JÚNIUS 12. – „MESTERMUNKA” TIPOGRÁFIATÖRTÉNETBŐL

Egy oldalpár tipográfiatörténet gyakorlati feladatból: egyebek mellett Misztótfalusi Kis Miklós 1698-as szakácskönyvéből a címoldalt kellett reprodukálnom – azaz begépelni a szöveget és a 319 évvel későbbi (mai) technológiával úgy betördelni, hogy a legjobban hasonlítson az eredetihez. Nem hibátlan, de egészen vállalható lett! Ma tízszer ennyit dolgoztam a párom könyvének borító-előkészítésén, utóbbi „kicsit” modernebb lesz… Sajnos még nem mutathatom meg – eleget látjátok majd a könyvesboltokban.

AUGUSZTUS 15. – A SZÁMÍTÓGÉPIPAR „VOLKSWAGEN BOGARA”

Idén 35 éves minden idők egyik legnépszerűbb számítógépe, a nyolcvanas évek jelképe: a Commodore 64. A legtöbb forrás szerint 1982 augusztusában bemutatott, más írások szerint pedig szeptembertől forgalmazott C64 nem volt előzmények nélküli a maga idején rendkívül innovatív és sikeres Commodore cég palettáján. A kor professzionális személyi számítógépeivel is több paraméterben versenyképes tudással a gépet eleinte játékra és üzleti funkciókra egyaránt alkalmasnak találták. Később, a nagyobb tudású PC-k megjelenésével a C64 egyértelműen a játékgépek sorába tagozódott be; a géppel generált zenék egy szubkultúra körében mind a mai napig méltán népszerűek. A C64-et 11 éven keresztül, 1993-ig gyártották, mintegy 20 millió példányban. Egy nemzedék kedvencét, a számítógépipar „bogárhátú Volkswagenét” máig életben tartják rajongói – olvasható A jövő múltja informatikatörténeti kiállítás honlapján.

AUGUSZTUS 20. – NEGYVENÉVES A PLANETÁRIUM

1977. augusztus 20-án tartották a nyitó előadást, így már 40 éves a Népligetben álló Planetárium, amely nem tudott tovább dacolni az időjárással és a heves esőzésekkel, ezért június 18-án bezárta kapuit. Az intézménynek állami támogatásra van szüksége az újranyitáshoz, mert a javításokat, fejlesztéseket önerőből már nem tudja fedezni. A Planetárium jövőjéről őszre várható leghamarabb döntés – írta a pestbuda.hu.

AUGUSZTUS 30. – TANÉVNYITÓ SAJTÓBESZÉLGETÉSEN

A Külső-Pesti Tankerületi Központ által rendezett tanévnyitó sajtóbeszélgetésen, Ruzsa István fotóján. Maradtak megválaszolatlan kérdések…

ZSÍROS LECSÓ

Az ötvenes években a Múzeum körút és környéke nem bővelkedett étkezőhelyekben, de azért akadt egy-kettő. Ha az ember útközben megéhezett, legegyszerűbb volt valamelyik hentesüzletben meleg (kétforintos) kolbászt enni, majd később, az üzleti vállalkozás szélesítése következtében esetleg meleg fejhúst is lehetett kapni, ami már tényleg a csúcsa volt a lehetőségeknek.

Akinek tellett és nagyobb étvágyú volt, az a Múzeum körút elejének két oldalán működő leülős (sőt: felülős) helyet is talált magának. Az Astoria szálloda földszintjén egy igazi népbüfé – mai szóval talán a „gyorsétterem” meghatározás lenne rá a megfelelő fogalom – üzemelt, melynek pultjához oda lehetett állni és meleg ételt ebédelni, például kelkáposzta-főzeléket pörkölttel vagy a (már közmondásos) sült sertésszeletet pirított burgonyával, párolt káposztával. Vele szemben, a Múzeum körút túloldalán, a háború utáni földszintes épületben is működött egy valódi népbüfé, ámbár ott – ha jól emlékszem – csak a szokásos szikkadt zsemle felvágottal és hideg lángos volt kapható... Ja és persze a kemény tojás.

A Múzeum körút másik végén, az utolsó előtti házban egy, az Astoria büféjéhez hasonló kisebb vendéglő működött, meleg ételt is kiszolgáltak a pultból kinövő bárszéken üldögélő vendégeknek. A Csendes étterem a Károlyi kerthez vezető kis utcában még nem létezett.

Megjegyzem még, hogy az Astoria éttermének konyhája a Magyar utcai épületrész alagsorában (pincéjében?) működött, szellőzőablaka az utcai frontra nyílt, vasrácsokkal, de átlátható módon, így az arra járó kisiskolás leguggolva csodálhatta az ételek (a pecsenyék!) adagolását, és természetesen a konyhai izgató illatok párájától nyelhette a nyálát, de hiába.

Egy érdekes étkezési lehetőség volt a Tolbuhin (ma Vámház) körút és a Szamuely (ma Lónyai) utca sarkán lévő sarokházban: a kapualj falán kis üveges szekrényben egy „Étkezde” hirdette az aznapi ebédválasztékot, úgy, ahogy kellett. Leves, főétel, tészták. A választék két-három ételt jelentett. Sajnos az étkezdét sosem tudtam megnézni, de a tulajdonos nevére mind a mai napig emlékszem, és arra, hogy a ház első emeletén fogadták a vendégeket.

A Kecskeméti utcán továbbmenve az ötvenes években alig volt említésre méltó „etetős” vendéglő. A régi hírességek, a Kárpátia, a Kígyó utcai Apostolok működtek, a Százéves is fogadta a vendégeket, aztán a Váci utca már egészen más volt, mint manapság. A bölcsészkartól – amely most egyházi főiskola – a Vörösmarty térig terjedő szakaszon a háború után földszintes épületek maradtak túlnyomórészt. A Kedves eszpresszó – eszpresszó volt, Napoletana... Nem emlékszem másra.

BALRA: ÜVEGES LECSÓ KÉSZÍTÉSE A BUDAPESTI KONZERVGYÁRBAN 1953-BAN. FORRÁS: DIAFILM.OSAARCHIVUM.ORG – JOBBRA: KONZERVEK ÉS BEFŐTTEK EGY BUDAPESTI KÖZÉRT POLCAIN 1958-BAN. FORRÁS: FORTEPAN, FSZEK BUDAPEST GYŰJTEMÉNY

Akinek nem volt pénze vagy ideje vendéglőben étkezni, az választhatott a hideg „abrak” és a kapható készételek között. A hideg ebédre nem érdemes sok szót vesztegetni, mert igen silány volt a választék, nem egyszer az ember szívesebben megette az esetleg otthon kisütött zsírszalonna zsírját kenyérre kenve – de ezt állandóan nem lehetett csinálni, már csak azért sem, mert zsírszalonnát sem lehetett mindig kapni. Az állami zsír pedig elég ízetlen volt. Maradt a készétel. Ezt nem szívesen ettük, mert teljesen mindegy volt, hogy az üveges kiszerelésben forgalmazott rakott káposztát, babfőzeléket, sertéspörköltet vettünk, mindegyiknek ugyanaz volt az íze. Egyszer azonban meglepő felfedezésre jutottunk: kapható lett egy „Zsíros lecsó” feliratot viselő készétel, ami elütött az addig megszokott egyenkészételek ízétől. A termék sűrű paradicsomszószban úszkáló, nagy darabokra vágott paprikát jelentett, amit félliteres és negyed literes kiszerelésben forgalmaztak. Még a felbontás utáni natúr állapotban is élvezhető volt az íze, felerősítve pedig – kolbásszal, szalonnával, tojással, ami éppen akadt – meglepően élvezhető lett. A nevében feltüntetett zsírt nem tapasztaltuk, de ettől az étkezési élvezet – kellő mennyiségű kenyérszeletek felhasználásával – meglepően izgalmas lett.

Azt túlzás lenne kijelenteni, hogy az egykori zsíros lecsó íze még mindig a számban van, de egyáltalán nem kellemetlen rá visszaemlékezni.

Az egykori bauxitbánya külszíni fejtése igazi marsbéli táj a Vértes hegységben, Gánt határában. Az Európában is ritkaságnak számító Bauxitföldtani Park területén informatív tanösvény kalauzolja végig a látogatókat.

Gánton 1920-ban bukkantak a jelentős karsztbauxittelepre, a külszíni bányát 1926-ban nyitották meg. Az 1930-as években a világ egyik legismertebb bauxitbányája volt, a második világháború idején teljes kapacitását Németország foglalta le hadiipara számára. A bánya csúcstermelése 1953-ban 600 ezer tonna volt. Egymás után nyitották meg a különböző külszíni fejtéseket, öt helyen is bányásztak bauxitot Gánt határában.

Az 1980-as évekre a telepek kimerültek, 1987-ben pedig meg is szűnt a kitermelés. Azóta a Vértes oldalában lévő hatalmas, felszakított sebeknek tűnő fejtéseket rekultiválták, a nyolcvanas években nyitott külszíni fejtésben pedig létrehozták a páratlan szabadtéri geológiai múzeumot. A 13 állomásból álló tanösvény kellemes sétával egy-másfél óra alatt végigjárható, az év minden napján szabadon látogatható.

A geológiában teljesen járatlan látogatók számára is maradandó élmény a hullámzó vörös lankákon sétálgatni, a számtalan izgalmas fotótémában bővelkedő hatalmas katlanban kalandozni. A vörös legkülönfélébb árnyalataiban játszó, lenyűgöző látványt nyújtó egykori külszíni fejtés többször volt már Mars-szimulációk helyszíne, sőt itt tesztelték a leendő első magyar holdjárót, a Pulit is.

