Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, 2012-től tematikus blogokat is vezet. Érdekli a várostörténet és az információ-tudomány, hobbija a természetjárás és a fotózás, a határtudományos témákkal foglalkozó Meridián Csoport alapító tagja. Jelenleg kerületi lapszerkesztő, autós kiadványok olvasószerkesztője, valamint az ELTE BTK informatikus könyvtáros szakának végzős hallgatója.

Ajánló

twitter_koveteshird.jpg

 

alhir_dosszie.jpg

 
pislogas_hirdetes.jpg 

idegenzona_ujfejlec.jpg

  

meridian_logo_hirdetes.jpg

Látogatottság

prusidosszie_olvasottsag_201711.jpg

HÚSZEZER KILOMÉTER A MAGYAR UTAKON

Prusi 2017.12.10. 19:19

„Kapaszkodj, szívem, menten elszállunk!” – kiáltottam fel váratlanul, de végül utolsó pillanatban sikerült elkapnom a kormányt, így elkerültem az autópálya közepén tátongó krátert. Miközben minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy tengelytörés nélkül elérjük úti célunkat, fel-felvillantak az elmúlt másfél év legemlékezetesebb pillanatai és tanulságai autós szemmel.

20171210_illusztracio.jpg

NAGY KIHÍVÁS EGY KISAUTÓNAK: „MISSYVEL” A KÉKESTETŐN 2016 ÁPRILISÁBAN

Több mint egy évtized kihagyás után, 2016 márciusában ültem újra volán mögé, és – nem meglepő módon – egyik pillanatról a másikra a mélyvízben találtam magam. A rutin visszaszerzéséhez kellett az elmúlt másfél évben, a legváltozatosabb közlekedési, időjárási és terepviszonyok között összesen megtett húszezer kilométer. Bár autós berkekben ez egyáltalán nem számít soknak – hiszen viszonylag gyakran élek a P+R lehetőségekkel –, azért apropót biztosít egy rövid összegzésre.

Budapesten továbbra sem szívesek vezetek – bár a dugóban araszolgatás „alternatívája” legfeljebb a szakadt Ikarusokon, füstölgő metrón, működő légkondi nélküli „légkondis” járműveken, alkoholistáktól és drogosoktól „fűtött” járatokon, penetráns szagú véglények társaságában történő utazás lehet –, de városon kívül egyre gyakrabban használom ki az alig fogyasztó kisautó nyújtotta előnyöket. S nem is kérdés, hogy anyagilag megéri-e. Két hete például a 300 kilométerre fekvő Körmenden jártunk, és önmagáért beszél, hogy kettőnknek közel 30 ezer forintot kellett volna fizetni oda-vissza a vonatjegyért – a tankolás ennek a harmadába (!) került.

Külön Excel-táblázatban vezetem az autó fenntartásának és üzemeltetésének költségeit – tankolás, kötelező biztosítás, gépjárműadó, útdíj, szervizelés, parkolás és egyéb költségek –, ezen nyilvántartás alapján az elmúlt egy évben 25 665 forintot fizettem az éves Pest megyei és az alkalmankénti országos úthasználatért. Egyébként a felső határ – az éves országos autópálya-matrica ára – 42 980 forint. Egészen elképesztő és vérlázító, hogy ezért az összegért „cserébe” az ország döntő részén kátyúkkal sűrűn szabdalt, hevenyészve tömedékelt, néhol aszfalt helyett betonnal toldozott, a legócskább kockás abroszra emlékeztető sztráda rázza ki az ember lelkét, bizonyos autópálya-szakaszokon és autóutakon kilométereken át meteoritkrátereket kell kerülgetni – és imádkozni a tengelytörés elkerüléséért.

Az alsóbb rendű utak gyalázatos állapotára – egy konkrét útszakasz kapcsán – Túlélőpróba a halálúton című korábbi posztomban világítottam rá, Háromperces kálvária címmel pedig arra mutattam rá, hogy a bürokrácia útvesztői is legalább ennyire rázós meglepetésekkel szolgálhatnak.

S mintha nem lehetne másként: a hazai úthálózat állapotához tökéletesen passzol a legendásan hírhedt magyar közlekedési morál is. Időnként úgy érzem magam, mintha én lennék a hibás azért, mert betartom a KRESZ szabályait, különös tekintettel „vesszőparipámra”, a sebességkorlátozásokra. Erre a legjobb példa a 4-es főutat és Péterit összekötő, általam gyakran használt 31112-es út, ahol az M4-es gyorsforgalmi út építése miatt kialakított ideiglenes aszfaltozott úton a kanyarban 30, majd 40 km/h-val lehet haladni. Mondanom sem kell, ezt rajtam kívül gyakorlatilag senki nem tartja be: a legtermészetesebb módon előznek nyolcvannal a záróvonalon át, s még örülhetek is, ha nem tolnak le az útról. Milliókat kaszálhatna a rendőrség – itt is – a traffizással!

A hozzám hasonlóan szabályosan vezető sofőrök mélységes egyetértésével, tengeri kígyó hosszúságúan sorolhatnám az utakon és a városi forgalomban nap mint nap tapasztalt szabálysértéseket. Mintha a KRESZ csupán ajánlás lenne: egyesek úgy érzik, minél több ponton szegik meg, annál „vagányabbak”, mások batár autóik miatt gondolják úgy, hogy nekik mindent szabad. És röhögnek a markukba, amikor életükért imádkozó gyalogosok rohannak át előttük a zebrán, amikor centikre suhannak el az árokba borulást kockáztató biciklisek mellett, amikor más autósokat hirtelen lassításra kényszerítve előznek – mindenáron – ezeken az ócska utakon.

A vezetési tapasztalattal nem rendelkezőknek fogalmuk nincs arról, mennyi mindenre kell figyelni a volán mögött ülve az autó irányításán kívül, milyen mérhetetlen információmennyiséget kell befogadnia az összes érzékszervnek – és adott esetben a pillanat tört része alatt döntést hozni élet-halál kérdésében.

Számos összetett kérdésre villantottam rá ezzel a poszttal, amellyel reményeim szerint nem csupán elgondolkodtatom és véleménynyilvánításra sarkallom, hanem a közlekedési szabályok betartására is ösztönzöm olvasóimat.

Bár a tanulságot mindenkinek magának kell levonnia, abban minden bizonnyal egyetértünk: az utak állapotán lehet javítani – az elvesztett emberélet viszont pótolhatatlan.

Címkék: szubjektív

„NEM CSAK AZ ÚT FOGY EL, AZ UTAZÓ IS EGYRE KEVESEBB”

Prusi 2017.11.18. 18:18

Országos problémára hívtam fel a figyelmet egy konkrét útszakasz kapcsán, a Gomba és Úri községet összekötő 3113-as út állapotáról írt blogbejegyzésemben.

20171118_illusztracio.jpg

NOVEMBERBEN A GOMBAI HATÁRBAN. FOTÓ: LEHOTA VILMOS

Miután – legnagyobb örömömre – másfél nap alatt több mint kilencezren (!) olvasták a posztot, úgy gondoltam, a téma valóban közérdeklődésre tarthat számot, ezért a bejegyzés linkjét egy rövid kísérőszöveggel elküldtem Gomba község elöljárójának, Lehota Vilmosnak. A közel háromezres lélekszámú Pest megyei település független polgármestere még aznap válaszolt: ezt követő levélváltásunkban engedélyt adott arra, hogy alábbi levelét – amelyben szerintem igencsak tanulságos gondolatokat fogalmazott meg – teljes terjedelmében idézzem.

„Tisztelt Prusinszki Úr!

Köszönöm az ajánlót, így már én is elolvastam. A többi olvasóhoz – főleg a számosságukhoz – pedig gratulálok.

Örülök a citátumnak, de figyelmébe ajánlom az alábbi sorokat is a 2014. márciusi polgármesteri tájékoztatómból:

»9. hét – 2014. február 24. – március 2.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. átadta a munkaterületet az útburkolat felújítását végző kivitelezőnek. A műszaki leírás ellentmondásos volt, mivel a 0+0-tól a 2+100 km-szelvényig, de a település vége tábláig kell elvégezni a burkolatfelújítást, de a település végét jelző tábla a 2+164 km-szelvénynél található. Az MKN Zrt.-t képviselő Pintér Ferenc azzal oldotta fel az ellentmondást, hogy a műszaki átvételnél a „település vége tábla” megjelöléshez fog ragaszkodni. A bejáráson egyértelműsítette az átadó képviselője, hogy a szakaszon érintett buszöblöket aszfaltozni kell. Az átadási jegyzőkönyv mellett külön észrevételt nem tettem, a beavatkozás pontos időpontját rögzítve a települési honlapon tettük közzé a megszerzett információkat.«

Ez egy kissé árnyalja a blogban szereplő szövegrészeket, ugyanis az út első 2164 méterét már sikerült kijavíttatni, így a falu lakói kevésbé érzik az út problémáit, nem élnek már az első 550 méterre vonatkozó sirámaim. Úri és Gomba között meg nemcsak az út fogy el, de az utazó is egyre kevesebb. Lassacskán már csak az jár arra, aki másként nem tehet, továbbá az útdíjat kikerülő teherautók (ha nem fizetnek útdíjat, hamarosan út sem lesz alattuk).

