A sumér és a babilóniai mitológiában számos helyen találunk említést sajátságos, emberszerű állatokról és különböző mutáns élőlényekről. A több száz ókori leírás alapján joggal feltételezhetjük, hogy földönkívüliek által végzett genetikai kísérletek eredményeivel állunk szemben. Olyan mutációs programokkal, amelyek évezredekkel ezelőtt kezdődtek, és bizonyíthatóan napjainkban is tartanak.

Ahhoz, hogy megtudjuk, milyen lények népesítették be az ókori világot, először érdemes áttanulmányozni a sumér mítoszokat. Az agyagtáblára vésett történetek ugyanis több helyen tesznek említést egy tengerből kiemelkedett lényről, Oannesről, amelynek legrészletesebb ábrázolása egy Kr. e. 2100 körül keletkezett ékírásos táblán látható. A német kutatók által lefordított szöveg ekképpen hangzik: „Babilóniában összegyűltek a Kaldea földjén lakó különböző törzsekhez tartozó emberek. Rendszertelenül, állatok módjára éltek. Az első évben a Babilóniát határoló tengerből értelmes, félelmet keltő szörny emelkedett ki, akit Oannesnek neveztek. Tökéletes halteste volt, de a halfej alól kinőtt egy újabb, emberi fej is, a farkából pedig emberlábai nőttek, sőt beszélni is tudott az emberekkel. Képét máig őrzik. Ez a lény napközben az emberek között élt, de anélkül, hogy táplálékot vett volna magához. Átadta nekik az írás és a tudományok ismeretét, s még sok más tudást is. Megtanította őket városokat építeni, templomokat emelni, törvényeket bevezetni és a földet felmérni. Megmutatta a termények vetését, aratását, és minden mást, ami a napi életszükségletek kielégítéséhez szükséges. Naplementekor a lény ismét lebukott a tengervízbe, s az éjszakát a tengerben töltötte. Akkoriban olyan időszak is előfordult, hogy különös lények jelentek meg: kétszárnyú emberek; négyszárnyú és kétarcú emberek; aztán olyanok, akiknek csak testük, de két fejük volt, egy férfi és egy női, s kétféle nemi szervük; és kecskelábú szarvas emberek; meg lólábúak, valamint olyanok, akik hátul ló, elöl pedig ember alakúak voltak. Emberfejű bikák; női és férfifejű oroszlánok is keletkeztek; továbbá négytörzsű kutyák, melyeknek hátul halfarkuk volt; s még kutyafejű, lótestű, halfarkú lovak is, valamint sok másfajta lény. Ezen kívül még halak, csúszómászók, kígyók és csodálatos, elcserélt testrészű élőlények.”

II. Agum király Kr. e. 1650 körül keletkezett feliratainak egyikéből tudjuk, hogy a fentiekhez hasonlító szörnyszülötteket, riasztó külsejű lényeket hajdan Bel és Marduk babilóniai templomaiban is ábrázoltak. A tudósok pedig napjainkban, évezredek távlatából is meggyőződéssel állítják, hogy a ránk maradt képek valóban emberfejű szárnyas bikákat, sellőket, skorpió- és madárembereket, kentaurokat és többfejű szörnyeket ábrázolnak, sőt, hímnős lényeket is felfedezhetünk rajtuk, amelyek minden bizonnyal a lakosság dédelgetett szeretői lehettek. Aki meg szeretné csodálni a rejtélyes teremtményekről készült domborműveket, nem kell expedíciót szerveznie a világ távoli tájaira: elég ellátogatnia a British Museumba vagy a párizsi Louvre-ba, ahol a kiállított reliefek szövegei rendszerint „befogott ember-állatokról” szólnak.

Mítosz vagy valóság?

Mintegy kétezer évvel ezelőtt az idősebb Plinius római író adott először hírt egy vadon élő állatról, az unikornisról, amely a homlokán egyetlen hosszú szarvat visel. A ritka faj – amelynek létezését sokan megkérdőjelezik – különböző források különbözőképpen írták le. Már ez a tény is okot ad arra, hogy elgondolkodjunk: vajon valóban csak egy fajtája létezett ennek – az ókori történetírók többsége szerint – fehér testű, bíborvörös fejű, kék szemű állatnak, amely a homlokán egy közel fél méter hosszú, gyönyörű színekben pompázó szarvat viselt?

