Immár összesen több millió oldalnyi, titkosítás alól feloldott katonai és tudományos jelentés kutatható világszerte az ufóészlelésekről szóló beszámolókat tartalmazó archívumokban. Bár ezekből a hivatalos – néhol nevetségesen szkeptikus, máshol a valóságot szándékosan elferdítő – dokumentumokból biztosan nem kaphatunk megnyugtató válaszokat az idegenek földi jelenlétével és tevékenységével kapcsolatban felmerülő kérdésekre, mégis hasznos adalékokkal és tanulságokkal szolgálhatnak a téma iránt érdeklődők számára.
Több mint ötven évvel ezelőtt, 1969-ben zárta le az Amerikai Egyesült Államok légiereje az 1952-ben indított Project Blue Bookot – azaz a Kék Könyv fedőnevű titkos katonai projektet –, amelynek feladata az addig összegyűjtött több mint 12 ezer ufóeset áttekintése és elemzése volt. Az 1947-ben és 1949-ben elkezdett két hasonló program, a Project Sign és a Project Grudge, azaz a Jel és az Ellenszenv Projekt méreteihez képest jelentős vállalkozás legfőbb célja volt, hogy megvizsgálja az ufójelenség esetleges nemzetbiztonsági kockázatait, valamint tudományos szempontból elemezze az ufókkal kapcsolatos adatokat. Az ohiói Wright-Patterson támaszpontról irányított Blue Book 1966-ban került az érdeklődés középpontjába, miután az USA kongresszusa kötelezte a kormányt egy ufójelenségekkel foglalkozó tudományos csoport létrehozására. Ennek vezetésére a Colorado Egyetem fizikaprofesszorát, a közismerten szkeptikus Edward Uhler Condont kérték fel.
Titoktartás alól feloldva
A Condon-bizottság által 1968-ban kiadott jelentés legfontosabb – már akkoriban is sokat bírált – megállapításai szerint az ufókutatástól nem lehet a tudomány előrehaladását remélni, a bizottság által átvizsgált több ezernyi eset pedig megmagyarázható természeti jelenségekkel és mesterséges objektumokkal, s csak rendkívül kevés alkalommal nem sikerült az azonosítás. A meglehetősen egyoldalú beszámoló megállapításai között szerepelt, hogy egyetlen ufójelentés sem hordozott magában nemzetbiztonsági kockázatot – tehát még „földi eredetű” kockázatra sem utalt –, továbbá nem akadt olyan, a légierőnek eljuttatott információ, amely földönkívüli eszközre utalt volna vagy a tudományos ismeretekkel ellentétes lett volna.
Nem meglepő, hogy már akkoriban is több neves tudós hiányolta a jelentésből a tudományosságot, a tárgyilagos megközelítést és a bizonyítékok alaposabb tanulmányozását. Mint ahogyan azokkal a kritikusokkal is egyet lehet érteni, akik szerint a Blue Book soha nem végzett tényleges, minden részletre kiterjedő vizsgálatokat az ufójelenséggel kapcsolatban. Működésének két évtizede alatt tulajdonképpen nem volt más, mint egyfajta tömegtájékoztató, az információkat meghamisító szervezet, amely a megmagyarázható ufóészleléseket nyilvánosságra hozta, a kényes eseteket pedig mélyen eltemette.
Ettől függetlenül a jelentés kiváló ürügyként szolgált a légierő számára, hogy hivatalosan is lezárja a Kék Könyv Projektet az ufójelenség valóságát tagadó „tudományos” megállapításokra és következetésekre hivatkozva. Noha a Condon-jelentés célja éppen az volt, hogy elterelje a témáról a közvélemény figyelmét, és dezinformálás révén félrevezesse a lakosságot, sokan mégis a bizottság kényelmes álláspontjára helyezkedtek, mondván, hogy egy kiváló tudósokból álló grémium nem tévedhet. Arra viszont láthatóan nem akartak gondolni, hogy vajon miféle – nem létező – témában gyűjtötte az információkat az USA légiereje csaknem két évtizeden keresztül.
