Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg

 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en, 2018-ban végzett az ELTE BTK informatikus könyvtáros BA szakán. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, jelenleg önkormányzati lapszerkesztő és olvasószerkesztő. Komplex blogját 2012-ben indította; 2015-től a Meridián Csoport alapító tagja. Érdekli a kommunikáció- és információtudomány, a földönkívüli létformák keresésének alternatívái és a tudomány jelenlegi állása szerint megmagyarázatlan jelenségek, hobbija a természetjárás és a fotózás.

Facebook-oldal

Látogatottság

prusidosszie_olvasottsag_202103.jpg

Ajánló

prusi_dosszie_twitter_banner.png

 

ismerd_meg_hazadat_hird.JPG

 

retrospektiv_hird.jpg

 

alhir_dosszie.jpg

 

pislogas_hirdetes.jpg

 

idegen_zona_hird.jpg

 
misztikus_zona_hird.jpg

 tiltott_zona_ujhird.jpg

Adatvédelem

adatkezeles_banner.jpg

KOPASZODÓ KAPASZKODÓEMBER

Prusi 2012.03.16. 13:27

Már megszokhattuk, hogy a különböző BKV-járműveken az „utazóközönség” előszeretettel tömörül az ajtók köré, szinte üresen hagyva a járművek belsejét. Az újabb felszállók miatt sem mozdulnának egy tapodtat sem beljebb, nehogy „lemaradjanak” a leszállásról. Kapaszkodnak, fogják a rudakat, mintha az életük függne ettől. BKV-függők.

Kapaszkodnak már akkor is, ha csak percek múlva indul a busz vagy villamos, és a vezető még bent sem ül a fülkében – de a szokás nagy úr… Ez olyan, mintha autóvezetőként görcsösen fognánk a kormányt álló motornál is… Hátha elindul slusszkulcs nélkül. Ha Isten akarja, a kapanyél is elsül, ugye.

Késő esténként, munkából hazafelé az Ecseri útnál szállok fel a metróra, és két megállót megyek, a Határ útig. Aki nap mint nap erre utazik, tudja, hogy a Határ útnál a legelső kocsi legelső ajtajánál kell leszállni ahhoz, hogy a lehető legközelebb legyünk a kijárathoz. Ennek megfelelően a kocsik kihasználtsága a következőképpen alakul (egyéves tapasztalat alapján, az Ecseri útra 22:26-kor érkező metró esetén): az első kocsi 100%, a harmadik 50%, az utolsó 10%. Én mindig középen vagy hátul szállok fel. Minek nyomorogjak késő este is? És meg lehet nézni a Határ úti menetrendi csatlakozásokat is: felesleges a sietség.

A „rohanó világnak” nem kell feltétlenül „BKV-n nyomorgó” világnak is lennie… Bár, aki akarja, a lehetőség adott!

20120316_illusztracio.jpg

Azt is megszokhattuk már, hogy a járművekre felszállni kívánó utasok háromszöget zárnak be a jármű egy-egy ajtajával. A háromszög alapja a jármű ajtaja, míg egy-egy oldalát az utasok záródó sorfala képezi. Tehát nem engedik leszállni az embert. Annyi ész már nincs, hogy ha nem száll le az a szerencsétlen utas, akkor ők nem tudnak felszállni, tehát nem ártana helyet hagyni.

Ezt tapasztalom nap mint nap. És gondoltam, megpróbálok beilleszkedni a tömegbe. Már akkor megpróbálok feltüremkedni a járműre, amikor még szállnának le. Ha meglöknek vagy fellöknek, akkor persze még én leszek felháborodva. Ha gyorsaságom ellenére sem találtam ülőhelyet (amit a nyugdíjasok, a kismamák vagy a vakok elől elfoglalhatnék), akkor villámsebesen a legközelebbi kapaszkodó után nyúlok. Az sem érdekel, hogy a végállomáson vagyunk, és csak tíz perc múlva indul a villamos… Én is BKV-(n) függő leszek. Szó szerint. Egy kopaszodó kapaszkodóember.

Címkék: Szubjektív

VÉGSŐ VISSZASZÁMLÁLÁS

Prusi 2012.03.14. 00:49

Elérkezett az idő egy újabb számvetésre – és az újabb váltásra.

Az elmúlt másfél évben szinte kizárólag a Facebookot használtam „privát publikációs felületként” és saját honlap helyett is. Nem mindig és nem feltétlenül volt jó ötlet… Sokat tanultam a hibáimból. Megtanultam azt, hogy mit, hogyan, mikor és kivel kell, lehet, érdemes megosztani.

De az utóbbi időben – a „szokásos” aktuális tartalmak mellett – már egyre inkább kezdtem magamat ismételni, ha „nosztalgikus” kedvemben voltam... Ezt sem éppen szerencsés módon. Ráadásul tapasztaltam: ahogyan telik-múlik az idő, mindenkinek egyre több „ismerőse” és egyre több „kedvelt oldala” van. És bizony sok bába közt elvész a gyerek.

Amikor abbahagytam az aktív újságírást – s ezzel egyidejűleg egyre aktívabb Facebook-felhasználó lettem –, azonnal áttérhettem volna a blogírásra is. Rögtön áttérhettem volna a printről az online-ra, hiszen akkor már nem a honoráriumért írtam, hanem „csak úgy” – és egy blog indítása tényleg csak egy gombnyomás. Csakhogy egy évtizedes újságírás után, a nyomtatott újságokhoz szokva, ez nem így működött… Ellenben a „hozzászokásban”, az internetes publikálás gondolatában a legtöbbet a Facebook segített, vitathatatlanul.

20120314_illusztracio.jpg

A „végső visszaszámlálás” az utolsó nyomtatott cikkem megjelenésével kezdődött, 2011 januárjában – és tegnap ért véget, a blog regisztrálásával.

Az embernek mindig fájdalmat okoz, ha elveszít valamit, vagy meg kell válnia valami olyasmitől, ami az élete egy részét képezte.

Emlékszem, 1993-ban – tízéves koromban – „tértem át” a kézzel írott újságról az írógépre… Részben 1995-től, véglegesen 1999-ben az írógépről a Wordre… És most, 2012-ben a nyomtatott sajtóról a kizárólag internetes „jelenlétre”. Sok mindent lehet újra tanulni...

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Mert tudom: ez a jelen és a jövő. De közel 30 éves rálátással már van múlt is.

Címkék: Szubjektív

süti beállítások módosítása