Sas József stílusa végletesen megosztja a közvéleményt: egyesek rajonganak érte, mások ki nem állhatják. Immár több mint húsz éve igazgatja a Mikroszkóp Színpadot, amelynek előadásai szinte mindig telt ház előtt mennek. A Jászai Mari-díjjal, Karinthy-gyűrűvel és Pro Urbe-díjjal is kitüntetett érdemes, kiváló művésszel – aki ma ünnepli 75. születésnapját – 2006-ban készítettem interjút pályafutásáról és évtizedek óta töretlen sikerének titkairól.

FOTÓ: PUSKEL ZSOLT, PORT.HU

– Közel ötven éve, 1957-ben végzett Rózsahegyi Kálmán Színészképző Iskolájában. Hogyan indult színházi pályafutása?

– Színészcsaládból származom, édesapám a békéscsabai társulat bonvivánja volt. Ám alig múltam hároméves, amikor meghalt, így már csak egykori pályatársai mesélhettek róla. A színészképző iskola elvégzése után a győri Kisfaludy Színházhoz szerződtem segédszínészként, havi ezerforintos fizetéssel. Emlékszem, éjjelemet, nappalomat a színházban töltöttem. Míg nem tudtam albérletbe költözni, többször aludtam az öltözőben, és takaróztam János vitéz szűrével. Ekkor szívtam magamba a színház illatát. Később a békéscsabai Jókai Színházhoz, a Pécsi Nemzeti Színházhoz, majd a Néphadsereg Művészegyütteséhez szerződtem. Az akkor legismertebb, legjobb táncoskomikusoktól tanultam meg a szakma fortélyait: azt, hogy a színház mindenekelőtt folyamatos odafigyelést igényel, és – bár elcsépeltnek hangzik, de igazgatóként is ezt vallom – a színészek feltétel nélküli szeretetét. 1966-tól Kecskeméten és Szegeden játszottam, s végül a Mikroszkóp Színpadhoz kerültem.

– Immár több mint három évtizede tagja a társulatnak. Miért éppen a Mikroszkópnál „állapodott” meg?

– Marton Frigyes, a Rádiókabaré főnöke akkor kezdte el szervezni új műsorát, a nem budapesti színházak fesztiválját. Azonnal jelentkeztem Csorba Pista, a híres táncoskomikus biztatására. Tőle tanultam meg a blüett műfaját, vagyis azt, hogyan lehet meglévő, divatos és mindenki által ismert muzsikára teljesen új, aktuális, az eredetitől eltérő, meglepő szövegeket dalolni. Ezekkel kerültem be a döntőbe, ahol Marton szólt: „Sasom, énekelj még egy kicsit…” És énekeltem. Az ötperces meghallgatás helyett egy órán át. Operettet, táncdalt, dzsesszt, magyar nótát, miközben a kor egyik legzseniálisabb zongoristája, Turán László ült a hangszer mellett, és egyszerűen csodákat művelt. Ennek köszönhetően figyelt fel rám Komlós János, a Mikroszkóp akkori igazgatója, és még abban az évben szerződtetett. Igazán akkor futottam be, amikor bemutatták az első komoly, szatirikus zeneszámomat: a Lala, a pesti fodrászt.

– Sokak számára maradt emlékezetes a Rádiókabaré 1974-es nőnapi adása is, amikor felsorolta a naptár összes lánynevét…

– Ennek a számnak is volt klasszikus kabaréváltozata, amikor Kazal László elénekelte a telefonkönyvet. Ez adta az ötletet, s bár keserves munka volt összehozni – hát még előadni –, tudtam, hogy mindenki mosolyogva hallgatja végig, vajon az ő neve nem maradt-e ki a listáról. Bele is tettem valamennyit. De a próbán Szilágyi György, a szakma öreg rókája azt javasolta, hagyjak ki néhány frekventált keresztnevet. Kihagytam. Erre kaptam több ezer felháborodott levelet, hogy „miért éppen őket nem”, hogy mi ez a megkülönböztetés. Szóval Szilágyi trükkje bevált. És ami fontosabb: a következő műsorban – mintegy pótnőnapi köszöntőként – elénekelhettem a kimaradt keresztneveket…

– Józsi bohóc, Lépj be a SAS-ba, Bevétel erősíti a szabályt, Zsarukabaré, Sasazértis, Józsi, hol vagy?, és még sorolhatnánk. Szinte megszámlálhatatlan színházi szerep, rendezés, tévéműsorok, lemezek és könyvek fűződnek a nevéhez, miközben több mint húsz éve igazgatja a Mikroszkópot. Hogyan bírja energiával?

– Nézze, egyrészt nem tartozom, soha nem tartoztam az „ivós, nőzős” színészek közé. Direktorrá választásomat követően nyolc-tíz évig mindennap bejártam, és akadt olyan év, hogy húsz előadásban is játszottam. Ma már hat-héttel megelégszem. Hatvanhét éves elmúltam ugyan, de a színház a mai napig az életemet jelenti.

