Elérkezett az idő egy újabb számvetésre – és az újabb váltásra.

Az elmúlt másfél évben szinte kizárólag a Facebookot használtam „privát publikációs felületként” és saját honlap helyett is. Nem mindig és nem feltétlenül volt jó ötlet… Sokat tanultam a hibáimból. Megtanultam azt, hogy mit, hogyan, mikor és kivel kell, lehet, érdemes megosztani.

De az utóbbi időben – a „szokásos” aktuális tartalmak mellett – már egyre inkább kezdtem magamat ismételni, ha „nosztalgikus” kedvemben voltam... Ezt sem éppen szerencsés módon. Ráadásul tapasztaltam: ahogyan telik-múlik az idő, mindenkinek egyre több „ismerőse” és egyre több „kedvelt oldala” van. És bizony sok bába közt elvész a gyerek.

Amikor abbahagytam az aktív újságírást – s ezzel egyidejűleg egyre aktívabb Facebook-felhasználó lettem –, azonnal áttérhettem volna a blogírásra is. Rögtön áttérhettem volna a printről az online-ra, hiszen akkor már nem a honoráriumért írtam, hanem „csak úgy” – és egy blog indítása tényleg csak egy gombnyomás. Csakhogy egy évtizedes újságírás után, a nyomtatott újságokhoz szokva, ez nem így működött… Ellenben a „hozzászokásban”, az internetes publikálás gondolatában a legtöbbet a Facebook segített, vitathatatlanul.

A „végső visszaszámlálás” az utolsó nyomtatott cikkem megjelenésével kezdődött, 2011 januárjában – és tegnap ért véget, a blog regisztrálásával.

Az embernek mindig fájdalmat okoz, ha elveszít valamit, vagy meg kell válnia valami olyasmitől, ami az élete egy részét képezte.

Emlékszem, 1993-ban – tízéves koromban – „tértem át” a kézzel írott újságról az írógépre… Részben 1995-től, véglegesen 1999-ben az írógépről a Wordre… És most, 2012-ben a nyomtatott sajtóról a kizárólag internetes „jelenlétre”. Sok mindent lehet újra tanulni...

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Mert tudom: ez a jelen és a jövő. De közel 30 éves rálátással már van múlt is.