Az információszabadságról szóló amerikai törvénynek köszönhetően csupán 2015-ben vált nyilvánossá a Blue Book évtizedeken át mikrofilmen őrzött dokumentációja, amely még a hivatalos álláspont tükrében is rendkívül érdekes kutatási anyaggal szolgál az ufótéma iránt komolyabban érdeklődők számára. Az összesen mintegy 130 ezer oldalnyi akta titkosítását már néhány évvel korábban feloldották, de a kormányzati dokumentumok hozzáférését segítő The Black Vault nevű szervezet – az akták nyilvánosságra hozataláért küzdő amerikai ufókutató, John Greenewald vezetésével – a teljes anyagot elérhetővé tette az interneten. Így bárki otthonról tanulmányozhatja az észlelésekről szóló jelentéseket, és megpróbálhat magyarázatot adni a több száz felderítetlen esetre, amelyek között magyar vonatkozású észlelések is találhatók. Az aktákban részletes információkat lehet találni többek között a Kenneth Arnold által 1947-ben jelentett ufóészlelésekről, az 1948-ban azonosítatlan repülő tárggyal ütközött Thomas Mantell százados haláláról, valamint az 1965-ös exeteri incidensről is.
Az igazság odaát sincsen?
Az 1940-es évek második felében megszaporodott bejelentések hatására a Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA is megkezdte saját adatgyűjtését és -feldolgozását. Az amerikai hírszerzőket nem annyira a sci-fi iránti olthatatlan érdeklődés, inkább a kiteljesedő hidegháborús helyzet és a rivális nagyhatalom, a Szovjetunió titkos katonai kísérletei érdekelték. A titkosszolgálatok sajátossága, hogy tevékenységüket a kulisszák mögött, a nyilvánosság kizárásával végzik. Ez természetesen a CIA ufókutatási tevékenységére is igaz volt, ami – különösen a korabeli sajtó által megszellőztetett 1947-es roswelli incidens után – a legvadabb teóriáknak biztosított táptalajt. Ezek közé tartoznak azok a – nem minden alapot nélkülöző – vélemények és összeesküvés-elméletek is, amelyek szerint a kormányzat agyonhallgatja és eltitkolja az idegenekkel kapcsolatos ismereteit.
Az amerikai hírszerző ügynökség hivatalos Twitter-oldalán közölte, hogy a 2014-ben nyilvánosságra hozott iratai közül azt olvasták el a legtöbben, amelyikben elismerik: ők tehetnek az 50-es és 60-as években történt ufóészlelések több mint feléről. A CIA 1998-ban készült jelentése szerint a szemtanúk a híres U–2-es kémrepülőt hitték a legtöbbször idegen űrhajónak – de legalábbis ismeretlen repülő tárgynak. A több mint százoldalas jelentésben a nagy magasságban szálló kémrepülőgépek tesztelésének „nem várt következményeként” említik az ufóészlelések „jelentős emelkedését”.
Az Egyesült Államok hírszerzése 2016-ban a népszerű tévésorozat, az X-akták folytatásának alkalmából kiemelt tíz ufóészlelési jegyzőkönyvet az archívumából, és mind az ufóhívők, mind a szkeptikusok számára tanulmányozásra javasolta azokat. „Öt anyag Muldernek, öt pedig Scullynak. Az igazság odaát van” – tették hozzá ironikusan. Az ügynökség az elmúlt évtizedekben több száz, ufókutatással kapcsolatos anyagot publikált, internetes adatbázisuk pedig az információszabadságról szóló törvény alapján nyilvánosságra hozott eseteket is tartalmazza. A kiemelt anyagok nagy része bizonyosságot nélkülöző fejtegetésekből áll, de néhány konkrét esetet is tárgyalnak az 50-es, 60-as évekből.
A közzétett dokumentumok között szerepel egy 1952-es összefoglaló jelentés, amelyet a CIA egyik igazgatóhelyettesének, egyben a fegyverzeti és felszerelési osztály vezetőjének címeztek. A jelentés rögzíti, hogy az ATIC (Air Technical Intelligence Center, Légügyi Technikai Hírszerzési Központ) által feldolgozott észlelések túlnyomó többsége „tiszta jelenség”, azaz nagyobbrészt kielégítően megmagyarázható. Többnyire repülőgépeket, illetve meteorológiai ballonokat vagy éppen légköri jelenségeket, szokatlan felhőképződményeket, fényes meteorokat azonosítottak ufóként a laikus megfigyelők. Csak kevesebb mint száz olyan eset akadt fenn a rostán, amelyek nem magyarázhatók meg kielégítően az előbbi okokkal.
A második világháború idején a pilóták mind az európai, mind a távol-keleti hadszíntéren többször észleltek olyan fénylabdákat, amelyek közel kerültek gépeikhez, vagy egy darabig azokat kísérték. A pilóták sokkal prózaiabban gondolkodtak a jelenségek eredetéről, mint az ufóhívők; többségi véleményük szerint olyan légköri elektrosztatikus vagy elektromágneses jelenségek lehetnek, mint amilyen a hajók árbócain időnként kisülő Szent Elmo tüze. A tanácsadók egyértelműen kizárták, hogy az észlelt ufójelenségek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenének. A jelentésben megfogalmazott javaslat szerint folytatni kell az együttműködést a társszervekkel, de ez semmiképpen nem alakíthat ki olyan látszatot a sajtóban vagy a közvéleményben, hogy az ufók ügyében elhallgatott titkok birtokában lenne a kormányzat.