Önnel együtt sajnálom a 3113-as jelű országos összekötő út 2+164 és 7+400 kilométerszelvényei között utazókat, viszont – sajnos – számomra a fő oka is egyértelmű: nem jutott Pest megyének elegendő forrás a nagy uniós pénzesőből, mert egy régióként határozták meg a fővárossal, így az ország lakosságának 30 (!) százaléka egy dobozba került, a többi 70% meg hatfelé oszlott (!). Ráadásként ez a „nagy doboz” már nem szorult felzárkóztatásra, csak aprópénzt kapott a többihez képest, és még azt is elvitték a fővárosi beruházások, élükön a „négyesmetró-panamával”. Ebből kifolyólag nem kell túl messze menni a fővárostól, hogy balkáni körülményekkel találkozzunk (eső után köpönyeg, hogy a kormányzat 2015-ben döntött a Központi régió szétválasztásáról, mert mire ez számszerűsíthetővé válna, addigra már nem lesz osztandó a műveletben).

Gondolom, a 3113-as úton végig tudott autózni. Érdemes a két végére szánt felújítási forrásokat összevetni, mert meglepő eredményre juthatunk. Az Úri és Sülysáp területén lévő ~7 kilométer és a gombai 2 kilométer fajlagos költsége messze nem ugyanaz, ahogyan a műszaki tartalom sem. Véleményem szerint meg kellett volna találni azt a közbülső műszaki tartalmat, amivel a teljes 14,2 km megújulhat egyszerre. 2007-ben csak az út második felére készült terv a teljes útszakasz felújítási pénzének felhasználására. Én ezt is látom a probléma mögött, de az egészséges irigységre is rá tudom fogni…

Nem akarom semmissé tenni a problémát, ámbár javaslom, hogy erről a vacak 3113-as útról a falu közelében letérve tegyen egy gyalogtúrát a dombok közötti változatos völgyekben. Gombán még kellemes élményekkel is gazdagodhat, és az arról szóló írások is felhívhatják a figyelmet a településünkre. Teljesen máshogy és egészen másra.

Tudom, hogy a negatív reklám is reklám, de településvezetőként a másiknak jobban tudok örülni.

Köszönettel és üdvözlettel:
Lehota Vilmos”

Polgármester úrnak küldött válaszlevelemben megígértem: jövő tavasszal, amikor ismét szép idő lesz, „bakancsos turistaként” is elmegyek majd Gombára, és egészen más oldaláról is bemutatom a falut és környékét. „Túrázni viszont ilyenkor is érdemes, én is most értem haza a gombai határból. Küldök egy mai mobilos fotót a mostani állapotról – csak kedvcsinálónak” – írta válaszában Lehota Vilmos.

Ezúton is köszönöm, az ajánlást megfogadom, és – miközben bízom abban, hogy hosszú idő után az út is újjáépül, az utazó is egyre több lesz – tanulságként engedtessék meg egy szubjektív megjegyzés, a szavak legnemesebb értelmében: így is lehet.

Így is lehet válaszolni, így is lehet kommunikálni, ily módon is elő lehet segíteni társadalmilag fontos ügyek intézését – vagy legalábbis megpróbálni.

Címkék: szubjektív

TÚLÉLŐPRÓBA A HALÁLÚTON

Prusi 2017.11.14. 20:32

Csupán centikkel kerültem el az ütközést a szembejövő Ikarusszal a kanyarban, majd iszonyatos csattanás hallatszott a hátsó tengely felől. Nem „egyszerű” kátyúba futottam: szó szerint megnyílt a föld az autó alatt.

20171114_illusztracio.jpg

ILLUSZTRÁCIÓ: MTI-FOTÓ, JÁSZAI CSABA

„A munkások képzeletek szerint országutat készítenek, melly minden tréfán kivül hazánkban sok helyen búza alá alkalmasabb lenne, mint utazók s társzekerek számára”. Széchenyi István 1830-ban megfogalmazott gondolatai jutottak eszembe, miután Dakar-raliba illő körülmények között sikerült végigzötykölődnünk a Pest megyei Úri és Gomba községet összekötő 3113-as úton.

Az elméletileg megengedett – itt több mint megmosolyogtatónak ható – 90 km/h-s sebesség legfeljebb harmadával szlalomoztunk a szétmorzsolódott aszfaltmaradékon kátyúból kátyúba, gödörből gödörbe, kráterből kráterbe a mindkét oldalon töredezett útszélek között, attól rettegve, melyik pillanatban esik atomjaira alattunk az amúgy dzsiplelkű francia autó.

Ez az „országos összekötő útként” definiált, de még szekérútnak sem nevezhető, alig több mint hat kilométeres szakasz az egymást követő hajtűkanyarokkal, helyenként egy tengelytávnyira szűkülő szélességével, gyalázatosan lekopott burkolati jelzéseivel tökéletesen mutatja „Magyarországnak mai állapotját”: egyeseknek a döbbenettől, másoknak a halálfélelemtől ugrik ki a helyéről a szíve, törnek a tengelyek, repülnek a kerekek, hullanak az alkatrészek, őszülnek az emberek.

Mint arra Gomba község polgármestere a Magyar Közút Kht. Regionális Főmérnökségének 2010-ben (!) írt levelében is rámutatott: a méltatlanul mellőzött út állapota több mint vállalhatatlan: a „kátyúzásnak” nevezett szakszerűtlen aszfaltos tömedékelés teljesen eredménytelennek bizonyul, a Volánbusz Zrt. autóbuszainak és a tanyagondnoki szolgálat naponta többször erre közlekedő járműveinek futóművei záros időn belül, újra meg újra teljes felújításra szorulnak, gyakorlatilag „a 3113-as jelű országos összekötő út első kilométerén közlekedni lassacskán lehetetlen, de mindenképpen veszélyes”.

Nehezen találom a szinonimákat erre a szégyenletesen gyatra útszakaszra, s azon csodálkozom, hogy még nem tört ki lázadás a nap mint nap erre közlekedők körében.

De abban az országban, ahol az autópályák is úgy néznek ki a sok kátyútól, mint egy kockás abrosz, mégis súlyos ezreket gombolnak le a sztrádahasználatért… Abban az országban, ahol tucatjával épülnek az út menti stadionok, ahol úton-útfélen sorozós plakátokat látni, ahol a „balkáni” nem jelző, hanem intézményesített állapot, ahol állítólag minden fontos, csak épp a lényeg sikkad el – ott már valóban csak a csodában lehet bízni. Vagy – mint oly sok esetben – komolyabb tragédiának kell bekövetkeznie ahhoz, hogy végre feleszméljenek az illetékesek?...

Ha ezt nem szeretnék megvárni, inkább kaparják fel egy lapáttal a maradék aszfaltot, és építsenek kisvasutat ezen a nyomvonalon, máshoz úgysem értenek – Úrit pedig már a nevéből adódóan is vonzó turisztikai célponttá lehetne tenni.

Címkék: szubjektív

ROMANTIKUS SÉTA AZ ILONA-VÍZESÉSHEZ

Prusi 2017.11.13. 06:22

Házaspárként tett első kirándulásunk helyszínéül tökéletes választásnak bizonyult az idilli fekvésű parádfürdői Ilona-völgy, ahol Magyarország legnagyobb természetes zuhataga található.

Nem csupán gyermekkori emlékeket, hanem közös élményeket is idézett számunkra Parádfürdő környéke, hiszen múlt tavasszal már jártunk a Károlyi-kastélynál és a legendákkal övezett – 2015-ben kidőlt – hatalmas kocsányos tölgynél, a több mint 300 éves Rákóczi-fánál. Az innen mintegy 5 kilométerre fekvő Ilona-völgyi-vízeséshez vezető, hangulatos rétek között futó aszfaltos utat százéves vadgesztenyékből és hársakból álló szépséges fasor övezi, a várbükki elágazást követően az ősszel különösen szép színekben pompázó bükkösben haladtunk tovább. Útközben több foltos szalamandrát is láttunk: a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján szereplő faj eszmei értéke 50 ezer forint.

A kezdetben kényelmes, széles gyalogút szorosan a patak mellett vezet, többször is átszeli azt, majd egyre keskenyebbé és kövesebbé válva, kanyarogva kapaszkodik fel a vadregényes, sziklás völgyben egészen a vízesésig. Hazánk legnagyobb szintkülönbségű zuhatagának vize az Ilona-völgy függőleges sziklafalának V alakú felső hasadékából, vékony sugárban zúdul alá 10 méteres magasságból.

„Örökkön örökké és még azután is” bízom abban, hogy itt elhangzott kívánságunk meghallgattatásra talál, szerelmünket a Mátra elapadhatatlan pozitív energiái táplálják tovább.

Címkék: természetjárás

BUDAPESTI FORGÁCSOK XLVIII.

Prusi 2017.10.26. 07:10

GYUFASKATULYA-JÁTÉK

Munka (tanulás) után édes a pihenés, mondják, de a pihenést is egy idő után meg lehet unni. Ha az ember még ifjú (sőt: gyermek) a szabadidejét – ha nem esik az eső – lábtenisszel eltöltheti a Magyar utcában, kiskapuzhat a grundon vagy a Károlyi-kertben, moziba is mehet, vagy ha elég bátor (és van legalább tíz forintja), kirándulhat a Vidám Parkba is – de ne legyünk telhetetlenek.

A hosszú őszi és téli estéken (ha már az olvasásba belefáradtunk) jöhetett egy igen egyszerű asztali játék. Ehhez nem kellett más, mint egy félig-háromnegyedig teli gyufaskatulya és egy üres asztal. Már két személy is játszhatott, de ha többen voltak, az még izgalmasabbá tette a küzdelmet, mert itt ugye versengés indult, ki lesz az ügyesebb.

