A SETI-program világhírű csillagásza, Seth Shostak szerint az emberiség már ma is képes a csillagközi űrutazásra. Ehhez nem embereket szállító, fénysebességgel száguldó űrhajókra van szükség, csupán a humán genomot kellene szétsugározni a világűrbe – olvasható az Origo összeállításában.

Az ember régi vágya, hogy meghódítsa az Univerzumot, de legalábbis annak egy részét, például 50 fényévnyi sugárban. Ilyen távolságra azonban még a mai leggyorsabb űrhajónak is elképzelhetetlenül sokáig tartana az út. Milyen más lehetőségek kínálkoznak, illetve kínálkozhatnak a jövőben? Sok kiváló szakember töri ezen a fejét. Azt próbálják megoldani, hogyan lehetne egy űrhajót az úgynevezett relativisztikus sebességre, azaz a fénysebességgel összemérhető sebességre gyorsítani. Ugyanakkor egy apró űrhajó eljuttatásához egy másik csillagra – a fénysebesség 20 százalékával – 250 milliárd liter üzemanyagra lenne szükség, vagyis kémiai hajtóanyagú űrhajó nem jöhet szóba.

Így a mérnökök figyelme a maghasadásos vagy fúziós meghajtású rakéták felé fordult – ez a meghajtás szűkösen elég lenne a legközelebbi csillagokig –, illetve a Star Trek-filmekben szereplő Enterprise űrhajó anyag–antianyag meghajtásának megvalósíthatóságán kezdtek gondolkodni. Utóbbi nagyon jól néz ki a táblán vagy a televízióban, de a gyakorlatban olyan elkeserítően nehéz problémákat kellene megoldani, mint az antianyag előállítása, illetve tárolása az űrhajón vagy annak közelében.

Egyéb lehetőségek között felmerült az útközben történő „tankolás” gondolata, az űrhajó csillagok felé taszítása egy Földről indított nagy energiájú lézersugárral, illetve a napfény sugárnyomásának kihasználása egy óriási napvitorlással. Ezek a megoldások azonban vagy elképesztően nehezen megvalósíthatók – ha egyáltalán meg lehet őket valósítani –, vagy nagyon lassúak. Így tehát a csillagközi utazás legnépszerűbb elméleti megoldása a téridő meghajlítása marad. Azaz a tér geometriájának olyan torzítása, hogy az űrhajó egy rövidebb úton – népszerű nevén féreglyukon – juthat át más világokba.

A féreglyukon át történő utazás azonban – a korábban felsorolt prózaibb megoldásokkal ellentétben – nem garantált lehetőség. Valóban léteznek olyan megoldások Einstein általános relativitáselméletéhez, amelyek azt sugallják, ha képesek lennénk pont megfelelő röppályán beleesni egy nagy fekete lyukba, akkor fénysebességgel vagy gyorsabban eljutnánk valahova máshová a Világegyetemben. De miközben ez úgy hangzik, mint a gyors kozmikus utazás végső megoldása, senki sem tudja megmondani, megvalósítható-e valaha – vagy csupán vonzó vágyálom.

A fénysebességű csillagközi utazásnak azonban lehetséges egy olcsó, és könnyen megvalósítható módja – írja Seth Shostak, a SETI Intézet csillagásza a Huffington Post című lapban megjelent cikkében. Nem a protoplazmát, hanem csak az információt továbbítjuk az űrbe, vagyis nem emberi személyzetet, csupán a kódot küldjük el.

Az emberi genom nagyjából 3,3 milliárd bázispárból áll. Mivel a pároknak csupán négy típusa van, ez nagyjából 0,8 gigabájt információt jelent, amely egy CD-re felfér. Ennyi adat pár perc alatt kisugározható az űrbe egy mikrohullámú rádióadóval, méghozzá fénysebességgel. De miért állnánk meg itt? – teszi fel a kérdést Shostak. A különbség a saját DNS-ünk és bármely más „homo sapiens” DNS-e között nagyjából 1,4 millió bázispárnyi, vagyis az eltérés bármely ember genomja között nagyjából egy a háromezerhez. Másképp kifejezve, ha egy DVD-nyi információ küldése mellett döntünk, elküldhetjük saját DNS-szekvenciánkat és még háromezer barátunkét is, ha csak a tőlünk való eltéréseket kódoljuk. Az igaz, hogy az élettapasztalatot és a tanulmányokat nem lehet mellékelni, de legalább fajunk eljuthat a csillagokig.

Felmerül a kérdés, vajon mit tud kezdeni az adatokkal az, aki fogja az adást. Ésszerűnek tűnik a feltételezés, hogy bármely szerves életnek van egy „tervrajzmolekulája” – vagy molekulakészlete –, amely meghatározza az öröklött szerkezetet. Ez persze lehet egészen más is, mint a DNS, de attól még más világokban is lehet egy általános jellemzője az életnek. Ha pedig ez a helyzet, akkor az éter tele lehet rádióhullámokkal szétsugárzott fajokkal. Könnyen elképzelhető, hogy egy fejlett technikai civilizációnak már létezik olyan 3D-nyomtatója, amely összetett szervezeteket is képes előállítani. Ilyesmivel már földi laboratóriumokban is kísérleteznek. Megint más kérdés, hogy azután fajunk hogyan illeszkedik be egy idegen világba, de talán a fennmaradásunk biztosított lesz.