JÚNIUS 8. – KUTYAKIKÉPZÉS SZÜNETÉBEN SZŐDÖN

JÚNIUS 16. – MEGKÉSETT VÉGTISZTESSÉG

Harminc évvel ezelőtt, 1989. június 16-án a kommunizmusból a demokráciába vezető magyar átmenet egyik legnagyobb hatású, szimbolikus eseménye volt Nagy Imre, az 1956-os forradalom miniszterelnökének és társainak újratemetése. Negyedmillióan vettek részt a Hősök terén tartott gyászszertartáson, és rótták le tiszteletüket 1956 hősei előtt. A Műcsarnok lépcsőjén Nagy Imre koporsója mellé került Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza és Szilágyi József koporsója is, és ott volt a „hatodik koporsó” is, ami a forradalom többi áldozatát jelképezte. Ekkor mondta el a szocializmusban óriási vihart kavart, történelmi jelentőségű beszédét Orbán Viktor. A gyászszertartás után a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában helyezték örök nyugalomra a forradalom miniszterelnökét és társait. Nagy Imrét három héttel az újratemetés után, július 6-án rehabilitálta a Legfelsőbb Bíróság, Kádár János ugyanazon a napon meghalt.

JÚLIUS 2. – MEGSZŰNIK AZ UTOLSÓ ODEON-VIDEOTÉKA

Régen az Odeon volt az egyik legnagyobb név a magyar videotékák és VHS-kiadók között, mára már csak egy maradt meg közülük. Mint az Indexen olvasható, a Művész tékája volt az egyetlen, amely az Odeon hányattatásai ellenére talpon maradt, minden nap 14-től 22 óráig tartó nyitvatartással. Mostantól már csak péntekenként 15-től 18 óráig lesz nyitva, így az utolsó Odeon is megszűnik eredeti valójában létezni, július 1-től archívummá alakul.

JÚLIUS 19. – NEGYVENÉVES A HETI VILÁGGAZDASÁG

Az elmúlt 40 évben a HVG több mint kétezer alkalommal jelent meg. Megközelítőleg százezer cikk mellett fényképekkel, ábrákkal, infografikákkal igyekezett érthetővé tenni a körülöttünk zajló eseményeket. A 40 éves HVG történelme egyúttal Magyarország – és kicsit a világ – utóbbi négy évtizedének a történelme is. „A Kádár-kori sajtóirányítás afféle bakijaként, a puha diktatúrában született HVG most a kemény autokráciában igyekszik hű maradni elveihez – önmagához. Immár négy évtizede politikai széljárástól függetlenül kérjük számon azoknak az értékeknek a betartását, amelyekért a HVG-t annak idején elindítottuk” – olvasható a jubileumi visszatekintésben.

AUGUSZTUS 11. – HÚSZ ÉVE VOLT A TELJES NAPFOGYATKOZÁS

Százezrek lepték el az utakat, a vonatokra nem lehetett jegyet kapni, sok helyen rendkívüli munkaszünet volt 1999. augusztus 11-én. A 2 perc 23 másodperces teljes napfogyatkozást a Szombathely–Szeged vonal 55 kilométeres sávjából lehetett megfigyelni, családommal – kalandos buszozás után – Pápáról követtem az eseményt. Az 1999-es esemény évfordulójára a Capa Központ kiállítást is szervezett Fekete fény címmel. Ezt megelőzően 1842. július 8-án takarta ki a Hold árnyéka teljesen a napkorongot, legközelebb 2081-ben lesz Magyarországról megfigyelhető teljes napfogyatkozás.

AUGUSZTUS 15. – LEGENDÁS FESZTIVÁL WOODSTOCKBAN

Ötven évvel ezelőtt rendezték meg a New York állambeli Bethel városa mellett a legendás Woodstock Fesztivált, minden idők legikonikusabb élőzenei eseményét, amely egy egész generáció gondolkodására hatással volt, és ennyi év távlatából is minden hasonló zenei rendezvény alapvető viszonyítási pontja. Az esős hétvégén, a szabad ég alatt harminckét előadó és zenekar lépett fel mintegy 500 ezer néző előtt.

