgoznak együtt. A feltételezett kooperáció szálai 1954 februárjára nyúlnak vissza, amikor Dwight Eisenhower elnök jelenlétében sor került az első, hivatalos találkozásra a földönkívüliekkel, amit újabb összejövetelek sorozata követett különböző idegen fajokkal.

Az új-mexikói Alamogordo városától 15 kilométerre délnyugatra elhelyezkedő Holloman légi támaszpontot sem kerülik el az ufók, először 1948. április 17-én landoltak idegen járművek a területen. Akkor – Henry Truman elnök utasítására – a négy objektumból hármat elfogtak, utasaikkal együtt. Az újabb találkozásra 1964. április 25-én került sor, mindössze fél nappal a nevezetes új-mexikói, soccorói észlelés után. A földönkívüliek ezúttal óvatosabbak voltak, mert a megjelenő három űrhajóból csak egy szállt le, és annak személyzete folytatott tárgyalásokat a hadsereg képviselőivel – természetesen a legnagyobb titokban.

Az elmúlt több mint hatvan évben legalább száz olyan esetről szereztek tudomást az UFO-kutatók, amelyek során földönkívüli űrhajók jártak szerencsétlenül Földünk különböző országaiban. Természetesen mindenki szeretné megtekinteni ezeket a roncsokat, a lezuhant járműveket és az azok fedélzetén talált idegen lények holttestét. A szkeptikusok rendre azzal érvelnek, hogy a kutatók nem tudják bemutatni ezeket a bizonyítékokat, és – valljuk be őszintén – igazuk is van. A kutatók persze azzal védekeznek, hogy a maradványokat szigorúan titkos támaszpontok mélyén rejtették el – ebben viszont nekik van igazuk. S bár ebből a patthelyzetből láthatóan jó ideig nem várható előremozdulás, mégis érdemes tovább folytatni a kutatásokat, hogy legalább arra választ kapjunk, hol is tárolják ezeket a sokak szerint nem is létező csészealjakat.

 

GLOBÁLIS KÉRDŐJELEK

Kevesen tudják, hogy a nyilvánosságra hozott amerikai és brit „X-akták” mellett a kilencvenes évek közepén a kanadai kormány is több UFO-dokumentumot oldott fel a titkosság alól. A jelentések nagy része katonai vonatkozású: pilóták észleléseiről, katonai bázisok fölötti UFO-tevékenységekről, radarmegfigyelésekről, illetve tenger alatti USO-król olvashatunk bennük. Az egyik akta például igencsak érdekes, mert a légierő kutatási és fejlesztési osztályán készült, és a repülő csészealjak vizsgálatáról szól. Az iratokat böngészve szembeötlő, hogy az ötvenes évektől kezdve Kanadában is ugrásszerűen megnőtt az UFO-észlelések száma, elsősorban a katonai objektumokat övező vidékeken.

Egy – a titkos akták között szereplő – beszámoló szerint a kanadai és az amerikai titkosszolgálat egyaránt elhallgatta a világ elől, hogy egy idegen űrhajó került a birtokába, amely 1989. november 4-én éjjel járt szerencsétlenül az Ontario állambeli Carp település melletti ingoványban. A nyilvánosságra került jelentések szerint a helyszínre azonnal kiérkező kommandósok három halott lényt találtak a lezuhant csészealjban, s erről azonnal értesítették az amerikai légierőt és a Pentagont is. A különleges egység technikusai még az éjszaka folyamán átvizsgálták a húsz méter átmérőjű gömböt, majd másnap korán reggel a szerkezetet kiemelték a mocsárból, és elszállították a közelben található Kanata melletti titkos támaszpontra. A halott humanoidokat pedig lejegelték és az Ottawai Egyetemre küldték, ám boncolásukat már a CIA emberei végezték el.

