Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

„FÖLDIEKKEL JÁTSZÓ ÉGI TÜNEMÉNYEK”

2013. január 20. - Prusi

Az UFO-jelenség napjainkban szinte mindenki számára ismert és természetes – de számos újságcikk, sajtóbeszámoló és korabeli forrás bizonyítja, hogy évszázadokkal ezelőtt sem volt ez másképp. Már az első magyar nyelvű magyar napilapokban és folyóiratokban is olvashatunk tudósításokat „levegői tüzekről”, furcsa „természeti tüneményekről”, vagyis a nappali vagy az esti égbolton megfigyelt, általában nem megmagyarázott jelenségekről.

20130120_illusztracio_1.jpg

A Jövővilág Alapítvány és a Színes UFO Képeslap anyagi és a RYUFOR Alapítvány szakmai támogatásával az ezredfordulón megvalósult Mikrofilm Projekt – a Magyar Nemzeti Könyvtárban végzett könyvtári kutatásom – célja egyrészt a 19. század elején megjelent sajtóbeszámolóknak, tanulmányoknak és újságcikkeknek a gyűjtése volt, amelyek az égen észlelt megmagyarázatlan és rejtélyes jelenségekkel, valamint „UFO-gyanús” esetekkel foglalkoztak, másrészt arra is kerestem a választ: hogyan gondolkodtak az akkor élt emberek a földönkívüliekről, az idegen világokról és más bolygók lakhatóságáról. Több tízezer oldalnyi korabeli újság mikrofilmre rögzített másolatát vizsgáltam át, s végül több száz oldalnyi, a témával foglalkozó írást találtam a projekt első szakaszában. Összeállításomban meghagytam a korabeli beszámolók eredeti nyelvezetét, így látható, milyen kifejezéseket használtak akkortájt az ismeretlen jelenségek leírására, de az idézett szövegek helyesírását – a könnyebb érthetőség kedvéért – közelebb hoztam a mai szabályokhoz. A közeljövőben újrainduló Mikrofilm Projekt célja – az ezredfordulón elkezdett kutatás folytatásával párhuzamosan – a korabeli sajtóanyagok folyamatos digitalizálása és internetes publikálása.

 

A Napnak tart az üstökös csillag

Az új tünemény, melyet Pesten, Budán már szeptember 24. és 30. közt többen észrevettek, nagy figyelmetességre gerjesztette a külföldi csillagvizsgálókat. Október első napjaiban Bécsben a Kígyó csillagzatnak esti része és a Szűz csillagzatnak lába között látszott. Gőzlevegővel, melynek 3 minutomi szélessége volt, az üstöke pedig 20 minutom hosszaságú. Maga a csillag nem csak valami csillámló pont, hanem testes és terebélyes. Fénye igen gyenge: de mégis szabad szemmel látható volt, és ugyan ez az ő különös tulajdonsága; minthogy sok esztendőktől fogva csak néző csöveken lehetett látni az ilyen jelenéseket. Az útjából kitetszik, hogy éjszak felé mégyen. Mivel a fénye öregbedik, a látszatás nagysága nevekedik, az üstöke hosszabbodik, a menete sietőbb, bizonyosnak lehet tartani, hogy a Nap felé siet.

Ugyan ez vigasztalhat bennünket azon nyugtalanság ellen, mely méltán gerjedhetne, ha Földünkhöz közelítene: mert tudjuk az 1080. esztendőbéli tapasztalásból, hogy december 18-án az akkori üstökös csillag a Naphoz oly közel járt, hogy ha ő belőle nézték a Napot, tehát 40 000-er nagyobbnak látszott a Nap, mint a mi Földünkről, és így méltán félhettek a Napnak lakosi attól, hogy ezen üstökös csillag reájok ne essék. Igaz ugyan, hogy egy valami üstökös csillagnak a mi Földünkbe való ütközése még nem hihető: de hogy lehetséges légyen, arról senki sem kételkedik. Vajon akkor tűzözön lenne-é, vagy vízözön?

HAZAI TUDÓSÍTÁSOK, 1807

 

Tetszetős tünemények a világban

Cadix városa február közepe táján azon különös tünemény által egészen mozgásba hozattatott, hogy déltájban a Napot igen különös fényességű csillag látszott követni. Nápoly városát február 8-án az a rémítő, de a néző szemnek tetszetős tünemény indította bámulásra, hogy a Vezúv hegye, hosszas nyugodalma után, a gyakori földindulások által már előre jelentetett tűzokádását újra elkezdette, melyben az volt a különös, hogy új nyílást kezdett, és szörnyű füstös lángokat hányt, melyeknek fölemelkedése alatt a láva új úton kezdett kiömleni, úgy mindazáltal, hogy, amitől féltek, a lakóhelyekben kárt nem tett.

