Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

HÉTKÖZNAPOK KRÓNIKÁSAI HÓCIPŐBEN

2019. október 30. - Prusi

Kabaréműsorral ünnepelte alapításának 30. évfordulóját az egyetlen hazai szatirikus kéthetilap. A Rádiókabaré szerkesztő- és szerzőgárdája által indított Hócipő első lapszáma 1989. október 5-én jelent meg.

20191030_illusztracio_1.jpg

FOTÓ: VAJDA JÓZSEF, NÉPSZAVA

A közéleti, társadalmi, művészeti kérdésekben szatirikus hangon állást foglaló, kéthetente szerdán megjelenő Hócipőt Farkasházy Tivadar, Gáti László, Kárpáti Miklós és dr. László András alapította a Ludas Matyi konkurenciájaként. Saját meghatározása szerint elsősorban a tájékozott emberek lapja, hiszen fotóinak aláírásai a képzelet szüleményei, a finom utalásokhoz pedig megfelelő alapismeretekkel és sok naprakész információval kell rendelkezni. Az alapító főszerkesztő, Farkasházy Tivadar és Sinkó Péter művészeti vezető először Rá/Dió/Kabarénak akarta elnevezni a lapot – azaz a Kabaré szó fölé helyeztek volna egy szem diót. Értik? Nem? Verebes István sem értette, legyintett és közölte: „Legyen inkább Hócipő! Az most úgyis mindenkinek tele van!” Alaposan beletrafált, a jövőbe is.

„Arra vágytam, hogy legyen egy olyan újságom, amit én olvasok. Abban reménykedtem, hogy mások is. Árkus Jóska, akivel egyébként jó barátságban voltunk, érthető módon nem akarta átengedni a rajzolókat a konkurenciának. Így fanyalodtunk rá a fotókra, eleinte karikatúrapótlékként, de hamarosan rájöttünk a fotók erejére. Szinte ráhibáztunk erre a lehetőségre. Mi nem azt írjuk a képek alá, hogy a politikusok mit mondtak, hanem azt, hogy mit gondoltak vagy szívük szerint mit mondtak volna. Az igazi arcukat próbáljuk megmutatni, és gyakran igen közel állunk a valósághoz. De egyre nehezebb a dolgunk, mert olyan blődségeket mondanak és csinálnak, amiket nem lehet felülmúlni. Humoristaként ezért haragszom a legjobban a mai politikusokra – emeli ki Farkasházy Tivadar, aki az újságírásban is hasonló tendenciát tapasztal. – Ha húsz évvel ezelőtt figyelmeztetett az ember egy kollégát, hogy valami nem úgy történt, ahogy megírta, akkor utánajárt, és kijavította a tévedést. Most meg csodálkozó szemekkel néznek rám, és nem értik, mi a probléma.”

20191030_illusztracio_2.jpg

A HÓCIPŐ ELSŐ SZÁMÁNAK CÍMLAPJA ÉS AZ 1989-ES KEZDŐCSAPAT: FARKASHÁZY TIVADAR, SINKÓ PÉTER, NAGY-BANDÓ ANDRÁS, VEREBES ISTVÁN, BONCZ GÉZA. FOTÓ: HÓCIPŐ-ARCHÍVUM

Farkasházy elmondása szerint mindig az előző, már túlhaladott műfajban kereste a lehetőségeket. „Amikor elkezdtem rádiókabarézni, mindenki azt mondta, hogy tévékabarét kell csinálni, mert az sokkal látványosabb és több embert érdekel. Hamarosan rájöttem, hogy a rádióban sokkal jobban tudok hatni a fantáziára. Amikor elkezdtem a Hócipőt, azt mondták, ez a Tolnai-féle képes újság, idejétmúlt, maradi dolog. Én meg azt mondtam, hogy ezekkel a képekkel meg lehet őrizni valamit, és nem izgat, hogy egy félig holt műfajban dolgozom.”

A Hócipő 1998-ig fekete-fehérben jelent meg, az azt követő öt évben fele színes, fele fekete-fehér változatban, 2003 őszétől már valamennyi oldal színes. 2005-ben 48 oldalra bővült az addig 32 oldalas terjedelem. Néhai kollégáik, a neves publicisták, humoristák és karikaturisták – Andrassew Iván (1952–2015), Brenner György (1939–1993), Boncz Géza (1944–2000), Déri János (1951–1992), Grausz Péter (1946–1996), Lehoczki István (1950–2007), Lehoczki Károly (1957–2012), Megyesi Gusztáv (1950–2016) – emlékét a mindenkori impresszum is őrzi. Déri János fényképe ma is mindig ott van egykori rovatának helyén, a 31. oldal tetején. „Ha azt kérdezik tőlünk, milyen szellemiségű a Hócipő, csak rámutatunk.”

