Prusi Dosszié

Prusi Dosszié


GALAKTIKUS SZUPERCIVILIZÁCIÓK NYOMÁBAN

2015. június 07. - Prusi

„Ha egyedül vagyunk, akkor az borzasztó helypocsékolás” – írta a híres amerikai csillagász, Carl Sagan Kapcsolat című regényében. Valóban nehéz elképzelni, hogy egy ilyen roppant méretű univerzumban egymagunk lennénk, pedig a jelenlegi megfigyelések egyelőre emellett szólnak, dacára annak, hogy tudósok hada több mint fél évszázada kommunikációra utaló jeleket keresve kutatja a kozmoszt. Egy amerikai kutatócsoport legutóbb százezer galaxist böngészett át – olvasható az Origo összeállításában.

20150607_illusztracio_1.jpg

Tovább

MIKOR TALÁLUNK FÖLDÖNKÍVÜLI ÉLETET?

2015. május 28. - Prusi

A rohamosan gyűlő kutatási eredmények alapján indokolt lehet a NASA optimizmusa, és néhány évtizeden belül valóban felfedezhetjük a Földön kívüli életet. Kereszturi Ákos, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa a NASA-bejelentés mögött álló legizgalmasabb részeredményeket tekintette át az MTA honlapján megjelent tanulmányban.

20150528_illusztracio_1.jpg

Tovább

AZ UNIVERZUM REZGÉSSZINTJEIN

2015. május 10. - Prusi

Idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját Magyarország egyik legnépszerűbb rockegyüttese, amely az április 11-i jubileumi koncert előtt mutatta be legújabb albumát. Pataky Attilát, az Edda Művek frontemberét a zenekar eddigi pályafutásának csúcspontjáról, az ufótéma és a zene kapcsolatáról, valamint személyes tapasztalatairól kérdeztük.

20150510_illusztracio_1.jpg

Tovább

TUDOMÁNYOS KUTATÁS CSILLAGFALÓK KERESÉSÉRE

2015. április 08. - Prusi

Elméletileg nagyon sokféle idegen lény élhet az univerzumban, az egyszerű baktériumoktól kezdve egészen a szuperintelligens robotokig. Mégis a csillagfaló fogalma – egy olyan organizmus, amely szó szerint csillagokat fal fel – még egy szakavatott sci-fi rajongó számára is furcsán hangozhat. Ha valóban léteznek ilyen lények, akkor valószínűleg az asztronómiáról gyűjtött eddigi anyagainkban könnyedén találhatnánk információt róluk, ha keresnénk – írja a Galaktika.

20150408_illusztracio_1.jpg

Tovább

TITOKTARTÁS ALÓL FELOLDVA

2015. április 07. - Prusi

Jelentős nemzetközi médiavisszhangot váltott ki az év elején felröppent hír, amely szerint immár hiánytalanul hozzáférhető az interneten az amerikai légierő csaknem 130 ezer oldalnyi, ufóészlelésekkel kapcsolatos aktája. Az úgynevezett Project Blue Book a légierő által 1947 és 1969 között kivizsgált több mint 12 ezer ufóeset teljes dokumentációját tartalmazza, az elképesztő mennyiségű adat között magyar vonatkozású leírásokat is lehet találni. Az elmúlt években a világ számos országa elkezdte közzétenni az ufóészleléseket tartalmazó archívumait, így összesen immár több százezer oldalnyi, titoktartás alól feloldott dokumentum kutatható.

20150407_illusztracio_1.jpg

Tovább

NEGYVEN ÉV, NEGYVEN ÁLNÉV

2015. március 05. - Prusi

Tudományos-fantasztikus regényei és paranormális jelenségekkel foglalkozó könyvei által vált ismertté, de nevével számos más műfajban is találkozhatunk. Negyven évvel ezelőtt, 1974-ben jelent meg az első regénye, az Ufómagazinban pedig kezdettől fogva, 1990-től publikál. Több szempontból is rekordernek számít: a legtermékenyebb magyar íróként eddig több mint 630 könyvet írt, és műveinek eladási példányszáma meghaladja a 12 milliót. Bár irodalmi és tudományos körökben gyakran támadják ezt a teljesítményt, alkotókészsége és munkabírása tagadhatatlanul lenyűgöző és kivételes. Nemere Istvánnal 70. születésnapja alkalmából beszélgettünk.