20140120_illusztracio_7.jpg

Első hallásra talán meglepő, de Dél-Amerika kietlen tájai is bővelkednek az állítólagos UFO-bázisokról szóló beszámolókban. A hatvanas években például Peru vidéki népessége oly mértékben felbolydult a számtalan repülő csészealj megjelenésétől, hogy a területi hatóságoknak ki kellett neveznie egy különbizottságot, amely felfegyverzett rendőrök kíséretében vizsgálta ki az UFO-kkal kapcsolatos bejelentéseket. Különös tekintettel az ország középső részén fekvő Yanacocha-tó környékére, ahol a mai napig idegen bázis létét gyanítják. Földművesek százai számoltak be arról, hogy fényes tárgyakat láttak „nagy sebességgel lefelé haladni”, mintha a tó melletti kiterjedt síkságra akartak volna leszállni. A Limától északra fekvő terület lakói pedig úgy vélik, az idegenek bázisai az Andok nyúlványának legmagasabban fekvő csúcsain helyezkednek el. Széles körben elterjedt az a feltételezés is, amely szerint földönkívüli támaszpontok bújnak meg a mai napig felderítetlen Amazonas-medencében és a híres Titicaca-tó mélyén egyaránt.

Az Andok, az Alpok, a Himalája hófödte, jeges csúcsain és a Szahara kietlen homoksivatagában az év minden szakában tartózkodnak hegymászók és kalandorok, akik nem egyszer látnak UFO-kat több ezer méteres magasságban éppúgy, mint Afrika világtól elzárt, festői szépségű tájain. Az idegenek tehát kétséget kizáróan jelen vannak a Föld elhagyatott pontjain is, noha a logika azt diktálná, hogy csak olyan területeken szálljanak le, ahol az esetek garantáltan kellő publicitást kapnak, és elősegítik egy másik civilizáció jelenlétének elfogadását. Mi a magyarázata annak, hogy a földönkívüli űrhajók mégis megfigyelés alatt tartják ezeket a hatalmas területeket, távol minden lakott településtől? Az emberek számára alig elviselhető, szélsőséges klíma talán emlékeztet annak a bolygónak az éghajlatára, ahonnan az idegenek érkeztek, ezért tartózkodnak itt ilyen sokat? Az is elképzelhető, hogy a lakatlan vidékeken építették fel bázisaikat, amelyekben még hosszú évekig, évtizedekig észrevétlenül elrejtőzhetnek majd az emberek és a kíváncsi műholdak elől.

Az Egyesült Államok hadserege már a negyvenes évek felé feltételezte, hogy az Antarktisz is otthont ad egy UFO-bázisnak, sőt, felkutatásukra külön katonai expedíciót szerveztek Richard E. Byrds admirális vezetésével. Máig nem bizonyosodott be egyértelműen, hogy titkos náci támaszpontot vagy a földönkívüliek bázisát találta-e meg Byrd a Highjump-hadművelet során, amelyben 14 hadihajó és 4000 katona vett részt. A nyomozásnak ugyanis jóval a tervezett időpont előtt vége szakadt, a hadihajókat visszarendelték. Azóta is létezik az Antarktiszon egy térség, amely nem tartozik egyetlen állam fennhatósága alá sem…

 

VÖRÖS CSÉSZEALJAK

Már megszokhattuk, hogy keleti szomszédainknál az eseményekre csak évekkel vagy – nem ritkán – évtizedekkel később derül fény. Az egykori Szovjetunió, az Egyesült Államokhoz hasonlóan, szinte már paranoiás módon őrizgette féltett titkait. Ez a helyzet az UFO-kutatással is, amelynek területén még nagyobb volt a titkolózás, hiszen ott semmiféle polgárjogi szervezet nem követelhette számon az állam ténykedését.

 

Különleges alakulatok

Napjainkra azonban bizonyossá vált, hogy a volt szovjet államban számtalanszor figyeltek meg azonosítatlan repülő objektumokat, sőt, egy orosz építésű csészealj létrehozása érdekében Jurij Popov már 1952-ben felvetette egy vagy több titkos kutatólaboratórium létrehozását. Ezek közül az első 1960-ra készült el a Kaukázus térségében. Itt elsősorban az antigravitációs meghajtás megvalósításának lehetőségét keresték a külvilágtól teljesen elzárt tudósok. Egy másik, UFO-k építésével megvádolt katonai bázis Moszkvától nem messze, egy Mitiszcsi nevű kisváros közelében épült, ahol a hivatalos álláspont szerint titkos fejlesztések folytak. A mindkét körzetben rendszeresen tapasztalható különös égi fények azonban megerősítik a repülő csészealjakkal kapcsolatos gyanúkat.