Igen tanulságos a CIA tudományos hírszerzési csoportjának és az ATIC szakértőinek egyik közös megbeszélésén, 1953-ban készült jegyzőkönyv is, amely megerősíti a korábbi konklúziókat: az azonosítatlan repülő objektumok vizsgálata nem igényel prioritást, illetve különleges intézkedéseket a hírszerzői munkában, csak annyiban lehet közvetett jelentőségük, mint az univerzum számtalan más, egyelőre még megoldatlan rejtélyének. Természetesen a kételkedőkben felvetődhet az a kérdés, hogy amennyiben az ufójelenségek hátterében nincs semmi rendkívüli, miért nem lehet nyilvánosságra hozni az összes vonatkozó dokumentumot.
A CIA tíz pontból álló, részletes útmutatót is közzétett a honlapján arról, hogyan kell ufójelenségeket kinyomozni és értékelni. E hírszerzési sorvezető alapján először is alkossunk egy kutatócsoportot, amelynek tagjaival nyomozni tudunk az egyes esetek után, majd értékeljük ki az eredményeket! Határozzuk meg a kutatás céljait! Hozzunk létre olyan rendszert, amellyel kategorizálni tudjuk a beérkező észleléseket! Próbáljuk kizárni a téves riasztásokat, az összes ismert és lehetséges okot, az ufóként észlelt repülőket és légköri jelenségeket; konzultáljunk szakértőkkel! Készítsünk fotót, video- vagy hangfelvételt az általunk észlelt jelenségekről! Vizsgáljuk át alaposan a tanúk jelentéseit, a fizikai és bűnügyi bizonyítékokat; lehetőség szerint végezzünk kontrollált kísérleteket! A CIA útmutatója alapján, megfelelő felkészültséggel nyilvánvalóan kizárható számos téves riasztás, valótlan beszámoló és hamisított felvétel – de ennél közelebb aligha kerülünk az igazsághoz…
Az amerikai hírszerzés 2017-ben újabb 13 millió oldalnyi, titkosítás alól feloldott dokumentumot tett közzé, miután információszabadságért küzdő ügyvédek beperelték az ügynökséget. A teljes archívum 800 ezer fájlból áll, és a 90-es évek végétől már hozzá lehetett férni a marylandi Nemzeti Archívumban, de csak korlátozott időközökben. A dokumentumokban egyebek mellett szerepelnek azonosítatlan repülő tárgyak észleléséről szóló jelentések, valamint a titokzatos, érzékeken túli észlelésekkel foglalkozó Csillagkapu-program iratai is.
Ufókutatás a Pentagonban
Az amerikai védelmi minisztérium 2017-ben ismerte el, hogy Barack Obama elnöksége alatt titkos ufókutató programot működtetett. A New York Times beszámolója szerint a légi közlekedésre fenyegetést jelentő objektumok azonosítására irányuló programot (Advanced Aviation Threat Identification Program, AATIP) a korábban hírszerző tisztként dolgozó Luiz Elizondo vezette, aki lemondott posztjáról, miután a projekttől megvonták az állami támogatást, és azt is kifogásolta, hogy tevékenységük nem kaphatott nyilvánosságot. A Védelmi Hírszerző Ügynökség (Defense Intelligence Agency, DIA) által felügyelt és finanszírozott, a Védelmi Riasztások Hivatala alá rendelt programot 2007-ben, az ufótéma iránt rajongó Harry Reid nevadai szenátor jóváhagyásával indították el, és a kivitelezést egy Las Vegas-i székhelyű magáncégre, a Bigelow Aerospace-re bízták. A vállalatot Reid régi barátja, a milliárdos Robert Bigelow alapította, aki ugyancsak közismerten hisz a földönkívüliek létezésében és földi látogatásaikban. A cég feladatai között szerepelt, hogy raktáraiban eltároljon minden olyan, roncsokból származó alkatrészt, amelyekről azt sejtik, hogy földönkívüli eredetűek, gyűjtse és tanulmányozza azoknak a szemtanúknak a beszámolóit, akik közel kerültek azonosítatlan járművekhez, valamint olyan videofelvételeket vizsgáljon, amelyeket amerikai katonai légi járművek fedélzetéről készítettek ismeretlen repülő tárgyakról.