A játéknak nem volt külön neve (mi legalábbis nem ismertük). Persze zárójelben mindjárt meg is jegyzem, hogy a mai számítógépes játékok mellett egy skatulya gyufa labdába sem rúghat, de a mi időnkben (az 50-es években!) komputer sem létezett.

bp_forgacs_20171026.jpg

Nos, nézzük a játékot! A terítő nélküli asztalt körbeülik a játékosok. Mint tudjuk, a skatulyának (amely téglatest alakú) két szélesebb oldala van, amelynek egyik felén akkoriban például „Szikra biztonsági gyújtó” felirat ékeskedett, a másik oldalán nem volt felirat. A skatulyát az asztal szélére helyezzük úgy, hogy egy kis része azon túllógjon, mert ezt fogjuk „pöckölni”. Ugyanis a dobozt kétféle módon fogjuk meglökni, felfelé természetesen, a levegőbe: az egyik pöckölési mód szerint a hüvelykujjunkat hozzáfeszítjük a mutatóujjunkhoz, a doboz kilógó része alá helyezzük, majd a hüvelykujjunkat felfelé pattintjuk és a doboz máris a levegőbe száll. A másik mód valamivel egyszerűbb: begörbítjük mutatóujjunkat és ezzel a kilógó dobozt felütjük a levegőbe. A doboz a levegőbe repül, majd leesik az asztalra. Ha rögtön leesik a padlóra vagy legurul az asztalról, a pöckölés érvénytelen lesz, a versenyző nem kap pontot, jöhet a következő személy. És itt a lényeg: a pontszerzés. Ha a doboz a feliratos oldalára esik: 2 pont. A felirat nélküli rész: 0 pont. A versenyző mindaddig folytathatja a pöckölést, amíg nem 0-át ér el. Vannak nagyobb pöckölési értékek is: ha a téglatest hosszabbik oldalára esik (vagyis áll meg) a skatulya: 10 pont. Ha rövidebb oldalára esik (ami ritka): 25 pont. Ugye milyen egyszerű? Aki hamarabb eléri a 100 pontot, az lesz a győztes.

Mi, akkori gyerekek hatalmas csatákat vívtunk. Természetesen felnőttek is játszották, nyugodtan mondhatom, mindenki élvezte a pöckölést. A gyakorlott csatázók rafinált módszereket is tudtak alkalmazni, falsot adtak a skatulyának, valamelyik oldalát jobban meglökték, kisebb-nagyobb erővel bucskáztatták a dobozt. Volt rekordnyilvántartás is: ki tudott folyamatosan, hibátlan pöcköléssel legtöbb pontot elérni. A rekorder nagy tekintélynek örvendett.

Ezt a játékot – mondanom sem kell – bárhol lehet játszani.

Címkék: Nagybátyám írásai

FELHŐK KÖZÖTT AZ ŐSZI PILISBEN

Prusi 2017.10.05. 12:18

Túraútvonal: Dömös, községháza – Szentfa-kápolna – Vadálló-kövek – Prédikálószék – Tányéros-völgy – Kecskehát-rét – Nyalka-bérc – Visegrád–Diós, lovaspálya

Szemerkélő esőben indultunk útnak Dömösről, majd négy és fél kilométer alatt 540 méteres szintkülönbséget leküzdve, helyenként félelmetesen meredek ösvényeken kapaszkodtunk fel a Vadálló-kövekhez. Ekkorra már leszakadt az ég, a közeli ormokat is sorra takarták el a fellegek, s mire a 639 méter magasan álló – múlt évben felavatott – prédikálószéki kilátóhoz értünk, sűrű köd borította be a vidéket és fedte el az egyébként csodálatos kilátást a Dunakanyarra, a Pilis és a Börzsöny csúcsaira. Az egyre hevesebb esőzés miatt a szükségesnél rövidebb pihenőt követően meneteltünk tovább, a felfelé vezető ösvénynél jóval kényelmesebb, murvás erdészeti úton, ahol hamisítatlan őszi arcát mutatta a Pilis.

Mintegy kétórás gyaloglás után – miközben lassan szinte teljesen besötétedett – értünk el egy újabb elágazáshoz: a turistaút váratlanul elkülönült a műúttól. Hiába mutatott az újonnan festett turistajelzés Dömös felé, nem szerettük volna a dagonyában végezni, így kénytelenek voltunk a jelzetlen erdészeti úton folytatni viszontagságos utunkat – bízva a legjobbakban. Nem könnyített a helyzeten, hogy a nálam lévő turistatérkép a prédikálószéki kilátó átadása előtt készült, így hiába jártam már korábban többször is a környéken, ezúttal lefelé menet nem tudtam pontosan meghatározni a helyzetünket. Végül – összesen több mint 15 kilométer feszített tempójú gyaloglás után – aszfaltozott útra értünk, ahol már kamatoztatni tudtam helyismeretemet: Dömös és Visegrád között, a diósi lovastanyánál kötöttünk ki. Teljesen átázva szálltunk fel a szerencsére nem sokkal később érkező távolsági buszra, s jutottunk vissza a túra kiindulópontjához, a dömösi községházához. És néhány perccel később elállt az eső...

Címkék: természetjárás Dunakanyar

ŐSZI SÉTA A MONORI STRÁZSA-HEGYEN

Prusi 2017.09.28. 14:47

Az Alföldbe simuló, 190 méter magas Strázsa-hegy a hagyomány szerint arról kapta nevét, hogy a török korban innen kémlelték a környéket, őrizve a monori falut és népét a portyázó törököktől. Napjainkban Közép-Európa egyik legnagyobb összefüggő pincefaluja található itt, amely mintegy 960 pincéjével a Kunsági borvidékhez tartozik. A Kis-Strázsa-hegy tetején 2002-ben átadott kilátóból a budai hegyek vonulatai is látszanak, a legfelső szintjén elhelyezett panorámatáblák segítségével azonosítani lehet a környék jellegzetes pontjait.

Címkék: természetjárás

ELKÉPESZTŐ MÉRETEKET ÖLTÖTT AZ ÁLHÍREK TERJEDÉSE

Prusi 2017.09.02. 18:50

Az emberi hiszékenységnek, tájékozatlanságnak, elfogultságnak és az internetes közösségi oldalaknak köszönhetően soha nem látott mértékben terjednek az álhírek és az áltudományos nézetek a világhálón. Az ELTE BTK informatikus könyvtáros hallgatójaként írt diplomamunkámban – amelynek első része itt, második része itt olvasható – az elmúlt évtizedekben világszerte népszerű áltudománnyá vált ufológiát vetettem alaposabb vizsgálat alá ezen a téren. Különböző szakterületeken illetékes interjúalanyaim személyes tapasztalataikkal, véleményükkel járultak hozzá ahhoz, hogy minél pontosabb, hitelesebb képet lehessen nyújtani a sok esetben összetett, több tudományterületet érintő kérdésekben.

20170902_illusztracio_1.jpg

Címkék: szakdolgozat információtudomány könyvtártudomány

SZAKDOLGOZAT AZ INFORMÁCIÓK HITELESSÉGÉRŐL II.

Prusi 2017.09.02. 18:49

Az ELTE BTK informatikus könyvtáros hallgatójaként „Információk hitelességének mérlegelése hagyományos könyvtári és hálózati környezetben” címmel írtam diplomamunkát. Az alapszakos szakdolgozatot – sikeres védését követően – szerkesztett formában, több részben közlöm a blogon. Az előző rész itt olvasható.

20170902_illusztracio_1.jpg

Címkék: szakdolgozat információtudomány könyvtártudomány

SZAKDOLGOZAT AZ INFORMÁCIÓK HITELESSÉGÉRŐL I.

Prusi 2017.09.02. 18:48

Az ELTE BTK informatikus könyvtáros hallgatójaként „Információk hitelességének mérlegelése hagyományos könyvtári és hálózati környezetben” címmel írtam diplomamunkát. Az alapszakos szakdolgozatot – sikeres védését követően – szerkesztett formában, több részben közlöm a blogon.

20170902_illusztracio_1.jpg

Címkék: szakdolgozat információtudomány könyvtártudomány

NYÁRI KALEIDOSZKÓP

Prusi 2017.08.31. 17:45

JÚNIUS 9. – UTOLSÓ ÉRDEMJEGY ALAPKÉPZÉSEN

Éjjel fél kettőkor (!) a „végbizonyítványhoz szükséges utolsó érdemjegyem” is bekerült az elektronikus tanulmányi rendszernek nevezett Neptunba, így a mai félfogadási napon, a határidő előtt egy órával eleget tudtam tenni „az oklevél mintalap [sic!] tartalmi ellenőrzésével és aláírásával kapcsolatos adminisztratív kötelezettségemnek”. Az aláírási „ceremónia” kafkai fordulatokat tartogatott, de már megszoktam az értelmetlen bürokrácia által okozott szürreális helyzeteket. Bővebben a záróvizsga után…

 

JÚNIUS 12. – „MESTERMUNKA” TIPOGRÁFIATÖRTÉNETBŐL

20170612_illusztracio.jpg

Egy oldalpár tipográfiatörténet gyakorlati feladatból: egyebek mellett Misztótfalusi Kis Miklós 1698-as szakácskönyvéből a címoldalt kellett reprodukálnom – azaz begépelni a szöveget és a 319 évvel későbbi (mai) technológiával úgy betördelni, hogy a legjobban hasonlítson az eredetihez. Nem hibátlan, de egészen vállalható lett! Ma tízszer ennyit dolgoztam a párom könyvének borító-előkészítésén, utóbbi „kicsit” modernebb lesz… Sajnos még nem mutathatom meg – eleget látjátok majd a könyvesboltokban.

 

AUGUSZTUS 15. – A SZÁMÍTÓGÉPIPAR „VOLKSWAGEN BOGARA”

Idén 35 éves minden idők egyik legnépszerűbb számítógépe, a nyolcvanas évek jelképe: a Commodore 64. A legtöbb forrás szerint 1982 augusztusában bemutatott, más írások szerint pedig szeptembertől forgalmazott C64 nem volt előzmények nélküli a maga idején rendkívül innovatív és sikeres Commodore cég palettáján. A kor professzionális személyi számítógépeivel is több paraméterben versenyképes tudással a gépet eleinte játékra és üzleti funkciókra egyaránt alkalmasnak találták. Később, a nagyobb tudású PC-k megjelenésével a C64 egyértelműen a játékgépek sorába tagozódott be; a géppel generált zenék egy szubkultúra körében mind a mai napig méltán népszerűek. A C64-et 11 éven keresztül, 1993-ig gyártották, mintegy 20 millió példányban. Egy nemzedék kedvencét, a számítógépipar „bogárhátú Volkswagenét” máig életben tartják rajongói – olvasható A jövő múltja informatikatörténeti kiállítás honlapján.

 

AUGUSZTUS 20. – NEGYVENÉVES A PLANETÁRIUM

20170820_illusztracio.jpg

1977. augusztus 20-án tartották a nyitó előadást, így már 40 éves a Népligetben álló Planetárium, amely nem tudott tovább dacolni az időjárással és a heves esőzésekkel, ezért június 18-án bezárta kapuit. Az intézménynek állami támogatásra van szüksége az újranyitáshoz, mert a javításokat, fejlesztéseket önerőből már nem tudja fedezni. A Planetárium jövőjéről őszre várható leghamarabb döntés – írta a pestbuda.hu.

 

AUGUSZTUS 30. – TANÉVNYITÓ SAJTÓBESZÉLGETÉSEN

20170830_illusztracio.jpg

A Külső-Pesti Tankerületi Központ által rendezett tanévnyitó sajtóbeszélgetésen, Ruzsa István fotóján. Maradtak megválaszolatlan kérdések…

Címkék: kaleidoszkóp

BUDAPESTI FORGÁCSOK XLVII.

Prusi 2017.08.30. 08:17

ZSÍROS LECSÓ

Az ötvenes években a Múzeum körút és környéke nem bővelkedett étkezőhelyekben, de azért akadt egy-kettő. Ha az ember útközben megéhezett, legegyszerűbb volt valamelyik hentesüzletben meleg (kétforintos) kolbászt enni, majd később, az üzleti vállalkozás szélesítése következtében esetleg meleg fejhúst is lehetett kapni, ami már tényleg a csúcsa volt a lehetőségeknek.

Akinek tellett és nagyobb étvágyú volt, az a Múzeum körút elejének két oldalán működő leülős (sőt: felülős) helyet is talált magának. Az Astoria szálloda földszintjén egy igazi népbüfé – mai szóval talán a „gyorsétterem” meghatározás lenne rá a megfelelő fogalom – üzemelt, melynek pultjához oda lehetett állni és meleg ételt ebédelni, például kelkáposzta-főzeléket pörkölttel vagy a (már közmondásos) sült sertésszeletet pirított burgonyával, párolt káposztával. Vele szemben, a Múzeum körút túloldalán, a háború utáni földszintes épületben is működött egy valódi népbüfé, ámbár ott – ha jól emlékszem – csak a szokásos szikkadt zsemle felvágottal és hideg lángos volt kapható... Ja és persze a kemény tojás.

A Múzeum körút másik végén, az utolsó előtti házban egy, az Astoria büféjéhez hasonló kisebb vendéglő működött, meleg ételt is kiszolgáltak a pultból kinövő bárszéken üldögélő vendégeknek. A Csendes étterem a Károlyi kerthez vezető kis utcában még nem létezett.

Megjegyzem még, hogy az Astoria éttermének konyhája a Magyar utcai épületrész alagsorában (pincéjében?) működött, szellőzőablaka az utcai frontra nyílt, vasrácsokkal, de átlátható módon, így az arra járó kisiskolás leguggolva csodálhatta az ételek (a pecsenyék!) adagolását, és természetesen a konyhai izgató illatok párájától nyelhette a nyálát, de hiába.

Egy érdekes étkezési lehetőség volt a Tolbuhin (ma Vámház) körút és a Szamuely (ma Lónyai) utca sarkán lévő sarokházban: a kapualj falán kis üveges szekrényben egy „Étkezde” hirdette az aznapi ebédválasztékot, úgy, ahogy kellett. Leves, főétel, tészták. A választék két-három ételt jelentett. Sajnos az étkezdét sosem tudtam megnézni, de a tulajdonos nevére mind a mai napig emlékszem, és arra, hogy a ház első emeletén fogadták a vendégeket.

A Kecskeméti utcán továbbmenve az ötvenes években alig volt említésre méltó „etetős” vendéglő. A régi hírességek, a Kárpátia, a Kígyó utcai Apostolok működtek, a Százéves is fogadta a vendégeket, aztán a Váci utca már egészen más volt, mint manapság. A bölcsészkartól – amely most egyházi főiskola – a Vörösmarty térig terjedő szakaszon a háború után földszintes épületek maradtak túlnyomórészt. A Kedves eszpresszó – eszpresszó volt, Napoletana... Nem emlékszem másra.

bp_forgacs_20170830.jpg

BALRA: ÜVEGES LECSÓ KÉSZÍTÉSE A BUDAPESTI KONZERVGYÁRBAN 1953-BAN. FORRÁS: DIAFILM.OSAARCHIVUM.ORG – JOBBRA: KONZERVEK ÉS BEFŐTTEK EGY BUDAPESTI KÖZÉRT POLCAIN 1958-BAN. FORRÁS: FORTEPAN, FSZEK BUDAPEST GYŰJTEMÉNY

Akinek nem volt pénze vagy ideje vendéglőben étkezni, az választhatott a hideg „abrak” és a kapható készételek között. A hideg ebédre nem érdemes sok szót vesztegetni, mert igen silány volt a választék, nem egyszer az ember szívesebben megette az esetleg otthon kisütött zsírszalonna zsírját kenyérre kenve – de ezt állandóan nem lehetett csinálni, már csak azért sem, mert zsírszalonnát sem lehetett mindig kapni. Az állami zsír pedig elég ízetlen volt. Maradt a készétel. Ezt nem szívesen ettük, mert teljesen mindegy volt, hogy az üveges kiszerelésben forgalmazott rakott káposztát, babfőzeléket, sertéspörköltet vettünk, mindegyiknek ugyanaz volt az íze. Egyszer azonban meglepő felfedezésre jutottunk: kapható lett egy „Zsíros lecsó” feliratot viselő készétel, ami elütött az addig megszokott egyenkészételek ízétől. A termék sűrű paradicsomszószban úszkáló, nagy darabokra vágott paprikát jelentett, amit félliteres és negyed literes kiszerelésben forgalmaztak. Még a felbontás utáni natúr állapotban is élvezhető volt az íze, felerősítve pedig – kolbásszal, szalonnával, tojással, ami éppen akadt – meglepően élvezhető lett. A nevében feltüntetett zsírt nem tapasztaltuk, de ettől az étkezési élvezet – kellő mennyiségű kenyérszeletek felhasználásával – meglepően izgalmas lett.

Azt túlzás lenne kijelenteni, hogy az egykori zsíros lecsó íze még mindig a számban van, de egyáltalán nem kellemetlen rá visszaemlékezni.

Címkék: Nagybátyám írásai

„FELHŐBE HANYATLOTT A DRÉGELI ROM”

Prusi 2017.08.29. 18:54

Augusztus utolsó hétvégéjén a Börzsönyben tettünk tartalmas kirándulást: éjszaka a 800 éves nagybörzsönyi Szent István-templom közelében sátraztunk, másnap a szlovákiai Ipolyság érintésével jutottunk el Drégelypalánkra. Innen gyalogoltunk fel hazánk történelmének egyik legszentebb helyére: a 444 méter magas sziklaormon álló, 1285 előtt épült Drégely vára a 16. századi török háborúk és a magyar hőskultusz szimbolikus helyszíne. Ali budai pasa 1552-ben 12 ezer fős sereggel ostromolta Drégelyt. Szondi György kapitány másfélszáz katonájával négy napon keresztül tartotta a várat, de az utolsó rohamban valamennyi védő elesett. Szondi alakját a 19. századi irodalmi művek tették a nemzeti emlékezet részévé.

Címkék: természetjárás Dunakanyar

BUDAPESTI FORGÁCSOK XLVI.

Prusi 2017.07.11. 14:47

EGY 500-AS ARIELLEL A FORRADALOMBAN

Előhang: az Ariel angol motorkerékpár-márka. Nagy, négyütemű motorokat jelentett. Az a változat, amiről szó lesz, feltehetően még a háború előtt jöhetett Magyarországra. Nem egy luxuskinézetű járgány volt.

1956. október 23-án, kedden délben rendesen befejeződött az iskola, irány haza, vagyis minden a megszokott rendben alakulhatott volna – de nem így történt. Délelőtt elterjedt a hír, ami nem volt megszokott abban az időben: tüntetés készül, talán a bölcsészkarról indul, nem volt messze sem az iskolától, sem a lakásunktól, ezt látni kell nekünk is, bár még csak általános iskolások voltunk. Ebből következően hihetetlen gyorsasággal megírtam a másnapi leckét és bemagoltam a tanulnivalót, utána irány a tér (a Kistér!), a Károlyi-kert, ahogy szoktam, mondtam anyámnak – és helyette elszaladtam a Kossuth Lajos utcáig, hiszen a bölcsészkarról – ha lesz tüntetés – nyilván arra megy a tömeg. Jól kalkuláltam, és pillanatokon belül magam is ott vonultam az egyetemisták között – ki gondolta volna délelőtt az iskolában, hogy tüntetni fogok.

Bár egész ifjú koromban, 6-8 évesen már részt vettem „tüntetésen”, a május elsejein (virslivel és zászlólengetéssel fűszerezve), ez a mostani tüntetés számomra igazi meglepetés volt. Ment a tömeg, túlnyomórészt fiatalok, bár ahogy emlékszem, csatlakoztak hozzánk (bizony: hozzánk!) munkából hazatérő idősebbek is. Vidámkodtak, nevettek, jókedvűek voltak az emberek, az egésznek boldog, ünnepi hangulata volt. Végig a Kossuth Lajos utcán, majd ráfordulva az akkori Tanács (ma Károly) körútra, és tovább a Bajcsy Zsilinszky úton a Nyugati pályaudvar, a Marx (ma Nyugati) tér felé.

Abban az időben a felsorolt utakon mindenhol villamos közlekedett, de természetesen a felvonulás idején már ezek a járművek leálltak, az autók, motorok csekély száma (az egész Múzeum körúton is csak elvétve parkolt személyautó) nem okozott problémát.

A tömeg – egyre nagyobb számban – vonult tovább a körúton, a Margit hídon, és egyszer csak megérkeztünk a Bem térre. Belegondolva (nem akkor, hanem most), ez a Kossuth Lajos utcától idáig tartó távolság egészen tekintélyes volt, magamtól ennyit talán sosem gyalogoltam, de az események elfeledtették velem a fizikai teljesítmény nehézségét. Az összegyűlt és egyre csak növekvő tömeg hatalmasra duzzadt, és nekem eszembe jutott, hogy valahogy haza is kell érnem.

A villamosvágányok mellett álldogáltam, amikor egyik osztálytársam bukkant fel, akit örömmel üdvözöltem. Persze neki is a visszaút okozott gondot (a Magyar utcában laktak, éppen a mi Múzeum körúti lakásunk mögött), ami úgy látszott, megint csak gyaloglással lesz teljesíthető. Aztán a barátom eltűnt a tömegben, én pedig néztem az eseményeket. „Hű, mi lesz itt” – járt az agyamban, de egyszer csak barátom megint előkerült, láttam, ahogy fürgén cikázik az emberek között, lihegve állt meg előttem: „Gyerünk gyorsan, gyerünk!” – és robogott visszafelé, én utána. „Találkoztam egy motorossal – lihegte –, a Baross utcába megy, elvisz, spuri hozzá!”

bp_forgacs_20170711.jpg

ARIEL OLDALKOCSIS MOTORKERÉKPÁR A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT. ILLUSZTRÁCIÓ: FORTEPAN

Így kerültem egy teheroldalkocsis 500-as Ariel oldalkocsijába, barátom a motoros mögé ült, és máris brummogott a nehéz angol motor. Imbolyogtam persze rendesen, mert csak az oldalfalba tudtam úgy-ahogy kapaszkodni, fenekemet törte a (valószínűleg korábban szállított) sóder és kavics maradványa, de robogtunk, süvített a szél, én pedig úgy éreztem magam, mintha Gaál motorversenyző (állandó rajtszáma a 3-as volt) oldalkocsijában repesztettem volna.

A Margit híd Pestre vezető oldalán átvergődtünk valahogy, utána a csendesebb Honvéd utca következett, majd az Alkotmány utca, ahol óriási szerencsénkre – hatalmas tömeg vonult a Parlamenthez! – két „sereg” között volt annyi rés, hogy átzúgtunk ügyesen, és a mellékutcákon elértük a Kálvin teret, ahol elbúcsúztunk.

Sem a motorost, sem osztálytársamat nem láttam többé. A motorosnak a nevét sem tudtam, osztálytársam pedig családjával együtt – a forradalom pár békés napja alatt – külföldre távozott, vagyis disszidált, tanultam meg a szakszerű fogalmat.

A Nemzeti Múzeumnál este már kitört a forradalom. Apánk nagy nehezen valahogy hazavergődött Újpestről, ahol dolgozott. Másnap már egyre jobban ropogtak a fegyverek.

Címkék: Nagybátyám írásai

JÁRATLAN UTAKON A VÉGSŐ ÁLLOMÁSIG

Prusi 2017.06.27. 20:17

A tanulmányi rendszerben kapott tájékoztatás szerint „informatikus könyvtáros képzésének tanulmányi státusza változtatásra került aktív státuszról abszolvált státuszra”.

20170627_illusztracio.jpg

ILLUSZTRÁCIÓ: JOSEPH KOSUTH – ONE AND THREE CHAIRS (1965)

Az államvizsgára a rengeteg munka miatt nem volt időm rendesen felkészülni, ezért két lehetőség közül választhattam: méltatlan érdemjeggyel „letudom” a diplomát most – vagy a jeles reményében a következő szemeszterre halasztom a záróvizsgát. Utóbbi mellett döntöttem. Mert „Csak akkor születtek nagy dolgok / Ha bátrak voltak, akik mertek / S ha százszor tudtak bátrak lenni / Százszor bátrak és viharvertek”.

Természetesen így is sikeresen ért véget az aktív hallgatói időszak. Jelest kaptam az információk hitelességének mérlegeléséről szóló diplomamunkámra, amit meg is védtem, így – rövidítve és szerkesztve, terjedelme miatt több részben – rövidesen megjelentetem a blogomon. És ez csak a kezdet, hiszen folytatom a kutatást és adatgyűjtést, középtávon szakmai publikáció(k) és interjúkötet is épül majd a szakdolgozatra.

Folyamatban lévő munkáimról csupán annyit árulhatok el, hogy szabadidőmben két újabb izgalmas „tudományos–fantasztikus” projekten is dolgozom. Már az egyetemi alapképzésre történő jelentkezésemkor elhatároztam, hogy idővel „ufótémából” doktorálok majd, azóta is ezen a hosszú úton taposom az ösvényt egy rendkívül meredek hegyoldalon. Nem könnyű feladat, mert folyamatosan szedegetnem kell a tüskéket és vagdosnom a rám akaszkodó liánokat – de könnyebbséget jelent, hogy újabban mindig magamnál tartom az ellenszérumot mérges kígyókra.

Szakdolgozatom készítése és értékelése erősített meg a legjobban abban, hogy érdemes elhagyni a járt utat a járatlanért, magabiztosan lépdelni az ingoványos terepen is. És lesz az a pont, ahol én tűzöm majd ki először a zászlót.

Címkék: szubjektív

VIRTUÁLIS ÁMÍTÁS

Prusi 2017.06.02. 23:19

Zuckerberg hatására kezdtem el blogolni, az általa megálmodott közösségi hálón találtam meg életem párját, és egyetemi szakdolgozatomat is a Facebook inspirálta. De egyre több apróság árnyalja a képet.

20170602_illusztracio.jpg

Címkék: szubjektív

TAVASZI KALEIDOSZKÓP

Prusi 2017.05.31. 18:25

MÁRCIUS 7. – INTERJÚ AZ ELSŐ MAGYAR ŰRHAJÓSSAL

20170307_illusztracio.jpg

Régi álmom valósult meg tegnap délután, amikor – az ELTE BTK informatikus könyvtáros hallgatójaként – interjút készíthettem Farkas Bertalan tábornok úrral. Hosszas tervezgetés és lelkes, kalandos önálló szervezés előzte meg a – végül közel egyórásra kerekedett – négyszemközti beszélgetést szakdolgozatom témája, az információk hitelességének mérlegelése kapcsán. Mivel az interjút egyetemi hallgatóként készítettem, a szakdolgozat védéséig munkaanyagnak számít, így most még nem árulhatok el részleteket. De „a csillagok állása szerint” nem hétköznapi személyiséggel – konkrétan milliók példaképével –, nem hétköznapi helyszínen készített interjú, nem hétköznapi kérdésekkel és válaszokkal – csak jót jelenthet! Tábornok úrról dolgozószobájában, a „C/II”-ben készítettem fotót, a festményt Agárdy Gábortól kapta ajándékba. Eddig alig több mint 560 ember járt a világűrben a 7,5 milliárdból… Farkas Bertalan 1980-as űrutazásával Magyarország a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe. Tevékenységével nemzetközi elismerést vívott ki Magyarországnak, és a mai napig részt vesz az űrkutatás népszerűsítésében.

 

MÁRCIUS 23. – EUROPARKBÓL SHOPMARK

A januári üzemeltetőváltás után hamarosan a nevét is megváltoztatja az Europark Bevásárlóközpont, és már elkészültek az épület felújításának koncepciótervei is. A jövőben várhatóan Shopmark néven működik tovább Budapest egyik első „harmadik generációs” bevásárlóközpontja. Ebben a tanulmányban bővebben lehet olvasni a „bevásárlóközpont-generációkról” az ezredfordulóig, már ez is történelem.

 

MÁRCIUS 28. – TALÁLKOZÁS UNGVÁRY RUDOLFFAL

Rendkívüli megtiszteltetés számomra, hogy a 80 éves Ungváry Rudolf író, mérnök, fogalom- és osztályozáselmélet-kutató – most ezeket a „titulusokat” emelném ki – szintén elfogadta az interjúfelkérésemet a szakdolgozathoz, és – miután már az előzetes emailváltás során is előremutató, értékes gondolatokat fogalmazott meg a témámmal kapcsolatban – a héten egy személyes beszélgetés keretein belül is segít az „információk hitelességének mérlegelésében”. Egy újabb élő legendával találkozhatok, számunkra az egyetemen Ungváry Rudolf több osztályozáselméleti tankönyve is kötelező olvasmány.

 

ÁPRILIS 2. – HOGYAN ÍRJUNK SZAKDOLGOZATOT?