Az egykori Szovjetunió egyébként is bővelkedik olyan körzetekben, amelyek egyfajta tiltott városokként működve sok találgatásra adtak alapot. A szigorúan titkos fejlesztések, az új technikai innovációk próbaüzemei mind-mind kivétel nélkül ezekben a szinte légmentesen elzárt városokban – valójában ipari létesítményekben – zajlottak. A leginkább sorszámmal ellátott, a térképeken soha nem jelölt települések Szibéria kietlen pusztaságaiban, illetve a Kaszpi-tenger mentén működtek és működnek. A dolog pikantériája, hogy még ezekben a viszonylag kihaltnak mondható zónákban is gyakoriak az UFO-észlelések.

20140120_illusztracio_8.jpg

Oroszországban a hatvanas évek vége óta legalább húsz-huszonöt UFO járt szerencsétlenül, amelyek közül kétségkívül a Szverdlovszk közelében 1968-ban lezuhant jármű a leghíresebb. Roncsainak begyűjtéséről több percnyi színes film került nyilvánosságra a KGB archívumából. Ezt a roncsot a szverdlovszki katonai komplexumok egyikébe szállították. A volt Szovjetunióban létezett – és talán napjainkban is létezik – legalább két különleges katonai alakulat, amelyek legfőbb feladata a szovjet űrkísérletek során sűrűn előforduló balesetek utáni maradványok összegyűjtése és a nyomok eltüntetése volt. E bármikor bevethető egységek feladatai közé tartozott az azonosítatlan kozmikus tárgyak, vagyis az UFO-k begyűjtése. Mint minden katonai akciót, természetesen ezeket a műveleteket is szigorúan felügyelte a KGB.

A kutatók szerint az egyik, 67947-es számmal jelölt egység a már említett Mitiszcsiben állomásozott, míg a másik, a 73790-es a zikturi támaszpont különleges egysége volt. Ez utóbbi körzet az amerikai Wright Patterson légi bázis orosz megfelelője. Itt végzik az elfogott idegen technológia műszaki és tudományos elemzését, és itt tárolják a lezuhant szerkezeteket. A Moszkva melletti intézet elsősorban biológiai jellegű kutatásokat végez, így értelemszerűen ide szállították az UFO-k fedélzetén talált földönkívüli tetemeket.

Az oroszok esetében rendre felbukkanó Moszkva melletti kutatóintézet mellett épült egy másik, Omszk környéki laboratórium is, amelyet még a többinél is nagyobb titkolózás övez. Létezik egy szintén biológiai anyagok vizsgálatára létrehozott szupertitkos laboratórium, amely 55 kilométerre Szemipalatyinszktól, a védelmi minisztérium OTP-23 rakétabázisának területén, a föld mélyén található. Mindezek mellett természetesen az oroszoknak is tucatnyi tudományos intézet áll rendelkezésére, hogy bármikor bármilyen idegen technológiával kapcsolatos vizsgálatot elvégezhessenek. A legtöbb ilyen intézet Moszkvában és Vlagyivosztokban található.

A hadsereg szinte tagadásig titkolt támaszpontja Pleszetszk. Innen rendszeresen érkeznek megfigyelések repülő korongok felszállásáról és landolásáról, amelyeket gyakran teljesen szokványos repülőgépek, illetve helikopterek kísérnek. Az USA-ban csak Cape Kamenny-nek nevezett orosz légi bázissal kapcsolatban hasonló gyanújuknak adtak hangot az UFO-kutatók, hiszen itt is merőben szokatlan repülő tárgyak lopakodnak a sötét égbolton…

 

A Nagy Fal mögött

Ázsia mindig is a titkok és talányok kontinense volt: egy varázslatos földrész, amely ezernyi misztériumával rendre ámulatba és zavarba ejti a nyugati civilizáció kissé szűk látókörű polgárait. E terület vizsgálatánál természetesen nem szabad megfeledkezni arról, hogy a kontinens jelentős részét elfoglalja a ritka népsűrűségű Himalája, ráadásul számos kietlen terület található rajta, például a Góbi sivatag. Mégis Irántól Mongóliáig, Vietnamtól Dél-Koreáig sorolhatnánk az eltérítések, észlelések és az üggyel kapcsolatos kormányzati titkolózások eseteinek garmadáját. S bár az eddigi viszonylagos hallgatásért a szólásszabadságot elfojtó rezsim okolható, még a szigor és vasfegyelem éveiben is szivárogtak ki érdekes információk a Nagy Fal repedései között.

