Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

BUDAPESTI FORGÁCSOK LX.

2020. január 03. - Prusi

JOGI EGYETEM A 60-AS ÉVEKBEN

A jogi egyetem, a Kar (természetesen a budapesti egyetemről lesz szó) az Egyetem tér impozáns épületében működött (mint most). A hátsó épületrész ablakaiból a mellette lévő papnevelde udvarára lehetett látni, ahol időnként a kispapok feltűrt reverendában fociztak, érdekes volt.

Az akkori első évfolyam bőven befért az I. tanterembe, bár ha írásbeli vizsga vagy komolyabb zárthelyi írására került sor, felvonultunk a IX. előadóba, legfelülre, és ott írtuk, nehogy egymáshoz préselődve puskázás jöhessen szóba. Meg amikor valami politikai demonstrációt szerveztek részünkre, mint például a vietnami háború elleni tiltakozó gyűlést, amikor is jól megijesztettük az amerikai imperialistákat a harcias szónoklatokkal. Ez is érdekes volt.

Az első évfolyam legnehezebb tantárgya a római jog. Ez amolyan vízválasztó, a felsőbb évfolyamosok is rémisztgették a „gólyákat”. Kétségtelen, hogy a latin nyelvű szavak (mondatok, meghatározások) megtanulása nem volt egyszerű, különösen azért, mert a hallgatóság többsége a középiskolában nem tanult latinul, így aztán biflázhatott, de az évfolyam (néhány keményfejű hallgató kivételével) túljutott az akadályon. A római jog jelentősége rendkívül nagy a jogi szakmában.

bp_forgacs_20200103_1.jpg

AZ ELTE JOGI KARÁNAK ÉPÜLETE 1953-BAN. ILLUSZTRÁCIÓ: FORTEPAN

A tudást legelőször oktatóink próbálták átadni részünkre. Hogy közülük ki-kicsoda, azt részben az egyetemi évek alatt, részben utólag tudtuk meg. Mint mindenhol és mindenkor, voltak közülünk jól értesültek is, különösen a régi jogászcsaládok leszármazottai, akik pletykákban igen megbízhatóak voltak. Így kiderült, kik a munkásmozgalom régi harcosai, kik azok, akik már a háború előtt ügyvédként működtek, mások, mint a dolgozó nép (a proletárok és a dolgozó parasztság) leszármazottai, a háború utáni népi kollégiumokban szerezték az általános tudásuk alapjait, a legfiatalabb oktatók pedig kétségtelen, hogy a „haladás” mintaképei voltak. Ennél fontosabb ismeretet lehetett viszont kideríteni a szakkönyvekből, tanulmányokból. Az előélettől függetlenül némelyikük rendkívül izgalmas és érdekes előadó volt, mások (szerencsére ők voltak kevesebben) tudományos teljesítményüktől függetlenül masszív unalmat árasztottak magukból.

Az oktatás hasonlított a középiskolaihoz, tanári előadás, csoportos vagy néha évfolyami dolgozatírás („zárthelyi”), és a félévi (vagy több félévet átfogó) vizsga, a szóbeli „alakítás”. Tancsoportonként ún. gyakorlati óra (szeminárium) is volt, amelynek keretében az elméletet oktatóink próbálták „aprópénzre” váltani, vagyis a jogi szöveg életes alkalmazásával tágították fejünket. A bolognai rendszer (kredit) ismeretlen volt.

Az egyetemi élet (az oktatáson kívül) változatos és érdekes volt: az épületben nyüzsgött a hallgatóság, a kinti környéket a ráérősen álldogáló, beszélgető vagy siető (óráról lekéső) hallgatók jellemezték, az épülettel szemközti Vén Diák („Tanszék”) eszpresszóban békésen üldögélt a tanár és diák, nem egyszer alig egy-két méter választott el bennünket a nagy tekintélyű professzortól, élmény volt csodálni a kávéját kevergető „kollégát”.

Bár nem a jogi oktatáshoz tartozik, de érdemes megemlíteni, hogy a jogászok (joghallgatók) a sportolásban élen jártak. A régi BEAC-pálya (a Mező utcában, ld. az XLIII. „forgácsokban”) fennállása idején például a klub elnöke az egyik jogászprofesszor volt, a labdarúgócsapatot egy későbbi alkotmánybíró és egy korabeli dékán, valamint két volt NB I-es futballista joghallgató is erősítette, a kézilabdacsapat kapusa a legfőbb bírói fórum tagja lett – szóval kiemelkedő sportolók vagy sportszerető személyek voltak. A fiatalabb (férfi) oktatók rendszeresen rúgták a labdát (kiskapuztak), példát adtak a hallgatóknak az „ép testben ép lélek” jelmondat érvényesüléséről. E fiatal oktatók közül számosan igen komoly tudományos pályát futottak be.

bp_forgacs_20200103_2.jpg

AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK ÉPÜLETE NAPJAINKBAN.
FORRÁS: ELTE.HU

Nemrég elmentem az egykori alma mater épületébe, de nekem már a bejutás sem volt egyszerű. Mint kiderült, a főkapu fotocellás működésű, és pár másodpercig késlekedett a nyitással (vagy én nem álltam jó helyen), és rángattam a fogantyút (furcsán is nézett rám egy időközben odaérkezett, feltehetően ifjú kollegina), de végül minden sikerült. Bent semmiféle nyüzsgés nem volt, a büfé kihalt, alig láttam embert a folyosókon. Utóbb a tájékozottabb régi kollégáim felvilágosítottak, hogy elmaradtam a valóságtól, mert manapság az informatika segítségével otthon is lehet tanulni, egyszerűbb lett az élet, mint a mi időnkben. Okosabb lettem. De nem csak ebben, hanem abban is, hogy a tanulmányi osztály (új elnevezése: hivatal) már a Kecskeméti utca–Magyar utca sarkán működő nagy kockaépületben üzemel (tudja-e valaki, hogy ebben az épületben működött valamikor a Középülettervező Vállalat?), ahol a megfelelő emeleten a bejutás kódszámmal történik. Onnan visszairányítottak a főépületbe, ahol aztán elintéztem, amit akartam.

Én szerettem a jogi egyetemre járni.

süti beállítások módosítása