Magyarországban március 11-én Fehér vármegye szélén, Baracska táján, szörnyű villámlások és csattogások voltak, melyeket nagy záporeső követett. Ezt tapasztalták Vácon is. Alpáron pedig, Tisza mellett, hasonló villámlások s csattogások között a mennykő a toronyba ütött, s nem csak annak tetejét, hanem a templomát is elégette. A tűznek nagy erejét csak a nagy eső gátolta.

HASZNOS MULATSÁGOK, 1822

 

Világosan mutatta a szemnek csalatkozását

Egy érdemes hazánkfia ezt beszéli: „Én Miglécen valék Abaúj vármegyében. Éppen januárius első estvéjén az újesztendőt ünnepeltük 1809-ben. A hideg csikorgó volt és szokatlanul kemény. Mintegy hét óra tájban kihívának bennünket a szobából a cselédek, hogy néznők meg azon szokatlan tüneményt, mely az égen látszik. Kiment az egész számos társaság, s láttunk az égen elnyúlni mintegy 3-400 ölnyi magosságú, s csak egy-két ölnyi szélességű tűzoszlopot. Későbben úgy látszott, mintha a föld színére ereszkedett volna, vagy talán onnan venné eredetét, de nevekedett a hossza szemlátomást, úgy, hogy magossága már 5-600 ölnyire emelkednék, holott szélessége teljességgel nem változott. Égésnek tartani nem lehetett, mert ez szélesebb szokott lenni, s nem hathat olly magosra.

És mégis az volt. Valahol Szakáll körül, onnan 3 órányira, egy helységben 14 ház égett el. Mivel a hideg rettentő volt, a tűzhöz tolakodó levegő a lángot öszveverte, és az nem terjeszthette magát ki, de éppen azért a lángnak sűrűsége nagyobb erővel hatott egyenesen felfelé, és így szokatlan magosságra emelkedett. Ennek töve szélesebb volt ugyan sokkal tetejénél, de mivel annak tövét a távolság miatt látni nem lehetett, csak a sugár oszlop tűnhetett a szembe, és így ezen magában is igen különös tünemény még sokkal különösebbnek tetszett. Ezen történet, noha magában nem nagy ritkaság, de annyiban figyelmet érdemel, mivel a levegőnek szorongató erejét és a szemnek csalatkozhatását világosan mutatja.”

HASZNOS MULATSÁGOK, 1823

 

Tüzes golyóbis

Humboldt és Bonpland urak Rumanában, Dél-Amerika városában létökkor 1799. november 11-én reggel 1 órától fogva 5-ig azt a különös tüneményt látták kelet felől, hogy ezer meg ezer tüzes golyóbisok és úgynevezett csillagtisztulások négy egész óráig egymásra következtek. Az éjtszaka hideg volt, de különben tiszta, és ezen tűzgolyóbiskák rendszerént északról dél felé tartottak, és oly sűrűen látszottak, mintha az egész eget elfognák. Némelyiknek különös teste is látszott, nem csak farka, és pedig oly formán, mintha világosságszikrákat hányt volna ki. A nagyobb tüzes golyóbisok mintegy elpattanva látszottak elenyészni. Ezen tüneményt az egész város látta, és a legöregebbek azt említették, hogy 1766-ban a nagy földindulás előtt láttak valami hasonlót.

HASZNOS MULATSÁGOK, 1824

 

A Hold lakosainak újabb nyomai

A természeti tudományoknak tökéletesedése, a jobb néző eszközök feltalálása, és több jeles férfiaknak a természet vizsgálására fordított igyekezete már oly ismeretekre vezették az emberi nemzetet, melyeket eddigelé nem is gyaníthatott. Ilyen észrevételek a Holdra nézve azok, melyeket Gruithuisen és Schröter urak tettek. Ezeket a természet ismeretében gyönyörködők számára röviden feljegyezzük. Gruithuisen professzor úr Münchenben kidolgozott oly értekezést, és a természettudomány Archívumának második fogásában kiadta, melyben nyilvánvaló nyomait mutogatja a Hold lakosinak, és oly óriási nagy épületnek, mely csak mesterséggel állhatott fel. Ezen meghatározásra őtet sok esztendei észrevételei vezették, és ugyan először azt határozta meg Schröter úrral egyetemben, hogy a Holdon való tápláló és növesztő erő a déli félgolyóbison az 55. grádusig, az éjszaki félgolyóbison a 65. grádusig terjed.