20140120_illusztracio_9.jpg

A kínai kormány a jelek szerint kiemelt figyelmet szentel a témának, és komolyan veszi a jelenséget, hiszen olyan intézményeket és kiadványokat részesítenek állami támogatásban, amelyek kifejezetten a földönkívüli értelem kutatásával – akár repülő csészealjakkal is – foglalkoznak. Természetesen a kínai hadsereg is megszámlálhatatlan szigorúan titkos támaszponttal rendelkezik, ám mintha csak az Egyesült Államok eljárási módszerét követnék az UFO-üggyel kapcsolatban. Folyamatos a titkolózás, az elhallgatás, s persze az illetékesek sok témába vágó kérdésben hazugságokkal igyekeznek elhárítani az ufológusok vádjait.

Nincs ez másként Indiában sem, ahol a kormány hasonlóan kiemelt figyelmet szentel az UFO-kérdésnek, emellett katonai, hírszerzési körökben is lázas munkálatok folynak a jelenség megfejtésével kapcsolatban. Titkos hadműveletek segítségével próbálják felderíteni a föld alatti UFO-bázisokat, az állami szervek képviselői pedig szinte minden polgári észlelést követően megjelennek a helyszínen.

Kasmír UFO-észlelések szempontjából korántsem elhanyagolható terület. Ezt a vidéket éri a legtöbb vád, amelyek rejtett ember-idegen bázisokat és kutatóközpontokat feltételeznek a térségben. Pakisztán 1999-ben átlépte az indiai határt, és nyíltan Kasmír elfoglalását tűzte ki céljául. Az indiai kormány valósággal pánikba esett, és csak az USA külügyi politikusának köszönhető, hogy az egyébként teljesen értéktelen terület miatt nem robbant atombomba Pakisztánban…

Az indiai összeesküvés-elméletek hívei szoros összefüggésbe hozzák az idegen jelenlétet az érzékelhető technológiai forradalommal is. Az indiai energiaügyi minisztérium nyilatkozatot adott ki arról a szándékáról, miszerint fokozatosan új energiatermelési szabványokat és eljárásokat, valamint újfajta repüléstechnikai eszközöket kívánnak bevezetni. Természetesen többen is megkérdezték, miféle technológiáról lenne szó, ám a kormány a szűkszavú nyilatkozatot követően hallgatásba burkolózott. India tehát nem adja olyan könnyen féltve őrzött titkait…

 

Nyitottabb szemlélet

Az európai kormányhivatalok szerencsére sokkal nyitottabbak az azonosítatlan járművek kutatására, mégis bőven akad dolguk a kontinensen tevékenykedő UFO-kutatóknak. Mivel azonban Európa Ázsia után a második legsűrűbben lakott kontinens, a legészakabbi régiót leszámítva aligha népszerű célpont idegen bázisok alapítására. Ha ennek ellenére történnek is nagy visszhangot kiváltó UFO-incidensek, akkor azokat – az évtizedes gyakorlat szerint – gyorsan eltussolják a „segítőkész” amerikaiak vagy éppen az oroszok hathatós közreműködésével. A nyugat-európai kormányok ugyanakkor már évtizedek óta üzemeltetnek titkos katonai támaszpontokat, s ezek kiváló adottságokkal rendelkeznek a földönkívüli technológiával kapcsolatos kutatások elvégzésére. Ezt mi sem támasztja alá jobban, mint azok az észlelések, amelyek során évente több száz alkalommal figyelnek meg rejtélyes fényeket, felfoghatatlanul gyors és precíz manőverezésre képes UFO-kat a brit, francia és német légi támaszpontok környékén.