20150305_illusztracio_1.jpeg

Tovább

ÚJABB FEJTÖRŐ A MARS-KUTATÓKNAK

2015. február 19. - Prusi

Évszázadok óta tanulmányozzuk a vörös bolygót, az első térkép 500 évvel ezelőtt készült el a felszínéről. Azóta a Naprendszer legátfogóbban kutatott bolygója lett a Föld után, több mint 50 robot-felderítőegység látogatott el a Marsra, jelenleg hét teljesít szolgálatot a bolygó körül vagy éppen a felszínen. Éppen ezért is volt nagy meglepetés, amikor 2012. március 12-én amatőrcsillagászok világszerte egy különös felhőszerű folt kiemelkedésére lettek figyelmesek a Mars déli féltekéjén – írja az sg.hu.

20150219_illusztracio_1.jpg

Tovább

AZ UNIVERZUM GYERMEKEI

2015. január 17. - Prusi

Az emberi gondolkodást régóta foglalkoztató kérdés, hogy egyedül vagyunk-e az Univerzumban, vagy a világegyetem távoli mélységeiben léteznek hozzánk hasonló fejlett civilizációk. A fantázia, áthágva a fizikai valóság kemény törvényszerűségeit, szempillantás alatt ott teremhet a legtávolabbi csillagrendszerben is, vagy éppenséggel látni véli, amint valamikor a messzi múltban idegenek csillaghajói ereszkedtek le a Földre. De vajon leküzdhetők-e azok az emberi elme számára felfoghatatlan távolságok és Einstein „fizikai ketrecei”, amelyek egyelőre szinte még megoldhatatlan problémaként szembesítenek bennünket a csillagközi utazás kérdésével? – teszi fel a kérdést az Origón megjelent összeállítás.

20150117_illusztracio_1.jpg

Tovább

IDEGENEKKEL A FÖLD KÖRÜL

2015. január 05. - Prusi

Az elmúlt években egyre népszerűbb „rejtélyturizmus” jegyében idén is több százezer, a megszokott látványosságoknál izgalmasabb kalandokra vágyó turista keresi fel az ufókról és a földönkívüliekről elhíresült helyszíneket, hogy néhány felejthetetlen napot töltsön – persze csupán jelképesen – az idegenekkel. A világ legizgalmasabb természetfeletti úti céljai között számtalan katonai körzet, különleges múzeum és valódi „ufórepülőtér” szerepel, s a megmagyarázatlan jelenségekben rejlő hírnév gyakran még az üzleti lehetőségeket is háttérbe szorítja.

20150105_illusztracio_1.jpg

Tovább

KÜLÖNÖS JELEK A JÉGEN

2014. december 20. - Prusi

Az Észak-Amerika és Skandinávia befagyott folyóin és tavain gyakran felbukkanó, csodálatos látványt nyújtó jégalakzatokat a mai napig a gabonakörökhöz hasonló rejtély övezi. Vajon a mérnöki pontosságról tanúskodó, sajátságos piktogramokat valamilyen természetes folyamat hozza létre – vagy egy idegen civilizáció lélegzetelállító alkotásai?

20141220_illusztracio_1.jpg

Tovább

ELŐKÉSZÜLETBEN AZ EMBERES MARS-EXPEDÍCIÓ

2014. december 07. - Prusi

Az ember nem is olyan távoli jövőben a Marsra lép, és ez a küldetés most decemberben kezdődik – jelentette be az amerikai űrügynökség. Az Orion űrkapszula tesztje az első lépés abban a nagyjából másfél évtizedes programban, amelynek végső célja, hogy valamikor a 2030-as évek elején emberes küldetés érje el a szomszédos bolygót, ott fenntartható bázist hozzon létre, és az űrhajósok vissza is jönnének a Földre – írja az Index.

20141207_illusztracio_1.jpg

Tovább

„MIKULÁS” A VILÁGŰRBEN

2014. december 06. - Prusi

A közelmúltban több egykori amerikai és orosz asztronauta került ismét az érdeklődés középpontjába. A nemzetközi médiavisszhangot egy-egy olyan – évtizedeken át eltitkolt – ufóesetről szóló tudósítás és nyilatkozat váltotta ki, amely kétséget kizáróan igazolja, hogy számos űrhajós nem csupán a saját szemével látott, valamint fotókon és filmfelvételeken örökített meg földönkívüli eredetű repülő tárgyakat, hanem közelebbi kapcsolatba is lépett az idegenekkel.