Több száz észrevételekből látták, hogy különbféle színekre és hónaponként való változásokra szokott fordulni a Holdnak felső színe, mely egyedül azt mutathatja, hogy plántákkal vagyon benőve. Továbbá állati nyomokat is vettek észre, aminek meghatározására a természeti üregek, a folyók ágyai és erdők, melyeknek bizonyos határai látszanak, vezették. Ebből úgy okoskodtak, hogy a Hold színén élő állatoknak kell lenni, melyeknek nyomait az éjszaki 50. grádustól a 37.-ig, sőt 47.-ig is a déli szélességen, észrevehetni. De legnagyobb figyelmetességre méltó az, hogy mesterséges műveknek nyomai látszanak, melyeket leginkább abból húztak ki, hogy helyről helyre egyik termő tájtól a második termő tájig szorosabban meghatározott tárgyak látszanak, melyek lakosok nélkül fel nem állhatnának.

Ezek között kiváltképpen nevezik azt az óriási nagy alkotmányt, mely a mi városainkhoz hasonlít, és annyival inkább valóságos élő állatok művének tartathatik, mert a legtermékenyebb része, s a Hold aeqvatorához közel vagyon, és úgy látszik helyheztetve lenni, hogy a világ négy részeinek tart. Ezen kívül mathematikai szegleteket, 45 és 90 grádusnyikat, lehet bennök észre venni. Ezen nagy reguláris alkotmánnyal öszve vagyon kapcsolva bizonyos csillagforma nagy sánc, melyet Gruithuisen úr isteni tiszteletre rendelt helynek lenni gyanít. Ezen lakosok a levegő vékonysága miatt nappal is láthatják a csillagokat, azért ő úgy okoskodik, hogy azok a csillagok imádására hajlandók, és a mi földünket csak úgy tekintik, mint valamely természeti órát, amint ezt már Hevel úr a maga Selenographiájában szépen megmutatta.

HASZNOS MULATSÁGOK, 1824

 

20130120_illusztracio_2.jpg

 

A lakosok nagy zajt hallottak a levegőből

Nápolyban a csillagvizsgáló toronynak igazgatója, Bioschi úr nemrég a Nap tányérjának keleti végén oly nagy foltot vett észre, melynek középszerű általmérője oly nagy, mint a Földnek 1 1/2 általmérője, vagyis 10 000 olasz geográfiai mérföld. Ebben a foltban, úgy látszott, mintha szörnyű nagy tűzfolyók örvényes csavargással öszveomlanának. Ezen a folton kívül még több kisebbek is láttattak: de különösen még egy nagy; hanem mindezek hirtelen elenyésztek. A Napnak felső része ezen jelenések alatt nem látszott megtartani az ő simaságát, és úgy tetszett, mintha hullám képen ingadoznék, és mintha egy megmérhetetlen óceán hánykódnék a széltől háborgattatván.

Diario di Róma február 6-án közli Molinelléból, az Egyházi Fejedelemség Bolonyai Legatiojábeli helységéből, hogy ottan néhány napok előtt Arenazzó falunál több levegői kövek estek le, melyek közül a legnagyobbik 12 fontos volt. Minekelőtte ez megtörtént volna, a lakosok nagy zajt hallottak a levegőből, mely mintegy szélcsapásokkal együtt látszott jönni. Ezen rendkívül való változások között potyogtak le a kövek, melyeknek legnagyobbika a bolonyai csillagvizsgáló toronyba letétetett örök emlékezetül.

HASZNOS MULATSÁGOK, 1824

 

