Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg

 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en, 2018-ban végzett az ELTE BTK informatikus könyvtáros BA szakán. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, jelenleg önkormányzati lapszerkesztő és olvasószerkesztő. Komplex blogját 2012-ben indította; 2015-től a Meridián Csoport alapító tagja. Érdekli a kommunikáció- és információtudomány, a földönkívüli létformák keresésének alternatívái és a tudomány jelenlegi állása szerint megmagyarázatlan jelenségek, hobbija a természetjárás és a fotózás.

Facebook-oldal

Látogatottság

prusidosszie_olvasottsag_202103.jpg

Ajánló

prusi_dosszie_twitter_banner.png

 

ismerd_meg_hazadat_hird.JPG

 

retrospektiv_hird.jpg

 

alhir_dosszie.jpg

 

pislogas_hirdetes.jpg

 

idegen_zona_hird.jpg

 
misztikus_zona_hird.jpg

 tiltott_zona_ujhird.jpg

Adatvédelem

adatkezeles_banner.jpg

BUDAPESTI FORGÁCSOK XXXIII.

Prusi 2015.11.25. 11:28

KISZERELÉSEK

Itt nem arról lesz szó, hogy „kiszereljük az autó kerekét”, hanem az élelmiszerek csomagolására emlékezünk.

A Fehérvári úton, szemben a Nagykikinda utca torkolatával, földszintes, egyszintes házsor maradt meg épségben a háború után, ott működött Csornai bácsi fűszeres boltja. Ez egy régi berendezésű bolt volt, kész csoda, hogy a háborús viszontagságok után újra lehetett nyitni a kereskedést. Oda jártam vásárolni öt-hat éves koromban. Csornai bácsi világosbarna köpenyben mérte az árut, mert akkor – természetesen – előre csomagolt, „kiszerelt” dolog nem létezett. A pult mögött kihúzható, öblös ládaszerű fiókokban liszt, cukor, só volt, amit nagy adagoló kanállal zacskóba szórt a kereskedő. A sarokban egy szép vörösréz tartály volt a polcrendszerbe építve, melynek aljából ferde „száj” nyúlt ki, retesszel ellátva – de hogy ebben mi lehetett, nem tudom, mert Csornai bácsi ehhez nem nyúlt. A finomabb termékhez kisebb kanalat használt, hiszen a kandiscukrot, tökmagot, apró savanyú cukrot ezzel lehetett a kis zacskó szájába szórni. Pénz alig, áru csak mutatóba – amiből következik, hogy negyed kiló, fél kiló, öt deka (!) vásárolni kívánt mennyiség volt a gyakori. Pótkávét is vehettünk (ismerjük: malátából készült), igazi kávét én még akkor nem láttam. A pótszer a Budafoki úti Franck gyár megmaradt készletéből származott, Csornai bácsinak voltak régi kapcsolatai. Aztán egyszer csak a bolt bezárt, mert mindent államosítottak.

Jött a Közért, a Csemege és a Zöldség–Gyümölcs korszak, valamint a Hús–Hentesáru. Emellett a Vámház (Tolbuhin) körúti vásárcsarnok és a kis mellékutcákban – ki tudja, miért – meghagyott egy-két maszek zöldséges létezett. Talán ismert, hogy a „maszek” szó Kellér Dezső egykori konferanszié és író leleménye a „magánszektor” kifejezés rövidítéséből. Speciális bolt volt a trafik, az édességbolt, a tejcsárda és a kenyérbolt.

Hogyan kaptuk a lemért, kimért árut? (Csak a legtöbbször vett áruféleségekre térek ki.) A kenyeret, melyet két kilósra sütött a Százados úti kenyérgyár, nem darabra, hanem súlyra kapta a bolt. Ha vettünk, nekünk is lemérték az egy, fél vagy negyed kilót, és a vágott felületre egy igen kicsi papírdarabot kaptunk – még a kenyérért leszalajtott kisiskolás kis ujjai is benyomódtak a kenyérbélbe.

bp_forgacs_20151125.jpg

ILLUSZTRÁCIÓ FORRÁSA: FORTEPAN

A tejet vagy a nagy kannából mérte ki az árus – ez volt az ún. kannás tej, melyből finom aludttejet is készítettünk –, és a hozott kis háztartási kannában, kancsóban vittünk haza, vagy literes üvegbe kiszerelt, kis kerek papundeklivel lezárt ún. pasztőrtejet vásárolhattunk. A joghurtot két decis üvegben forgalmazták. A tejfölt – talán meglepő módon – súlyra adták, vagyis a vitt bögrét az árus a mérlegre tette, és lemérte a beleöntött tejfölt. A vajat tízdekás csomagolásban kapta az üzlet (lehet, hogy ez volt az első gyári kiszerelés?), és ha csak öt deka kellett (tellett), a nagy kenyérvágó késsel kettévágta a vajat, és a szabad felületre egy darab papírt tett, lehetett vinni a csemegét.

A hentes a töpörtyűt egy ügyes mozdulattal hosszú kúppá formált csomagolópapírba rakta. Sajnos a töpörtyű szürke, lapos és száraz volt, mivel a zsírhoz minden anyagot kisajtoltak belőle.

A disznózsír hatalmas kockatömbben állt, télen néha a kirakatban, és a művészi hajlamú hentes késsel benyomkodva a felületet kiélhette díszítő szenvedélyét. A zsírból a kívánt mennyiséget gondosan kiporciózva, zsírpapírba csomagolva nyújtották át a vevőnek. A többi áruféleség egyszerű csomagolópapírba került.

Ha boltban volt sonkaszeletelő gép, a sonkát ezzel vágták, a többi felvágottat (és gép híján a sonkát is) széles pengéjű késsel vágták, az egyes szeletek vastagsága az eladó ügyességén múlott – a régi szakemberek igyekeztek, az újak és gyakorlatlanok inkább ujjaikra vigyáztak, de végül csak sikerült a művelet.

A zöldséges nem nagyon csomagolt, persze a babot vagy a lencsét ő is zacskóba rakta. A mérőedény elképzeléséhez – annak, aki ilyet még nem látott – működésbe kell hozni a fantáziát. Tessék egy régebbi szovjet Kamaz billenős teherautóra gondolni (még akad belőlük egy-kettő), annak billenős rakfelülete hasonlít erre a mérőedényre. A lemért sáros, homokos krumplit, ütődött almát az árus belezuttyintotta a szatyorba vagy kosárba, és számolt. (Itt meg kell említeni, hogy az akkori korszak eladói fejszámoló bajnokok voltak. Ez minden fajta árura érvényes volt. A 77 deka 2 Ft 80 filléres/kilogramm áru árát azonnal közölték pontosan, utánaszámolni nem volt érdemes.)

A trafikos néni, bácsi igény szerint, kérésre öt vagy tíz szál cigarettát is becsomagolt, kibontva a 20-25 szálat tartalmazó Ötéves Terv, Kossuth vagy Mátra dobozt – volt, akinek csak ennyire tellett. A csikkszedő a villamosmegállóknál nem törődött a csomagolással, egyszerűen zsebre vágta a zsákmányt.

Amikor bevezették az előre csomagolt 4,60-as lisztet, és egyre több áru lett gyárilag kiporciózva, a csomagolóipar is fejlődni kezdett.

Címkék: Nagybátyám írásai

süti beállítások módosítása