20191030_illusztracio_3.jpg

LAPSZÁMOK AZ ELMÚLT NEGYEDÉVBŐL

Az alapító főszerkesztő által Bauhaus külleműnek aposztrofált kéthetilap tipográfiai szempontból alapvetően nem sokat változott az indulás óta. „Miután nem különálló rovatok vannak, hanem az egyes rovatok, cikkek, fotók válaszolgatnak egymásnak, egy dokumentumfilmhez tudnám hasonlítani az újságot. Nagy kedvem lenne mindenféle grafikai és tördelési vagánysághoz, de akkor az olvasó végleg elvesztené a fonalat.” Farkasházy úgy véli, a Hócipőnek még a papíralapú, lassan-lassan elhaló újságírásban is lenne jövője, de a legfőbb probléma, hogy nincs értéke a minőségnek. „Hiába lehet csodálatos dolgokat találni az interneten, gyakran egymás mellett van a gagyi meg a nagyszerű, és sokan hajlamosak ezt a kettőt azonosnak tekinteni.”

Farkasházy szerint az elmúlt három évtizedben alapvetően megváltozott, velük együtt öregedett az olvasótábor. Míg kezdetben főként értelmiségi, magasan képzett, 30-40 éves fiatalok járatták a lapot, ma nagyon sok olvasójuk zsákfaluban él, de olyan fontos számukra a Hócipő, hogy ha szerdán reggel nem viszi ki a postás, akkor délben már betelefonálnak a szerkesztőségbe. „Kéthetilap lévén soha nem tudunk frissek lenni, nem tudjuk elsőnek lecsapni a labdát, ezért inkább a hétköznapok krónikásává szegődtünk. Ezeket a hétköznapi krónikákat pedig nagyon jól meg kell írni ahhoz, hogy két vagy három héttel az események után is elolvassák őket, ezért mindig arra törekedtem, hogy nálam legyenek a legjobb publicisták. És a pozitív visszajelzések tartják életben a lapot meg az egyre fogyó energiáimat.”

ÖTVENEZER KILOMÉTER A MAGYAR UTAKON

2019. október 05. - Prusi

Két hónapos várakozást és több körös szervizelést követően tegnap visszakaptam az újjávarázsolt Peugeot 106 Mistralt – ismét élmény vezetni a hosszú kihagyás után! De nemcsak az autót vezetem, hanem a statisztikát is.

20191005_illusztracio.jpg

Több mint egy évtizedes szünet után, három és fél évvel ezelőtt lettem újra autótulajdonos. Az 1999-ben gyártott Peugeot 106 1.0 Mistralt – azaz Missyt – immár 50 ezer kilométert vezettem, és az érdekesség kedvéért a kezdetektől írom az összes költségét.

Eddig 2600 liter benzint tankoltam 963 ezer forint értékben, tehát a vegyes fogyasztás nem sokkal haladja meg az 5 litert, a tankolt benzin átlagára pedig 370 forint volt az elmúlt három évet tekintve. Kötelező biztosításra, útdíjra, parkolási és egyéb díjakra 255 ezer forintot fordítottam.

Egy ilyen koros autó mindig tartogat izgalmakat; 106-osom is gondoskodik arról, hogy legyen mit dokumentálnom. Karbantartásra, szervizelésre és kiegészítőkre összesen 830 ezer forintot kellett költeni, a főbb tételeket autómentés és lakatolás, az elektromos és a fékrendszer, a kipufogó és a kuplung többszöri javítása, az akkumulátor és a generátor cseréje, valamint két műszaki vizsgáztatás, műszaki vizsgára felkészítés jelentette. A legkevésbé pénztárcabarát – az anyagi csődhöz képest vidáman felfogott – kalandot a múlt téli autómentés jelentette Körmendről Visegrádra, míg 20. „születésnapjára” összesen 320 ezer forint értékben (!) javíttattam az autót. Mindennel együtt jelenleg 2 millió 48 ezer forintnál áll a számláló, vagyis Missy fenntartási, üzemeltetési költsége eddig tokkal-vonóval átlagosan napi 1590 Ft, havi 47 600 forint volt.

Missyről Az Autó című szaklap 2016. júniusi számában jelent meg használtautó-teszt „Kezdőjátékos” címmel. Egy másik autós magazin használt autókkal foglalkozó, 2019-es különkiadványa „Innen indul az autózás” címmel közöl tesztet a Peugeot 106-osról. „Értékes, de pénzzé alig tehető”, „gazdaságos és elpusztíthatatlan” – emelik ki más tesztekben és tematikus fórumokon is. „Kicsi francia? Készítsd a lóvét!” – olvasható az érem másik oldalán. De ahhoz képest, hogy Missy eddig közel 200 ezer kilométert futott, megkímélt állapota miatt nem is olyan rossz a helyzet – sőt, erősen gyanítom, hogy jelenleg az egyik legjobb állapotban, napi használatban lévő Peugeot 106 Mistral Magyarországon. Előbb-utóbb szinte minden ki lesz cserélve, fel lesz újítva benne, így remélem, még évek múlva is biztonsággal használhatom.

