Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg

 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en, 2018-ban végzett az ELTE BTK informatikus könyvtáros BA szakán. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, jelenleg önkormányzati lapszerkesztő és olvasószerkesztő. Komplex blogját 2012-ben indította; 2015-től a Meridián Csoport alapító tagja. Érdekli a kommunikáció- és információtudomány, a földönkívüli létformák keresésének alternatívái és a tudomány jelenlegi állása szerint megmagyarázatlan jelenségek, hobbija a természetjárás és a fotózás.

Facebook-oldal

Látogatottság

prusidosszie_olvasottsag_202106.jpg

Ajánló

prusi_dosszie_twitter_banner.png

 

ismerd_meg_hazadat_hird.JPG

 

retrospektiv_hird.jpg

 

alhir_dosszie.jpg

 

pislogas_hirdetes.jpg

 

idegen_zona_hird.jpg

 
misztikus_zona_hird.jpg

 tiltott_zona_ujhird.jpg

Adatvédelem

adatkezeles_banner.jpg

BUDAPESTI FORGÁCSOK LXIV.

Prusi 2021.05.05. 09:20

VIT ÉS UNIVERSIADE

A címben lévő két meghatározás közül a VIT rövidítés (Világifjúsági Találkozó), a másik egy elnevezés. A VIT-ről valószínűleg kevesen hallottak, az Universiade sokkal ismertebb, hogy mást ne is említsek, éppen a napokban döntött a szervezőbizottság arról, hogy 2021-ben elmarad az egyetemi-főiskolai sportolók közkedvelt világversenye a koronavírus-járvány miatt. (A versenyt egyébként Kínában rendezték volna.)

A VIT és az Universiade csak abban kötődik egymáshoz, hogy mindkét esemény a fiatalokkal kapcsolatos. Én most két személyes emléket szeretnék megosztani az olvasóval, amelyek e két rendezvénnyel függenek össze.

A VIT a második világháború utáni békebeli állapot „terméke”, amikor a Szovjetunió az általa képviselt ideológiát az élet sok területén – például a fiatalok eszmei befolyásolásában, a békeharcban – anyagi támogatást is nyújtva propagálta. A VIT így széles körben összegyűjtötte a világ ifjait, mindig más országban, de hathatós anyagi támogatással a siker érdekében. Az első ilyen találkozót 1947-ben Prágában, a második találkozót 1949-ben Budapesten rendezték.

Engem ebben a korban egyáltalán nem érdekelt (valószínűleg más, velem azonos évjáratú gyerekekhez hasonlóan) a nagy nemzetközi esemény politikai háttere. Az akkori Beszkárt-pálya volt a rendezvény helyszíne. Tudja-e valaki, hogy minek volt a rövidítése a Beszkárt? Elárulom: Budapest Székesfőváros Közlekedési Rt. A pálya az MTK-pálya mögött terült el, a bejárat a Verseny utcáról volt. Utóbb Előre-pálya lett az elnevezésből.

Miért lett számomra érdekes ez a nagy nemzetközi esemény? Nos, a résztvevő országok színpompás felvonulása, a zajos, jókedvű dzsembori (ha szabad ezt a cserkészmozgalomból származó szót használni) az állóhelyek előtt olyan érzést keltett, mintha a körúton sétáltunk volna, és elképzelhetetlen közelségbe hozta a színpompás nemzeti viseletbe öltözött lányokat, fiúkat. És ami személy szerint nekem a legnagyobb élmény volt – vegyük tekintetbe, hogy alig haladtam túl az alsó tagozatos iskolai kezdést –, az, amit elvétve láttam a mozik filmhíradójában, a távoli földrészek fekete és sötét bőrű gyermekeit, az idegen földrészek vidáman integető, zászlókat lobogtató lakóit, hát ez nekem kitörölhetetlen emlék maradt azóta is. Mennyi különös ember él a Földön!

Manapság ez már nem nagy ügy, viszont eltelt közben 72 (!) év. Ennyit változott a világ.

bp_forgacs_20210505.jpg

A FELVÉTEL AZ 1949. AUGUSZTUS 14-TŐL 28-IG TARTOTT II. VIT RÉSZTVEVŐIVEL KÉSZÍTETT FILM FORGATÁSÁN KÉSZÜLT A HŐSÖK TERÉN. FOTÓ: FORTEPAN

Az Universiade sportversenyeiről részben már tettem említést (Budapesti forgácsok XLIII.), most egy ezzel összefüggő történetet mesélek el.

Az 1965-ben Budapesten rendezett Universiade kiemelkedő esemény volt a hazai sportversenyek sorában. A versenyzőkön kívül rengeteg néző is érkezett a világ sok tájékáról, így Nyugat-Németországból is, közöttük a Heidelbergi Egyetem atlétacsapata, amellyel egyetemünk (ELTE) kellemes sportkapcsolatot alakított ki. Erre a nagy versenyre egy autóbusznyi sportoló látogatott Budapestre. Ellátogattak a mi pályánkra is, és egy kis átmozgatást tartottak a fárasztó utazás után. Ez magával hozta a baráti/sporttársi ismerkedést is, hiszen korábban személyesen nem találkoztunk. A futók a futókkal, az ugrók az ugrókkal, a dobók a dobókkal beszélgettek, futottak egy-egy kisebb távot, lökték a szert. Egyik női versenyzőjük ötpróbás volt (manapság ezt a számot hátpróbának hívják), és a magasugrópályát választotta, ahol éppen szerény személyem edzett. Átengedtem neki az ugrásokat, és segítettem a leesőhely homokját is felásni, ugyanis abban az időben homokba estünk, amit viszont sokszor fel kellett ásni. A beszélgetés könnyen ment, mert hamar kiderült, hogy a tökéletes magyartudású lány romániai magyar volt, hát persze hogy tudott magyarul. Így elárulta – valószínűleg bizalommal volt irántam –, hogy egy otthoni, romániai magyar sportoló fiúval, aki a román csapat tagja, találkozik majd a Népstadion területén lévő Jégcsarnokban (de ez titok!), bár sajnos nem tudja, hol keresse ezt a csarnokot, hiszen még Budapesten sem járt még soha… De majd valaki biztosan segít neki.

Nos, ez a valaki én lettem.

A német csapat nemsokára összekészülődött, és indult a Népstadionba, hiszen nemcsak bennünket látogattak meg, az Universiade versenyeit is nézni akarták.

Az igazi nyugatnémet rendszámú Setra buszban én is ott ültem, újdonsült magyar/német ismerősöm mellett.

A busz megtalálta a célt, a csapat szétszóródott a Népstadion hatalmas területén, de mi ketten hat órára pontosan elértünk a Jégcsarnokhoz. Ismerősöm egyszer csak integetni kezdett, majd megindult futva a bejárathoz, ahol egy román melegítőbe öltözött fiú álldogált, aki megfordult, és széttárta a karjait. Simán összetalálkoztak.

Sikerült az országok közötti, rengeteg akadállyal nehezített, sok esetben meghiúsított személyes találkozást egy „mandinerrel” győzelemre vinni.

Én elbúcsúztam tőlük, a szolgálatom véget ért.

Címkék: Nagybátyám írásai

süti beállítások módosítása