Egy ál-Nap látszott a színes Nap udvarában

Schulz Professzor úr közelebb múlt Sz. György hava 3-án Völkermarktban egy mind ritkaságára, mind pedig színeinek pompájára nézve különös égi tüneményt vett észre. Az említett napon ti. reggel 8 órakor a Napnak igen gyönyörűn hímezett és szokatlan nagyságú udvara látszott, melynek az általmérője Schulz úr mérése szerint 84 gradusnyi volt. A színkörnek széle a Nap szembetűnő általmérőjéhez hasonlított, a színek pedig belölről kifelé természeti rendben ragyogtak, a veres elől, utána pedig sorban a naráncs, sárga, zöld, kék és viola szín játszadozván, melyek közül a veres és viola szín volt legelevenebb. Ezen körnek felső karimájával egy más, szinte hasonló hímezetű és szélességű, de nem egészen körforma hajlású szivárvány volt öszvekapcsolva, melynek a középpontja a Nappal egyfelől látszott, s e szerént ezen tünemény több más hasonló égi jelenetektől különbözött. Az érintés pontjától 90 grádusnyi távolságra mind a kétfelől egy-egy ál-Nap látszott a színes Nap udvarában, melyek hasonló mód színlettek, s csak közepek volt fejér. Ezen ál-Napoktól kifelé felhatott fényes, de nem színezett vesszők tündöklöttek. Az egész tünemény reggeli 10 óráig tartott, midőn elsőben a felső fénykör, azután a Nap udvara, végre pedig az ál-Napok tűntek el. Ezen jelenetre két változó borongó nap következett. Megjegyzésre méltó, hogy ezen idő tájban szomszéd Stájerországban rémítő zivatar s mennydörgés volt.

HASZNOS MULATSÁGOK, 1828

 

A világoknak lakottságáról

Ha földtekénkről öszvehasonlatólag a többiekre bölcselkednünk szabad (s nincsenek-e erre elég alapos okaink?), tehát bátran állíthatjuk, hogy minden pisloncok csatlósikkal együtt, úgy minden üstököncök és Napok is tömve vannak lakosokkal. Nem pezseg-e e mi laktanyánkon minden kis fövenyszem, cseppvíz annyi élő állatoktól, hogy azoknak megesmérésükre egy egész emberkor sem elégséges. Ama nálánál ezer s millió meg milliószorta tetemesb Napok ellenben pusztán s üresen állanának-e? Miként férne ez meg a nagy Teremtőnek véghetetlen bölcsességével öszve?

Az üstököncök ottan a Napnak hatalmas erejét annak közelében iszonytatóképp érzik, majd ismét attól – minden pisloncok pályájokon túl – annyira eltávoznak, hogy hozzájuk a napfény s melegnek jótékony befolyása teljességgel ki nem áradhat. Mi gátol, hogy még ezeknek a pisloncokénál sokkal ritkább anyagú, s némely részben önvilágú gömböknek is mívszeres, élő, érző s eszes lakosokat ne tulajdonítsunk? Miért ne? Bármily természetű szerkezettel s híglegű anyaggal bírjanak is: bízvást feltehetni, hogy azokat szinte boldog lények lakják, kikre vagy a Napnak különböző munkálatú ereje kártékony behatást nem okozhat, vagy pedig a Főlény jósága ottan oly intézeteket teve, melyeknél fogvást azok ama rendkívüli változások ellen biztosítvák.

TUDOMÁNYOS GYŰJTEMÉNY, 1837

 

A fenséges Nap szerencsés polgárai

Magának a Napnak is lehetnek lakosai. Volna bár a tűztenger – ami már alkalmasint meg van cáfoltatva: lakhatósága még ezen esetben is a Mindenhatónak kimeríthetetlen bölcs tanácsa szerint lehetséges. Ha pedig az – hihetőleg – valamely villányos tűz nélküli, s csupán a megsűrűdött légi világosság anyagába béburkolózott golyó: úgy az ő fölső színén lévő iszonyú kiterjedésű mezőknek megnépesítésük még képzelhetőbb, s lakosainak létük felől teljességgel nem kételkedhetünk. Tán ezeknek a Nap szerencsés polgárjainak nincs is a nappal s éj gyakori változására szükségük, s a fényanyagtól majdnem szüntelen körülvilágosíttatván a napsugárok közepette is az Örökkévalónak árnyéka alatt hívesben s bátorságban létezhetnek. Ha pedig a Nap foltjait úgy nézzük, mint fölületének oly bizonyos tájait, melyek a napgőzkörnek fényfellegeitől – a még eddig előttünk esmeretlen okok miatt megfosztatván – csupaszokká lesznek, amely esetben az ottani lakosok a világosságnak valódi fogyatkozását látnák: tehát úgy náluk éjek származnak, s mind addig tartanak, míg a színleges látkörnek lapja alá vonult fényburok ismét visszafolyván – a teljes nappalt magával előhozná. Azon idő alatt a Nap mezeinek ezen részükben lakóknak a csillagos ég láthatóvá lenne, vagyis előttük a Mindenség országába való kinézés felnyittatnék.

