„Elsősorban azzal foglalkozom, hogyan lehet megtartani és javítani az idősek életminőségét, segíteni őket abban, hogy továbbra is a társadalom aktív részesei legyenek. Egy társadalom fejlettségét jól mutatja, hogyan tud gondoskodni az idősekről, miként kompenzálja negatív életérzésüket, hogy csak addig voltak fontosak, amíg a nemzeti jövedelemtermelés aktív közreműködői voltak” – vallja PhD dr. Majercsik Eszter, a Szent Margit Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa, aki 2020-ban a Fischer Ágoston Óbudai Szociális Díjat vehette át az időstámogatásban nyújtott, szívvel-lélekkel végzett, magas szakmai színvonalú munkájáért és kimagasló érdemeiért.

– Immár három és fél évtizede dolgozik azért, hogy a legelesettebb, legkiszolgáltatottabb betegek a legjobb ellátást kaphassák. Hogyan indult el ezen a pályán?

– Már gyerekként tudtam, hogy orvos leszek, és tudatosan készültem erre a hivatásra. Osztályos orvosként a Szent Margit Kórházban kezdtem, s azóta is ugyanazon az osztályon, ugyanabban az épületben dolgozom. 1995-ben lettem osztályvezető főorvos. Fontos volt, hogy mindig képezzem magam, belgyógyász és geriátriai szakvizsgát tettem, tudományos fokozatot is az idősgyógyászat területén szereztem, tudomásom szerint minősített geriáter szakorvosként én kaptam elsőként PhD fokozatot.

– Mit tartalmaz a geriátriai ellátás?

– A geriátria az ellátásra szoruló idős embereknek nemcsak a fizikai, hanem a mentális gondozását is jelenti. Fontos, hogy mindenki olyan ellátást kapjon, amilyenre szüksége van – beleértve az orvosi, ápolási és pszichés gondozást. Elsősorban azzal foglalkozom, hogyan lehet megtartani és javítani az idősek életminőségét, segíteni őket abban, hogy továbbra is a társadalom aktív részesei legyenek. Ha ők is aktívan tudják tölteni a nyugdíjas éveiket, és a társadalom is igényt tart az idősek aktivitására, akkor nem alakul ki a feleslegesség érzése, ezzel pedig számos – főleg lelki eredetű – betegség megelőzhető vagy könnyebben gyógyítható. Ehhez tudatosan át kell formálni az öregedésről és az idős emberekről vallott tévhiteket, mindennapi gyakorlattá kell tenni az aktív időskor alapelveit. Meg kell tanulni motiválni az embereket a tevékeny öregedés elérésére való törekvésre. Az időskor az élet produktív szakasza lehet, ha elég kihívást tartalmaz, és támogatást ad a környezet. A felszabaduló idő és energia lehetővé teszi, hogy az idősödő ember azzal foglalkozzon, ami esetleg addig kimaradt. Ezt fel kell, hogy ismerje, de az is fontos, hogy a társadalom erősítse ennek a fontosságát.

– Mit tudnak Önök ehhez adni?

– Az időskori betegellátás, gondozás, ápolás elsődleges célja, hogy igyekezzünk az életkori sajátosságoknak, elvárásoknak, igényeknek és szükségleteknek legjobban megfelelő gondoskodást adni. Ez nem feltétlenül a teljes gyógyulás, hiszen a természetes élettani folyamatok nem állíthatók meg. A cél, hogy a gyógyítás korlátainak tudomásul vételével a közérzetüket javítsuk, és így segítsük őket az élet legnehezebb szakaszában. Az aktív betegellátás után otthonra nem engedhető betegek részére olyan hidat jelent a krónikus ellátás, amely az otthoni gondozás és a végleges, intézeti elhelyezés közötti időt tölti ki, ezzel jelentős terhet veszünk le a családok válláról. A folyamatos szakápolás és gondozás elengedhetetlen része az idősek ellátásának. Az osztályra való bekerülést követően a betegek és hozzátartozók közös döntésében a „hogyan tovább”-ról segít az osztály szociális irodája. Lehet a hazamenetel és további otthoni ápolás, a kerületi házi gondozásba vétel, az idősotthoni végleges elhelyezés, vagy akár az ápolási osztályra irányítás is.

– Hogyan tud segíteni a többi korosztály az időseknek?

