Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en, 2018-ban végzett az ELTE BTK informatikus könyvtáros BA szakán. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, 2012-től tematikus blogokat is vezet. Kerületi lapszerkesztő és autós kiadványok olvasószerkesztője. Érdekli a kommunikáció- és információtudomány, a földönkívüli létformák keresésének alternatívái és a tudomány jelenlegi állása szerint megmagyarázatlan jelenségek, hobbija a természetjárás és a fotózás. A Meridián Csoport alapító tagja, az MKE PEMEKSZ és a MANT tagja.

Ajánló

twitter_koveteshird.jpg

 

retrospektiv_hird.jpg

 

alhir_dosszie.jpg

 

budapest_archivum_hird.jpg

 

pislogas_hirdetes.jpg

Látogatottság

prusidosszie_olvasottsag_201811.jpg

NEMZETI SZOCIÁLIS TEMETÉS

Prusi 2013.07.02. 16:23

Fenti címmel, a Népszava 2013. június 29-i számának Szép Szó mellékletében jelent meg Lendvai Ildikó írása „a ciklus legmorbidabb törvényjavaslatáról”, amely „a röntgenkép átvilágító erejével mutatja meg ennek a politikának a vázát”. Mivel magam is egyetértek ezzel az állítással – és a cikkben foglaltakkal –, kiemeltem egy hosszabb részletet, és az alábbiakban idézem.

20130701_szocialis_temetes.jpg

Egyáltalán kinek és hogyan juthatott eszébe, hogy az ingyenes szociális temetést kérő családokat arra kötelezze, maguk ássák meg szeretteik sírját abban a bizonyos külön parcellában? A kiindulópont még valóságos volt. A temetési költségek olyan magasra szöktek, hogy ezt még az úgy-ahogy boldoguló családok is nehezen győzik. Persze eddig sem maradt senki temetetlenül: az önkormányzatok ilyenkor maguk hantoltatták el az elhunytat, ezt nevezték köztemetésnek. Ennek költségei országosan összesítve közel egymilliárd forintot tettek ki, ami azért mégsem jelenthet komolyabb terhet a költségvetésnek.

Ha Orbán Viktor évente egy levéllel kevesebbet ír az állampolgároknak, a szegények tisztes temetésének mindjárt megvan a fedezete. Létezett az önkormányzatoktól kérhető temetési segély intézménye is, ami persze csak keveset fedezett.

Volna tehát bőven helye a segítségnek. Talán az se lett volna baj, ha nem olvasztják bele a temetési segélyt egy új törvényben az önkormányzati szociális támogatások közös kasszájába, amelyből minden egyebet is finanszírozni kell. Lehetne gondolkodni a szegény családoknak, az egyedül maradt nyugdíjasoknak járó komolyabb összegű állami temetési segélyen is, ahogy ezt az MSZP – természetesen napirendre sem tűzött – javaslata kezdeményezte. Már az is segítene valamit, ha a Versenyhivatal vagy más hatóságok jobban megnéznék a temetési szolgáltatások árképzését.

Nem ez történt. Segítség helyett fegyelmezést és megalázást kap a rászoruló.

Vegyük csak sorra, milyen vesszőfutásra kényszeríti az új törvényjavaslat, ha nincs pénze a temetésre! Először is el kell mennie az önkormányzathoz, hogy szociális temetést kér. Ott azonnal nyilatkozatot íratnak vele alá arról, hogy tudomásul veszi: csak akkor kap térítésmentesen sírhelyet, fakoporsót és sírjelet, ha vállalja az úgynevezett „személyes közreműködést”. Vagyis maga mosdatja és öltözteti halottját, kiássa apja-anyja, férje-felesége, a legszörnyűbb esetben gyermeke sírját, a temetőn belül ő szállítja a koporsót vagy urnát a kiásott sírgödörhöz, leereszti azt a sírba, majd behantolja.

Ha a halál kórházban történt, vagy boncolásra került sor, akkor a mosdatást és öltöztetést ott végzik ugyan, de – mint a törvény kimondja – szociális temetés esetén „a holttest rekonstruálása nem része a holttest előkészítésének”. Nem török a horrorfilmek babérjaira, ezért elképzelni sem szeretném, mi a hozzátartozó dolga a nem rekonstruált holttesttel mondjuk egy közlekedési baleset után.

Miután a friss gyászban a családtag mindezt aláírta, a temető üzemeltetője elé járul, aki munkavédelmi kiképzésben részesíti. A sír kiásása vagy a koporsó leeresztése ugyanis nemcsak érzelmi megpróbáltatás.

Az Index fiatal újságírói nekiláttak kiásni a szabályok szerint két méter mély, két méter hosszú, egy méter széles sírgödröt, de háromórás munkával csak fél méter mélységig jutottak. Képzeljük el ugyanezt egy idős özvegyasszony esetében januárban, a fagyott földben! A szigorú paragrafusok szerint fizetett segítőt nem kérhet fel, de ha beteg vagy öreg, akkor ezt „igazolható körülménnyel” dokumentálja az önkormányzatnál, és gondoskodik arról, hogy a segítségül hívott ismerősök is részesülnek a temetői kiképzésben. Aki túl van az oktatáson, nyilatkozik arról, hogy „az esetlegesen előforduló baleset miatt kártérítési követeléssel nem élhet”.

Ha megásták a szülők, rokonok sírját, a temető üzemeltetői ellenőrzik a szabályok betartását. Ha valami nem stimmel, kifizettetik a teljes költséget a fizetni amúgy sem tudóval. Viszont örömhír az, hogy az ingyen sírhely, a koporsó, a fakereszt a szöveg szerint „nem minősül ajándékozásnak, illetékfizetési kötelezettséget nem keletkeztet”.

Megkérdeztük az előterjesztő Belügyminisztérium képviselőit, mi az oka a külön megalázásnak, a szociális parcella elkülönítésének. A válasz szakszerű: „Mert a hozzátartozók maguk ásnak, és nekünk garantálnunk kell, hogy nem találkoznak olyan maradványokkal, amelyek őket közegészségügyi szempontból veszélyeztetnék”.

Volt válasz arra is, mit tegyen, aki sehogy sem képes a két méter mély gödröt kiásni: „A sírásás valóban rendkívül nehéz fizikai munka, ami veszélyeket is rejt magában. De a hozzátartozók számára itt van választási lehetőség, ha hamvasztásos temetést kérnek, akkor nincs szükség ekkora sírgödörre.” Megnyugodtunk.

FORRÁS: LENDVAI ILDIKÓ ÍRÁSA
A NÉPSZAVA 2013. JÚNIUS 29-I SZÁMÁBAN

ILLUSZTRÁCIÓ: PRUSINSZKI ISTVÁN

Címkék: szubjektív