Hihető-e vajon, hogy Istennek ama szörnyű nagyságú Napteke alkotásában semmi más célja nem volt volna, mint az, hogy körüle bizonyos számú golyók, melyek az ő hatalmas vonzerejének hason könnyűséggel engednek, mint a porszem a lég vagy szellet húzásának – örökös karéjban általa világíttatva s melengetve lebegnének? Éppen nem; mert így az ő bölcsessége – úgy látszik – a kiválasztott eszközökben s az elért végcélban eléggé ki nem tündöklenék. Aztán, ha ama föltétel, hogy az élet nélküli természet az élőért van teremtve, megmozdíthatatlanul áll: úgy már az maga is minden egyéb okok felett legerősebben támogatja érintett véleményünket, hogy ti. a felséges Nap lakosokkal töltözött.

TUDOMÁNYOS GYŰJTEMÉNY, 1837

 

20130120_illusztracio_3.jpg

 

Tüzes oszlopot látott az erdőmester

Január hó 23-án, esti 8 órakor, a Menyházi-bércek fölött egy különös tünemény vétetett észre következő körülmények között: súlymérő 28'' 10''', hévmérő -15°, tökéletesen tiszta égi boltozat, ragyogó csillagok. Azon egyén, ki azt észlelé, és leírását e sorok írójával közlé, a borossebesi uraság Menyházán lakó erdőmestere, Loffler József úr, kinek tudományos műveltsége és polgári jelleme eléggé kezeskedik az észlelés és előadás hűségéről. Ezen úr ugyanis a nevezett napon, esti 8 órakor, didergő hidegben Borossebesből hazafelé utazván, midőn Ó-Déznán túlhaladván a radnai és menyházi bércek közé vonulna, rögtön megpillanta ezen hegyek egyike fölött mintegy 200 ölnyi tetszőleges magasságban egy éppen keletkező izzó oszlopot, vagyis inkább másodfél öl hosszú és harmadfél hüvelyknyi széles, tüzes lécet, mely keletkezése első percétől rézsútos irányban elég sebesen délnyugotról északkelet felé s egyszersmind lefelé vonult. Miután az oszlop ezen irányban mintegy 150 tetszőleges ölnyire előrehaladott volna, annak alsó végéből 10-12, mintegy hat hüvelyknyi átmérőjű (tehát szinte emberfőnyi nagyságú) izzó golyók szökkentek ki, melyek a tűzoszlop körül mintegy két ölnyi távolságra fel- és leszökvén, a tüzes léccel egyetemben kialudtak anélkül, hogy csattanás hallatott volna. Az egész látmány mindössze tartott 7-8 másodpercig. Az oszlop és a golyók világossága olynemű volt, mint a vörös izzásban lévő vasé, s emiatt csekély világosságot is terjesztének.

VASÁRNAPI UJSÁG, 1858

 

Természeti tünemény az erdélyi hegyek fölött

Január 22-én, reggeli 3/4 7-re, tehát fél órával napkelet előtt, különben tiszta égi boltozat mellett, a Borossebesben kezdődő és Bökény felé vonuló hegy fölött vékony fátyolos köd láttatott; e ködben 3-4 ölnyi tetszőleges magasságban a hegy fölött két úgynevezett ál-Nap jelent meg egymás irányában vízirányosan éppen ott, hol fél óra múlva a nap fölkelendő vala; egymástóli távolsága mintegy ölnyi lehetett, átmérőjük még egyszer oly nagy, mint a Napé, színök szép vérpiros, keletkezésök percétől egymáshoz közeledni látszottak, s úgy is volt, mert három első perc alatt, a meddig ti. az egész tünemény látható volt, mindinkább egymáshoz közeledvén, összeolvadásuk percében fehér világú, sugaras, de határozatlan karimájú gyurmává válván, mind ennek rögtön vége szakadt. E tüneményt sokan látták.

VASÁRNAPI UJSÁG, 1858

 

A csillagoknak is vannak lakói

Mit eddig csak homályosan találgatott a sejtelem: hogy más égitesteken is van élet – bebizonyulni látszik. Mit az ember-ész tisztán kifürkészni nem volt képes, ahhoz mintha maga a természet nyújtott volna kétségtelen adatokat. Egy új Kolombusról beszélnek, ki egy föld feletti más világot fedezett föl.

Jamaika szigetén 1862. augusztus 10-én este, 11 és fél órakor egy sötét csillagdarab esett le, mely élőlényektől lakott planéta létezéséről tanúskodik. Hogy ez nem mese, arról a sziget 19 lakója mint szemtanú tesz bizonyságot. Történetesen e szemtanúk közt volt dr. Hopkins angol tudós is, a kingstowni tudományos társaság tagja, kinek emlékirata e tüneményt mély fejtegetéssel ismerteti.