Az immár fél éve tartó, rendkívül sokrétű anyaggyűjtés során derült ki számomra, hogy a szakdolgozati témámmal „nemes egyszerűséggel” a világ legkeményebb fájába vágtam a fejszémet, s csupán az „ízelítő ízelítőjét” tudom majd nyújtani, de bizonnyal sokan voltak ezzel így, akik valóban komolyan gondolták az első komoly tudományos munkájukat. Miután olvastam az alapműnek számító „Hogyan írjunk szakdolgozatot?” Umberto Ecotól, megnyugodtam: „Ha kedvvel írják a szakdolgozatot, akkor később bizonyosan folytatni akarják. Miközben az ember a szakdolgozatot írja, általában csak arra a pillanatra gondol, amikor elkészül vele: az utána következő szabadságról álmodozik. Ha azonban jól végezte a munkáját, gyakran előfordul, hogy fellobban benne a munkaszenvedély. Olyankor el akarunk mélyedni minden olyan gondolatban, amely fölött átsiklottunk, nyomon akarjuk követni azokat a gondolatokat is, amelyek felmerültek ugyan, de el kellett vetnünk őket, újabb könyveket akarunk olvasni, tanulmányokat akarunk írni.” Így is lesz, és ezt nem most borítékoltam!

 

ÁPRILIS 7. – ELŐADÁS MAGYAR X-AKTÁKRÓL

20170407_illusztracio.jpg

A magyar rendőrség és honvédség X-aktáiról tartottam előadást a Meridián Csoport és a Magyar Ufókutatási Klub alapító tagjaként a kispesti Üllői úti könyvtárban. Az előadásról a Kispest TV készített riportot, amely erre a linkre kattintva megtekinthető.

 

ÁPRILIS 14. – TAVASZ A SÓSTÓI TELKEN

20170414_illusztracio.jpg

Számomra a húsvéti hosszú hétvége három napja munkával telik majd, de a mai napot kivettem szabadnapnak, és édesapámmal meglátogattuk nagypapámat Nyíregyházán. A délelőttöt a sóstói telken töltöttük, ahol hamisítatlan tavaszi hangulat fogadta a három Prusit.

 

ÁPRILIS 18. – ÚJSZERŰSÉG ÉS AKTUALITÁS

Ma hajnalban kitettem a pontot a 99 207 karakteres szakdolgozatom végére. Pontosan fél év és egy hét telt el a szakdolgozati címbejelentéstől a lezárásig, és komolyan vettem a munkát. Az „Információk hitelességének mérlegelése hagyományos könyvtári és hálózati környezetben” címet viselő dolgozat nem csupán könyvtár- és információtudományi szempontból érdekes és – nyugodtan mondhatom – egyedülálló munka, hanem újságírói szempontból is a jelenleg elérhető maximumot hozta ki belőlem: az újszerű megközelítés felrobban az aktualitástól. Sikeres védést követően a teljes szakdolgozatot elektronikusan elérhetővé teszem, addig szerzői jogi okokból egyetemi munkaanyagnak számít. Utána fogom tudni igazolni, betartottam az ígéretemet: jóval több lett mint „egyszerű” szakdolgozat.

 

ÁPRILIS 21. – MEGÉRDEMELT SZABADSÁG

Az elmúlt héten sem unatkoztam: a szakdolgozat véglegesítése közben volt egy főszerkesztői és egy olvasószerkesztői lapzártám… Témavezetőm, kollégáim és a lapelőállításban közreműködő munkatársak rugalmasságának köszönhetően sikerült záros időn belül, szűkös határidővel kivitelezni 100 ezer karakter megírását és formába öntését, valamint 200 ezer karakternyi szöveg korrektúrázását, és „levezetésként” egy lapszám önálló összeállítását. Néhány ismerősömről tudni vélem, hogy rövidebb idő alatt többet is letett az asztalra – nem irigykedem… Most végre letehetem a lantot, és szabadságolom magam május elsejéig – szinte hihetetlen.

 

ÁPRILIS 30. – MEGÚJULT A NÉPSZAVA

Végre jut időm olvasni – ráadásul az unokatestvéremtől kapott fotel igen kényelmes –, bepótolom a negyedéves elmaradást Magyar Narancsból, 168 Órából és Hócipőből. Határozottan jót tett a nyomtatott Népszavának a „vérfrissítés”, természetesen az első megújult szám fejlécében azonnal észrevettem egy tipográfiai hibát…

 

MÁJUS 11. – KULTURÁLT KÖZLEKEDÉS?

Hajnalban a sztrádán látom kiírva, napközben vonaton és buszon is hallom: ma van a közlekedési kultúra napja. Miközben a roggyant KÖKI átjárójából nézem a szakadt szovjet metrószerelvényeket, azon gondolkodom, az „ünnepléshez” előbb nem a kulturált közlekedés feltételeit kellene megteremteni?...

 

MÁJUS 18. – MÁSFÉL ÉVTIZED UTÁN

Az elmúlt években többször is beszámoltam arról, milyen rettenetesen nehezen, körülményesen tudtam rendezni a 2008-ban (!) megszüntetett sajtóügynöki egyéni (kényszer)vállalkozásnak „köszönhetően” felhalmozott – általam végig vitatott – több mint 3 millió forintos járuléktartozásomat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Már 2015 júliusában azt írtam, hosszú ideje húzódó ügy végére sikerült pontot tenni, de aztán mindig akadt a semmiből még egy kis késedelmi kamat, egy-egy számomra rejtélyes folyószámla-tétel, valamilyen újabb meglepetés… Másfél évtizeddel (!) az egyéni vállalkozásom indítása és egy évtizeddel a megszüntetése után az elmúlt héten az utolsó utáni tételt is rendeztem. Most már tényleg egy fillérrel nem tartozom a NAV-nak (sem). Közeleg a teljes anyagi függetlenség – az igazi szabadság.

 

MÁJUS 21. – ROBBANÁS A HATÁR ÚTON

Iszonyatos csattanásra figyeltünk fel, miután tegnap késő este megérkeztünk a Határ úti metróállomásra: mint kiderült, a lövéshez hasonló robajt egy lezuhanó armatúra okozta a feljáró szemközti oldalán. A fehér csíknál unottan várakozó ellenőrök egyike odalépett a földön heverő, széttört lámpatesthez, nemes egyszerűséggel arrébb rúgta a maradványokat, majd visszaállt a helyére. Ezután mentem oda hozzájuk megkérdezni, hogyan történhetett ilyen, mire azt a választ kaptam, hogy „nyilván az erős huzat tépte le a lámpát”. „Örülhetünk, hogy nem esett valakinek a fejére, mert akkor az biztosan ottmarad” – csóváltam a fejem. „Hát ez benne van a pakliban” – búcsúzott el kedélyesen az egyik ellenőr. Ezentúl csak munkavédelmi sisakban, életbiztosítási szerződéssel szállok fel a hármas metrónak nevezett ipari hulladékra.

Címkék: kaleidoszkóp

RÉMÁLOM A FERTŐ UTCÁBAN

Prusi 2017.05.29. 21:18

– Vigyázz! – kiáltott fel rémülten Zsuzsi –, repülünk!...
– Kapaszkodj erősen – üvöltöttem vissza –, mind meghalunk!

sam_1041.jpg

A kőbányai Fertő utcán és Basa utcán áthaladó 99-es buszon mintha szürreális időcsavarba kerülne az utas: a harmincéves Ikarus harminc éve fel nem újított utakon, kátyúból kátyúba lavírozva, rettenetes csörömpöléssel, mélyen öklendeztetve rázza ki az ember belét és lelkét, ha kell, az utolsó szusszanásig.

Hogy dögölne már meg az a rohadt utas. (PRU)

* * *

Ma ismét megfogalmazódott bennem a gondolat: a szerencsésebb túlélőtípushoz tartozom. Prusival leggyakrabban tömegközlekedéssel utazunk Budapesten belül. Bátor tett ez annak tükrében, hogy a hármas metró vonalát használjuk a legtöbbet… Próbáljuk is kikerülni, amikor csak lehetséges. Így van ez akkor is, amikor egy kis nyugalomra vágyunk, és a metró helyett inkább a 99-es buszt vesszük igénybe, hogy kijussunk a Népligetbe.

Emlékeztetném néhány utastársamat arra, hogy a nyáron kezdődő metrópótlásnál lehetséges alternatívaként is tekinthet erre a buszra. Itt aztán még kalandosabb utasként túlélni egy-egy utazást, mint a jó öreg, bűzös, füstös metróval! Legalább halálod pillanatában az utolsó képkocka nem egy retkes alagút belseje… A Fertő utcai halálúton minden zsigereddel érzékelheted az útburkolat hegyeit, völgyeit, krátereit, s még élményhajózásban is részed lehet, ahogy ringatózva megérkezel a Sporttelep megállójába.