A griffek szintén fontos szerepet töltöttek be a görög mitológiában, ahol többnyire oroszlántesttel, sasfejjel és sasszárnyakkal ábrázolták őket. A különleges madarakat az ókorban a látnoki képesség és az éleselméjűség szimbólumának tartották, sőt még a középkorban kiadott természetrajzi könyveknek is állandó szereplői voltak. Az ősi mítoszokban gyakran olvashatunk a mocsári gyíkemberekről, az egyszemű küklopszokról, a tengeri sellőkről, a saját hamvából születő, részben aranyszínű, részben vörös tollú, sasra emlékeztető főnixről, valamint az emberfejű, oroszlántestű szfinxekről is.

Nehéz elképzelni, hogy e bámulatos állatsereglet csupán az ókori történészek és természettudósok fantáziájának szüleménye lenne. Hiszen azt, hogy több ezer évvel ezelőtt csodálatos teremtmények népesítették a Földet Ázsia távoli vidékeitől Európáig, feljegyzések és tekercsek sokasága tanúsítja. S ami a legmegdöbbentőbb, hogy a különböző állatok, nem egy esetben emberek tulajdonságait egyesítő keveréklények együtt, egy időben éltek az emberekkel! Késői leszármazottaik pedig kétezer év elteltével, napjainkban is itt találhatóak közöttünk: a civilizációtól távol eső havasokban, a járhatatlan lápokban és az óceánok felderítetlen mélységeiben.

A 21. század első évtizedében járva nem csodálkozhatunk azon, hogy a modern tudomány a fentiekre emlékeztető leírásokban és ábrázolásokban csupán kultuszt lát. Ám az általánosan elfogadott újkori magyarázat – amely szerint elődeink a rituális szertartásokon különleges állati maszkokban járták táncaikat, és ez ihlette a mítoszokat is – egyre kevésbé állja meg a helyét. A tudomány jeles képviselőinek is érdemes lenne elgondolkodniuk azon, hogy miért írták le mégis több ezer évvel ezelőtt ilyen megdöbbentő részletességgel ezeket a „kaotikus állatokat”? Miért ír Hérodotosz több művében is furcsa fekete galambokról, amelyekről úgy vélte, hogy „ember-állat nőstények” voltak? Miért írja azt a Gilgames-eposz, hogy Enkidut „el kellett idegeníteni az állatoktól”? Miért nyúltak Peirithosz esküvőjén a kentaurok az asszonyokhoz?  Miért kellett a bikafejű Minotaurusznak hat ifjút és hat szüzet áldozni, ha csupán táncról és rituáléról volt szó? Miért írja Platón a Lakoma című művében, hogy „a nő és a férfi mellett eredetileg volt egy harmadik nem is, és ez az ember négy kézzel és négy lábbal rendelkezett. Igen erősnek bizonyultak, gondolkodásuk pedig vakmerő volt: meg akarták ostromolni az eget, még az istenekhez is hozzányúltak volna”. Miért ír le Tacitus egy esti orgiát, amelyen „ember-állatok közreműködésével üzekedtek”?

Az Ótestamentumból megtudhatjuk, hogy az emberek leányai az „égből érkezett istenekkel” is keveredtek. Az egyik ide tartozó történet kiváló riportere Énok, a hetedik az özönvíz előtti tíz ősatyából. A próféta 365 évig élt, és ezután tüzes kocsival az égbe távozott. Énok leírja kétszáz „égi őr” esetét, akik nőket csábítottak el, és ezzel egy szigorú törvényt szegtek meg: „Az emberek lányaihoz mentek, velük aludtak és tisztátlanná lettek az asszonyok által.” A próféta szerint az égiek – minden bizonnyal a Föld körül cirkáló idegen űrhajó parancsnokai – e szavakkal dorgálták meg a visszaérkező „angyalokat”: „Miért hagytátok hát el a magas és örök eget, aludtatok az asszonyokkal, tisztátlanná lettetek az emberek lányaitól, miért tettetek úgy, mint a Föld gyermekei és nemzettetek óriás fiakat?”