A Bigelow Aerospace 2008 és 2011 között 22 millió dollárt költött a projektre, az összeget titokban különítették el a védelmi minisztérium büdzséjéből. Reid egyik korábbi kollégája a Timesnak névtelenül nyilatkozva elmondta, hogy a program nem talált semmi különöset, amivel igazolni lehetett volna az adófizetői pénzek elköltését, ám rengeteg papírmunkával járt. Dana White, a Pentagon szóvivője megerősítette, hogy a program 2012-ig létezett, ezután azonban elvonták attól a forrásokat, mivel voltak „magasabb prioritást élvező projektek”, de a minisztérium változatlanul vizsgálódik, ha „azonosítatlan tárgyakról” vagy „idegen űrjárművekről” érkezik bejelentés. Ennek célja az Egyesült Államok védelme, valamint az USA ellenfeleitől érkező esetleges támadások elhárítása.
Múlt évben újabb részletek derültek ki az éveken át titkos programról, miután Steven Aftergood, az Amerikai Kutatók Szövetsége kormányzati titkolózással foglalkozó projektjének vezetője bővebb információkat kért a kutatásokról. A nyilvánosságra került lista alapján az ufóészlelések kivizsgálása az AATIP kevésbé meghökkentő tevékenységei közé tartozott, és a projektek felében egyetemi tudósok is közreműködtek. Az amerikai védelmi minisztérium olyan, sci-fibe illő kutatásokat is finanszírozott, mint a láthatatlanná tévő ruha kifejlesztése, átjárható féregjáratok megismerése, csillagkapuk keresése. A lehető legtöbbet szerették volna megtudni a fúziós energiáról, a sötét anyagról, más dimenziókról, a térhajtóművekről, a magas frekvenciás gravitációs hullámokról és a nagy energiájú lézerfegyverekről. John Greenewald, a The Black Vault vezetője meglepőnek és példátlanul őszintének minősítette a Pentagon közlését, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a minisztérium további részleteket hoz nyilvánosságra a kutatásokról.
Felesleges adatgyűjtés?
Az elmúlt években nem csupán egyre több, korábban évtizedeken át titkos amerikai ufóakta vált bárki számára kutathatóvá az interneten, számos más ország is elkezdte közzétenni az ufóészleléseket tartalmazó archívumait. Az ufókutatás iránt legnyitottabb a francia kormány volt, amely 2007-ben döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza az azonosítatlan repülő tárgyakról készített feljegyzéseket. A Francia Űrkutatási Hivatal, a CNES által három évtizeden keresztül összegyűjtött közel hatezer bejelentés és dokumentum alapján mintegy 1600 eset leírását tartalmazza az interneten elérhető, több mint százezer oldalnyi dokumentáció. Figyelemre méltó, hogy az észlelt jelenségek 14 százalékára a tudósok bevonása ellenére sem találtak magyarázatot, vagyis minden második hétre jutott egy megmagyarázatlan eset. Az űrkutatási hivatal munkatársai ennek ellenére alapvetően komolytalannak tartották az ügyeket, és így is kezelték azokat. A CNES álláspontja szerint senkit nem fognak meggyőzni a feltárt dokumentumok, s továbbra is marad a homály és a találgatás, ha az idegenek „kényes témájához” nyúl majd valaki, már csak azért is, mert a szemtanúk neveit adatvédelemre hivatkozva kivették az írásokból. „Sokan illúziókkal tekintenek ezekre az aktákra, és nem kételkedem abban sem, hogy továbbra is azzal vádolnak majd minket, valamit eltitkolunk” – nyilatkozta Jacques Patenet, a CNES egyik szakértője. Hozzá lehet tenni, talán nem alaptalanul…
A brit védelmi minisztérium alig egy évvel a franciákat követően határozott arról, hogy nyilvánosságra hozza az azonosítatlan repülő tárgyakról gyűjtött dokumentumokat. Bevallottan azért döntöttek az archívum megnyitása mellett, hogy eloszlassák a mendemondákat és a tévhiteket az ufójelenségről összegyűjtött hivatalos információkkal kapcsolatban. Erre az angol parlament által elfogadott, információszabadságról szóló törvény biztosított lehetőséget, és a rendelkezés értelmében a minisztérium közel nyolcezer megfigyelésről adott hírt, amelyeket 1950 és 2007 között tettek a szigetországban. A lakossági bejelentések döntő része nyilvánvalóan itt sem idegen járművekre vonatkozik, az emberek többsége repülőgépek jelzőfényét, repülőterek fényeit vagy meteorokat pillantott meg. Elgondolkodtató azonban, hogy az ötvenes években még az Egyesített Hírszerzési Bizottság, vagyis a Joint Intelligence Committee (JIC) is foglalkozott ufómegfigyelésekkel, a miniszterek pedig egy időben heti jelentéseket kértek „ufóügyben” a hírszerzési szakértőktől. Nagy-Britanniában 1977-ben megduplázódott az ufóészlelések száma, miután bemutatták Spielberg Harmadik típusú találkozások című filmjét, és a legtöbb ufómegfigyelést 1996-ban jelentették, amikor az X-akták sorozat rendkívül népszerű volt a tévében.
