Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

BUDAPESTI FORGÁCSOK XX.

2014. november 28. - Prusi

EGY KIS TESTMOZGÁS

Hatvan évvel ezelőtt nem volt edzőcipő, szabadidőruha, elöl-hátul váltós bicikli, sőt táplálékkiegészítő sem. Meg még sok más egyéb. Volt helyettük viszont tornacsuka, mackónadrág, Csepel bringa és zsíros kenyér.

Ettől függetlenül azért az akkori fiatalok is mozogtak, ha úgy tetszik, sportoltak, nem is keveset.

A Kálvin tér és a Kecskeméti utca sarkán, szemben az egykori Városkapu eszpresszó kerthelyiségével, a mai szálloda helyén nagyszerű tér volt (a Kistér, így egybemondva, mert leírva nem volt), ahol a környékbeli ifjabb korosztály a legváltozatosabb napszakokban futballozott, leginkább kiskapura. A teret borító sárgás murvás-kavicsos felület ugyan poros volt, és elhasalás után látható bőrelváltozást okozott a térden – de vigyáztunk egymásra. A kiskapu egyik félfáját a teret határoló ház tűzfala, a másikat egy nagyobb kő vagy tégla alkotta. Más rekvizitumra nem volt szükség. A csapatok összeállításakor semmiféle protekció nem érvényesült. A csapatkapitányok először a legjobbakat választották, a végére a kétballábasok maradtak, de mindenki helyet kapott a csapatban. A felszereléshez nem hiányzott az edzőcipő (nem is volt), elég volt a legócskább topogó, bár ha valaki éppen egy iskolai ünnepélyről vagy más hasonló jeles eseményről tartott hazafelé, előfordult, hogy ünneplő cipőjével rúgta a bőrt (vagyis a legegyszerűbb gumilabdát), ami később súlyos szülői inzultust vont maga után. Ruhának jó volt a klottgatya, hűvösebb időben a mackónadrág. Kész.

Kiskapuzás általában mindennap (!) előfordult, de ha éppen nem gyűlt össze elég érdeklődő, maradt a Magyar utca üres úttestje a lábteniszhez.

bp_forgacs_20141128.jpg

A KÁLVIN TÉR 1952-BEN, SZEMKÖZT A KISTÉR. FORRÁS: FORTEPAN

Ha privát szórakozásra vágyott a kiskorú, és tehetős szülei jóvoltából vagy a minden képzeletet felülmúló takarékoskodásából biciklihez jutott, jöhetett a kétkerekű pedáljának taposása. Ami a mostani és az akkori biciklizést megkülönböztette, igen egyszerű körülmény volt: egy öntudatos biciklista egyenrangúnak tartotta magát a közlekedés többi résztvevőjével, vagyis forduláskor jelzett, járdán sosem hajtott, pedig a túlnyomó részben macskakövekkel borított úttest igencsak zötykölte a nyerget, piros lámpánál fegyelmezetten megállt. Mint egy Pobjeda személyautó...

Egy bicikliző – csak úgy simán – eltekert a Kálvin tértől a Kelenföldi pályaudvarig, ami alapos lábmunkát kívánt. Tessék elképzelni a korabeli, vastag csövekből összeállított Csepel kerékpárt, kontrával, és hozzá a tízéves gyermekkori erőnlétet, oda-vissza. Nagyszerű lábizmok kifejlesztésére nyílt lehetőség.

Aki még az előző sportágak űzése mellett további tüdőkapacitást növelő mozgásra vágyott, az karikázott. Ehhez egy gumi és küllők nélküli biciklikerékre vagy egy 40-50 cm átmérőjű vékony vaskarikára volt szükség. A biciklikereket egy botdarabbal, a vaskarikát egy speciális, hajlított végű dróttal (vékony betonvassal) lehetett hajtani reggeltől estig, emelkedőn, lejtőn, árkon-bokron át, megunásig. Természetesen kölcsön is lehetett adni a futballozás időtartamára.

Táplálékkiegészítő, mint fentebb írtam, nem létezett. Vacsorára zsíros kenyeret hagymával, vagy kétforintos kolbászt és krumplifőzeléket kaptunk, jobb napokon granadirmarsot. Miért kellett volna még ehhez valami kiegészítő is?

süti beállítások módosítása