Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

BORÍTÉKOLT PÉNZMOSODA

2013. május 17. - Prusi

Tegnap kaptam egy nagy borítékot az UniCredit Banktól, ebben egy kisebb boríték volt, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Informatikai Intézetének Banki Pénzforgalmi Tisztázó Osztálya (!) küldött a bankomnak.

20130517_illusztracio.jpg

„Végem van, most lebuktam!” – villant át az agyamon az első pillanatban, és rögtön elöntött a hideg veríték. Prusinszki István és a Magyar Államkincstár, csak ez lehet a háttérben, mert máshonnan nem kapok pénzt, és én sem szoktam utalni, így csak a közalkalmazotti fizetésem lehet illegális, a feketegazdaság mintapéldája. És már láttam magam előtt a bírósági tárgyalást, ahol én, Prusinszki István és a Magyar Államkincstár mint alperesek, rabláncon vezetve, üveges tekintettel lépünk be a terembe, és szembetaláljuk magunkat a Banki Pénzforgalmi Tisztázó Osztály mint felperes villámló szemeivel, gúnyos mosolyával, hát most megvagytok, öttől tíz évig. S nemcsak engem csuknak le, hanem a Magyar Államkincstárat is ‒ de nem kell nagy cella, hiszen üres a kassza ‒, mert kérem szépen, itt illegális banki tranzakciók sokasága történt kettőnk között, ők küldték, én elfogadtam, különös kegyetlenséggel, bűnszövetkezetben elkövetett munka árán, és a törvény keze mindenkire vasszigorral sújt le.

De amint kivettem a levelet a már felbontott kisebb borítékból, elmúlt a vízióm, és következett a magyar valóság.

Nos, ez a kiváló osztály azt a 2200 Ft-ot szeretné „tisztára mosni”, amit 2011. március 1-jén utaltam a NAV-nak a saját bankszámlámról, „Adóhatósági eljárási illetékhez kapcsolódó befizetés” közleménnyel, csak éppen elfelejtettem feltüntetni az adószámomat, így „az utaló számlatulajdonos és a közlemény rovat adatai eltértek egymástól” (!). Tehát nem voltam azonosítható. Igaz, hogy a konkrét ügyemet már 2011. május 16-án lezárták, és 686 117 Ft tartozás méltányosságból történő elengedéséről határozott a NAV Dél-budapesti Adóigazgatóság 4. Fizetési Kedvezmények Osztálya, de úgy tűnik, szokás szerint nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal – és fordítva –, meg aztán olyan sok Prusinszki István él ebben az országban, hogy tényleg tiszta szívből megértem a kétségbeesésüket, hiszen közel féléves, fáradhatatlan nyomozással, nyilvánvalóan a legmodernebb titkosszolgálati eszközök bevetésével kerestek engem ‒ mire végre, nagy nehezen, legalább a számlavezető bankot sikerült megtalálniuk. (Bezzeg amikor inkasszózni kellett egy másik számlát!... De ez egy másik történet.)

A Prusi-ügy – mert biztosra veszem, így fog elhíresülni a magyar kriminalisztikában – tehát végül sikerrel járt, a bravúros nyomozás fantasztikus eredménnyel zárult, mert végül eljutottak hozzám, kézre kerültem, nincs mese. S ezt a sikert ‒ bizony, be kell vallanom ‒ már-már én is megkönnyeztem.

Szegény NAV, én tényleg úgy sajnálom őket, szegény Kovács Nikolett ügyintéző és az ő 6978343506-os iktatószámú ügye, vagyis az én hibámból rejtélyes 2200 Ft miatt biztosan kétségek közt vergődve, álmatlanul tölti majd ezt a hétvégét is, hiszen még nem igazoltam vissza, hogy én vagyok én. Így hát hétfőn expressz küldöm vissza a kitöltött űrlapot az adószámommal, és hálásan gondolok a 686 117 Ft-ra, nehogy aztán 2200 Ft miatt visszavonják az egészet!

És ezentúl mindenhol feltüntetem majd az adószámomat, sőt, következetesen úgy mutatkozom majd be, hogy „Jó napot kívánok, 8426591805 vagyok”, és emelt fővel, ráutaló magatartással „éljen a NAV, éljen a párt”, biztos ami biztos. Nehogy legközelebb a Személyazonosság-tisztázó Osztály küldjön levelet, vagy ami még rosszabb: a Terror-elhárítási Központ állig felfegyverzett emberei törjék rám az ajtót, hogy igazoljam magam, nem is kell a személyi, csak az adókártya, de azt még az APEH állította ki, miért nem cseréltettem le, visszaeső bűnöző, irány a sitt. És utána rögtönzött sajtótájékoztató fekete csuklyás, géppisztolyos kommandósokkal és a lefoglalt adókártyákkal, Brad Pitt fegyverei mellett. Mit lehet tudni.

EREDETILEG MEGJELENT 2011. OKTÓBER 22-ÉN

süti beállítások módosítása