A mandragóra emberi alakra emlékeztető gyökerére már évezredekkel ezelőtt babonás tisztelettel tekintettek: nemcsak általános, minden betegséget gyógyító orvosságnak ajánlották, hanem titokzatos varázserővel is felruházták. Nem meglepő, hogy oly gyakran felbukkant a mágikus szertartások során: hol afrodiziákum gyanánt, hol pedig kábítószerként alkalmazták, hogy szükség szerint izgassa vagy nyugtassa a testet és lelket egyaránt.

A jellegzetes formájú mandragóra eredeti élőhelye a Földközi-tenger partvidékétől Kis-Ázsiáig terjed, de napjainkra a világ számos részén meghonosították. A burgonyafélék családjába tartozó növény gyökerét és gyümölcsét már az ókorban szerelmi vágykeltőként ismerték, és borba kevert mámorító ital formájában fogyasztották. A legrégebbi orvosi receptgyűjtemény, az egyiptomi Ébert-papirusz szerint a mandragórát altatás és érzéstelenítés céljára is hasznosították. Első részletes leírása a görögöknek köszönhetően maradt fenn, akik gyökerét nyugtató és emésztést serkentő orvosságnak, levelét azonban tébolyodást okozó méregnek tartották. Az egyiptomi hagyományt követve a rómaiak is altatószernek, valamint hipnotikumként használták az álomszerű kábulatot okozó növényt. Az Ótestamentumban a mandragóra isteni áldást közvetít, virágának illata pedig a bódultságot jelképezi.

A középkorban elterjedt hit szerint a mandragóra bitófák alatt nő az akasztott emberek írmagjából, és a különböző mágikus rítusok során kihúzott növényből kel életre az akasztófamanó, amelynek iszonyatos sikolya akár halált is okozhat. Ezt a hangot csak trombitaszóval lehet túlharsogni, vagy egy fekete kutyát kell segítségül hívni a gyökér kihúzásához. A szigorú előírásokat betartva, éjjel kiásott mandragóra szerencsét, gazdagságot és hatalmat ad, rendkívül kényes természete miatt azonban sok gondoskodásra szorul, s ha ezt nem kapja meg, kíméletlenül megbosszulja a rossz bánásmódot. A tulajdonosának még halála előtt érdemes megválnia a manótól, ellenkező esetben az apró teremtmény elragadja a lelkét, és a pokolra juttatja.

A misztikus tulajdonságokkal övezett mandragórát – amit szerencsegyökér, varázsgyökér, ördögalma vagy kutyaalma néven is emlegetnek – a középkori orvosok is gyakran alkalmazták altatásra, illetve érzéstelenítésre, gyökeréből pedig olyan teát készítettek, amely „megújítja a szellemet és felvidítja a lelket”. A mandragóra azonban nem csupán hatásos gyógyszernek bizonyult. Évszázadokon keresztül az egyik legismertebb és legkeresettebb varázsszernek számított, amit – egyebek mellett – látomások keltéséhez, szelleműzéshez, valamint mágikus rontásokhoz használtak, és az arannyal azonos árban mértek. A néphagyomány szerint az „ördögi növényből” készített főzetet a boszorkányok is előszeretettel alkalmazták repülőzsír néven, az utazáshoz szükséges elegy nélkülözhetetlen adalékaként.

Bár a modern gyógyászat kialakulásával a mandragóra kultusza már-már feledésbe merült, Erdély egyes vidékein a mai napig az „élet és a halál füvének” hívják, amely termékenységet és gazdagságot képes előidézni. A 20. század első felében orvosi kutatások is kimutatták a mandragóra gyökerében található alkaloidokat, és ezek segítségével később a morfiumfüggőséget próbálták kezelni. Az emberi és természetfeletti tulajdonságokkal felruházott növény az elmúlt években J. K. Rowling Harry Potter és a titkok kamrája című regényének, illetve filmváltozatának köszönhetően tett szert széles körű ismertségre.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A HIHETETLEN! MAGAZIN 2008. DECEMBERI SZÁMÁBAN