Hopkins többek társaságában éppen visszatérőben volt Port Royal felé, midőn egy pompás meteor tűnt szemébe, előbb vörös, azután ragyogó fehér színben. Nagysága a Hold kétharmadát közelítette meg. Alig nyolc másodperc múlva, ötven láb távolban egy hatalmas indigófa ágai recsegtek, azután súlyos test zuhanása s erős csattanás hallatszott. Hopkins társaival odasietett, s az indigót forgácsokba törve, s tövénél a földbe mélyedt sötét testet találtak, melynek melegségét ujjaik nem állották ki.

Másnap értelmes munkásokkal siettek a hely színére. A harmadfél lábnyira befúródott, 6000 font nehézségű követ csak délre ásták ki. Körüle még 15 apróbb darabot találtak, melyek róla, az indigófához csapódásakor pattantak le. Gondosan vették vegytani vizsgálat alá, s anyagában sok szenet és földgyantát találtak, ami bizonyítja, hogy azon csillagon, melynek e lebkő egyik paránya volt, növényzetnek kellett lenni. De ami csodálatosabb, e kőnek két lapja határozottan a mesterség nyomait mutatja. Az egyik kőragasszal van bevonva, de amely a mi legerősebb kőragaszunknál is sokkal tökéletesebb. Továbbá e lap szabályosan vésett vályú-töredéket képez: valami csatornának kellett lennie. Tehát egy épületdarab jutott hozzánk túlvilági építőktől, kik az értelem, tudomány s művészet bizonyos fokán állanak.

A kő másik lapján szabálytalan karcolatok látszottak, de amint a követ szesszel és átszűrt vízzel megmosták, egy kép tárult a bámuló szem elé, egy földöntúli tájkép rajza. Fölül, közepe táján, a napot lehet fölismerni: kerek, és sugarakat lövell. Ez az egyetlen tárgy, mely a túlvilági képen a földi tárgyakkal közös. A háttérben kissé dombos terület, növényzet-félével fedve, de nem vehető ki tisztán, mert a kőnek ezen része össze van rongálva. Balra, az előtéren, egy sor ház, vagy inkább alakok kapui látszanak. A távlat igen pontos s így tisztán kivehető, hogy e kapuk egyenes sorban vannak, s nyílásuk félkör alakú. Három nyílás előtt, három különös, de egynemű alak látható, az arányosság kellő megtartásával. Ágyúhoz hasonlók, midőn az négy kerekére van illesztve. Hosszaságuk félakkora, mint az alagok nyílásai.

A háttér fölismerhetőbb, tágas színkört mutat, s itt-ott még lépcsőket is lehet észrevenni. A távolban az előbbi háromhoz hasonló hét alak látszik, mintha nagy sebességgel görögnének, mert nyomukban porfelleg támad. Az előtérben két csodás alak ül egymással szemben, mely az eddigiektől első pillanatra különböző; de szorosabb vizsgálat után, ezekhez hasonlónak bizonyul be. Az ágyú, mely tulajdonkép testök derekát képezheté, fölfelé van irányozva. Kerekek helyett csak négy végtag látható, melyek közől kettőn ülnek, a két fölsővel pedig hadonáznak, mintha verekednének. Úgy látszik, hogy a mindenség legtávolabb zugában is van egyenetlenség és viszály, ahol csak két élő teremtés létezik. A többi alaknál a végtagok kerékformáját úgy magyarázzák, hogy az csak optikai csalódás, amit mi is előállíthatunk egy bot sebes forgatása által, s ily módon csak azon alakok gyors mozgását akarta ábrázolni a túlvilági művész.

Testök szervezetét illetőleg, a gerincesek sorába látszanak tartozni: de nemcsak hosszaságban, hanem szélességben is arányosak lévén, úgy látszik, hogy két fejök van a deréktest két végén. Mozgás alkalmával, különben is egyenlő végtagjaik, mint tengely körül a küllő, körben forognak, s kettősségöknél fogva, előre vagy hátra egyaránt mehetnek, vagyis e kettő közt náluk nincs különbség. Lakásuk a föld alatt van, de hogy szabad ég alatt is összejönnek, azt a képen lévő színkörféle építmény is tanúsítja. E túlvilági kődarab, s a rajta levő kép meggyőz arról is, hogy e lényeknél a mértan, rajzolás, általában a tudomány és művészet is ki van fejlődve.