20141206_illusztracio_1.jpg

Tovább

ÜZENET A METEORITON

2014. november 20. - Prusi

Nem mindennapi eseményről tájékoztatta olvasóit 1865 őszén a Daily Missouri Democrat című amerikai napilap, amely egy különös katasztrófáról közölt érdekes beszámolót. A korabeli újsághír szerint egy helyi prémvadász egy félelmetes fény- és hangjelenség kíséretében lezuhant tárgy maradványaira bukkant a Sziklás-hegységben, és a roncsokon titokzatos hieroglifákat fedezett fel. Mindez azt sugallta, hogy akár egy idegen civilizáció is állhat a rejtélyes katasztrófa hátterében…

20141120_illusztracio_1.jpg

Tovább

AZ OROSZ 51-ES KÖRZET

2014. november 07. - Prusi

Az Egyesült Államokhoz hasonlóan az egykori Szovjetunió területén is számos olyan szigorúan titkos katonai körzet található, amely megannyi találgatásra ad okot az ufókutatásban. A térképeken soha nem jelölt vagy sorszámmal ellátott „tiltott városokban” állítólag nem csupán az űrkísérletekben szerencsétlenül járt szerkezeteket gyűjti a hadsereg, hanem lezuhant idegen járműveket és földönkívüli tetemeket is tárol a „nem létező” támaszpontokon, amelyekről a titkolózás ellenére egyre több információ kerül napvilágra…

20141107_illusztracio_1.jpg

Tovább

BEISMERŐ VALLOMÁS

2014. október 22. - Prusi

Újabb megdöbbentő adalékkal járult hozzá az 1947-es roswelli ufókatasztrófa történetéhez egy amerikai veterán katona. Az idén 80 éves, súlyos betegségben szenvedő Paul Epley a közelmúltban elhatározta, hogy – több mint hatvan esztendővel az új-mexikói eseményeket követően – megosztja a nyilvánossággal évtizedeken át féltve őrzött emlékeit, és részletesen elmeséli életre szóló találkozását egy fogságban tartott idegen lénnyel.

20141022_illusztracio_1.png

Tovább

MIKOR TALÁLJUK MEG AZ IDEGENEKET?

2014. október 14. - Prusi

A közvéleményt foglalkoztató tudományos kérdések között igen előkelő helyen szerepel, hogy vajon létezik-e értelmes élet a Földön kívül, és ha igen, mikor találunk erre bizonyítékot. Ezzel szorosan összefügg egy feltétel kutatása: egyáltalán kialakulhatott-e az élet a bolygónkon kívül máshol is az univerzumban, vagy a Föld helyzete annyira specifikus, hogy ez szinte kizárt? Ez utóbbi feltevést a tudósok legtöbbje elveti, ugyanis egyre több olyan közvetett bizonyítékot találni bolygónkon, amely arra utal: máshol is kialakulhatott az élet – olvasható a HVG összeállításában.

20141014_illusztracio_1.jpg

Tovább

VALLÁSOS HIT A FÖLDÖN KÍVÜLI ÉLETBEN

2014. október 08. - Prusi

Egy amerikai csillagász új könyvében az emberek világnézete szerint csoportosítva vizsgálja meg, hogy hányan hisznek a Földön kívüli életben. A nagy világvallások követői közül a keleti vallások hívei tartják a legvalószínűbbnek a Földön kívüli élet létezését, a legkevésbé pedig a keresztények – írja az Origo.

20141008_illusztracio_1.jpg

Tovább

KELL EGY KIS ÁRAMSZÜNET?

2014. október 07. - Prusi

Számos megdöbbentő ufóeset igazolja, hogy a legtöbb idegen űrhajó nem csupán maga állítja elő a működéséhez szükséges elektromágneses mezőket, hanem arra is képes, hogy adott esetben „ellopja” a meghajtásához szükséges energiát. Az ufókutatók érdeklődését a 45 évvel ezelőtt történt nagy New York-i áramszünet irányította rá arra, hogy az emberi technológia nélkülözhetetlen részét képező erőművek és üzemek, elektromos rendszerek és nagyfeszültségű távvezetékek valósággal vonzzák a kozmoszból érkező látogatókat. A világ különböző területein előforduló, sokszor napokon át tartó áramkimaradások alkalmával napjainkban is gyakran figyelnek meg ufókat, amelyek az elektromos hálózat „megcsapolásával” saját részükre vételeznek energiát.

20141007_illusztracio_1.jpg

Tovább

UFO-INVÁZIÓ A KÍSÉRTETVÖLGYBEN

2014. szeptember 19. - Prusi

A Nagy-Britannia legfélelmetesebb vidékeként ismert Longdendale-völgyben valóságos UFO-invázió tartja izgalomban a terület lakosait és az erre tévedő utazókat. Az elmúlt évtizedekben elképesztően nagy számú észlelés került nyilvánosságra a környéken rendszeresen megjelenő fantomrepülőgépekről, valamint a felszínen és a légtérben egyaránt látható azonosítatlan fényekről, de a hátborzongató meglepetéseket tartogató „kísértetvölgy” rejtélyeire napjainkban sem született kielégítő magyarázat.

20140919_illusztracio_1.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása