Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en, 2018-ban végzett az ELTE BTK informatikus könyvtáros BA szakán. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, 2012-től tematikus blogokat is vezet. Kerületi lapszerkesztő és autós kiadványok olvasószerkesztője. Érdekli a kommunikáció- és információtudomány, a földönkívüli létformák keresésének alternatívái és a tudomány jelenlegi állása szerint megmagyarázatlan jelenségek, hobbija a természetjárás és a fotózás. A Meridián Csoport alapító tagja, az MKE PEMEKSZ és a MANT tagja.

Ajánló

twitter_koveteshird.jpg

 

retrospektiv_hird.jpg

 

alhir_dosszie.jpg

 

budapest_archivum_hird.jpg

 

pislogas_hirdetes.jpg

Látogatottság

prusidosszie_olvasottsag_201811.jpg

PIRKADAT

Prusi 2012.05.12. 17:07

Két elcsigázott fiatal kapaszkodott fel a Boszorkány-katlan köves meredélyén. Fél négy lehetett, mire felértek az éles sziklákkal borított hegygerincre, és a kimerültségtől támolyogva összeestek a harmattól csillogó fűben.

Hiába próbáltak visszaemlékezni arra, hogyan vetődtek e tájra, pedig hosszú, veszélyes utat hagytak maguk mögött. Megfoghatatlan, természetfölötti erők vonzották őket ide, a halálos nyugalmat árasztó hegyre, az elátkozott katlan vidékére, s tudták, ha nem indulnak tovább, itt éri őket szomorú végzetük.

A szerényen lengedező hajnali szellő évezredes legendák nyomasztó rémképeit idézte szemük elé: mintha a közeli őspagony misztikus lényei keltek volna életre. Ködös, szürkésbarna köpenybe öltözött erdei lidércek, csintalan manócák és fekete bársonyba burkolózó fatündérek népesítették be a homályban úszó rétet, s könnyed táncra libbentek a didergő fiatalok körül.

20120512_pirkadat.jpg

A környéken megnyugtató csend honolt. A madarak fázósan borzolták tollaikat a hűvös hajnalon, és a vadak is békésen szuszogtak még a földet borító vastag lombtakaró rejtekében. Csupán a megelevenedett erdő látomásszerű teremtményei lejtették varázslatos táncukat az elgyötört fiatalok előtt, akik lassan kezdtek magukhoz térni. Ijesztő hangfoszlányokat hozott feléjük a hirtelen feltámadó északi szél, amely arra biztatta őket, hogy engedjenek az ismeretlen, sziklás mélység csábításának.

Megdöbbenéssel vegyes ámulattal szemlélték az eléjük táruló képet, amelyhez hasonlóval még életükben nem találkoztak. De tudták, mindez valóság, és nem szabad engedniük a Boszorkány-katlan végzetes csábításának.

Ebben a pillanatban halvány derengés kezdte betölteni a környező dombokat. A telihold lassan kibukkant a szürkéskék, áttetsző felhőfoszlányok közül, és egyre erősebben világította be a keleti horizontot.

Elbűvölő látvány tárult az összeölelkező fiatalok elé. A színek varázslatos harmóniáját mintha a vénséges vén Holdapó is elégedetten nyugtázta volna. Hosszú percekig gyönyörködött a hajnalhasadtában, míg meggondolta magát, és gyorsan lebukott egy terebélyes, szikár fenyőfa mögött, hogy átadja helyét a fény és vidámság mindenható urának, a mosolygó Napistennek.

Hirtelen vége szakadt a szeszélyes táncnak, s az eleven lények egyre halványodva eltűntek a túlvilágra nyíló kapun. Élénk élet költözött az éjszaka oly félelmetesnek tűnő katlanba, s már semmi nem emlékeztetett a fagyos fogadtatásra.

A fiatalok indulni készültek. Tovább innen, minél messzebb, új kalandokra vágyva, barátságosabb, megértőbb tájakra. Közelebb hajoltak egymáshoz, és szenvedélyes csókkal köszöntek el a Boszorkány-katlan félelmetes varázsától. De megfogadták, egyszer még visszatérnek ide, hogy itt búcsúzzanak el örökre egymástól, mikor ismét szólítja őket az éjszaka.

PRUSINSZKI ISTVÁN

Címkék: szubjektív