Különösen elmés azon számítás, mellyel Hopkins e lények nagyságát meghatározza. Ugyanis azon alapból indul ki, hogy e leesett kődarab a rajzon látható homlokzatok bizonyos része. E szerint nagyságukat 1 és 1/4 lábra teszi, s így az embereknél négyszer kisebbek lennének. S ha föltesszük, hogy az illető csillagnak ők a legértelmesebb lakói – s hogy nagyságuk, planétájukhoz mérve ugyanaz, mint az emberé a földhöz képest –, akkor az ő planétájok négyszer kisebb a mi földünknél.

Így okoskodik Hopkins. Hogy mit fog szólni hozzá a tudomány, később meglátjuk. De hogy e kődarab naprendszerünk valamelyik planétájából való-e? Vagy a világegyetem mily távoli részéről vándorolt ide? S általában, mi sors érte azon csillagot, melynek ez egyik paránya volt? Oly kérdések, melyeket földeríteni emberi tudománynak aligha áll valaha hatalmában.

VASÁRNAPI UJSÁG, 1863

 

20130120_illusztracio_4.jpg

 

A kihűlés okozta a holdlakosok végzetét

Az ember nem foglalkozhatik semmivel a nélkül, hogy mindent saját mértékével ne mérjen. Ha az égi testek, a csillagok fönséges világát szemléli, nem állhat ellent a gondolatnak, hogy vajon laknak-e azokon is „oly tökéletes lények, aminő ő”. Vannak jámbor lelkek, kiknek a világ hiányosnak látszanék e nélkül, s rosszul esnék lelköknek, ha azon számtalan világtesteket, melyek bennünket környeznek, lakatlanoknak kellene tekinteniök. Azonban a tudomány – fájdalom! – nem vehet be ily aggodalmakat, s bár örömest hagyja, hogy legyen a kegyes hitnek a magáé, az ő rideg ítélőszéke e kérdésre jelen ismereteink alapján nem felelhet igennel, mert földünkön és talán még a Marson kívül nem léteznek bolygórendszerünkben még más oly világtestek, melyeknek physikai viszonyai megengedhetnék, hogy rajtuk hasonló szervezetű lények megélhetnének, mint Földünkön.

Ami a Holdat illeti, annak, mint a Föld gyermekének, viszonyai – legalább egy régibb korban – kétségkívül annyira egyezők voltak a mieinkkel, hogy méltán fel lehet venni, miszerint volt idő, mikor ott is szerves lények éltek – s tán éppen hozzánk hasonlók –, de másfelől az is bizonyos, hogy mind ez életnek a Holdon már régen véget vetett a kihűlés, mely a Holdnál sokkal hamarább ment végbe, mint a sokkal nagyobb Földnél, úgy hogy akkor, mikor az emberiség itt a Földön létrejött, a Holdban már csak egy rég kihalt világra, egy óriási sírkertre tekintett. Kicsoda pedig az, ki egy temetőben lakni szeretne?

Jules Verne gondolata, a Holdban megtelepedés, két oknál fogva lehetetlen: 1. mert a Holdba jutni, 2. mert a Holdban élni nem lehet.

VASÁRNAPI UJSÁG, 1869

 

Rejtélyes fénylő felhők

Régóta észrevették már, hogy az égboltozat magasabb régióiból, avagy a felhőkből néha megmagyarázhatatlan módon gyönge fény sugárzik ki. 1783-ban és 1831-ben Közép-Európában és Afrika éjszaki részeiben általános volt ez a száraz ködnek nevezett foszforszerű fény, melytől egész éjszakán át oly világosság volt, hogy az írást is el lehetett olvasni. Berlinben, Genuában, sőt Szibériában is egyszerre lehetett látni ezt a tüneményt, melyet akkor a frieslandi meteorok égésének tulajdonítottak. Bectaria természetvizsgáló Olaszországban megfigyelte, hogy a téli sötét éjszakákon egyes szétszórt fellegek összehúzódtak, az új felleg is ritkás volt, de pirosas fényt bocsátott ki, mely elég erős volt arra, hogy a nyomtatott betűket el lehessen olvasni. Közép-Európában már több év óta nem tapasztalták ezt a sajátságos tüneményt, kivéve Svájc középső részét, hol 1895 óta többször láttak titokzatos éjjeli fényt.

