A tudományos kutatók többsége néhány évtizeddel ezelőtt még egyetértett abban, hogy az evolúció az univerzumban mindenütt hasonló formák kialakítására készteti az élőlényeket. Napjainkban azonban egyre több bizonyíték cáfolja meg a korábbi nézeteket, és utal olyan földönkívüli civilizációk létezésére, amelyek az emberekre legkevésbé sem emlékeztető teremtményekből: gigantikus méretű égitestekből állnak.

Az emberi képzelet évszázadokon át korlátok nélkül álmodozott a tőlünk különböző, az égi szférákhoz tartozó lényekről. Régebben a bolygókat és a csillagokat még nem tekintették égitesteknek, vagyis lakható világoknak, viszont a képzelet szülte mesebirodalmakkal népesült be a Föld és az ég, a légkör, s persze még bolygónk belseje is. Napjainkban már biztosan állíthatjuk, hogy a világegyetem tele van a Naphoz hasonló csillagokkal, sőt valószínűleg a Földünkhöz hasonló bolygók sem ritkák. Ám a nagy kérdés továbbra is az – Steven J. Dick amerikai tudománytörténész szavaival –, hogy „az univerzum alapvetően csillagokból és galaxisokból, vagy életből és értelemből áll-e”. Tudjuk, hogy a Földön szinte a kezdet kezdetén megjelent az élet, és alkalmazkodva a körülményekhez, évmilliárdokig tartó, bonyolult fejlődéssel eljutott az értelemig és a technikai civilizációig. De vajon gondolkodhat és cselekedhet-e – egy égitest?

Már a középkori csillagászok számára is fontos eldöntendő kérdés volt, milyen törvények szabják meg a különböző életformák létrejöttének lehetséges variációit, illetve hogy a törvényszerűségek alapján miként kell kinéznie egy földönkívülinek. Akkoriban még azt feltételezték – az ember, illetve az általa létrehozott civilizáció példájából általánosítva –, hogy az idegen civilizációk tagjai ugyanúgy felegyenesedve járnak, házakban laknak, a miénkhez hasonló érzelmekkel, tudománnyal, kultúrával, művészetekkel rendelkeznek.

A tudomány mai állása szerint egy élőlénynek – bárhol is legyen a galaxisban – szilárd testtel kell rendelkeznie, hiszen egy gázokból vagy folyadékokból álló teremtmény könnyedén felbomlana. Szervezetének pedig valószínűleg a szénre kell épülnie, ez az elem ugyanis – amellett, hogy igen elterjedt a világűrben – változatos vegyületek kialakítását teszi lehetővé. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy más kémiai elemekre is épülhet organikus élet, szén helyett germániumra vagy szilíciumra, oxigén helyett fluorra vagy klórra. Az élet kialakulásához természetesen több tucatnyi nélkülözhetetlen feltétel szükségeltetik egy planétán: többek között egy csillag közelsége, közel kör alakú pálya, mágneses tér, vulkanizmus, megfelelő légkör, stabil éghajlat, ózonpajzs és folyékony víz a felszínen. Ám csupán vázlatos elképzeléseink lehetnek a tőlünk különböző életformák méretéről. (A Földön például nem élne meg egy két kilométer magas állat, mert a saját súlya alatt összemorzsolódnának a csontjai, arra viszont nem létezik „előírás”, hogy egy halnak vagy egy emlősnek a lehetséges határokon belül pontosan mekkorának kell lennie.)

Nem zárható ki tehát, hogy egy égitestből is válhat élő, gondolkodásra és cselekvésre képes lény. Az ezzel kapcsolatos legnépszerűbb elmélet kidolgozója az 1970-es években James E. Lovelock angol kémikus volt, aki úgy vélte, hogy a Föld is egy „bolygó nagyságú hipotetikus élőlény”. Számos vitát kiváltott Gaia-modellje szerint a Föld egyetlen egységes önszabályozó rendszer, amely annak köszönheti csaknem négymilliárd éves fennmaradását, hogy a Gaia (Föld) önszabályozó mechanizmusai az élet számára megfelelő tartományban stabilizálják a légkör összetételét és a hőmérsékletet. E tevékenység tanuláson alapszik, s minden tanulás kibernetikai szabályozási folyamat: kísérletek és hibák alapján módosítjuk cselekedeteinket, így közeledünk a legjobb teljesítmény felé. Így „tanul” Gaia évmilliárdok óta, fenntartva életfeltételeinket.