AUGUSZTUS 19. – PÁNEURÓPAI PIKNIK A FERTŐ TÓNÁL

Harminc évvel ezelőtt, 1989. augusztus 19-én rendezték meg a Páneurópai Pikniket Sopron közelében, a Fertő tó melletti Fertőrákoson. Miután Ausztria és Magyarország háromórányi időtartamra szimbolikusan megnyitott egy határátkelőt Szentmargitbánya és Sopronkőhida között, mintegy 300 NDK-állampolgárnak sikerült a jogi és fizikai határkaput egyszerre áttörve átszöknie a határon. Az esemény bekerült a világsajtóba, mert a határőrök nem nyitottak tüzet, így folytatódhatott a felszabadult ünneplés. Mindez természetesen nem oldotta meg a hazánkban várakozó, nyugatra vágyó keletnémetek ügyét, bár a rendezvényt követően több százan döntöttek úgy, hogy zöldhatáron lépnek át a szomszédos országba. Még egy hónapot kellett várni arra, hogy szeptember 11-én éjfélkor hivatalosan is megnyíljon a magyar határ a nyugatra távozni szándékozó több tízezer keletnémet állampolgár előtt. A rozoga határkapu áttörése fontos előzményévé vált az Európát kettéosztó vasfüggöny végleges eltűnésének, Németország egyesítésének és az Európai Unió keleti bővítésének. Az ideiglenes átkelőhelynél történt határáttörés helyszínén emlékparkot alakítottak ki, ahol minden évben megemlékeznek a Páneurópai Piknik és határáttörés évfordulójáról.

HOGYAN TANULTUNK OROSZUL?

A postán a sorba beállva rögtön éreztem, hogy átizzadt ingemre a magas plafonról kondicionált hideg levegő zúdul, ennek nem lesz jó vége, nem vagyok már mai fiatal, csináljunk a helyzettel valamit. Előttem alacsony, idős néni gyönyörű fehér kalapban várakozott. Előrébb léptem, kikerülve a sort, és mentegetődzve bevallottam a jéghideg levegő előli menekülésemet, és azt, hogy természetesen majd visszaállok a sorba, ha megindul a menet. „Ó – rebegte a néni –, érteni, de csak egy kicsi beszélni magyar, tessék csak álldogálni fiatalember úr!” – mosolygott rám a néni, és utána még valamit mondott oroszul, amire rámosolyogtam, és elkezdtünk oroszul beszélni. Merthogy a néni orosz volt, én pedig jól törtem az egykor tíz évig tanult világnyelvet. A sorban álló néző- és hallgatóközönség rémülten figyelte a számukra érthetetlen beszédet. Olyan 30 és 40 év közötti fiatalemberek voltak, nyilván csak az angolt beszélték folyékonyan...

Bár az én korosztályom – mint említettem – legalább tíz évig tanulta az orosz nyelvet, természetesen (?) nem tanulta meg, aminek sok oka volt. Hát miért is tanulta volna meg? Sem lelki, sem érdemi kapcsolat nem volt az oroszul beszélő népekkel. Az állami propaganda ugyan erőteljesen igyekezett a testvéri szovjet (nem orosz – ezt nyugodtan leszögezhetjük) viszonyokat példának felhozni, de ennek eredményessége elhanyagolható volt.

ILLUSZTRÁCIÓ FORRÁSA: FORTEPAN

Tanultuk az orosz nyelvet az általános iskola ötödik osztályától kezdve az iskola befejezéséig. Ez a 8. osztályt jelentette, illetve a középiskolai évek végét, vagy az esetleges egyetemi évekből még két évet. A gimnáziumban oroszból érettségizni is kellett, ami nekem jól sikerült, de mit kezdhettem volna vele? Turistáskodni? A Szovjetunióba egyénileg utazni szinte lehetetlen volt. Orosz regényt olvasni oroszul? Teljesen felesleges lett volna, hiszen a legjobb műveket – a régieket is – lefordították (újrafordították).

Az 56-os forradalom után oroszt az év végéig már nem kellett tanulnunk. Helyette mi angolt tanultunk, de választhattunk volna más nyelvet is, kivéve az oroszt. A következő évben angol helyett németet oktattak, majd helyreállt a régi rendszer, visszajött az orosz.

Persze a többéves nyelvtanulási küzdelem nem múlott el nyomtalanul. A postán várakozó orosz nénivel a rég nem gyakorolt egyszerűbb szavak előtörtek a feledésből, és vidáman búcsúztunk el egymástól. Lám, valami valamire mindig jó.