A világon egyetlen határainkon túli terület létezik, ahol a magyar állampolgárok az itthonihoz hasonló kiváltságokat élvezhetnek. Csak éppen alig néhányan tudnak róla. Egy több mint 80 évvel ezelőtt kötött szerződés alapján a Norvégiától északra található Spitzbergákon a mai napig ingyen hajózhatunk, halászhatunk, vadászhatunk, hírközlési állomásokat alapíthatunk, és kereskedelmi tevékenységet folytathatunk. Bizonyos értelemben tehát mégis van tengerpartunk, még ha hideg is arrafelé a víz, bikinis lányok helyett pedig legfeljebb jegesmedvékkel lubickolhatunk együtt. Viszont bárki nyithat lángosos bódét a parton, hogy igazán otthon érezhesse magát…

A XIX. századi Pesten nem csekély megbecsülés jele volt, ha valamiről vagy valakiről utcát neveztek el, sőt e név gyökeret is tudott verni a környék lakóinak képzeletében és emlékezetében. Ekkoriban még gyakran megesett, hogy egy-egy szálloda, vendéglő, kávéház, fogadó vagy éppen csapszék vált utcanévadóvá hangzatos, feltűnő, vendégcsalogató cégére után.

Így történt ez a mai Aranykéz utca esetében is. A pesti Belváros egyik legrövidebb házsorát ugyanis egy vendégfogadóról, egészen pontosan annak cégéréről nevezték el 1800 körül előbb Hande Gassénak, majd Goldene Hand Gassénak. A fogadónak – kis egyemeletes épülete a közeli Régi posta utca 9. számú ház helyén állt – legnagyobb nevezetessége az a kiálló vashorgon himbálózó, szőlőfürtöt tartó aranyozott fémkar volt, amelyet még az első tulajdonosok függesztettek fel közvetlenül az ivóba vezető ajtó fölé, s amely már messziről integetett hívogatóan, ha meg-megló-dította a dunai szél.

A fogadó az 1800-as évek első felében neves magyar színészek kedvelt vacsorázóhelye volt. Az utcáról nyíló söntésben sok víg éjszakát töltöttek el a közeli Rondellában felváltva fellépő magyar és német színtársulatok tagjai. Az Aranykézbe gyakran ellátogatott a pályakezdő Déryné, Katona József, valamint Kisfaludy Károly, akiről azt tartja a fáma, hogy egy ízben fogadásból leharapta egy borosüveg nyakát, majd acélfogaival megőrölte és lenyelte, s még csak rosszul sem lett tőle. Az 1840-es években – bohém költőtársaival együtt – nemegyszer tért be ide Petőfi Sándor, a forradalom kitörése után pedig az Egyenlőségi Klub fiatalsága tartotta itt összejöveteleit.