Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en, 2018-ban végzett az ELTE BTK informatikus könyvtáros BA szakán. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, 2012-től tematikus blogokat is vezet. Kerületi lapszerkesztő és autós kiadványok olvasószerkesztője. Érdekli a kommunikáció- és információtudomány, a földönkívüli létformák keresésének alternatívái és a tudomány jelenlegi állása szerint megmagyarázatlan jelenségek, hobbija a természetjárás és a fotózás. A Meridián Csoport alapító tagja, az MKE PEMEKSZ és a MANT tagja.

Ajánló

twitter_koveteshird.jpg

 

retrospektiv_hird.jpg

 

alhir_dosszie.jpg

 

budapest_archivum_hird.jpg

 

pislogas_hirdetes.jpg

Látogatottság

prusidosszie_olvasottsag_201811.jpg

MEGEMLÉKEZÉS RECSKEN

Prusi 2012.09.15. 19:35

Recsk, 2012. szeptember 15., szombat (MTI) ‒ Recsk nemcsak egy internálótábor volt, hanem akárcsak az Andrássy út 60., a kommunista rezsim kegyetlenségének jelképévé vált – jelentette ki a köztársasági elnök az egykori recski kényszermunkatábor területén kialakított Nemzeti Emlékparkban tartott megemlékezésen.

– Annak szimbólumává vált Recsk, hogy hová vezet, ha ember az emberre, magyar a magyarra támad egy emberellenes, elvakult, diktatórikus politikai eszme nevében – mondta Áder János. – Ugyanakkor ma is élnek olyanok, akik a Recsken történteket relativizálják. Ezért újra és újra ki kell mondani, hogy a bűnt bűnnek, a bűnösöket bűnösnek, az áldozatokat pedig áldozatnak tekintjük – tette hozzá az államfő.

Áder János hangsúlyozta, hogy Magyarország köztársasági elnökeként fejet hajt az áldozatok emléke, az önkény által kegyetlenül megalázottak, meghurcoltak, a kommunista hatalom nevében elpusztítottak és a túlélők előtt. Mindazok előtt, akiknek nem volt más bűnük, mint hogy a diktatúra gépezete „kiiktatandóknak”, elpusztítandó ellenségnek tekintette őket.

A recski tábor a diktatúra pokla volt, ahová nemcsak azért deportálták az embereket, hogy megfosszák őket szabadságuktól, hanem azért, hogy emberi méltóságukat, és akár az életüket is elvegyék tőlük. Mindennapos volt a megaláztatás, a kínzás és a halál. A szocialista önkény ÁVH-s gyilkosainak módszeres kegyetlensége vetekedett a náci rendszer hóhérainak embertelenségével – fűzte hozzá.

Áder János felidézte, hogy az internáltak között volt tanár, bányász, mérnök, földműves, orvos, költő és kétkezi munkás, és akadt köztük, aki korábban a náci lágerek poklát is megjárta. Ugyan sokféle emberek voltak, ám Recsken mégis közössé vált a sorsuk. Mindannyian magyar emberek voltak, akikkel szemben a proletárdiktatúra nevében követtek el aljas indokból, előre megfontolt szándékkal embertelen tetteket – hangsúlyozta az államfő.

– Ebben a helyzetben a fiatalabb nemzedéknek újra és újra el kell mondani, hogy a kommunista diktatúra önkényuralmi gépezete a fanatikus gyűlöletre épült. Az elnyomásra, az elfojtásra, az elhallgattatásra. A rettegés, a fenyegetettség érzése, a létbizonytalanság pedig a recski tábor bezárása után is a magyar társadalom mindennapi rossz élménye maradt – mutatott rá az államfő. Úgy fogalmazott: a recski munkatábor „közös szenvedéstörténetünk és közös újjászületésünk része. Eleven bizonysága annak, hogy amit akár személyesen, akár közösségként sikerül túlélnünk, az erősebbé tesz minket.”

Krasznay Béla, az egykori rabokat tömörítő Recski Szövetség elnöke ‒ aki felidézte, hogy már csupán 19-en vannak életben az egykori foglyok közül ‒ ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy a felnövekvő nemzedékekkel meg kell ismertetni a Recsken történteket, mert csak a történelmi alapokra, a múlt alapjaira építhetnek életképes nemzetet a jövő generációi.

A megemlékezés végén Áder János, Boross Péter volt miniszterelnök, Orbán Viktor kormányfő nevében Tellér Gyula főtanácsadó, illetve pártok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek képviselői, az áldozatok hozzátartozói, barátai és egykori rabok megkoszorúzták a kényszermunkatábor helyén állított emlékművet.

