A mai napon lehetett utoljára táviratot feladni Magyarországon. Senki nem vitatja, hogy a Magyar Postának ezen szolgáltatása felett régen eljárt az idő: már az én generációmnak sem jelent semmit a távirat, néhány kivételtől eltekintve. Én nem vártam az utolsó napig, hiszen a Posta előzetesen nem tudta garantálni, hogy az enyém lesz az utolsóként feladott távirat, „legfeljebb” az utolsók egyike. De nekem ez is elég volt – így is történt.

Tegnap két ún. közönséges táviratot adtam fel. Az egyiket 93 éves nagypapámnak, aki évtizedeken át volt postamester Ófehértón. „Természetesen” a feladás után azonnal felhívtam telefonon, de már múlt héten is jeleztem neki előre… A távirat egyik legjellemzőbb tulajdonsága, a „váratlanság” ezzel elveszett, de nem is kell siratni: nemcsak a távirat, hanem a vele járó frász is megszűnik.

Az adott vidéki felvevőpostával korábban többször is egyeztettem a feladással kapcsolatban. Elejétől a végéig elolvastam a távirat ÁSZF-et, még a Posta szóvivőjével is váltottam levelet. Mindenről gyorsan és korrekten tájékoztattak. Nálam voltak a kézzel kitöltött „távirat- és faxlap” űrlapok is. Így azért mondhatom, elég felkészülten érkeztem április 28-án délután a postára.

Az ügyfélhívó egyik rejtett menüjében, valahol az egyéb szolgáltatások között szerepelt a „Világfax, távirat”. Ezen igényemmel nem éppen azonnal kerültem sorra, de türelmesen kivártam a soromat – akárcsak az utánam érkezők miattam...

Mint megtudtam, már jó ideje egyáltalán nem volt benne a „napi gyakorlatban” a távirat, érthető okokból. Ezen a postán történetesen két hónapja adtak fel utoljára… (Az űrlapon még Magyar Posta Rt. szerepel – 2006-tól zrt.! Kicsit megsárgult már a ma is érvényes, „rt.”-s nyomtatvány – de még érvényes volt.)

Az ÁSZF szerint „a táviratot tisztán és olvashatóan, közérthető nyelven, a különírás és az egybeírás helyesírási szabályainak megfelelően, latin betűkkel és írásjelekkel, valamint arab számokkal kell megírni”.

A szolgáltatás megszűnésére tekintettel a postai felvevőhely – külön kérésemre – rugalmasan értelmezte ezt a szabályt, és mindkét általam küldött táviratot „hagyományosan”, ékezetek nélkül – OE, UE, EE stb., STOP –, verzállal továbbították. Ehhez viszont karakterre pontosan le kellett diktálnom az üzenetet a felvevőnek.

Április 28-án 16:04-kor adtam fel nagypapámnak Nyíregyházára a táviratot, 16:14-kor a feleségemnek Monorra. Mindkettő „hatórás” közönséges távirat, és a hat óra a belföldi posta nyitvatartási idejétől számít, így mindketten csak ma délelőtt kapták meg.

Amikor felhívtam nagypapámat a hírrel, hogy sikerült feladni, de lehet, hogy csak holnap kézbesítik, ezt válaszolta nevetve: „Hát milyen távirat az, amit egy órán belül nem kézbesítenek?...” És teljesen igaza van. Ezért is szűnik meg…

Egy távirat feladása egyébként potom 3650 forintba került.

Külön kérésre másolatot kaptam a kitöltött, felvett távirat-űrlapokról, valamint az elküldött üzenetekről. S miután mindkét táviratot feladtam, váratlanul odalépett hozzám egy másik postai ügyintéző, és adott ajándékba, emlékbe három üres dísztáviratlapot, dísztáviratlap-borítékban. Ez nem a Magyar Posta ajándéka bárkinek, hanem a felvevő posta ajándéka volt – nekünk. Köszönjük szépen, ezúton is!

Miért szűnt meg a távirat?

A távirat – régiesen sürgöny, idegen eredetű szóval telegramm – egy rövid szöveges üzenet volt, amit a posta belföldi viszonylatban elektronikus hírközlő berendezés útján vagy postai úton kézbesített, meghatározott időn belül. A távirat feladója megbízhatta az üzenet közvetítőjét, hogy a szöveges közleménye mellett ábráról, képről, rajzról, fényképről, illetve egyéb, elektronikus hírközlő berendezés útján továbbítható közleményéről készült másolatot a feladó által megjelölt címzetthez juttasson el. A táviratban eredetileg nem használtak kisbetűket, írásjeleket és ékezeteket.

HUGHES-FÉLE, HOLLÓS-RENDSZERŰ BETŰÍRÓ TÁVÍRÓGÉP.
FOTÓ: POSTAMÚZEUM

Samuel Morse szabadalma alapján 1844-ben készült el a világ első távíróvonala a Washington és Baltimore közötti szakaszon, az első sürgöny 1844. május 24-én érkezett meg Baltimore-ba a Capitoliumból. A távirat előbb Amerikában, majd Európában is gyorsan terjedni kezdett, és már 1847-ben megnyílt az első magyarországi távíróvonal is, Bécs és Pozsony között. A két világháború között még népszerű volt a távirat, erre az időszakra esik a legkiterjedtebb használata is, onnantól kezdve fokozatosan csökkent a jelentősége. A maga idejében azonban óriási hatást gyakorolt az élet szinte minden területére, egyes gazdaságtörténészek szerint a távirat megjelenésének jelentősége csak a könyvnyomtatáséhoz vagy az internetéhez hasonlítható. Addig elképzelhetetlen mértékben könnyítette meg a kommunikációt, és segített a világ országait közelebb hozni egymáshoz, néhány évtizeden át ez volt a legmodernebb kommunikációs forma.

CÍMERTÁBLA A POSTAMÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBŐL

Bár a távirat hivatalosan 174 évet élt Magyarországon, az utolsó két-három évtizedben, a mobilkommunikáció és az internet fejlődésével gyakorlatilag megszűnt a jelentősége. A Posta sajtóközleménye is hangsúlyozta, még harminc éve is évente mintegy 8 millió táviratot küldtek egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek, az utóbbi években már csak az évi tízezres nagyságrend volt jellemző. 2020-ban összesen 23 ezer volt a feladott táviratok száma. A táviratküldés lehetőségét az elmúlt években több országban, például Németországban, Franciaországban, Csehországban, Ausztriában és Hollandiában is megszüntették a postai szolgáltatások modernizálása és gazdaságosabbá tétele érdekében.