Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

REJTÉLYES IDŐCSÚSZÁS

2014. január 15. - Prusi

Az elmúlt években napvilágot látott beszámolók szerint napi több másodperces különbség tapasztalható a hivatalos és mindenhol szentírásként követett pontos idő, illetve a valódi helyzet között. A megdöbbentő jelenségre felfigyelő amerikai kutatók szerint valakik ezzel próbálják leplezni a Föld forgásának természetesnél nagyobb lassulását. Bár a szakértők szerint ez olyan képtelenség, amit a tudományos közösség előtt nem lehetne sokáig titkolni, mégis egyre több jel utal arra, hogy a jelenség nem kitaláció, hanem az egész emberiség jövőjét befolyásoló tény.

20140115_illusztracio_1.jpg

A Föld forgásának lassulására felfigyelő egyik karóragyűjtő több mint százharminc értékes órát birtokol. Elmondása szerint ezek közül mindegyik rendkívül pontosan mérte az időt 2001 júliusáig, ám a pontosság ekkor véget ért: a különböző típusú órák egyszerre látszanak elcsúszni a hivatalos időtől. Az óragyűjtő tapasztalata szerint „offline” órái átlagosan heti 15 másodpercet nyernek a magukat rádióhullámok útján frissítő órákhoz és az internetes időszerverekhez, illetve az otthona elektronikus eszközein feltűnő szinkronizált időhöz képest. A furcsa jelenséget más országokban élő gyűjtőkkel is megvitatta, és ezek harmada szintén észlelt ilyen rendellenességet. A legnagyobb mért eltérés heti 43 másodperc volt. Mindezeken kívül – egy Németországban élő óragyűjtő szerint – amikor az idő „megszaladni” látszik, a Napnak az égbolton elfoglalt helyzete is eltér a normálistól. A napnyugta csillagászati szoftverek által generált időpontja és földrajzi koordinátái tehát eltérnek a valóságostól. Az érdeklődő amatőrök mérései szerint a Nap ilyenkor az előre jelzett ponttól akár 15 fokkal északnyugatabbra is kerülhet.

 

Különös „menetrendváltozás”

„Régen a pontos idő ügyében valóban a csillagászokat kérdezték meg – mondta el az Index hírportál kérdésére Érdi Bálint, az ELTE Csillagászati Tanszékének vezetője. – Magyarországon sokáig az Országos Mérésügyi Hivatal szolgáltatta a pontos időt, de ez azóta változott. Az elektronikus média ma már a GPS műholdakról nyeri a pontos idő jelét. Azt a felvetést pedig, hogy másképpen állna a Nap, képtelenségnek tartom. A csillagászoknak alapvető érdekük, hogy alaposan utánajárjanak minden új jelenségnek. A napi több másodperces csúszás hatalmasnak számít, és bizonyosan felfedeznék.”

Az atomi pontosságú időn alapuló UTC-t, a koordinált univerzális időskálát 1972-ben vezették be, nyugdíjba küldve a csillagászati módszerekkel meghatározott hagyományos GMT-t (Greenwich Mean Time). Az elmúlt évtizedek során, 1970 és 1999 között összesen huszonkétszer kellett szökőmásodperceket beiktatni. A kiigazítás a greenwichi hosszúsági körhöz tartozó, nemzetközi szabványként kezelt UTC és a csillagászati idő közti eltérés miatt szükséges. A semmiségnek tűnő egy másodpercnek komoly hatása lehet a távközlésben, navigációban és a légi irányításban. Ezért rendkívül pontosan nyilvántartják, hogy jelenleg 32 szökőmásodpercet nem szabad figyelmen kívül hagyni. Pontosabban – nem szabadna.

20140115_illusztracio_2.jpg

A földi napok hossza valamivel több mint 24 óra. Ha a forgási sebesség azonos marad, az elmúlt 30 évhez hasonló gyakorisággal kellene szökőmásodperceket beiktatni. A CNN 2004 elején megjelent cikke szerint azonban a csillagászok meglepődve tapasztalják, hogy már az ötödik évben nem volt szükség szökőmásodperc beiktatására. A szakértők egyetértenek abban, hogy a Föld korábban több évszázadig azonos sebességgel lassult. Viszont most nincs megfelelő magyarázat arra, hogy hirtelen miért nem tartja a Föld a „menetrendet”. Az Amerikai Mérésügyi Hivatal (NIST) szóvivője, Fred McGehan szerint ezt okozhatja az árapály, az időjárás alakulása, illetve akár a bolygónk magjában végbemenő változások is. Az utóbbi évek mérései alapján végzett becslések szerint a Föld forgása 100 ezer év alatt átlagosan 2,2 másodperccel lassul. A dinoszauruszok idejében sokkal rövidebb ideig tartott egy nap, ezt a napszakok váltakozásától függő életciklusú növények maradványaiból sikerült megállapítani.