Húszezer levezetett kilométer után írt véleményemet továbbra is fenntartom, Budapesten nem szívesek vezetek, de városon kívül kihasználom az alig fogyasztó kisautó nyújtotta előnyöket. Az alsóbb rendű utak gyalázatos állapotáról – egy konkrét útszakasz kapcsán – Túlélőpróba a halálúton című posztomban írtam, Háromperces kálvária címmel pedig arra mutattam rá, hogy a bürokrácia útvesztői is legalább ennyire rázós meglepetésekkel szolgálhatnak. Szerencsére az autó nyújtotta szabadság és az országjárás során szerzett megannyi pozitív élmény a legkellemetlenebb tapasztalatokat is felülírta. Maradjon is így sokáig!

HARMINCÉVES A PRINCE OF PERSIA

2019. október 03. - Prusi

Éppen három évtizeddel ezelőtt, 1989. október 3-án jelent meg a Prince of Persia című platformjáték az akkor 21 éves Jordan Mechner jóvoltából, aki a testvérével közösen alapított, Broderbund nevű cégben kezdte a fejlesztést, és animációja mérföldkőnek számított a videojátékokban. Rendkívüli sikert ért el, kétmilliónál is több példány kelt el belőle – ez az akkori viszonyok közt hatalmas teljesítmények számított –, és szinte az összes jelentősebb platformra megjelent.

20191003_illusztracio.jpg

Mint az Index visszatekintésében olvasható, Mechnert az Ezeregyéjszaka meséi és A bagdadi tolvaj című, 1940-es film ihlette meg. A halálos csapdákat és a perembe kapaszkodás mozdulatát Az elveszett frigyláda fosztogatói első tíz perce inspirálta, a kardozós jeleneteket régi Errol Flynn- és Douglas Fairbanks-filmek ihlették. A Prince of Persia történetét a játékmotorral készült mozibetétek jelenítették meg, ami akkoriban még egyáltalán nem volt megszokott. A Herceg animációját Mechner rotoszkóp technikával készítette: VHS-kazettára vette, ahogy öccse, David fehér ruhában ugrál és rohangál, majd a képkockák után készítette el az animáció fázisait. A családból más is besegített: Mechner apja írta meg a játék zenéjét. Ezek után már csak néhány jól megtervezett pálya kellett sok csapdával, lezuhanó padlóelemekkel, trükkös kapcsolókkal, meg olyan ötletekkel, mint a varázsitalok, a nehezen legyőzhető dagadt őr vagy a Herceg tükörből kiugró képmása – és már kész is volt a kasszasiker.

A Prince of Persia főszereplője a Herceg nevezetű karakter, akit irányítva a játékos különféle ügyességi és logikai feladatokat hajthat végre, de a harcnak is fontos szerep jut. Miután a szultán külföldi hadjáratra indul, tanácsosa magához ragadja a hatalmat. Jaffarnak a trón megszerzésében csak a szultán lánya jelent akadályt, akit a tornyába zárat, és megfenyegeti, ha nem lesz a felesége, akkor kivégezteti, szerelmét pedig a katakombákba veti. A játékosnak innentől egy óra áll rendelkezésére, hogy kiszabaduljon, legyőzze Jaffart, és eljusson a hercegnőhöz.

A cselekmény valós időben játszódik, így a játékot szünet nélkül kell teljesíteni azokon a platformokon, ahol nem volt mentési pont a pályák elején. Amennyiben a játékos meghal, akkor az előző mentési ponttól folytathatja, általában az adott pálya elejétől. A játékot csak akkor kell teljesen újrakezdenie, ha kifut a rendelkezésre álló 60 percből.

A Herceg adott számú életerővel rendelkezik; a kisebb esések, leeső kövek, kék üvegcsék és az ellenfél kardcsapása eggyel csökkenti az életerejét, míg a csapdákban, nagyobb eséseknél, vagy ha kardja előrántása előtt az ellenfele lesújt, az összes életereje elfogy. A maximális életerő a nagyobb piros üvegcsék megtalálásával növelhető, a kisebbek egy életerőt töltenek vissza. A negyedik pályán egy varázstükör szétválasztja lelkét, és a sötét tükörképét csak úgy győzheti le az utolsó pályán, ha elteszi a kardját, és újraegyesülnek. Az utolsó pályán Jaffarral is meg kell küzdeni.

A Prince of Persia 1989-ben eredetileg Apple II-re jelent meg, majd a nagy sikerre való tekintettel rövidesen a PC-s változat is a boltokba került. Később felújított, 256 színt felvonultató verzió készült belőle, majd 3D-motort és új epizódokat kínált a megszállott játékosoknak. Mechner a 30. évfordulóra könyvet írt a játék készítéséről, és nyáron úgy nyilatkozott, hogy nem zárkózna el egy újabb POP-résztől. Ez persze a brand jogtulajdonosán, a Ubisofton is múlik, amely kilenc éve nem adott ki új játékot a Herceg kalandjaiból.

süti beállítások módosítása