DSCN7469.JPG

DSCN7470.JPG

Magyarország köztársasági elnöke beszédében az egykori rendszer és az azt kiszolgálók embertelenségére hívta fel a figyelmet. Mint fogalmazott, „a fiatalabb nemzedéknek újra és újra el kell mondani, hogy a kommunista diktatúra önkényuralmi gépezete a fanatikus gyűlöletre, az elnyomásra és az elhallgattatásra épült”

 

DSCN7478.JPG

Vitéz Krasznay Béla, az egykori rabokat tömörítő Recski Szövetség elnöke ‒ aki felidézte, hogy már csupán 19-en vannak életben az egykori foglyok közül ‒ ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy a felnövekvő nemzedékekkel meg kell ismertetni a Recsken történteket, mert csak a történelmi alapokra, a múlt alapjaira építhetnek életképes nemzetet a jövő generációi

 

DSCN7485.JPG

 

DSCN7486.JPG

Tellér Gyula miniszterelnöki főtanácsadó, Krasznay Béla, a Recski Szövetség országos elnöke, Áder János köztársasági elnök, Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke

 

DSCN7495.JPG

DSCN7496.JPG

 

DSCN7506.JPG

DSCN7534.JPG

Dr. Horváth László Ferenc, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola igazgatója és dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A PTTT szervezésében hat fővárosi középiskola diákjai vettek részt a recski megemlékezésen. Az ünnepi műsor végén a „pesti srácok” is megkoszorúzták a Nemzeti Emlékparkban állított emlékművet, majd Áder János köztársasági elnök emlékszöget helyezett el a Puskás Tivadar Távközlési Technikum zászlórúdjában

 

DSCN7546.JPG

DSCN7559.JPG

DSCN7547.JPG

 

KÉNYSZERMUNKATÁBOR SZOVJET MINTÁRA

A hírhedt recski kényszermunkatábort 1950 és 1953 között az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) működtette a Heves megyei község mellett emelkedő Csákánykő nevű hegy kőbányája közelében. A szovjet Gulág-táborok mintájára szervezett munkatábor poklát összesen mintegy ezerötszázan járták meg, akiket minimális létfeltételek mellett, folyamatosan dolgoztattak. A bírósági ítélet nélkül fogva tartottak között a társadalom minden rétege jelen volt, a munkástól a volt földbirtokosig, a horthysta katonatiszttől az értelmiségiig. Az embertelen körülmények – a kőbányában végzett megerőltető, napi 12-14 órai munka, az éheztetés, az orvosi ellátás hiánya, a megalázó fenyítések, büntetések és kínzások, valamint az elszenvedett balesetek – miatt egytizedük életét vesztette. Mivel a táborból senki sem szabadulhatott, létét sikerült teljesen titokban tartani. Mindössze kétszer volt sikeres szökési kísérlet: az egyik rab átjutott a korabeli Csehszlovákiába, de miután hírét vette, hogy a családját bebörtönözték, feladta magát. A másik szökevénynek, Michnay Gyulának 1951-ben sikerült eljutnia Bécsbe, ahol a Szabad Európa Rádió adásában felolvasta hatszáz rabtársa nevét. A hozzátartozók innen tudhatták meg, hogy szeretteik még élnek, és a Nyugat is ekkor szerzett tudomást a tábor létéről.

Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halála után a miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre a többi internálótáborral együtt a recski tábort is megszüntette. Az épületeket, tornyokat és kerítéseket ezután ledózerolták, és lényegében semmi nem maradt meg belőlük. A tábor helyét a rendszerváltás után sikerült azonosítani, egy-két épületet pedig – a túlélők elbeszélése, illetve a meglévő fényképek alapján – visszaállítottak az eredeti állapotba. A táborban meghaltak és meggyilkoltak tömegsírját azonban a mai napig nem sikerült megtalálni. A recski emlékművet 1991-ben avatták fel, a Nemzeti Emlékparkot pedig öt évvel később. Megtekinthető az őrtorony, a rabok elszállásolására épített barakk, valamint a tábor szögesdrótkerítésének egy része. A volt foglyok közül ma már csupán tizenkilencen élnek, néhányan közülük a megemlékezésre is eljöttek.

DSCN7561.JPG

DSCN7562.JPG

DSCN7563.JPG

DSCN7569.JPG

DSCN7564.JPG

DSCN7574.JPG

DSCN7579.JPG

DSCN7581.JPG

DSCN7583.JPG

DSCN7591.JPG

DSCN7595.JPG

Címkék: szubjektív