 

Atomórák és ezredmásodpercek

Az amerikai NISTL tervezőmérnökei nemrég alkották meg a világ eddig legpontosabb atomóráját, amely a precízebb működéshez fényt használ. A US National Institute of Standards and Technology tudósai által kifejlesztett óra csupán 15 milliárd évente késik egy másodpercet. Ez fantasztikus eredménynek számít, hiszen így ezerszer pontosabban jár a mai legjobb atomóráknál.

Ezek a különleges időmérők egy bizonyos atom által kibocsátott mikrohullámok pontos mérésén alapultak. Mivel a mostani órák mikrohullámot alkalmaznak, a tudósok úgy gondolták, egy magasabb frekvenciájú átmenetet kell alkalmazniuk, mert azzal sokkal pontosabb mérést tudnának végrehajtani. A megoldást a higany jelentette. A szakértőknek egy lehűtött higanyion optikai frekvenciájának mérésével sikerült megalkotniuk azt az órát, amelynek segítségével az összes számítógépre alapozott iparág rendkívüli mértékben fejlődhet, hiszen használatával minden számítást sokkal pontosabban lehet elvégezni.

Érdekesség, hogy a Föld forgásának szeszélyes alakulására külön hatóság figyel: a párizsi Nemzetközi Földforgás Szolgálat (IER). Amikor ez a testület egy teljes másodperc késést állapít meg az atomórához képest, világszerte elrendel egy váltómásodpercet, amikor is a nap 24. órájában az utolsó perc 61 másodpercből fog állni. Ez legutóbb 2004. június 30-ra esett.

20140115_illusztracio_3.jpg

Persze időről időre fellángol a vita, szükség van-e ezekre a szökőmásodpercekre. Ezek ugyanis kényes ügyek: ha nem hangolják össze rendesen a beiktatásukat, vagy nem teljes körűen viszik végbe, nagy bonyodalmak keletkezhetnek: összevisszaság támadhat a számítógépes rendszerekben, repülőgépek zuhanhatnak le, s persze az átállás is sok munkával jár. A csillagászok azonban ragaszkodnak a kiigazításokhoz, részben presztízsokokból – hiszen az idő évezredeken át hozzájuk igazodott. Egy megfontolásra érdemes érvük is akad: e szökőmásodpercek nélkül az atomórák ezer év után már egy teljes órát sietnének, és elérkezhetne az idő, amikor déli 12 órakor nyugszik le a Nap. Lehetne persze ezerévenként egy-egy órát korrigálni, amivel szemben viszont az az ellenvetés, hogy ennyi idő alatt feledésbe merülne az átállás technikája, amit célszerű inkább másodpercenkénti váltásokkal ébren tartani. Kísért még a 2000. évi dátumváltozással járó nagy pánik és rengeteg bonyodalom emléke is.

Hogy még teljesebb legyen a jelenlegi zűrzavar, harmadik változatként létezik az űrhajózás időszámítása is, amely 19 másodperccel marad el az atomóra – a fizikusok időszámítása – mögött. Ennek oka, hogy a GPS navigációs műholdak csak azokat a szökőmásodperceket veszik figyelembe, amelyeket 1980-ig beiktattak, az azóta bevezetetteket már nem, az űrhajózási technika ugyanis nem vállalkozott az átállás nehézségeinek leküzdésére. Csupán az a probléma, hogy a GPS-jeleket ma már számtalan földi számítógép, de a hajók, repülőgépek nagyobb része is óraként használja, egyre növelve a különböző időskálák átszámításából adódó költségeket.

 

Katonai manipuláció?

Az összeesküvés-elméletek kiötlői szerint az amerikai haditengerészet már egy évtizeddel ezelőtt jól tudta, a Föld lassul, s mindent elkövetett annak érdekében, hogy erről a tényről ne szerezzen hírt a nyilvánosság. A holdfázisokat tehát előre ehhez igazították, így a holdciklusokat közlő naptárak nem tették lehetővé, hogy bárki is rájöjjön: a Föld lassabban mozog a Holdhoz képest, mint korábban.

20140115_illusztracio_4.jpg

De vajon milyen érdeke fűződik mindehhez az USA hadseregének? Elképzelhető, hogy – ha kismértékben is, de – befolyásolni, manipulálni tudják a Föld forgását, talán éppen a hosszú évtizedek óta fejlesztés alatt álló űrvédelmi rendszer segítségével? Bizonyítékok híján egyelőre mindez felvetés marad. Csupán az biztos, hogy bolygónk forgásának lassulása már napjainkban is komoly kommunikációs és számítógépes zavarokat okoz az egész Földön. És ki tudja, mit hoz a jövő…

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A SZÍNES UFO 2004. JÚLIUSI SZÁMÁBAN

süti beállítások módosítása