Amikor megtudtam, hogy világhírű magyar termékekről, fejlesztésekről kell referenciamunkát készítenem, néhány pillanatig azon gondolkodtam, hogy „hagyományos” eszközzel, a Bíró László által kifejlesztett golyóstollal vessem papírra dolgozatomat – s csak ezt követően gépeljem be a szöveget –, vagy a Neumann János érdemeit dicsérő számítógépet használjam erre a célra.

Végül úgy döntöttem, rendhagyó módon a golyóstollat választom: az 1930-as években Bíró Lászlót is újságírói hivatása vezette el legismertebb találmányához, így talán számomra is szerencsét hozhat. S bár nyolc kilométernyi szöveget is folyamatosan papírra vethetnék anélkül, hogy tollbetétet kellene cserélnem, ezt a távot inkább kerékpárral tettem meg tegnap délután. Mert hiába szedem rendszeresen a Béres cseppet, és veszek be naponta egy C-vitamint a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tanácsára, a napi testmozgás nélkülözhetetlen, és egy életmódmagazin reménybeli munkatársaként nem elegendő a „szabad úszás”.

Mielőtt nyeregbe pattantam volna, szokás szerint ellenőriztem a drótszamár műszaki állapotát, és bosszankodtam is amiatt, hogy nem működik a dinamóval hajtott első lámpa. Jedlik Ányos könnyedén megoldotta a hasonló problémákat – végtére is az általa kidolgozott működési elv révén terjedt el 1870 táján az újfajta áramfejlesztő –, de nekem fel kellett hívnom a tudakozót, hogy megkérdezzem a legközelebbi szerviz címét. Puskás Tivadar találmányának köszönhetően természetesen a telefonközponton keresztül értem el a szolgáltatást, ahol az 1893-ban először megszólaló telefonhírmondóra is szívesen előfizettem volna, de annak adása már 1943-ban megszűnt.

A híradót persze mindennap megnézem a televízióban, amelynek elődjét, a telehor nevű „távolbalátó” készüléket – a mai értelemben vett hangosfilmmel együtt – Mihály Dénes fejlesztette ki. Ő egyébként a Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett, éppen kilencven évvel előttem, de biztosan jobban figyelt a fizikaórákon. Nálam kétségkívül többet tudna mesélni Bláthy Ottó, Zipernowsky Károly és Déri Miksa 1885-ben feltalált transzformátoráról, valamint a Bánki Donát és Csonka János által 1893-ban kifejlesztett karburátorról is.

A világhírű magyaroknak köszönhetően nem csupán tüzet tudunk gyújtani, hanem gyorsan el is tudjuk oltani azt. Irinyi János nyilván nagyon félt a robbanástól, ezért találta fel 1836-ban az akkoriban elterjedt, rendkívül veszélyes dörzsgyufa helyett a zajtalanul meggyulladó gyufát, a napjainkban használatos biztonsági gyufa ősét. Találmányát még abban az évben 60 forintért eladta egy bécsi gyógyszerésznek, mert elfogyott a pénze. Ma már hat doboz gyufát sem vehetne a szabadalmi javadalmazásból, de akkor örömmel gyújtott rá a pipájára, és tényleg nem robbant fel.

Egy kiváló tűzoltótiszt, Szilvay Kornél neve korántsem közismert, de 1928-ban szabadalmaztatott találmánya annál inkább. Ő már nem mindig örült annyira a gyufának. Sőt, mivel az oltóvízzel okozott kár gyakran nagyobb volt a tűz pusztításánál, elhatározta, hogy többet nem pazarolja oltásra a vizet, és kifejlesztette a ma is széles körben alkalmazott szárazoltó eljárást, azaz a poroltót.

De akad ennél nagyobb durranás is, például a Luppis János tengerészkapitány által 1866-ban megalkotott torpedó vagy Teller Ede hidrogénbombája, amelynek megvalósítását a második világháborúban hadászati szempontok ösztönözték, de a reakció „szelídített változata” hatalmas távlatokat nyitott az emberiség energiaellátásában. Ez utóbbira már büszkébbek lehetünk. Mint ahogyan Wigner Jenő munkásságára is, aki az 1940-es években az első vízhűtéses atomreaktor tervezésével szerzett elévülhetetlen érdemeket – és fizikai Nobel-díjat. „A neutronos láncreaktorok fizikai elmélete” című tanulmánya könnyed nyári olvasmány gyanánt kölcsönözhető, a paksi erőmű környékén élőknek atombiztosan.

Időközben megéheztem, így hamarosan készítek egy finom lecsót makói hagymával, gyulai kolbásszal és kalocsai fűszerpaprikával, amit hideg szódával fogok leöblíteni – hálával gondolva az 1826-tól palackozott szikvíz feltalálójára, Jedlik Ányosra –, míg desszertként dobostortát vagy Szamos marcipánt ennék legszívesebben.

Holnap külföldi vendégeket vár a család: még fontolgatom, mivel lepjem meg őket. Ha tehetném, akkor Zsolnay, hollóházi vagy herendi porcelánkészletet adnék ajándékba, de alighanem csak egy üveg egri bikavérre vagy tokaji aszúra, esetleg szatmári szilvapálinkára vagy Unicumra, netán egy fél rúd Pick szalámira futja majd a zsebemben lapuló papírpénzből, amelynek eredetiségét a – „természetesen” Nobel-díjas – Gábor Dénes által 1947-ben feltalált hologram garantálja. Most levezetésként megpróbálom újra kirakni a Rubik-kockát, majd később behűtöm a Törley pezsgőt, s bízom benne, hogy vendégeimmel nemcsak a találkozás örömére, hanem az újonnan induló két magazin sikerére is koccinthatunk.

PRUSINSZKI ISTVÁN

2010-BEN KÉSZÍTETT ÚJSÁGÍRÓI REFERENCIA
EGY TERVEZETT MAGAZIN RÉSZÉRE