Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg

 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en, 2018-ban végzett az ELTE BTK informatikus könyvtáros BA szakán. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, jelenleg önkormányzati lapszerkesztő és olvasószerkesztő. Komplex blogját 2012-ben indította; 2015-től a Meridián Csoport alapító tagja. Érdekli a kommunikáció- és információtudomány, a földönkívüli létformák keresésének alternatívái és a tudomány jelenlegi állása szerint megmagyarázatlan jelenségek, hobbija a természetjárás és a fotózás.

Facebook-oldal

Látogatottság

prusidosszie_olvasottsag_202011.jpg

Ajánló

prusi_dosszie_twitter_banner.png

 

ismerd_meg_hazadat_hird.JPG

 

retrospektiv_hird.jpg

 

alhir_dosszie.jpg

 

pislogas_hirdetes.jpg

 

idegen_zona_hird.jpg

 
misztikus_zona_hird.jpg

 tiltott_zona_ujhird.jpg

Adatvédelem

adatkezeles_banner.jpg

„RABOK TOVÁBB NEM LESZÜNK”

Prusi 2015.03.15. 18:48

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Ünneplők és Emlékezők!

20150315_illusztracio_1.jpg

Március 15-e különösen közel áll hozzám, bármilyen szokatlan is ilyet egy hivatalos ünnepről kijelenteni. Első találkozásunk 1984. március 15-én délelőtt volt. Akkor a Múzeum körúton laktunk, szemben a Nemzeti Múzeummal. Én pontosan 6 hónapos voltam. Mikor elkezdődött az ünnepség a Múzeumkertben, szüleim kinyitották az ablakokat, mert szép, napos idő volt, az egyik szobában bekapcsolták a tévét, engem felöltöztettek, még sapkát is kaptam a fejemre, édesapám a nyakába vett, és kiállt velem nézelődni a nyitott ablakba. Egyszer csak felkiáltott édesanyám a szomszéd szobában: „Benne vagytok a tévében!” Az utcát vevő operatőrnek feltűntünk az ablakban, és ezután többször is ránk közelített a műsor során. A tévéközvetítésről felvételünk nem maradt, de a következő években is szemtanúi voltunk a ragyogó megemlékezéseknek, amelyek hangulata még egy kisgyermeket is megfogott.

20150315_illusztracio_2.jpg

TUDÓSÍTÁS AZ ÜNNEPSÉGEKRŐL A NÉPSZABADSÁG 1984. MÁRCIUS 16-I SZÁMÁBAN

Örülök annak, hogy mostani rendezvényünkre is sokan családjukkal, gyermekeikkel együtt érkeztek. Újra együtt vagyunk, együtt ünnepelünk.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszöntsön mindannyiunkat ezen a szép márciusi napon Petőfi Sándor naplójának idézete: „Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság! Először is én üdvezellek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvezellek oly magas örömmel, amilyen mély volt fájdalmam, midőn nélkülöztünk tégedet!”

Mindannyian ismerjük 1848. március 15-ének, a magyar történelem talán legbátrabb napjának eseményeit. Ahogy Petőfiék elindulnak a Pilvaxból, ahogy lefoglalják a Landerer-nyomdát, kinyomtatják a 12 pontot, ahogy az elnyomó Habsburg-hatalom ellen a néhány óra alatt több tízezer lelkesre duzzadt tömeg skandálja, hogy „a magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk”.

167 évvel ezelőtt egy maroknyi fiatal elindított egy lavinát, amely megváltoztatta a nép életét. Ezen a napon kezdődtek azok a magyarság számára fontos történelmi események, melyekkel a magyar nemzet jelentős lépést tett a függetlenség elnyerése felé. Ez az a nap, amelyre minden magyar, határon innen és túl, büszke. Büszke is lehet, mert a márciusi ifjak példaértékű cselekedetet hajtottak végre, amikor szembeszálltak az elnyomó hatalommal. Az irántuk érzett határtalan tisztelet kifejezéseként minden évben kokárdát tűzünk a szívünkhöz, újra elszavaljuk a Nemzeti dalt, büszkén emlékezünk Táncsics Mihály kiszabadítására, s a Pilvax kávéházban történtekre. Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál kitüntetett szerepét méltatjuk, emlékeinkbe véssük, s hangosan szavaljuk a Tizenkét pontot.