20140120_illusztracio_10.jpg

Norvég vadászgépekkel 1952-ben a Spitzbergák szigetcsoport középső részén fedeztek fel egy jégbe fagyott UFO-roncsot, amelynek vizsgálatába angol és amerikai szakembereket is bevontak. A tárgyat – két szerencsétlenül járt idegen lény tetemével együtt – később az USA-ba szállították, és sorsáról azóta sem tudni semmit. Hasonlóan rejtélyes európai eset történt 1959. január 21-én Gdyniában, amelynek magyar UFO-kutatók is személyesen jártak utána. A lengyel város kikötőjébe zuhant objektumban állítólag egy összeégett, de még élő ufonautát találtak, akit azonnal a közeli kórházba szállítottak, miközben a térségben állomásozó szovjet katonai alakulatok lezárták a teljes területet. Egy ápolónő azt állította, hogy az idegen lény még élt, amikor egy orosz katonai helikopterrel elszállították, majd a hírhedt Moszkva melletti kutatóközpontban vizsgálták meg.

 

AUSZTRÁL UFO-ZÓNÁK

Ázsia mellett jelenleg Ausztrália az egyik legaktívabb UFO-gócpont. Elsősorban a kontinens északi része áll a helyi UFO-kutatók figyelmének középpontjában: az a vidék, amelyet még a térképek is nemes egyszerűséggel csak Északi területnek jelölnek. Ez a térség meglehetősen kietlennek számít, néhány kisebb városon és katonai létesítményen kívül nincs itt semmi más, csak a pusztaság. A viszonylag kis népsűrűségű Észak-Ausztráliából mégis évről évre több észlelés fut be a kutatókhoz, akik már a puszta mennyiség alapján is okkal feltételezik, hogy valami roppant érdekes dolog folyik arrafelé.

 

Antennák a sivatagban

Az Amerikai Egyesült Államoknak a világ számos részén léteznek titkos bázisai, amelyek közül az egyik legrejtélyesebb az Ausztrália szívében található Pine Gap – vagy eredeti kódnevén a Merino – bázis. Ez az ausztrál és amerikai védelmi minisztérium által közösen szponzorált létesítmény több szempontból is felhívja magára a figyelmet. Az állomás „hivatalosan” 1970-ben állt munkába, de bizonyos információk szerint már jóval korábban létezett. Annyi bizonyos, hogy a kezdetektől fogva számos feladatot látott el: a hidegháború éveiben megfigyelés alatt tartotta a Szovjetuniót és az ázsiai régiót, információkat gyűjtött a szovjet rakétakísérletekről, továbbá lehallgatta a katonai rádióadásokat. A Merino legfőbb feladata azonban mégsem ez volt, hanem a Rhyolite fedőnevű projekt üzemeltetése, amely gyakorlatilag egy olyan megfigyelő- és lehallgatórendszer, amely szinte az egész világot behálózza, tetszés szerint követheti a katonai és civil rádióadásokat, telefonbeszélgetéseket, illetve adatforgalmat, legyen az kül- vagy belpolitikai, katonai, gazdasági vagy társadalompolitikai információ.

20140120_illusztracio_11.jpg

Pine Gap a világ egyik legnagyobb, kémműholdakat megfigyelő és üzemeltető állomása. Ennek megfelelő elhelyezkedése és kialakítása, valamint a létesítményt övező titkolózás is. Akárcsak az Álomföld esetében, itt is egy távoli, elhagyatott vidéken járunk, Alice Springs városától 20 kilométerre délnyugatra, a sivatagos, sziklákkal és kaktuszokkal borított MacDonnell-hegységben. A felszínen csak hófehérre festett kupolás dómokat és lapos épületeket látni: az egész úgy fest, mint egy ártalmatlan meteorológiai kutatóállomás vagy egy fizikai laboratórium. Itt nincsenek több kilométer hosszú kifutópályák, álcázott hangárok vagy földbunkerekbe rejtett fegyverraktárak, az egész létesítmény egy sci-fi-jelenet helyszínéhez hasonlít. De mindez csak a látszat, mivel az érzékeny rendszereket atombiztos védelemmel ellátott, föld alatti részlegekben helyezték el. A támaszponton nyolc hatalmas dóm található, amelyekben a műholdakkal kapcsolatot tartó antennákat bújtatták el, és mintegy húsz kisegítő épület. A kupolák nem csupán az időjárás viszontagságaitól óvják az antennákat, hanem eltakarják őket a kíváncsi tekintetek elől, és lehetetlenné teszik a külföldi kémműholdak számára, hogy megállapítsák, merre irányulnak.