A tünemény a természettudósok előtt még most is titok. Nem lehetetlen, hogy az időjárás változásával függ össze, de az okot megmondani nem tudják, mivel aránylag csekély számú észlelet történt még ebben az irányban. Többen azt tartják, hogy e tünemény rokon azzal a feltűnő pirulattal, mely Európában a Csendes-tengeri Krakatau vulkán kitörése idején általában mutatkozott, s melyet akkor az ismeretes nagy természeti katasztrófával hoztak összeköttetésbe, midőn a tűzhányó kitörése miatt 75 ezer ember vesztette életét. A rejtelmes fény összefüggését azonban sem a vulkáni kitöréssel, sem egyéb természeti jelenséggel kielégítőleg megmagyarázni mindmáig nem tudták.

VASÁRNAPI UJSÁG, 1901

 

Fehér pontok láttattak a Mars felszínén

Igen sokszor olvashatunk a lapokban a Mars fölszínén mutatkozó jelekről, melyek állítólag az ott lakók jelzései volnának, mintegy kísérletek arra, hogy a Mars lakói érintkezésbe léphessenek a Föld lakóival, kiknek létezéséről ismereteik előrehaladottsága következtében nekik állítólag már biztos tudomásuk van. Legközelebb is végigjárta a lapokat egy ilyen tárgyú közlemény. E szerint a híres Harvard csillagvizsgáló-toronyban Douglas csillagász december 8-án a Mars bolygót tanulmányozván, annak fölszínén egy óra és tíz percig tartó világos, fehér pontokat látott, melyek vonalban futottak össze. Maga a csillagász feltűnőnek találta ugyan ezeket a jelenségeket, de nem éppen szokatlanoknak, hiszen nemcsak a Marson, hanem más bolygókon is mutatkoznak néha oly apró világos foltok, különbözők a többi, állandóan látható foltoktól, melyek közül a sárgáspirosakat szárazföldeknek, a szürkéket tengereknek szokták mondani. De esze ágában sem volt, hogy ezeket a rendkívüli fényeket értelmes lények által mesterségesen előidézett tüneményeknek tartsa.

Ily föltevés megerősítésére jelenlegi észleleteink még nagyon tökéletlenek. Lehet, hogy felhők vagy magas hegycsúcsok jelentek meg ily alakban; de ezt sem lehet biztosan állítani éppen az észlelet tökéletlensége miatt. A lapoknak azonban már ennyi is elég volt. A legtöbb egyenesen azt állította, hogy ezek a rendkívüli fénylő pontok óriási tűzijátékok, melyeket a Mars lakói azért csinálnak, hogy segélyükkel táviratot küldjenek a Föld lakóinak, s ezek hasonló módon igyekezzenek ővelük összeköttetésbe lépni. Egyelőre nem állítható, hogy a Marson vannak vagy nincsenek értelmes lények, hanem csak annyi, hogy erről ma még határozottan nem szólhatunk.

VASÁRNAPI UJSÁG, 1901

 

Bolygók a Neptunuszon túl?

A csillagászati felfedezések terén csaknem minden nap hallhatunk valami újabb, meglepően érdekes megfigyelésről. A csillagos eget már csaknem a legapróbb részletekig ismerjük úgy, hogy az első pillanatra szinte azt hihetnők, hogy a csillagászat problémái már nagy részben elfogytak. Nem úgy van, a problémák – mint bármelyik természettudományban – nem fogynak, hanem szaporodnak. A látható égitestek nagy részét ismerjük, megtudunk róluk csaknem mindent, amihez hozzáférhetünk, most már sorra kerülnek a láthatatlan égitestek. Mostanában például a csillagászok szorgalmasan kutatják a Neptunon túl levő bolygókat. Eddigelé semmi bizonyosat nem tudunk arról, hogy vannak-e a Neptunnál még messzebb keringő bolygók, csak sejtjük, hogy lehetnek, s igyekszünk megállapítani, hogy merre kell keresnünk őket. Mint annak idején Leverrier kiszámította azt, hogy hol kell lennie a Neptunnak, most a Neptun apró háborgásaiból igyekszenek kiszámítani azt, hogy merre van most az az ismeretlen bolygó, amely ezeket a háborgásokat okozza. Megközelítő eredményei már vannak ezeknek a számításoknak, s az arequipai obszervatórium már fel is vette programjába az ismeretlen bolygó keresését. Ha sikerül megtalálni valamelyik lemezen, úgy minden bizonyára ezzel is szaporodni fog eggyel a láthatatlan égitestek száma.

VASÁRNAPI UJSÁG, 1911

 

PRUSINSZKI ISTVÁN ÖSSZEÁLLÍTÁSA

EREDETILEG MEGJELENT A SZÍNES UFO
2001. SZEPTEMBER–OKTÓBERI SZÁMAIBAN

süti beállítások módosítása