Az alábbi sorokat több mint tíz évvel ezelőtt, 2000-ben írtam. „Természetesen” nem sokkal azután, hogy láttam a Mátrix című filmet, illetve megvettem életem első mobiltelefonját… Mindenesetre egy régen elfelejtett adatmentési CD-ről került elő a múltkor – talán nem véletlenül…
Aznap életem talán legnagyobb felismerését éltem át.
Éppen a Móricz Zsigmond körtér környékén sétálgattam, amikor különös érzés kerített hatalmába. Valaki vagy valami nagyon hiányzik… Elkezdtem hát keresgetni a telefonom memóriájában. Vajon kivel kellene most mindenképpen beszélnem?...
Csak a telefonkönyv többszöri végigböngészése után villant a szemembe a név: Annamari… De miért éppen ő?… Hiszen egész héten nem is szóltunk egymáshoz! Hiszen már nem is szeret, talán végleg eltávolodtunk egymástól az elmúlt néhány nap alatt!
Egy pillanat alatt megérlelődött az elhatározás. Felhívom, és talán életemben utoljára beszélek vele. Azzal a lánnyal, akit – bár nem jártam vele – több mint egy éven keresztül szerettem tiszta szívemből. Azzal, akire a legnagyobb titkaimat és legbizalmasabb magánügyeimet is rábíztam.
De ez már a múlté. A szomorú „valóság” csak ezután következett.
Felesleges részleteznem, milyen eredménnyel járt a hívás. Megint nem értettük meg egymást. Úgy látszik, azok a régi szép idők örökre elmúltak. Már teljesen másképp gondolkodunk. És én ne mondjam meg neki, hogyan alakítsa az életét. Neki időre van szüksége és türelemre.
Megköszöntem, de ebből a játékból már elegem van. Hagyjuk abba ezt az egészet. Be kellett ismernem: túl értékes lány hozzám. Mindenképpen megérte ez az egy év, hiszen talán soha többet nem találok hozzá fogható teremtést. De sajnos egyszer mindennek vége, s így történt ez most is…
2000. október 1-jén este 7 óra 38 perckor talán örökre elváltak útjaink – de egy biztos: a kapcsolat most jó időre megszakadt, és soha többet nem is lesz már a régi.
Nem telt bele sok idő, hogy befejeztük a rövid beszélgetést, amikor a telefonom jelezte: szöveges üzenet érkezett. Egy kicsit különösnek találtam a dolgot, de persze hajtott a kíváncsiság, így azonnal megnéztem az SMS-t. Ekkor döbbentem meg először: az üzenet küldőjeként a +36203441210-es telefon, vagyis a saját készülékem szerepelt!… Úgy tűnik, tényleg meghibbantam – gondoltam, de nem tétováztam sokat, azonnal megnyitottam az üzenetet.
Nem akartam hinni a szememnek. Az SMS a következő mondatból állt: „EZ AZ IGAZI MÁTRIX, AMI VELED TÖRTÉNT”.
Tessék?!…
Percekig tartott, amíg magamhoz tértem. Vajon ez tényleg megtörtént, vagy csak álmodom?
Még egyszer elolvastam az üzenetet, de most sem értettem belőle semmit.
Ám a következő pillanatban belém nyilallt a felismerés: hiszen én már egy másik valóságban vagyok! Mégis igaz hát a Mátrix című film alapgondolata?…
Egy másik világba csöppentem! Abba a világba, melyben az Ancsa nem a barátom, hanem barátnőm volt! Abban a valóságban az együtt töltött órák nem beszélgetésekről szóltak – valami egészen másról…!
A felismerés rettenetes volt.
Hát ezért nem értette meg, miért viselkedem úgy vele! Ő mindent teljesen másként értelmezett! Egyszerűen nem fogta fel, mi történt velem, miért változtam meg olyan hirtelen! Hiszen abban a világban nemhogy megértettük – hanem kölcsönösen szerettük egymást, hosszú hónapokon át!
Ez múlt el egy pillanat alatt.
Tudtomon kívül tettem tönkre egész addigi életem.
És itt megálltam egy pillanatra. Világosan emlékszem, hogy amikor először megnéztem a Mátrixot, másnap reggel teljesen elbizonytalanodva ébredtem. Akkor és most este is órákon át gondolkodtam azon, vajon mennyire valóságos az a világ, amelyben élek. Vajon honnan is tudnám megállapítani, hogy valóban az történt-e, amit átéltem?…
A beszélgetés után a belső energiáim valószínűleg nem dühkitörésre és szitkozódásra fordítódtak, hanem egy új világot teremtettek meg bennem!
Remélem, egy olyan valóságot, ahol végre megtalálom majd a lelki békémet. Ahol képes leszek végre önmagamat adni! Lehet, hogy kíméletlen harcot kell majd folytatni ennek megnyeréséért, de sikerülni fog!
És addig is… Kell valaki, aki megérti ezt az egészet.. Akiben őszintén lehet bízni, és akivel egyenrangú társak lehetünk. De az talán már egy újabb valóságot jelent majd. Egy újabb Mátrixot, ami – akarva-akaratlanul – vele is megtörténik majd. S ha mint srác nem tetszem neki? Van ilyen. Majd egy másik világba képzelem magam…
PRUSINSZKI ISTVÁN