Hosszú távú célok

A titokzatos keveréklények egyik nemzetközileg is elismert szakértője Hugo Kreuzer paleoasztronautikával foglalkozó német tudós, aki meggyőződéssel vallja, hogy valóban éltek mutáns teremtmények a Földön a történelem előtti idők hajnalán. Kreuzer szerint – a klónozásnak és a géntérképeknek köszönhetően – már mi is eljutottunk odáig, hogy egy új faj kifejlődésének nem kell évmilliókig tartania. Saját géntechnológiánk bámulatos fejlődése hirtelen más megvilágításban láttatja ezt a kérdést, hiszen a kezünkbe került a lehetőség, hogy géneket különítsünk el, változtassunk meg és idegen szervezetekbe ültessünk át. S ha feltételezzük, hogy a híres sumér mítoszban említett Oannes földönkívüli volt – hiszen földi lényként aligha lehettek volna tanítómesteri képességei –, akkor máris érthetővé válnak az ókori beszámolók a lehetetlennek tűnő állati kereszteződésekről: az idegenek által létrehozott mesterséges mutációk!

Talán nehéz elhinni, mégis minden jel arra utal, hogy a földönkívüliek genetikai beavatkozásai nem egy tudományos-fantasztikus film, hanem a valóság részét képezték – és képezik napjainkban is. Egyre többen vallják, hogy a földi civilizáció az idegenek beavatkozásának köszönhetően alakult ki és fejlődött tovább. Ezen érv mellett szól két emberi szerv, az agy és a szem minősége is. Mindkettő olyan bonyolult funkciókra képes, amelyek kialakulásához nem lehetett elég néhány millió év. Minden földi élőlénynek olyan agya van, amely életének fenntartására alkalmas csupán, nem többre. Az emberi agy viszont sokkal bonyolultabb, fejlődésének minden szakaszában meglepően sokra volt képes. Azaz valakik előre ismerték egész fejlődésünket, és gondoskodtak arról, hogy bonyolult, szerteágazó műveletekre képes agyunk legyen már akkor is, amikor arra semmi szükségünk nem volt. Hiszen egyike voltunk a Föld nagy állatainak. Éppúgy, mint azok az állatok, amelyekkel szintén folytattak kísérleteket a Naprendszerbe érkező civilizáció tagjai. A kezdet kezdetén még az idegenek sem tudhatták, hogy a földi lények mely csoportja alkotja majd a legéletképesebb, legintelligensebb – további genetikai kutatásokhoz is felhasználható – populációt.

Az évezredek óta megválaszolatlan kérdések elől nem térhetünk ki még akkor sem, ha egy félelmetes perspektíva rajzolódik ki előttünk a jövőt illetően. Tulajdonképpen mit akarnak a földönkívüliek? Milyen játékot űznek velünk? Több ezer évvel ezelőtt mesterséges mutációkkal segítették az emberré válást. A vad, civilizálatlan, az állatok közül éppen csak kinőtt embernek új irányt mutattak. És ma? Vajon űrhajóikban alkotott és növekedett emberszerű alakokat fognak közénk csempészni, akik vezető pozíciókba jutnak? Vagy az a szándékuk, hogy a köztük és a köztünk lévő különbségeket fokozatosan leküzdjék, és így jövőbeni megjelenési formájuk a földi atmoszférához alkalmazkodjék?

Csupán egy biztos: a földönkívüliek teljes biztonságban érezhetik magukat, folyamatosan pótolhatják energiakészletüket, és szorgalmasan küldözgethetik a Földre különböző járműveiket, hogy tanulmányozzanak bennünket. Mivel – a katonai jellegű találkozásokat kivéve – általában nem lépnek fel támadóan, valamint soha nem tömegeket választanak ki kísérleti és vizsgálati célokra, az emberiség egészét nem zaklatják, az egyes személyek reakciói pedig kiszámíthatóak.

Az utóbbi évtizedekben egyre több nő használja ki a nyilvánosságot, hogy elmesélje hihetetlennek tűnő, ám sokszor mégis hitelesnek elfogadható történetét az idegenekről, akik genetikai anyagot vettek tőle űrhajójuk fedélzetén, eltávolították magzatát, majd megmutatták neki „apró utódját”. Ezek a hibridek napjaink keveréklényei, a harmadik évezred mesterséges mutációi, akik éppúgy a földönkívüliek hosszú távú programjának eredményei, mint az ókori kísérletek eredményeképpen létrejött teremtmények. A különbség csupán annyi, hogy míg az akkori emberek egyszerűen nem tudták mire vélni az őket körülvevő, korábban soha nem látott állatokat, ma már egyre több bizonyíték támasztja alá, kik állnak a háttérben. De az idegenek jövőre vonatkozó elképzeléseiről, az újabb genetikai kísérletek céljairól még csak bizonytalan elképzeléseink lehetnek.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A SZÍNES UFO 2003. JÚLIUSI SZÁMÁBAN