A brit ufóészleléseket évtizedek óta vizsgáló Nick Pope szerint „a brit X-aktákban nincsenek kis zöld emberekre vonatkozó bizonyítékok”, de az esetek tíz százalékára meglehetősen nehéz magyarázatot adni. Mindenképpen érdekesek azok a jelenségek, amelyeket rendőrök, tűzoltók, katonák láttak, és radarlokátorok által érzékelt esetekről is kaphatunk felvilágosítást, utóbbiakból a szubjektív emberi tényezőket egyértelműen ki lehet zárni. De még a számos megmagyarázatlan esemény sem befolyásolta a hivatalos álláspontot, amelyet Carl Mantell, a légierő parancsnoka fogalmazott meg 2009-ben: „Egyetlen bejelentett ufóészlelés sem utalt arra, hogy földönkívüli jelenlét vagy katonai fenyegetés árnya borulna Nagy-Britanniára. Éppen ezért nem lenne semmi biztonsági haszna minden egyes bejelentés begyűjtésének, elemzésének és kivizsgálásának.” A brit védelmi minisztérium ígérete szerint 2020-ban az összes ufóakta elérhető lesz egy külön erre fejlesztett honlapon.
Ufókutató hivatal a légierőnél
A brazil kormány 2010-ben utasította légierejét, hogy dokumentálja és tegye elérhetővé az azonosítatlan repülő objektumról szóló beszámolókat. A rendelet értelmében a légierő a katonai és kereskedelmi pilóták, valamint a repülésirányító személyzet megfigyeléseit köteles jegyzőkönyvbe venni. Ennek kapcsán derült ki, hogy a hadsereg évtizedekre visszamenően őriz ufóészleléseket tartalmazó beszámolókat, de korábban egyetlen hivatalos parancs sem rendelkezett arról, hogy mit kezdjenek ezekkel az anyagokkal. A korábbi és ezután lejegyzésre kerülő észleléseket, fotókat és videókat a légierő a Rio de Janeiróban található nemzeti archívumnak adja át, az egyre bővülő adattárhoz pedig a kutatók mellett a nagyközönség is hozzáférhet.
A perui légierő 2013-ban nyitotta meg újra az öt évvel korábban ideiglenesen bezárt, ufóészlelésekkel foglalkozó hivatalát. Az indoklás szerint az iroda célja a rendkívüli jelenségekről és objektumokról érkező bejelentések kivizsgálása, valamint a helyi média által szenzációként tálalt rémhírek leleplezése. Az eredetileg 2001-ben alapított Rendellenes Légi Jelenségeket Vizsgáló Részleg, a DIFAA működését 2008-ban függesztette fel a légierő, amely arra hivatkozva nyitotta meg ismét az irodát, hogy az elmúlt időszakban megszaporodtak az ufókkal kapcsolatos beszámolók. „Az új hivatal arra számít, hogy a szemtanúk beszámolnak megfigyeléseikről, mi pedig a tőlük kapott információk felhasználásával aktákat nyitunk, elemezzük és kivizsgáljuk a jelenségek gyakoriságát, helyét és idejét” – nyilatkozta Julio Vucetich ezredes, a program vezetője, aki szerint Peruban változatos helyeken figyelnek meg rendszeresen ufójelenségeket, de ezeket a légierő mindeddig nem tudta hitelesen kommentálni. Az „ufórészlegnek” köszönhetően Peru összehasonlítja és megosztja információit a hasonló uruguayi, chilei, brazíliai, ecuadori és argentin ügynökségekkel is.
Akár biztató előjelnek is lehet tekinteni, hogy immár világszerte több millió oldalnyi ufóakta vált nyilvánosan hozzáférhetővé és kutathatóvá. De kétség nem lehet afelől, hogy mindez csupán a jéghegy csúcsa, és az igazság valahol nagyon mélyen a felszín alatt rejtőzik. Éppen ezért érdemes továbbra is kitartóan nyomozni utána.
PRUSINSZKI ISTVÁN