Ha kérdést intéznénk itt vagy a világ bármely részén, hogy melyik a magyarság legnagyobb nemzeti ünnepe, nagy többségük gondolkodás nélkül fogja rávágni: március 15-e. Ezt az ünnepet tehát minden magyar, minden rendszer, a legkülönbözőbb politikai irányzatok, mozgalmak és pártok, a legkülönbözőbb gondolkodású emberek vallják magukénak.

Mindannyian ismerjük, és biztosak vagyunk benne, hogy tudjuk, mit ünneplünk ezen a napon: a magyar nép harcát a szabadságért. Én is így gondoltam: tudom. Aztán mélyebben elgondolkodtam azon, mit jelent ez a szó manapság? Mit jelent nekünk a szabadság?

Talán azt, hogy szabadon választhatok az áruházak roskadozó polcain felhalmozott ezernyi termék közül? Szabadon választhatok iskolák, munkahelyek, szolgáltatók, bankok között? Vagy hogy szabadon elmehetek ebből az országból, ha nem tetszik itt az élet? Külföldre, nyugatra, bárhova, ahol tíz forinttal, százzal, vagy százezerrel többet érek? Ahol olcsóbban vehetek meg bármit, és drágábban adhatom el saját magamat?

Vajon tényleg ez lenne a szabadság? Mert a legtöbben – valljuk meg – ezt értjük alatta. De érdemes ezért az embernek az életét áldoznia? Melyikünk tenné?

Ma már egy demokratikus országban nem az merül fel az ember tudatában a „szabadság” szó hallatán, hogy ő abban korlátozva lenne. Számomra is ezt jelenti a szabadság: ne akarja megszabni senki, mit tehetek, mit gondolhatok, mit érezhetek, és mit nem. Kimondhassam a véleményemet anélkül, hogy hátrányt szenvednék bármiben is. Azt tehessek, amit csak akarok, amihez éppen kedvem van, természetesen a normák és a lehetőségek figyelembe vételével, a meglévő törvények betartásával.

Az én nemzedékem már örökségbe kapta a szabadságot, és természetesnek tartja, hogy nem kell az életét áldoznia érte. Hogy micsoda felelőséggel jár élni – és nem visszaélni – ezzel a szabadsággal, ami egykor annyi drága életet követelt! Hogy a szabadság kötelesség. Kötelesség a család és a haza irányába, és bölcsesség abban, hogy nem lehet mindent, de kötelező mindazt megtenni, amire képesek vagyunk. És soha ne feledjük Széchényi István szavait: „Szabadságát az ember rendszerint akkor becsüli, amikor már nem szabad”.

20150315_illusztracio_3.jpg

MÁRCIUS 15-I ÜNNEPSÉG A MÚZEUMKERTBEN 1978-BAN. FORRÁS: FORTEPAN

 

Kedves ünneplő barátaim!

Ha erősen él bennünk egy szebb, szabadabb jövő reménye, és képesek vagyunk együtt, egymásra támaszkodva nekirugaszkodni a megvalósításnak, méltók lehetünk, méltók leszünk 1848 örökségéhez. Ebben segít minket minden évben újra meg újra a megemlékezés a szabadságharcra, március 15-re és annak hőseire. Ez ad értelmet az ünnepségeknek, a koszorúzásoknak, a közös és békés elmélkedésnek.

A hatalom mindig is megpróbálta kisajátítani magának ezt az ünnepet, s megtalálni március 15-ében azt, ami aktuális céljainak megfelel. Azonban mindaz, ami 1848-at jelenti, kisajátíthatatlan. A polgári egyenlőség, a sajtószabadság, az önálló magyar nemzet és a modern Magyarország eszméje mindannyiunk közös öröksége, legyünk jobb- vagy baloldaliak, Magyarországon élők vagy határon túliak.

Megjósolta ezt már két nappal a forradalom kitörése után Jókai Mór, aki a következőket mondta: „Míg magyar él, míg szabad ember él e honban, kegyelettel fognak visszagondolni ez évre, annak történelmére s történetalkotó alakjaira.” Úgy legyen, és így maradjon a jövőben is! – válaszolhatjuk közel 170 év elteltével mi is Jókainak.

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

AZ ELTE BTK INFORMATIKUS KÖNYVTÁROS BA SZAK HALLGATÓJAKÉNT
ÖSSZEÁLLÍTOTT FIKTÍV ÜNNEPI BESZÉD

Címkék: Szubjektív

süti beállítások módosítása