 

Pine Gap sötét oldala

A Pine Gap bázisról minden további információ csak bonyolult hivatali útvesztőkön keresztül szerezhető meg, illetve ha az ember olyan UFO-kutatókhoz fordul, akik tanulmányozták az ausztrál 51-es körzet történetét és tevékenységét. Ha átnézzük ezeket a beszámolókat, akkor egy másik kép is kirajzolódik előttünk a támaszpontról, mégpedig egy sötétebb, rejtettebb kép, amely jóval többet mutat, mint a kémműholdak irányítását.

Mindenekelőtt Pine Gap egy igazi kommunikációs fellegvár: távközlését műholdas kapcsolatok, föld alatti és tengeralatti kábelek, rádióadások biztosítják. Napi légiposta üzemel a bázis és az Egyesült Államok között, a küldemények pedig olyan adathordozók, amelyek az állomás által elfogott üzeneteket tartalmazzák, de kiértékelésük más szervekre – például a Központi Hírszerző Ügynökségre (CIA), a Nemzetbiztonsági Ügynökségre (NSA), illetve a kaliforniai TRW űrmegfigyelő központra – tartozik. Emellett információkat küldenek még az angliai Menwith Hillbe, amely ugyanolyan műholdmegfigyelő állomás, mint Pine Gap, a dél-afrikai Krugersdorp bázisra és az antarktiszi Amundsen–Scott állomásra. Ez utóbbiban őrzik állítólag azt a gigantikus adatbankot, ahol az összes amerikai és nyugat-európai ország állampolgárainak adatait nyilvántartják.

20140120_illusztracio_12.jpeg

A műholdrendszerek irányításán kívül a Pine Gap támaszponton elektromagnetikus meghajtással is kísérleteznek. Ennek közvetlen vagy közvetett eredményei lehetnek azok a fehér színű repülő korongok, amelyeket a helybéliek a körzettől nem messze található repülőtérről látnak felszállni. Ezek az objektumok közel tíz méter átmérőjűek, és jól látszik rajtuk az amerikai légierő emblémája. Egyes feltételezések szerint a rejtélyes szerkezeteket a bázis föld alatti csarnokaiban szerelik össze, és innen indulnak vissza az Egyesült Államokba.

A támaszpont személyzete 1200 fő körül mozog, ugyanakkor többségük a CIA alkalmazásában álló amerikai állampolgár. A többi ausztrál és brit munkás, de ők elsősorban kisegítő feladatokat látnak el, így nem vesznek részt a titkos programokban. Az ott dolgozó emberek színjelzéses egyenruhát viselnek, és a létesítmény részlegeinek falait is hasonló színekkel jelölték meg. Az egyenruha színének egyeznie kell a részlegek színeivel, máskülönben az illetőt nem engedik oda, vagy azonnal eltávolítják, ha valahogyan mégis bejutott. Az amerikai személyzet és a titkos szállítmányok azonban immár évtizedek óta rutinszerűen jönnek-mennek anélkül, hogy ki lennének téve bármiféle vámhatósági vagy bevándorlási eljárásnak.

A kiszivárgott információk szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség is aktívan részt vesz abban az összeesküvésben, amelynek során az amerikai kormány kapcsolatba lépett a földönkívüliekkel, és technológiai információkért cserébe elnézi az idegenek embereken végrehajtott kísérleteit és állatcsonkításait, sőt, az USA kormányának titkos szervezetei is végeznek hasonló tevékenységet.

