A Havas utca 4. a Belváros egyik legrégebbi alapokon nyugvó lakóháza. Többszöri átépítést megélt vastag falait még a XVIII. század első felében emelték Johann Halter megbízásából. Az 1730-as években itt nyitotta meg kávéházát az első „önálló”, név szerint ismert pesti kávés, Cavesieder Blasius.

A kávéházak történetének jeles tudósa, Bevilaqua-Borsody Béla szerint Blasius – Johann Halter fia – eredetileg vándorkávés lehetett, aki a nyakába akasztott tálcáról, kannából, az utcán mérte portékáját, míg annyira vitte, hogy önálló üzletet nyithatott. Bár kávéházáról semmi biztosat nem tudunk, az első magyar újságírónő, Vay Sarolta azt állítja, „előkelő összejöveteli hely volt: megfordultak ott nemcsak a Nádasdy-regement Tiszt-Urai, de Sötér Ferenc, Pestvármegye vice-ispánja is. Sőt egy ízben arról is történik emlékezet, hogy 1715-ben, egy szép tavaszi napon, a nagyhatalmú és dúsgazdag Harucken János udvari kamarás, élelmezési biztos is betére oda több Főtisztekkel.”

Ha a térképen követjük, ahogy a fogadókban, illetve önálló üzletként sorra nyíltak a kávéházak, látható, hogy zömmel a város szélén, a kapuk közelében, illetve a Duna-part mentén sorakoztak. Bár a kávéfogyasztás térhódítása nem ment könnyen Pesten, amikor 1737-ben a városi tanács megtiltotta az utcai dohányzást, az a kávéházakba szorult és virult. Így váltak az utcákon és tereken éneklő, kiabáló kávéárusokból megtollasodott, „ülepetes” kávéházas emberek, vagyis tulajdonosok. Köztük a „Rácz Blazsónak” is nevezett Blasius, akinek hajdani kávéházát többnyire fuvarosok, kereskedők és a város e fertályán élő rácok látogatták, de gyakran megfordultak itt a szemközti kikötő hajósai is – olvashatjuk a Budapest Nagykávéház című kiadványban. – A hajdani kávéházban rendszeresen léptek föl akrobaták, finom selyem trikóban és aranyozott köntösben pedig ledér hölgyek vérforraló tánca szórakoztatta a vendégeket.

Az első pesti kávéházhoz ma is számos apró emlék kötődik. A ház udvarra néző homlokzatán például piszkosszürke, nehezen olvasható mészkőtábla utal az építés dátumára és a ház első tulajdonosára, Johann Halterre. „J. H. 1732” – hirdeti a talajtól 60 centire elhelyezett kis táblácska, a két betű között egy alig látható jellel. Az emléktábla persze nem véletlenül került ilyen közel a földhöz: az építtető monogramja mellett az 1732-es árvíz szintjét is mutatja. A híres kávéház több mint egy méter vastag falai azonban könnyedén átvészelték nemcsak az 1732-es, hanem az 1838-as árvizet is. Sőt, az alapok és a földszint eredeti állapotában maradt meg, a helyiségek elrendezése is arra utal, hogy egyetlen hatalmas termet alakítottak át lakásokká.

Amilyen könnyű volt azonban bejutni az egykori kávéházba, annál nehezebb napjainkban a már lakóházként funkcionáló épületbe. A hangulatos udvart és a kis árvíztáblát szigorúan zárt kapuk őrzik, hogy csak azok láthassák az évszázados emlékeket, akik tisztában vannak ezek pótolhatatlan értékével.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. NOVEMBER 16-I SZÁMÁBAN