Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en, 2018-ban végzett az ELTE BTK informatikus könyvtáros BA szakán. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, 2012-től tematikus blogokat is vezet. Kerületi lapszerkesztő és autós kiadványok olvasószerkesztője. Érdekli a kommunikáció- és információtudomány, a földönkívüli létformák keresésének alternatívái és a tudomány jelenlegi állása szerint megmagyarázatlan jelenségek, hobbija a természetjárás és a fotózás. A Meridián Csoport alapító tagja, az MKE PEMEKSZ és a MANT tagja.

Ajánló

twitter_koveteshird.jpg

 

retrospektiv_hird.jpg

 

alhir_dosszie.jpg

 

budapest_archivum_hird.jpg

 

pislogas_hirdetes.jpg

Látogatottság

prusidosszie_olvasottsag_201811.jpg

BUDAPESTI FORGÁCSOK LII.

Prusi 2018.06.29. 18:16

OLDTIMER KERÉKPÁROK: MOTORRAL VAGY ANÉLKÜL

Ifjúkoromban ugyan nem kerékpároztam, hanem bicikliztem, motorbicikliket bámultam, de ez az idő már elmúlt.

A kerékpárok használatának súlypontjai megváltoztak. Míg régebben a kerékpárt (motorral vagy anélkül) kifejezetten napi munkára fogták, ma már inkább mindkettő „élvezeti cikk” lett, kivéve ha valaki villamos/buszbérlet helyett használja a gépét, de azt hiszem, ez a ritkább. Száguldanak a dübörgő motorral, nyomják felfelé a hegyen a pedált, sisakkal, teljes komolysággal – így kell ezt csinálni, legalábbis tavasztól télig.

A régi kerékpárok masszív gyártmányok voltak, a kisiskolás alig tudta lecipelni az emeletről az utcára. Vastag fémcsőváz, komoly kontrás fék.

Én egy csendes budai utcában tanultam meg biciklizni: szerencsém volt, mert egy női gépet kaptam használatra, amin sokkal könnyebb volt a tanulás, mint a férfi géppel, mert – a nyeregből nem érte el a 6 éves kisfiú lába a pedált – a váz alatt bebújva féloldalasan kellett a járművet hajtani. Tessék kipróbálni! (A női gépen természetesen középen nem volt váz, ez okozta a könnyebbséget.)

Valószínűleg nem sokan emlékeznek arra, hogy a külvárosi poros (föld)utakat olajozták (!), ha jól tudom, fáradt olajat engedtek egy tartálykocsiból az úttestre, így az olaj összefüggő réteggel borította be az úttest felületét. Ez ugyan büdös olajszagot eredményezett, de legalább nem porzott az utca. Nem rossz módszer, ugye?

bp_forgacs_20180628.jpg

BUDAPESTI FIATALOK CSEPEL KERÉKPÁROKKAL AZ ÖTVENES ÉVEKBEN.
ILLUSZTRÁCIÓ: FORTEPAN / SÁNDOR GYÖRGY

Az egyszerű polgári, Csepel márkájú biciklik mellett létezett a cseh Favorit versenykerékpár is, de erről ne is beszéljünk – kinek volt pénze ilyen csodagépre? (Persze volt, aki ilyenen rázatta magát a kockaköveken a hegyes nyeregben, irigyelni ezt nem volt érdemes, de azért irigyeltük.)

A motorbiciklik szélesebb választékot kínáltak. Egyrészt a háború előttről itt maradtak a régi gépek, túlnyomórészt német gyártmányok (BMW, NSU, DKW, Zündapp), egy-két nagy angol motor (Ariel, Velocette, BSA), kevés olasz rakéta (Moto Guzzi, Gilera), az osztrák Puch és a régi, valamint az újraindult magyar gyártású motorok (Csepel, Mátra, Méray-Puch) és a cseh Jawa.

Az egyik régi Csepel 100-as motort „Kecskének” becézte a nép, igen kedves, megbízható jószág volt. Biciklipedállal kellett tekerni, amíg beindult a kis kétütemű. Sajnos hátsó ülése nem volt, így (apró gyermek voltam) az ismerős motoros a tankra ültetett maga elé, és úgy pöfögtünk elegánsan. Nekem ugyan nem volt annyira kényelmes, de megérte.

Később már elkezdődött a békeidők ipari termelése, és iparunk nagyobb motorokat is gyártott, külföldről pedig beérkeztek az egykori ún. szocialista országokból szállított kétkerekűek. De ez már egy másik történet.

Címkék: Nagybátyám írásai