Az NSA szerepe állítólag a földönkívüliekkel történt kapcsolatfelvétel volt, amelyhez a SIGINT – geostacionárius hírszerző – műholdak által továbbított, és Pine Gap által vett jeleket használta. Ez napjainkra szabályos kommunikációvá fejlődött, amelynek során eddig legalább kilenc földönkívüli fajjal vették fel a kapcsolatot. Az idegenek jeleit a világ legmodernebb számítógépeinek segítségével fordítják le, majd alakítják vissza. Így születik megállapodás arról, hogy hivatalosan hol és mikor kerül sor a találkozásokra, amelyek helyszíne általában egy-egy olyan szupertitkos katonai körzet, mint a hírhedt nevadai vagy az ausztrál bázis.

 

Rejtélyes eltűnések

Pine Gap mellett szép számmal akadnak más elhíresült UFO-zónák is a kontinensen. Ilyen Picininny Bore, ahonnan igen sokféle azonosítatlan repülő szerkezet feltűnéséről tesznek említést a helyi lakosok, illetve a területen átutazók. Pinja és Pamta térségében már ijesztőbb események tartják napirenden az UFO-témát, hiszen itt olyan csészealjakról beszélnek az emberek, amelyek alkalomadtán autókat ragadnak magukkal az országúton, s ez a fajta totális elrablás nem is olyan ritka eset, mint azt elsőre gondolnánk. Néhány év alatt közel száz jármű veszett oda utasaival együtt, különös égi jelenségek közepette. Mivel az eltűnések – és az ismeretlen fényekről terjengő mendemondák – az őslakosok körében is egyre gyakoribbá váltak, így aztán a helybéliek jóformán nem is mernek egyedül hosszabb utakra indulni. Az elraboltak rendkívül magas száma mindemellett azt valószínűsíti, hogy az elhagyatott, ritkán lakott terület több olyan UFO-bázisnak is otthont ad, ahol az idegenek ellenőrzés nélkül, kényük-kedvük szerint kísérletezhetnek az emberi fajokkal.

20140120_illusztracio_13.jpg

Ausztrália tehát még mindig legalább olyan rejtélyes kontinens, mint amilyen akkor volt, amikor az európai ember felfedezte. Egyes kutatók az ausztrál kormányt vádolják a földönkívüliekkel való titkos együttműködéssel, ám a hivatalok magatartása meglehetősen passzív, legtöbbször még csak nem is reagálnak a felvetésekre. Talán nem véletlen, hogy a legapróbb információmorzsákat sem szívesen hozzák nyilvánosságra…

PRUSINSZKI ISTVÁN ÖSSZEÁLLÍTÁSA

EREDETILEG MEGJELENT
A SZÍNES UFO 2007. JANUÁRI–FEBRUÁRI SZÁMÁBAN

 

UFO-bázisok az óceánok mélyén

20140120_keretes_1.jpg

Bolygónkon annyi helyen fordulnak elő földönkívüliek, hogy egyáltalán nem kizárt, a tenger alatt is létesítettek bázisokat. Több száz beszámolót ismerünk szemtanúktól, akik nemegyszer láttak tengerbe süllyedő, láthatóan szándékosan elmerülő, vagy éppen ellenkezőleg, a habok közül kiemelkedő és elrepülő USO-kat, azaz a víz alatt tevékenykedő UFO-kat. Mindebből arra következtethetünk, hogy a szerkezetek burkolata igen szilárd, és nemcsak a világűrben vagy a földi légkörben bírja ki a legextrémebb viszonyokat, hanem – mindenesetre bizonyos mélységig, vagyis nyomásig – a tenger mélye sem árthat neki. Egyrészt persze furcsa, hogy éppen a tengerekkel kapcsolatban érkezik a legkevesebb bejelentés, hiszen azok területe a Föld felszínének 70 százalékát teszi ki. Másrészről viszont pontosan érthető a dolog, hiszen a tengereken, óceánokon sokkal kevesebb potenciális szemtanú található bármely időpontban, mint a szárazföldeken. Az elmúlt évtizedekben mégis a Föld legkülönbözőbb pontjairól érkeztek beszámolók az USO-król: elsősorban Amerika nyugati partvidékéről – Kalifornia, Oregon és Washington államokból –, valamint Argentínából, különösen Patagónia területéről, tehát a Déli-sark felé eső, meglehetősen lakatlan vidékekről. A hatvanas években Brazíliában, Ausztráliában és Új-Zélandon is megszaporodtak a víz alá merülő repülő csészealjakról szóló jelentések, de a titokzatos fényeket gyakran látják Skandináviában, Nagy-Britanniában, Franciaországban és a Földközi-tengeren is.

