Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en, 2018-ban végzett az ELTE BTK informatikus könyvtáros BA szakán. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, 2012-től komplex blogot is vezet. Kerületi lapszerkesztő és autós kiadványok olvasószerkesztője. Érdekli a kommunikáció- és információtudomány, a földönkívüli létformák keresésének alternatívái és a tudomány jelenlegi állása szerint megmagyarázatlan jelenségek, hobbija a természetjárás és a fotózás. A Meridián Csoport alapító tagja, az MKE PEMEKSZ és a MANT tagja.

Ajánló

twitter_koveteshird.jpg

 

retrospektiv_hird.jpg

 

alhir_dosszie.jpg

 

budapest_archivum_hird.jpg

 

pislogas_hirdetes.jpg

Látogatottság

prusidosszie_olvasottsag_201901.jpg

BUDAPESTI FORGÁCSOK VIII.

Prusi 2014.05.29. 08:38

EGY OSZTRÁK MOTORVERSENYZŐ EMLÉKTÁBLÁJA

A Budakeszi út páros oldalán, a 48. számú épület előtti kis emelkedőn emléktábla áll a következő felirattal: „A világháború elpusztította azt a márványtáblát, amely emlékeztetett az 1928. V. 17-én az V. magyar motorkerékpáros TT-n szerencsétlenül járt osztrák Rupert Karner halálára. Az újjászületett magyar motorsport ezzel a táblával állít emléket az egykori sportbarátnak.”

Ki volt Rupert Karner motorversenyző, akinek emlékére eredetileg 1930-ban állítottak márványtáblát?

Az 1920-as évek legjobb osztrák motorosa egész Európában ismert volt. 1926-ban a belga nagydíjon szerzett második helyezése az Európa Bajnokság második helyét jelentette. Emellett számos egyéb jelentős verseny győztese Ausztriában és máshol Európában: hegyi versenyek, pályaversenyek, osztrák bajnokságok, pályacsúcsok tömege (ahol elindult, ott majdnem biztos lehetett az új pályarekord). Mivel Bécsben testvérével együtt az angol Sunbeam motorok importőre volt, ezekkel indult, de emellett a hazai Puch gyár versenyzője is volt. Az Angliából elterjedt TT (Tourist Trophy) versenyeket Magyarországon is rendeztek, a svábhegyi pálya egyik szakasza a Budakeszi úton haladt. Abban az időben a motorversenyek sokkal veszélyesebbek voltak, mint manapság: járda, fatörzsek, villanyoszlopok, gyengébb minőségű utak.

Rupert Karner balesete 1928 májusában történt. Egy MAG motorral szerelt DSH-t (osztrák gyártmány) vezetett, amikor a motor első villája eltört, és Karner a járdakőnek ütközve koponyaalapi töréssel került kórházba, ahol rövid szenvedés után elhunyt.

A magyar sportbarátok emléktáblával őrizték tovább legendás alakját, teste a bécsi Baumgarten temetőben nyugszik.

bp_forgacs_20140529_1.JPG

* * *

FÜRDŐZÉS A KOPASZI-GÁTON

Hogy az a földnyelv ott a Duna-parton gát, sőt még neve is van, azt én nem tudtam, de gyanítom, mások sem. Mi csak egyszerűen mentünk a Dunára vagy a Goli strandra. Mivel a hely megközelítése jármű híján is igen egyszerű, gyalogoltunk végig a Hengermalom úton, két kilométer egy általános iskolásnak meg sem kottyan, erősödött a lábunk tőle. Körülbelül ennyi volt a távolság a Petőfi hídtól is – csakhogy akkor az még romokban ázott a folyóban, Rákóczi híd pedig még egyáltalán nem létezett.

Az öböl két oldala nagyszerű fürdőzési lehetőséget biztosított – bár én egyszer majdnem belefulladtam az erőmű előtti vízparton, nyolcéves fejjel nem gondoltam a Duna hirtelen mélyülésére. (Kimentettek.) Az erőműből egyébként kellemes meleg (nyilván) hűtővíz folyt ki egy széles vályún keresztül, nagyszerű volt a hideg Duna-víz után. Az öböl másik oldalán a környék gyárai pompás üdülőket tartottak fenn. A Goli (Goldberger, majd később Keltex) üdülő előtti vízfelületet egy kikötött uszály határolta el a többi „gyártól”, szólt a zene a megafonokból (olyan „Egy Duna parti csónakházban...” hangulatban), és a hely tökéletesen alkalmas volt arra, hogy a fiatal évjárat udvaroljon a gyári szépségeknek, az idősebbek ihassák a langyos Kinizsit, mi pedig nézhessük őket kitanulás céljából.

Akkoriban agilis gondnokok irányították a viszonyokat, néha vakoltak, mázoltak, szereltek, és szigorúan kérték a gyári belépőt – vagy engedélyezték, hogy a rokon kisfiú klottgatyát húzzon, és szelje a hullámokat. (Egy idő múlva már tudtam úszni.)

Aztán évek alatt minden szépen tönkrement.

Az üdülők bezártak, kalyibák „épültek”, hajótemető lett az öböl öblében. Még a legtovább a merülőhálós csónakok bírták, utoljára már csak egy elszánt halász engedte le, húzta fel a hálóját, de valószínűleg a halak is elvonultak.

Most már mások a viszonyok, oda a vadregény, lehet parkírozni, gondozottak az utak, minden olyan kulturált, hogy az kész csoda.

Kár, hogy a fiatalságom közben odalett.

Címkék: Nagybátyám írásai