– Az időskorúak arányának növekedése nagy kihívás az egészségügy számára, de a társadalom egészének is. A támogató kisebb közösségek védenek az elmagányosodástól, a fölöslegesség érzésétől is. A meghallgatás élménye sokszor elég gyógyír az időseknél. Az időseket aktívabb életre késztető programok egyben alkalmasak a szemléletváltásra a nemzedéki kapcsolattartásban: az aktív korban megszerzett tudásra, tapasztalatra igényt kell tartania a társadalomnak. Az életkorral járó változások megismerése, az egészséges életmód, a mozgás, a helyes táplálkozás és gyógyszerszedés ismerete mind az idősek életminőségének, egészségének megőrzését szolgáló programok. Kell, hogy keressék és megtalálják a személyiségüket kiteljesítő, önértéküket erősítő elfoglaltságokat, lehetőségük legyen megosztani élettapasztalataikat. Egyéni és közösségi szinten is lehet olyan támogató rendszert létrehozni, amire nagyon sok példa van, a harmadik kerületben ez rendkívül széles körű. Egyetlen idős embernek sem szabadna azt éreznie, hogy ő nem fontos, és ha problémája van, akkor nincs kihez fordulni.

– Nagyon sok olyan idős ember van, aki krónikus osztályra kerül, és nincsenek hozzátartozói. Rajtuk hogyan tudnak segíteni?

– Abba minden idős beleegyezik, hogy a kórházba kell mennie, a benti lét viszont megsokszorozza a problémákat. Nemcsak a testi betegségeket, hanem a lelki gondokat is. Azonnal felmerül a kérdés: „innen nem fogok hazakerülni, már közel a halál, minek élek, otthon egyedül vagyok, úgysem gyógyulok meg”. Ott van egy nagyon fontos törési pont. Meggyógyul, haza tudnák engedni, de otthon nincs, aki ellássa, vagy kórházi ápolásra, rehabilitációs ellátásra szorul. Itt az idősek nagyon sokszor feladják, ilyenkor kell átsegíteni őket: nem lemondtunk róla, hanem javítani akarjuk az állapotát. Két feladatunk van. Meg kell szerveznünk azt a hátteret, hogy ne legyen egyedül. Ha pedig valakit nem tudunk hazaengedni, akkor előbb-utóbb felmerül az a kérdés, hogy milyen további elhelyezést javaslunk. Még a krónikus vagy a rehabilitációs osztály is valahogy elfogadhatóbb, mintha azt mondjuk neki, hogy haza nem tudjuk engedni, mert idősotthoni elhelyezésre van szüksége. Ezt az emberek többsége nem fogadja el, ilyenkor millió negatív gondolat merül fel. Ez egy nagyon nehéz probléma, de van azért átmeneti megoldás. Hazaengedjük, és azt mondjuk, hogy tessék ezen gondolkodni, nem kell rögtön választ adni, de egy idő után, ha ismételten kórházba kerül, akkor utána nincs kérdés. Mindenkinek addig kellene gondoskodnia az elhelyezéséről, amíg erről dönteni tud. Vannak az idősek otthonaiban is nyílt napok, ahova teljesen jó állapotú nyugdíjasok is el tudnak menni. Amikor már kényszerhelyzetbe kerül az idős ember, hogy megmondjuk neki, hogy ide tetszik kerülni, az nyilvánvalóan nagyon negatív lelki élményt jelent.

– A bizalom nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megfelelő döntés születhessen, de mi a helyzet a családokkal?

– Régen a nagycsaládokban mindenki látta a másik generációt öregedni, vagy éppen elmenni. Mindenkinek megvolt a maga családi szerepe. Ahogy megváltozott a társadalmi szerkezet, az idősek egyre jobban elmagányosodtak. Azért mindenkiről feltételezzük azt, hogy szeretne gondoskodni szüleiről, de ezt sokszor nem tudja megoldani, nem tud otthon maradni vele és ápolni. Például a 80-90 éves embereknek a gyermekei is már 65-70 évesek, nem tudják otthon ápolni, forgatni, tisztába tenni, mosdatni szüleiket. Ezért van a szociális ellátásnak rendkívül nagy szerepe, hogy ezeket a problémákat felismerje.

– Hogyan segíthetnek önöknek az önkéntesek?

– Az önkéntesek olyan pozitív élményeket tudnak adni a betegnek, illetve maguknak, ami mindkét félnek nagyon jó. Több olyan nyugdíjba vonult önkéntes munkást ismerünk, akik szervezetten kijárnak az idős emberek lakásába, hiszen ez csak egy ellenőrzött ellátáson keresztül, bizalmon alapulhat. Ő azt gondolja, ha el tud menni, meg tud látogatni egy nála magatehetetlenebb, gyengébb embert, akkor ő tulajdonképpen aktív és fiatal marad. Aztán van önkéntesség a kórházon belül is. Csak azok maradnak meg az önkéntes idősellátásban, akik átérzik ezt a feladatot és szeretik az időseket.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
AZ ÓBUDA ÚJSÁG 2021. FEBRUÁR 26-I SZÁMÁBAN

FOTÓK: PATEK ANDREA