Tényleg szerencsés ember vagyok, ezt a mai kalandot is túléltük, oda és vissza is, bár a végére majdnem becsúszott egy kis malőr, amikor Prusi egy kanyarban, miután leszállási szándékát jelezte, felelőtlenül felállt és az ajtóhoz akart lépni. Ekkor a sofőr Michael Schumachert megszégyenítő kanyarodással tette emlékezetessé az élményt – s ha Prusi nem kapaszkodik meg két kézzel, bizony hamar elszállt volna, mint győzelmi zászló a BKK egén. (ZSI)

Címkék: szubjektív

KIRÁNDULÁS A VIRÁGOS-NYEREGHEZ

Prusi 2017.05.22. 18:48

Sétaútvonal: Szépvölgyi út – Határ-nyereg – Újlaki-hegy – Mária-hegy – Vihar-hegy – Virágos-nyereg – Erdőalja utca

Címkék: természetjárás

TAVASZI TÚRA A MÁRAMAROSI HEGYEKBEN

Prusi 2017.05.01. 14:00

Idei első hosszabb gyalogtúránkat az erdélyi Máramaros megyében, Kapnikbánya környékén tettük a párommal április utolsó napjaiban. Szeszélyes tavaszi időjárás fogadott a Keleti-Kárpátok ezen vidékén, ahol az elmúlt évben már többször is jártunk az Izsáky-expedíció kapcsán, s az izgalmas nyomozás még korántsem ért véget. Ezúttal hóval borított, jeges, latyakos – helyenként szinte járhatatlan – földutakon és meredek ösvényeken haladtunk felfelé a borús északi oldalon. Páratlan panorámát élvezhettünk az ormokról, és megérte leküzdeni a hegyeket, hiszen a Gutin nyugati lejtőin már ragyogó napsütésben piknikezésre csábító, zöldellő rétek, rügyező fák, vidáman csobogó patakok fogadtak. Hosszú idő után végre ismét csend, békesség és nyugalom vett körül minket, kellően távol a civilizáció háttérzajaitól és negatív energiáitól.

Címkék: természetjárás Erdély

KILÁTÁS A SZÁVA UTCAI ADÓTORONYBÓL

Prusi 2017.03.22. 18:10

Ma délután szakmai látogatáson vettem részt a Határ úti – azaz Száva utcai – adótoronyban leendő távközlési technikusokkal. A 154 méter magas építmény nem csupán azért érdekes, mert 27 évvel ezelőtt innen (is) indult a magyarországi mobiltelefónia, hanem mert minden irányban csodálatos panoráma tárul a kíváncsi érdeklődő elé. Természetesen Kispest felől sütött a Nap…

Mint az üzemeltető Magyar Telekom Nyrt. honlapján olvasható, Budapest egyik legmagasabb építménye, a Száva utcai adótorony az első generációs, 450 megahertzes hálózat egyik első bázisállomásaként 1990. október 15-e óta áll szolgálatban. Az épület „fénykorát” az ezredforduló környékén élte. A GSM rendszerű hálózatok nagy robbanásának idején ugyanis itt volt a mikrohullámú rendszer csomópontja, közel száz mikrohullámú összeköttetés és ugyanennyi parabolaantenna volt ekkor a toronyra szerelve. Az optikai hálózatok fejlődésével és az egyre gyorsabban növekvő adatmennyiség-igénnyel ez a fajta kapcsolat a háttérbe szorult. Jelenleg 14 mobilcellát szolgál ki a torony, van köztük 2, 3 és 4G technológiát használó egység is. Emellett ezen a létesítményen megy keresztül Budapest mobil adatforgalmának körülbelül a fele.

Címkék: szubjektív képriport Budapest Kispest

BUDAPESTI FORGÁCSOK XLV.

Prusi 2017.02.20. 20:25

NÉPSTADION: VOLT, NINCS

Az ország legnagyobb sportpályáját 1953. augusztus 20-án avatták fel. A hatalmas építmény impozáns látványa még a budai Várból nézve is lenyűgöző volt. Közelről pedig a méretek kápráztatták el a látogatót. Nos, ez a lelátómonstrum nincs többé, lebontották, kivéve az ún. toronyépületet, amely talán mementóként áll még, de lehet, hogy majd az új stadionba beépítik.

Nem az építményről, annak műszaki érdemeiről, hanem a működés néhány emlékéről szeretnék írni, hátha érdekes, a helyére tervezett új létesítmény ellenére is.

A Népstadion (maradjunk ennél az elnevezésnél, hiszen a leghosszabb ideig ezt a nevet viselte) nemcsak a labdarúgásnak, atlétikai versenyeknek otthont adó helyszín volt, hanem egy egész „birodalom”, amelynek a nagy lelátó csak egy része volt. A Népstadion és Intézményei magukba foglalták a régi Nemzeti Sportcsarnokot, a Millenárist, a Kisstadiont, a Jégcsarnokot, a Városligeti Műjégpályát, a Budapest Sportcsarnokot, a Tatai Edzőtábort, a Dunavarsányi Vízitelepet, a Mátraházai Edzőtábort, a Jánoshegyi Síközpontot, az Olimpiai Csarnokot, a Körcsarnokot – remélem, nem hagytam ki semmit a felsorolásból. Az intézmény fentebb említett toronyépületében működött ennek a hatalmas létesítménynek az igazgatósága.

Amíg nem volt metró, villamossal vagy busszal közelíthettük meg a helyszínt, nem kis gyaloglás után, részben a Keleti pályaudvartól, vagy az akkori Vorosilov – mai nevén Stefánia – úton, vagy a túloldali Hungária körútról. A stadiont – a kerítések mentén – egyforma távolságra jegypénztárak tömege övezte, hiszen abban az időben (az 50-es, 60-as években!) nem létezett a mai modern kor jegyelővételi rendszere, oda kellett menni és sorba kellett állni a jegyért – de jegypénztár volt elég. Ezeket a jegypénztári kis épületeket, ahol megmaradt a régi kerítés, nem bontották el. A jegyek elég nagyméretűek voltak, olyan 8-9×10-12 cm-es méretben, rajtuk a stadion vázlata és azon a szektoron, amelyre a jegy szólt, egy piros pont volt, megkönnyítendő a tájékozódást, sőt még egy útbaigazítás is volt, hogy a helyet melyik oldali bejáraton lehet a legegyszerűbben megközelíteni. A jegy közepén nagy piros számmal határozták meg az eseményt, így a bejáratnál könnyen lehetett ellenőrizni a belépés jogosságát.

bp_forgacs_20170220.jpg

A NÉPSTADION MEGNYITÓJA 1953. AUGUSZTUS 20-ÁN. FOTÓ: FORTEPAN

A stadion ülései fából készültek, mintha vékony gerendákkal összeállított padon ültünk volna, háttámla nem volt. Később aztán jött a műanyagkorszak. A nézőtér befogadóképessége változott az idők folyamán, ugyanis az állóhelyeket is ülőhelyekké alakították, így kb. telt háznál olyan 70-80 ezer ember tudott szurkolni a játékosoknak/versenyzőknek/egyéb fellépőknek.

A nézőtér – a kiemelt vendégek számára épült K lelátón kívül – nem volt fedett. A központi VIP-lelátót egy föld alatti folyosón lehetett autóval (!) megközelíteni, bejárata a Nemzeti Sportcsarnok melletti kapuhoz volt közel.

Nem érdektelen megemlíteni – a teljesség igénye nélkül – azokat az eseményeket, amelyek megtöltötték a lelátókat: 1955 – kosárlabda EB; 1958 – amerikai atlétaválogatott szereplése; 1966 és 1998 – atlétikai EB; 1965 – Universiade; a kettős futballmérkőzések; a húsvéti osztrák-magyar mérkőzések stb. A kulturális rendezvények is sok nézőt vonzottak: Louis Armstrong és együttese vagy a rendszeresen megrendezett SZUR (színészek-újságírók) összecsapás telt ház előtt zajlott.

Bár nem a a stadionban rendezték, érdemes megemlíteni az amerikai Harlem Globetrotters kosárlabda-zsonglőrjeinek szereplését a Kisstadionban, akik (a magukkal hozott saját „ellenféllel” játszva) kápráztatták el szenzációs trükkjeikkel a nézőket, többek között e sorok íróját is. Itt lépett fel a Spencer Davis Group brit beat zenekar is, és még sokan mások.

A stadion hangosítását a magyar Elektroakusztikai Gyár (EAG, majd később BEAG) tervezte és szerelte – világszínvonalon. A világítóberendezéssel való ellátás lehetővé tette az esti rendezvények lebonyolítását is.

Az atlétikai pálya salakborítását (amely egyébként kiváló minőségű volt) a technikai fejlődés folyományaként műanyag borítás váltotta fel.

Az újonnan felépítendő stadion majdani hatvanéves történelme remélhetőleg nem kevesebb emlékkel rendelkezik majd, mint az egykori Népstadion.

Címkék: Nagybátyám írásai

TÉLI STRANDOLÁS A BALATONON

Prusi 2017.01.31. 18:12

Kétéves évfordulónkon megtanítottam a páromat „vízen járni”: korcsolya híján tettünk egy kisebb gyalogtúrát a befagyott Balaton jegén a káptalanfüredi szabadstrandról a balatonalmádi strandig. A Balaton-part ebben az évszakban rendhagyó úti célnak számít, pedig télen is érdemes ellátogatni a magyar tengerhez, ahol ilyenkor – a mindenki által ismert nyári szezontól eltérően – kihalt főutakkal, néptelen utcákkal, bezárt boltokkal, lehúzott rolójú büfékkel és lelakatolt panziókkal találkozik a „téli strandoló”. Bár vízibiciklit nem tudtunk bérelni, bőven jutott hely a kockás plédnek, senki nem vágott fejbe strandlabdával, és attól sem szomorodtunk el, hogy otthon maradt a naptej.