A bányagödör szélén a mesterségesen kialakított tárnában és udvarán alakították ki az érctelep felfedezőjéről, Balás Jenőről elnevezett múzeumot. A vágatban bányászati szerszámokat, eszközöket, régi fényképeket tekinthetnek meg a látogatók, az udvaron két hajdani bauxitszállító mozdony is helyet kapott.

Augusztus utolsó hétvégéjén a Börzsönyben tettünk tartalmas kirándulást: éjszaka a 800 éves nagybörzsönyi Szent István-templom közelében sátraztunk, másnap a szlovákiai Ipolyság érintésével jutottunk el Drégelypalánkra. Innen gyalogoltunk fel hazánk történelmének egyik legszentebb helyére: a 444 méter magas sziklaormon álló, 1285 előtt épült Drégely vára a 16. századi török háborúk és a magyar hőskultusz szimbolikus helyszíne. Ali budai pasa 1552-ben 12 ezer fős sereggel ostromolta Drégelyt. Szondi György kapitány másfélszáz katonájával négy napon keresztül tartotta a várat, de az utolsó rohamban valamennyi védő elesett. Szondi alakját a 19. századi irodalmi művek tették a nemzeti emlékezet részévé.

Több mint kétmilliárd forintból, a tervek szerint 2019 végéig felújítják a végtelenül lepusztult, már a klasszikus balkáninál is rosszabb állapotba került Kőbánya–Kispest vasútállomást. A KÖKI régóta esedékes rekonstrukcióját a pénzhiány mellett a terület rendezetlen tulajdonviszonyai is hátráltatták.

Töredezett és deformálódott, balesetveszélyes lépcsők, üzemen kívül helyezett mozgólépcső, komolyabb esőzések alkalmával a perontetőkről lezúduló víz és kikerülhetetlen, bokáig érő tócsák, a vasúti sínek feletti gyalogosátjáróban ízléstelen graffitikkel összefirkált, rozsdás fémfelületek és hiányos plexifalak, évtizedes mocsok és orrfacsaró bűz fogadja a főváros egyik legfontosabb közlekedési csomópontjába érkező és innen induló utasokat. A repülőtérről a Belvárosba tartó, közösségi közlekedést választó külföldi turisták is itt szerzik első megrázó élményeiket Budapestről, mielőtt a nyugati országokban már ipari hulladéknak számító metrószerelvényeken folytatnák a szürreális időutazást.

Az agglomerációból és a külső kerületekből egyaránt jelentős utasforgalmat bonyolító Kőbánya–Kispest vasútállomás a kilencvenes évek elején indult hanyatlásnak. Az 1980-ban átadott, de a rendszerváltás után borzalmasan lepusztult felüljáróépület felét a 2011-ben megnyílt KÖKI Terminál építésénél elbontották. Ekkor merült fel először a vasúti peronok és a jegypénztár felújítása, de végül a MÁV által kezelt területeket nem, csak a hármas metró végállomását építették át. Az esztétikailag és funkcionálisan leromlott intermodális csomópont korszerűsítését a terület tisztázatlan tulajdonviszonyai is hátráltatták, de a vasúttársaság tervei szerint most már valóban nem kell sokat várni a siralmas összképet mutató vasúti terminál felújítására: a MÁV illetékesei a közelmúltban mutatták be elképzeléseiket a kőbányai önkormányzatnak. Mint a tájékoztatón elhangzott, a tervezők számára a 2,2 milliárd forintos beruházási keret nem szabott meg tág mozgásteret. A kitűzött cél az, hogy a három lépcsőben megújuló állomás fogadni tudja az új, emeletes Stadler vonatokat, az akadálymentes felszállás érdekében pedig emeljék a korszerű vonatok padlószintjére a peronokat. Nemcsak a meglévő, zárt gyaloghidat látják el liftekkel, de azt a másik hidat is, amelyet ezzel párhuzamosan, mintegy 80 méter távolságban, a peronok elején építenek majd meg. A MÁV szerint anyaghasználatában igényes, modern, akadálymentes létesítményt alkotnak, sok rozsdamentes szerkezettel és üveggel, korszerű utastájékoztatással, a végig fedett peronokon padokkal. A kiviteli terveket augusztus végére készíti el a közbeszerzési eljáráson nyertes MG Építész Kft., a vasútállomás teljes felújítása előreláthatóan 2018 júniusában kezdődik, és 2019. év végéig tart majd.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT A KISPESTI MAGAZIN
2017. JÚLIUS–AUGUSZTUSI SZÁMÁBAN
FOTÓ: ERDŐS LÁSZLÓ