BEREGI PÉTER ÉS SAS JÓZSEF. FOTÓ: M. SCHMIDT JÁNOS, NÉPSZABADSÁG

– Az elmúlt évtizedeket folyamatos társadalmi változások, ahogy ön fogalmaz, „rendszer- és gengszterváltások” jellemezték. Lehet-e korszakolni ezt az időszakot a Mikroszkóp Színpad szemszögéből?

– Lehet, méghozzá alapvetően műfajilag. Hiszen mindenki saját egyéniségének, műveltségének megfelelően csinálta és csinálja a színházat. Míg a Komlós János-féle Mikroszkóp – egyfajta sajtószínházként – az újságírásra épült, addig Marton Frigyes olyan szerzőket vett fel, akik maguk is adták elő a számaikat. Mivel én táncoskomikusként indultam, megint másfajta szellemiséget, tudást hoztam magammal, és egyre látványosabb elemekkel – tánckarral, élő zenekarral – színesítem, revüsítem az előadásokat. S az a műfaj, amit a Mikroszkóp Színpad képvisel, megtalálta a maga közönségét.

– Vannak színészek, akikkel már a kezdetek óta együtt dolgozik, miközben folyamatosan tűnnek fel új arcok is a színpadon. Milyen szempontok alapján választja ki a fiatal művészeket?

– Valóban, a régi mikroszkóposok – mint Körmendi János, Lorán Lenke, Baranyi László, Heller Tamás – mellé nagy kihívás tehetséges ifjú színészeket szerződtetni, ezért előnyt jelent a jó ajánlólevél. S a társulat összetartását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mindenki nagyon szereti a hivatását, és a hangulat egyetlen más budapesti színházéhoz sem fogható.

– Hetedik éve a Mikroszkóp szilveszteri kabaréja nyeri a nézettségi versenyt. Legutóbb – az ismétlésekkel együtt – több mint ötmillióan nézték önöket. Miben látja a példátlan népszerűség okát?

– Egyszerűen tetszik a közönségnek, amit csinálunk.

– Mégis eléggé megosztja az embereket. Egyesek „ócska ripacsoknak” titulálják a művészeket, míg mások bátor politikai kabarét látnak az előadásokban.

– Ez teljesen természetes. Aki nem osztja meg a közvéleményt valamilyen formában, annál nagy hibát kell keresni. Én vállalom a világnézetemet, és nem szeretem a finomkodó dolgokat. És ha megosztom a közönséget, annak tulajdonképpen örülök is. Mert mindenekelőtt az értelmes emberekhez szeretnék szólni. Azoknak, akiknek nem tetszik, hogy így kettészakították az országot. S nagy baj, hogy egyesek a kabarét is politikai megosztásra akarják felhasználni. Egyébként, aki látta a szilveszteri műsor zárószámát, az tudja, hogy – a magunk eszközeivel – mi békességre és megegyezésre törekszünk.

– Nejével immár 30 éve él boldog házasságban. Pedig megismerkedésük után mindössze 24 órát adott Zsuzsának, hogy eldöntse: feleségül megy-e önhöz.

– A feleségemet, aki egy vidéki művelődési ház igazgatójaként dolgozott, egy vidéki fellépésen ismertem meg, és azonnal belészerettem. Olyannyira, hogy másnap egy óriási rózsacsokorral tértem vissza. „Nézze, Zsuzsa – mondtam neki –, én igen elfoglalt ember vagyok, nincs időm az udvarlásra, arra, hogy esténként magával randevúzzak. Ezért kérem, vegye úgy, hogy ez már az ötvenedik csokor, s én már ötvenszer vártam magára a megbeszélt helyen. Szóval van 24 órája, hogy eldöntse, akar-e a feleségem lenni.” Akart.

– Gondolom, számtalan közös emlékük van. Felelevenítene közülük néhányat?

– A színház miatt kevés szabadidőnk akad, amit főleg utazással töltünk. A világ majd’ minden pontján jártunk már – a legjobban a mediterrán országokat kedvelem –, és a barátainkkal együtt is sokat utazunk. Ők vettek rá, hogy tanuljak meg síelni – 60 évesen. Bevallom, nem lettem a pálya ördöge, de a kék pályán gond nélkül lesiklok, és élvezem a természetet, a hófödte csúcsokat. Sok barátra leltem a színházon és a szakmán belül is. Említhetném Seregi László koreográfust, akivel évente egy hétre elutazunk valahová, és reggeltől estig verseket szavalunk meg nótákat éneklünk. Egyik kedvenc idézetem például: „A nap tüze / látod, / a fürge diákot / a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.” Kíváncsi lennék, hány olvasó ismeri a szerzőt és a verset. Nézzenek utána, aktuális!

FOTÓ: K2 PRESS, NÉPSZAVA

– A Mikroszkóp fantomja című előadásban szerepet kap egy „Sas József 65 évet élt” feliratú koporsó. Arra gondolt, hogy sokáig él, akinek a halálhírét költik?

– Az jutott róla eszembe, hogy egy nagyszerű kabarétréfa. Az egész halál a világ legszebb kabarétréfája. A koporsó szűk, de amíg kényelmetlen benne feküdni, az életről szól.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT A HELLOINFO.HU MAGAZINBAN
2006. MÁRCIUS 30-ÁN