Világhírű sci-fi regényeknek, novelláknak is gyakori szereplői olyan több milliárd évig élő égitestek, amelyek tudatosan cselekszenek, és gondolkodásuk többféle módon megnyilvánulhat. Éppen a tudatosság, az öntudat teszi őket olyan, érzésekkel bíró teremtményekké, amelyek „élettelen” társaikkal ellentétben, csillag körüli pályájukról letérve is életképesek. Egyes feltételezések szerint úgy képesek energiafelvételre és ezzel együtt saját erejük növelésére, hogy bekebelezik a náluk kisebb égitesteket, miközben barátságos vagy pusztító szándékkal közelednek más életformák, lakott világok felé. Érdemes belegondolni, vajon hány ezer számukra ismeretlen fogalom létezik – mint a társadalmi élet és az azzal járó kötöttségek vagy a szaporodás –, amelyek az emberek mindennapjainak részét képezik.

Több kutató is felvetette, hogy a bolygógigászok – az emberszerű földönkívüli fajokhoz hasonlóan – gondolathullámok segítségével kommunikálnak, akár hagyományos módon, akár a tér és idő nélküli járatok igénybe vételével. (Talán jelenleg is a világmindenség minden pontjáról érkező gondolathullámok tengerében lubickolunk, csak éppen nem jutottunk még el arra a szintre, hogy megalkossuk az érzékelésükre alkalmas berendezéseket.) Az a lehetőség sem zárható ki, hogy egymással szimbiózisban, az intelligens planétákon élnek értelmes lények is, akik bizonyos fejlettségi fok elérése után kölcsönösen alakítják, formálják a közös életteret. Bizonyos földönkívüli fajoknak így nincsen szükségük csillagközi közlekedésre alkalmas járművek építésére, hiszen saját bolygójukon utazva ismerhetik meg a világegyetem távoli vidékeit, köztük a Naprendszert is.

Máris számos jel utal arra, hogy több idegen égitest is tartózkodik a Plútón túl elterülő Kuiper-övben, sőt, hónapról hónapra érkeznek beszámolók újabb „gyanúsan viselkedő” kisbolygók felfedezéséről. 2002 nyarán kaliforniai csillagászok fedezték fel az általuk Quaoarnak keresztelt, 2250 kilométer átmérőjű objektumot, amelyről azóta sem tudták megállapítani, hogyan keveredett a Naprendszer peremére. Több amerikai UFO-kutató elképzelhetőnek tartja, hogy egy gigantikus élőlény tévedt a kisbolygóövbe, és „parkolópályára” állt a Kuiper-övben. Tény, hogy aligha találhatott volna alkalmasabb megfigyelőhelyet, támaszpontot, mint egy tőlünk több milliárd kilométerre keringő planétát. A földi technika jelenlegi fejlettségi szintjén nem kell attól tartania, hogy egyértelműen azonosítjuk kilétét és megpróbálunk vele kapcsolatba lépni: még hosszú ideig nyugodtan szemmel tarthatja majd a külső bolygókat éppúgy, mint a Földet és közvetlen környezetét.

A tudományos élet képviselői napjainkban még tanácstalanul tárják szét a kezüket, és legfeljebb találgatásokba bocsátkoznak, amikor arra terelődik a szó, vajon emberszerűek mellett létrejöhettek-e gigászi nagyságú földönkívüliek. Pedig elképzelhető, hogy létezésükre hamarabb találunk meggyőző bizonyítékot, mint a különböző típusú idegenek – kis szürkék, magas szőkék, hüllőszerű teremtmények, fény- és dimenziólények – földi jelenlétére.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A SZÍNES UFO 2004. ÁPRILISI SZÁMÁBAN

Az intelligens massza

A gondolkodó bolygók és intelligens masszák létezésének lehetősége a sci-fi írók fantáziáját is megmozgatta. Fred Hoyle A fekete felhő című regényében két csillagászcsoport egymástól függetlenül megdöbbentő felfedezést tesz: egy sűrű felhő közeledik szédítő sebességgel az Orion felől, és húsz hónapon belül megérkezik a Naphoz. Az előrejelzések szerint egy hónapig tartó kegyetlen hideg, mágneses anomáliák és hasonló szörnyűségek várnak majd az emberiségre. Egy angol tudós különleges bázis alakít ki, ahol társaival együtt kutatja a fekete köd rejtélyét. A vizsgálatok egyre furcsább eredményeket hoznak, majd kiderül, hogy a felhőben különleges intelligencia lakozik, amely felveszi a kapcsolatot a Földdel... A lengyel Stanislav Lem 1961-ben megjelent híres sci-fijében a Solaris bolygó körül keringő űrállomáson dolgozó asztronautáknak nem idegen lényektől kell tartaniuk, hanem maga a bolygó játszik velük. A planéta élő organizmus, felszínén masszaszerű óceán kavarog, amely képes életre kelteni az űrhajósok emlékeiben eltemetett titkokat, felfedni lelkük titkait. Isaac Asimov Az Alapítvány pereme című művének egyik szereplője a Gaia bolygón szerveződött szuperorganizmus, amelyben minden élőlény – megőrizve egyéniségét – egy közösen gondolkodó, létező egységbe olvad.