Szinte hihetetlen, de a történelem sodrásában nemcsak megrögzött gonosztevők, rablók, gyilkosok vagy csalók kerültek a vádlottak padjára, hanem kísértetek is helyet követeltek maguknak az igazságszolgáltatás történetében. Bár a szellemeket egyszer sem idézték be vallomástételre, több alkalommal is különös ítéletek születtek a „túlvilági” elkövetők miatt kirobbant perekben.

A francia ítélkezés történetének egyik legizgalmasabb pereskedése 1726-ban vette kezdetét. A 19 éves marseille-i kertészt, Mirabelt – elmondása szerint – „túlvilági hangok” vezették egy elhagyatott épület kertjébe, ahol elásott kincsre bukkant, és az arannyal teli láda tartalmának egyik felét Anquier nevű barátjának adta megőrzésre. Néhány nappal később egy ismeretlen férfi támadta meg Mirabelt házának kapujában, de sikerült megvédenie magát. A rémült fiatalember Anquierre gyanakodott, így felkereste, hogy visszakérje tőle a rábízott vagyont. A kereskedő váltig tagadta, hogy köze lenne a kincshez vagy a rejtélyes támadáshoz, ezért Mirabel bírósághoz fordult. A bírák – akik nem tartották kizártnak, hogy egy szellem is részese lehet az eseményeknek – aprólékos nyomozást rendeltek el. Mirabel otthonában rábukkantak a félig arannyal töltött ládára, de Anquier házában az alapos kutatás ellenére sem találták meg a kertész szerint ellopott kincset. Az ügyet – perdöntő bizonyíték híján – végül ítélet nélkül lezárták, hiszen az állítólagos kísértetet nem tudták tanúként beidézni.

A The New York Times című lap 1874. április 9-i számában tudósított egy végrendelet miatt kirobbant per szokatlan lezárásáról. A beszámoló szerint egy marylandi férfi hagyatékában két különböző tartalmú végrendeletet találtak, s az örökségen összeveszett fivérei bírósághoz fordultak. A tárgyalás koronatanúja, a különleges képességeiről ismert Kite Stenson álmában kapcsolatba lépett az elhunyt férfi szellemével, amely elárulta, hogy a testamentumot bátyja hamisította meg saját javára. A „túlvilági” bizonyíték hallatán összeroppant testvér bevallotta bűnösségét, de az örökségből természetesen nem részesülhetett.

Napjainkra szinte teljesen feledésbe merült annak a poltergeistnek a története is, amely a brit igazságügyi akták között lelhető fel. A századforduló táján Stephen Phillips (1864–1915) angol költő egy magányosan álló házat bérelt ki Windsor közelében, s azt remélte, hogy az ódon falak között nyugodtan dolgozhat majd. Néhány nappal később azonban különös zajok riasztották fel: lépteket hallott a folyosókon, ajtók nyíltak és csapódtak be, éjszakánként pedig keserves kiáltások visszhangoztak az egész épületben. Miután nem tudta folytatni a munkáját, Phillips kénytelen volt elköltözni, de a házban garázdálkodó szellemek rövidesen a városi sajtó érdeklődését is felkeltették. A felháborodott háztulajdonos ezt követően két újságot is beperelt, és jelentős kártérítést kapott. Az egyik lap azonban fellebbezett az ítélet ellen, és a felettes bíróság helyt adott a panasznak. A pereskedést okozó poltergeistet ugyan nem idézték be gyanúsítottként, de mint „indok” helyet biztosított magának az igazságszolgáltatás történetében.

1912-ben egy chicagói háztulajdonos nyújtott be keresetet a bírósághoz, amelyben követelte, hogy csökkentsék az épületre kivetett adót, mert egy kísértet miatt nem tudja értékesíteni a házat. A férfi indoklása szerint két évvel korábban egy rejtélyes körülmények között elhunyt fiatal lány holttestére bukkantak az emeleten. Ettől kezdve minden új bérlője a falakból hallatszódó elviselhetetlen zörejekre és fájdalmas sikolyokra panaszkodott, végül elmenekült a lakásból. A háztulajdonos meg is nyerte a pert, a bíróság ugyanis arra kényszerítette az adóhivatalt, hogy a „kísértetház” adóját – az akkoriban tekintélyes összegnek számító – 4000 dollárral csökkentse.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A HIHETETLEN! MAGAZIN 2008. DECEMBERI SZÁMÁBAN