A tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. A negyvennapos böjtöt lezáró, Krisztus feltámadására emlékező húsvét évezredes jelképének számító tojásnak már az őskorban is mágikus erőt tulajdonítottak, a vallás elterjedésével párhuzamosan kialakult húsvéti szokások pedig több európai országban is látványosan megőrizték az egykori tavaszünnepek misztikus jellegét.

A Szabadság híd pesti hídfőjének vidékén a XIX. század második feléig a környékbeli mesteremberek, kereskedők apró viskói sorakoztak. A város eme fertályán, a mai Fővám tér 4. szám alatt indította el vállalkozását 1881-ben korának egyik ismert nyomdásza, Süssz Dávid.

Egyemeletes üzemépületének eredeti homlokzata a régi felvételeken szinte rejtőzik a tucatnyi cégtábla alatt: a földszinten hatalmas betűk hívták fel a figyelmet a falak között található papírraktárra, papírzacskógyárra, nyomdai műintézetre, könyvkötészetre és az elsősorban cégfeliratokat gyártó szalagnyomdára, míg a ház jobb oldalán külön bejárattal és saját kirakattal „Magyar királyi dohány- és szivaráruda” működött. Nem meglepő, hogy hamar szűkösnek bizonyult a mindössze kétszintes ház, amelynek helyére éppen száz évvel ezelőtt, 1913-ban jóval nagyobbat, négyemeleteset húztak fel.

A napjainkban is álló szecessziós stílusú nyomdapalota oromzatára egy évvel később félkör alakú színes mozaikot készítettek, amely Hermészt, a görög istenek hírvivőjét, az ékesszólás, a kereskedelem és a tolvajok istenét ábrázolja, amint egy nyomdász és egy könyvkötő lába elé önti a pénzt bőségszarujából. Süssz Dávid ezúttal is kikötötte, hogy a homlokzati díszítés fölé jól láthatóan véssék fel az akkor már három évtizedes múltra visszatekintő vállalkozására utaló „Szalagnyomda” feliratot.

A Fővám téri palotát 1934-ben fia, a szintén nyomdász István örökölte, aki a második világháborút követően Sallaira változtatta nevét, és röviddel cégének államosítása előtt Ausztriába emigrált. Noha a Fővám téri nyomda története ekkor visszavonhatatlanul véget ért, a mozaikon pompázó Hermész rendületlenül őrzi a régi vállalkozás emlékét.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2004. MÁRCIUS 9-I SZÁMÁBAN

Amikor 1865-ben Jules Verne Utazás a Holdba című regénye megjelent, még senki sem gondolta volna, hogy a jövőbe látó francia író elképzelései száz év múlva már a mindennapok részét képezik majd. A híressé vált mű és Utazás a Hold körül címmel megjelent folytatása ma is a legismertebb 19. századi tudományos-fantasztikus regények közé tartozik. Kevesen tudják azonban, hogy három évtizeddel e könyv első kiadása előtt az egyik népszerű divatlapban, a Rajzolatokban is napvilágot látott egy hasonló témájú elbeszélés, amelyben két vakmerő magyar férfi holdbéli kalandjaival ismerkedhetünk meg.

Budapesten már a két világháború között is neonreklámok ezrei emelték a világváros esti hangulatát, majd a hatvanas, hetvenes években ismét fogalommá vált a „neonfényes Budapest”. A rendszerváltás után folyamatosan épült le a fővárost oly meghatározó neonkultúra, köszönhetően az új, könnyedén változtatható cégtábláknak, reklámfeliratoknak. Több mint kétezer neonreklám pusztult el alig húsz év alatt, a neonmentésre szövetkezett civilek önkéntes munkája csak töredéküket tudta és tudja megmenteni. Az egykor reklámozásra hivatott neonmonstrumokból napjainkra alig kétszáz maradt a fővárosi épületek homlokzatain, s ezek töredéke működőképes csupán: többségükből funkció nélküli, omladozó vasszerkezet maradt. Sorozatom célja, hogy a város különböző pontjain készített saját fotókkal dokumentáljam a 2013-ban még látható egykori neonreklámokat és régen világító cégtáblákat – egy letűnt korszak jelképeit.