 

Űrfigyelő rendszer a Cheyenne-hegy belsejében

20140120_keretes_2.jpg

Ki ne hallott volna már a Colorado állambeli Colorado Springs külterületén, egy hegy gyomrában található titkos amerikai katonai és nemzetbiztonsági létesítményről, a Cheyenne Mountain Complexumról (CMC)? Arról a rejtélyes bázisról, ahol nemcsak a légvédelmi parancsnokság, a NORAD (North American Aerospace Defense Command), hanem az US Space Command, az Egyesült Államok űrvédelmi parancsnoki, ellenőrzési, kommunikációs és hírszerzési központja is található. Ebben a hihetetlen technikai felszereléseket és szuperszámítógépeket felsorakoztató központi egységben a nap minden másodpercében adatok millióit dolgozzák fel az űrben keringő műholdak és kémholdak, a földi űrfigyelő rendszerek és állomások meg az éppen aktuális űrmissziók segítségével. A „Hegy” – ahogyan a legtöbben nevezik – gyomrába csupán kevés kiválasztott juthat be, ők is csak a legszigorúbb biztonsági ellenőrzést követően. A CMC a világ legbiztonságosabb – földrengés- és atombiztos – és feltehetően legnagyobb katonai vezérlőközpontja, amelynek megépítéséhez több mint 200 ezer tonna gránitot robbantottak ki a hegy gyomrából, magát a sziklafalat pedig 110 ezer darab acélgerendával erősítették meg. A NORAD soha nem tagadta, hogy naponta több ezer repülő tárgy mozgását követi figyelemmel kozmikus felderítő és nyomkövető rendszerének, valamint haditengerészeti űrfelügyeleti rendszerének segítségével, így a titkos létesítményben elsőként figyelhetik meg a végtelen kozmikus térségből a Föld felé száguldó UFO-kat is.

 

20140120_keretes_3.jpgValódi csillagkapuk?

Aki figyelemmel kíséri a nálunk is nagy sikerrel vetített Csillagkapu (Stargate) című filmsorozatot, bizonyára sokszor gondolkodott már azon: vajon valóban létezik-e a film alapötletét képező, civilizációkat összekötő átjáró? Számos jel utal ugyanis arra, hogy az Egyesült Államokban – a közeli vagy a távolabbi múltban – épültek olyan csillagkapuk, amelyek segítségével nemcsak a Földre érkeznek idegenek, hanem amerikai katonák is rendszeresen látogatnak más bolygókat. Ezeket a csillagkapukat még évezredekkel ezelőtt létrehozhatták az akkor ide látogató idegenek, akik először téridőszondák millióit küldték szét a galaxist behálózó csatornarendszerben. Ezek eredményei alapján kezdhették meg a célirányos kutatást, majd a kapuk építését az életet hordozó planétákon. Meglehet, Afrika és Ausztrália kietlen sivatagos vidékei, Ázsia lakatlan pusztaságai vagy Dél-Amerika áthatolhatatlan őserdei rejtik a más világokra nyíló átjárókat. De az 51-es körzetben – vagy a több tucat hasonlóan jól őrzött katonai bázis egyikén – is felépülhetett egy olyan téridőkapu, amely alkalmas arra, hogy az idegenekkel együttműködő amerikai katonák hihetetlenül rövid idő alatt hatalmas távolságokat tehessenek meg a kozmoszban, megismerve új világokat, életformákat. Természetesen a földönkívüliek – a kozmikus konfliktusok elkerülése érdekében – bizonyára szigorú feltételekhez kötik a csillagkapu használatát, és megszabják, hogy segítségükkel mely csillagrendszereken, bolygókon végezhetnek kutatásokat földi szövetségeseik. Bizonyára szép számmal akadnak közöttük olyan planéták, amelyek fejletlen társadalmakban élő lakóit az amerikai hadsereg éppúgy vizsgálja, mint minket más lények.

süti beállítások módosítása