Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg

 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en, 2018-ban végzett az ELTE BTK informatikus könyvtáros BA szakán. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, jelenleg önkormányzati lapszerkesztő és olvasószerkesztő. Komplex blogját 2012-ben indította; 2015-től a Meridián Csoport alapító tagja. Érdekli a kommunikáció- és információtudomány, a földönkívüli létformák keresésének alternatívái és a tudomány jelenlegi állása szerint megmagyarázatlan jelenségek, hobbija a természetjárás és a fotózás.

Facebook-oldal

Látogatottság

prusidosszie_olvasottsag_202106.jpg

Ajánló

prusi_dosszie_twitter_banner.png

 

ismerd_meg_hazadat_hird.JPG

 

retrospektiv_hird.jpg

 

alhir_dosszie.jpg

 

pislogas_hirdetes.jpg

 

idegen_zona_hird.jpg

 
misztikus_zona_hird.jpg

 tiltott_zona_ujhird.jpg

Adatvédelem

adatkezeles_banner.jpg

CSONTVÁZAK A HALÁLPARTON

Prusi 2013.05.22. 17:32

Zátonyra futott óceánjárók, hadihajók, vitorlások és halászhajók utasainak csontvázai borítják a világ talán legveszélyesebb és legkietlenebb tengerpartját, a namíbiai Skeleton-partot. Vérfagyasztó történetek keringenek a szerencsétlenül járt hajótöröttek százairól, akik itt vergődtek partra, majd a kíméletlen dél-afrikai homoksivatag fogságában töltötték utolsó napjaikat…

20130522_illusztracio_1.jpg

A fehér homokkal borított Namíb-sivatagot elhagyatott földcsík választja el az Atlanti-óceán hideg hullámaitól. Ezt a területet a portugál hajósok a „pokol partjaként” emlegették, napjainkban pedig Skeleton (Csontváz)-partként ismerik. Az 500 kilométeren át húzódó partszakasz tökéletes elhagyatottsága félelemmel határos borzongással tölti el az utazókat. „Ezen a vidéken még a halál is kívánatosabb volna, mint a száműzetés” – írta naplójába Charles John Anderson svéd felfedező és természettudós, amikor 1859-ben erre járt.

A 300 métert is elérő homokdűnék között megbúvó sivatagi sziklák felett rezgő délibábok képződnek. A Skeleton-part teljes hosszában az erős áramlatok, a viharos erejű szelek, az alattomosan terjengő köd és az óceánba nyúló korallzátonyok hatalmas pusztítást visznek végbe az erre tévedő hajók között. Számos rémtörténet kering azokról a hajótöröttekről, akikre a sikeres megmenekülés után biztos halál várt, mert néhány nap leforgása alatt éhen vagy szomjan pusztultak a rozsdás hajóroncsok és a fehérlő csontok között. A régi idők hajótörötteinek, akiket élve megsütött a Nap, vagy azoknak a balszerencsés kalandoroknak, akik eltévedtek a vakító homokviharokban, az óceán felől fújó déli szelek szolgáltattak kegyetlen gyászzenét.

20130522_illusztracio_2.jpg

1942 novemberében a brit Dunedin Star nevű teherhajó 21 utassal és 85 főnyi legénységgel a fedélzetén zátonyra futott és elsüllyedt Angola és Namíbia határvidékétől 40 kilométerre délre. Minden idők egyik legnehezebb mentőakciója során csaknem négy hétbe telt, amíg az összes hajótöröttet felkutatták és biztonságba helyezték. A namíbiai Windhoekból két szárazföldi expedíciót indítottak útnak, de három repülőgép és több hajó is részt vett a mentésben. Az egyik mentőhajó maga is zátonyra futott, s három matróza a tengerbe veszett.

1943-ban tizenkét egymás mellett heverő, koponya nélküli csontvázra és egy közeli, elhagyott kunyhóban egy gyermek földi maradványaira bukkantak a Skeleton-parton. A csontvázak közelében, egy vihar által megtépázott kősziklán alig olvasható üzenet állt: „Észak felé indultam egy folyóhoz, 60 mérföldre innen. Ha valaki olvassa ezt, és követni talál, Isten irgalmazzon neki.” Az üzenet 1860-ban kelt, de a mai napig senki sem derítette ki, kik lehettek a szerencsétlen áldozatok, hogyan futottak zátonyra és kerültek partra, s miért hiányzott a fejük, amikor több mint 80 évvel később megtalálták őket.

20130522_illusztracio_3.jpg

Éjszakánként, amikor a szél lecsillapodik és a sivatag lehűl, félelmetes köd borítja be a vidéket. A sziklákat és a homokot beburkoló pára éltető nedvességet jelent a szélsőséges környezethez alkalmazkodott növényeknek és állatoknak, amelyek különböző módon hasznosítják az egyetlen elérhető vízforrást. A nap előrehaladtával a gyíkok, bogarak és egyéb rovarok sietve szedik a lábukat egy-egy szélfútta, száraz morzsa után, majd izgatott, kapkodó mozgással ássák be magukat a homokba. A sivatagi hőséggel ellentétben az óceán vize hideg, mert a partok előtt halad el az Antarktisz felől érkező Benguelai-áramlat. A jeges víz szinte forrong a halak nyüzsgésétől, amelyek tengeri madarak légióit, valamint fókák ezreit vonzzák a kísérteties hajóroncsokkal és rémisztő csontvázakkal borított „halálpartra”.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A HIHETETLEN! MAGAZIN 2008. JÚLIUSI SZÁMÁBAN

Címkék: Misztikus Zóna

süti beállítások módosítása