Címkék: szubjektív

TÉLI KALEIDOSZKÓP

Prusi 2017.01.31. 17:58

DECEMBER 8. – KIHÍVÁS INFORMÁCIÓELMÉLETBŐL

A középfokú kommunikációs végzettség megszerzése után tíz évvel (!) döntöttem az egyetemi továbbtanulás mellett, amelynek első szakasza az idei tanév végén lezárul. Megérte „kivárni”. Számomra nem is lehetett volna jobb választás az informatikus könyvtárosnál, hiszen az információtudományi alapismereteket, információkereső nyelveket újságíró–szerkesztőként is tudom hasznosítani. De ez még mindig csak a kezdet. Már az egyetem első félévében felkeltette az érdeklődésemet az információelmélet, az ebben (is) rejlő kihívást Neumann János fogalmazta meg: „Bármely szellemi tevékenység természetének megismerése önmagában nehéz – mindenesetre nehezebb, mint ugyanazon szellemi erőfeszítés gyakorlása.” A kommunikáció matematikai elméletéről szóló Shannon–Weaver-tanulmány nem éppen könnyed esti olvasmány, de a témában alapműnek számít, ezért is örülök, hogy ma sikerült hozzájutnom egy saját példányhoz. Szakdolgozatomat is információtudományi területen írom, és – a tőlem elvárható módon – több szempontból is újszerű és érdekes lesz. De mindent a maga idejében!

 

DECEMBER 13. – UTOLSÓ ELŐTTI FÉLÉV AZ EGYETEMEN

Mai nappal véget ért számomra az utolsó előtti szorgalmi időszak az ELTE-n. Adatbázis-építésből és könyvtárgépesítésből – az általam kezdeményezett helytörténeti projektre alapozva – még bőven lesz munka, és meglepetésekkel is szolgálunk majd. A szabadkreditért felvett tárgyak közül kiemelném a nyomtatott és online tudományos újságírást (!) az ELTE TTK-n, amiből este írtam a második zárthelyit. Folyamatban az aktuális szakmai gyakorlatom a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, s persze maradt néhány vizsga januárra is, miközben már a szakdolgozathoz is elkezdtem az anyaggyűjtést. „Az UFO-jelenség iránti érdeklődés változásainak okait egy bővebb szakdolgozat keretében is lehetne vizsgálni” – ezzel zártam 2003-ban a Budapesti Kommunikációs Főiskolán jelesre értékelt újságírói szakdolgozatomat. Idén az ELTE BTK hallgatójaként készítendő egyetemi diplomamunkámban könyvtár- és információtudományi szempontból vizsgálom az akadémiai tudomány által elutasított alternatív elméleteket és kiadványokat.

 

DECEMBER 21. – KÖNYVTÁRI KULISSZÁK MÖGÖTT

20161221_illusztracio.JPG

Ma duplán betekintést nyerhettem a könyvtári kulisszák mögé, az egyetemi tanulmányoktól és szakmai gyakorlattól függetlenül. Zsuzsival délelőtt az Országos Széchényi Könyvtárban kutattunk fel eredeti sajtóanyagokat a készülő könyv kapcsán. Az OSZK könyvtárosai számára is feladta a leckét egy nemzetközi (!) könyvtárközi kölcsönzésre vonatkozó kérésünk, ezzel kapcsolatban több munkatársukkal is külön kellett egyeztetni különböző szolgálati helyeken és emeleteken, ahol eddig soha nem jártam. Még a központi katalógusokra „specializálódott” kolléga is csak hosszas keresgélés és telefonálgatás után tudott némi reményt felcsillantani, így folytatom az izgalmas nyomozást az ominózus kiadvány után. Kora este Zsuzsival és édesanyámmal a kispesti Üllői úti könyvtárba mentünk, ahol – a múltkori rendhagyó tombola nyereményeként – Popovics Beatrix könyvtárvezető személyesen kalauzolt végig a kulisszák mögött, az olvasók elől egyébként elzárt területeken. Édesanyámról és a páromról pedig egy-egy „utcát” is elneveztek a polcok között.

 

DECEMBER 31. – NEGYVENÉVES AZ ÉSZAK-DÉLI METRÓ

Negyven évvel ezelőtt indult meg a forgalom a budapesti 3-as metró első szakaszán, a Deák tér és a Nagyvárad tér között. A mai napig sok helyen kék metróként emlegetett vonalat 1976. december 31-én nyitották meg a Deák tér és a Nagyvárad tér között. 1980-ra épült meg az újabb rész Kőbánya-Kispestig. Egy évvel később a Deák tér és a Lehel tér közötti szakaszt helyezték üzembe, amit 1984-ben az Árpád hídig továbbépítettek. 1990-ben adták át az Árpád híd–Újpest-Központ közötti szakaszt, azóta változatlan hosszúságú a vonal. Napjainkban a metróhálózat leghosszabb vonala a 3-as – és felújítás elmaradása, illetve csúszása miatt egyben a legleromlottabb is jelenleg – írja a hvg.hu.

 

FEBRUÁR 2. – VOLT EGYSZER EGY MALÉV

20170202_illusztracio.jpg

Öt évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév. A nemzeti légitársaság utolsó járata, az MA745-ös Helsinkiből háromnegyed tízkor landolt Budapesten. „Volt egyszer egy Malév” címmel a kispesti Párbeszéd Tere rendezett visszaemlékező beszélgetést, amelynek vendége volt Dombi János repülőgépvezető, a Dash 8-as típus főpilótája és Veréczi László, a földi kiszolgálás egykori vezetője, valamint a Malév, a Budapest Airport és más társszervek több régi és mostani dolgozója.

 

FEBRUÁR 3. – KONFERENCIA A BÉLYEGMÚZEUMBAN

20170203_illusztracio.jpg

A nemzetközi tudománytörténet reneszánsz kori nagy alakjáról, az 550 évvel ezelőtt Magyarországra érkező Regiomontanusról (1436–1476) megjelent bélyeg alkalmából rendezett konferenciát a Bélyegmúzeum a bélyegek mellett számos más érdekességet, például Hold- és bolygógömböket, maketteket, könyvritkaságokat felvonultató látványos Asztro-trilógia kiállításhoz kapcsolódóan. A Regiomontanustól a Masat–1-ig című egész napos konferencia megnyitásként került sor a világhírű reneszánsz matematikust, csillagászt és asztrológust ábrázoló bélyeg ünnepélyes forgalomba helyezésére. Az első példányokat Nagy László, a Magyar Posta filatéliai igazgatója és Farkas Bertalan nyá. dandártábornok, az első magyar űrhajós látta el emlékbélyegzővel. Köszöntőt mondott még Almár Iván csillagász, a Magyar Asztronautikai Társaság örökös tiszteletbeli elnöke. Farkas Bertalannal ezúttal is lehetőségem nyílt röviden beszélgetni, és ígéretet tett arra, hogy külön interjú keretein belül segíti szakdolgozatom elkészítését.

 

FEBRUÁR 8. – HATVAN ÉVE HUNYT EL NEUMANN JÁNOS

Hatvan éve, 1957. február 8-án halt meg Neumann János, a múlt század kiemelkedő matematikusa, a számítógép atyja, az egyetemes és a magyar tudománytörténet egyik legnagyobb alakja. Neumann a matematika szinte minden területén maradandót alkotott, 150 dolgozata közül csak 20 fizikai tárgyú, a többi elméleti és alkalmazott matematikai, játék-, illetve számítógép-elméleti tanulmány. Kiemelkedő érdemeket szerzett az elektronikus számítógépek logikai tervezésében. Ennek alapvető gondolatait – a kettes számrendszer alkalmazása, memória, programtárolás, utasításrendszer – Neumann-elvekként emlegetjük. Tanácsadóként szerepelt az EDVAC tervezésénél 1944-től: az első olyan számítógépet, amely a memóriában tárolja a programot, 1952-ben helyeztek üzembe.

 

FEBRUÁR 15. – „A MENETREND BETARTÁSA ÉRDEKÉBEN”

Mai tapasztalataim szerint újabb alternatív megoldást eszelt ki a székesfőváros közlekedési központja a hármas metróvonal katasztrofális műszaki állapotának „leplezésére”. Szalóczy Pál hangja általában jót jelent a metrón – minden bemondott megállóval közelebb a célhoz –, ezúttal a következő szöveggel lepett meg a Felszabon, s onnantól minden egyes megállóban a Határ útig: „Tisztelt utasaink! A vonat a menetrend betartása érdekében néhány percig az állomáson várakozik.” Először arra gondoltam, mától „meglepetés-menetrendet” léptetett életbe a BKK, amelynek célja minél hosszabb ideig tartó, turisztikai célú tartózkodás az egyes metróállomásokon. Ebből számos kreatív ötletet ki lehetett volna hozni, de ezúttal természetesen nem erről, hanem nyilvánvalóan műszaki okokról volt szó, csak ezt már nem merik bemonda(t)ni. De ha már bemonda(t)nak valamit – különösen csúcsidőben –, legalább kevésbé átlátszó hazugság legyen. Vonat helyett pedig nyugodtan nevén lehet nevezni a metrót (ld. még: „Az utolsó vonat az állomásra érkezett”), az elfüstölt M3-as metró már úgyis közhellyé lett, legalább ezentúl valami másról, „leégett hármas vonatokról” beszélhetünk…

Címkék: kaleidoszkóp

„KIS SZÍNES” A ’87-ES MESETÉLRŐL

Prusi 2017.01.11. 20:17

Látványos fotókkal illusztrált összeállításomban – amely több mint 200 ezer megtekintéssel blogom legolvasottabb posztja lett –, négy évvel ezelőtt tekintettem vissza először az emlékezetes 1987-es nagy havazásra. Ezen összeállítás folytatásaként készítettem most szubjektív sajtószemlét az Országos Széchényi Könyvtártól már korábban másolatban megrendelt, éppen 30 évvel ezelőtti napilapokból Perlaki Zsuzsanna Éva segítségével. Képaláírásoknak nem feltétlenül a legfontosabb híreket, sokkal inkább „kis színes” jellegű, érdekes, emberközeli és az akkori viszonyokra más szempontból is jellemző idézeteket választottunk a korabeli újságoldalakról.

20170111_illusztracio_1.jpg

Címkék: szubjektív sajtószemle Budapest