Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, 2012-től tematikus blogokat is vezet. Érdekli a várostörténet és az információ-tudomány, hobbija a természetjárás és a fotózás, a határtudományos témákkal foglalkozó Meridián Csoport alapító tagja. Jelenleg kerületi lapszerkesztő és olvasószerkesztő, valamint az ELTE BTK informatikus könyvtáros szakának hallgatója.

Ajánló

twitter_koveteshird.jpg

 
pislogas_hirdetes.jpg 

idegenzona_bloghirdetes.png

 

uforiport_blogajanlo.jpg

 

misztikus_ujbloghird.jpg

 

meridian_logo_hirdetes.jpg

BUDAPESTI FORGÁCSOK XLIII.

Prusi 2016.11.19. 21:15

A MEZŐ UTCAI BEAC-PÁLYA

A címben szereplő Mező utcát már régóta Kőrösy József utcának hívják, a BEAC-pályát pedig lebontották, így akit érdekel a téma, az se a Mező utcát ne keresse, se az ottani pályát, mert nem fogja megtalálni.

A pálya kialakítására és megnyitására 1901-ben került sor, majd a korszerűsítés az 1920-as évek elején történt, a végleges kialakítás (lelátók, klubház) azonban 1935 -re valósult meg. Így lehetővé vált, hogy az atlétikai versenyek, a futball-, kosár-, kézi- és röplabdameccsek, valamint a tenisz egy telepre kerülhessenek. Természetesen kezdetben mindent salakpályán rendeztek, és csak az 1965-ös budapesti Universiade eseményeihez csatlakozóan került sor a kosárlabda pálya bitumenes borítására és a lelátók korszerűsítésére, valamint az atlétikai pálya kisebb átrendezésére. (E témához kapcsolódóan jegyzem meg, hogy az 1965-ös Universiadén résztvevő kubai csapat a BEAC-pályán edzett, és e sorok írójának volt szerencséje közelről látni a legjobb kubai sprintert, Figuerolát, aki később beállította a 100 méteres síkfutás 10.0 másodperces világcsúcsát is éppen Budapesten – de 1967-ben. A másik világhírű résztvevője az Universiadének az amerikai kosárlabdacsapat sztárja, Bill Bradley volt, aki az 1964-es tokiói olimpián bajnokságot nyert csapat tagja volt, és – legnagyobb örömömre – pár méterre tőlem pattogtatta a labdát a BEAC kosárlabdapályáján.)

A futballpálya is salakos volt, bár többször történt próbálkozás a füvesítésre, edzőpálya hiányában a fű nem maradt meg. El lehet képzelni, hogy egy-egy esős napon mit csúszkáltak a játékosok a sárban, hogy nézett ki az öltözék. Nemcsak a BEAC labdarúgói használták a pályát, de a Dél-budai (majd később csak Budai) Spartacus és a Tűzoltó Dózsa is itt rendezte bajnoki mérkőzéseit, nem egyszer majdnem teltházas lelátó előtt.

bp_forgacs_20161119.jpg

FUTBALLMECCS ELŐTT A BEAC-PÁLYÁN 1951-BEN, HÁTTÉRBEN A LÁGYMÁNYOSI DOHÁNYGYÁR ÉPÜLETE. FORRÁS: FORTEPAN

Az atlétikai versenyek után a hétfői nap a helyreállítás napja volt, a szöges cipők okozta „szántás” – különösen a belső körben – igencsak igényelte a gondos simítást és hengerezést.

A pálya hétköznapjaira a versenyzők (a kezdők, az „amatőrök-műkedvelők”, az élvonalbeliek) nagy száma volt jellemző. A létesítmény megközelítése és fekvése igen kedvező volt, a mai fogalmak szerinti parkolási probléma nem létezett, mert autója egy-két (!) szerencsés emberen kívül senkinek sem volt.

Sajnos a pályát használók létszáma és a sporttelep kazánházának kapacitása nem harmonizált egymással: időszakonként, a kifüggesztett rend szerint a szertáros úr megnyitotta (legkorábban 18 órakor) a melegvíz-főcsapot, ami esetenként bő negyed óráig szolgáltatta a fürdőzéshez szükséges kellemes hőfokot, majd utána újabb szünet következett a folytatásig.

A lányok a földszinten, a fiúk az alagsorban és az első emeleten lévő öltözőket használták. Az atlétáknál az a sajátos rend érvényesült, hogy a kezdők maguk hozták a szerelést, majd – ha jött az eredmény és az ismertség – a szertárban lévő fogason tárolhatták az öltözéket, később – ha lett üresedés – jöhetett a zárható öltözőszekrény és a teljes megelégedettség. A jobb versenyzők természetesen egyesületi szerelést kaptak, a melegítőn a BEAC felirattal, a fekete mez elején pedig egy nagy E betű pompázott.

A klubépület első emeletén – az öltözők mellett, de attól leválasztva – a „vezérkar”, a klubvezetés irodái és a nagyobb összejövetelek, például szakosztálygyűlés céljaira alkalmas terem volt. A legfelső szinten vendéglő, nyáron nyitott terasszal és kellemes konyhával működött. A törzsközönség öreg versenyzőkből és szimpatizánsokból állt, akik vidáman kártyáztak és emlékeztek egy-egy nagy versenyre vagy futballmeccsre.

A klubházzal szemközt, az utca másik oldalán a most is meglévő, bár üres épületben az egykori Fényes Elek Közgazdasági Technikum működött (egy időben a Statisztikai Hivatal fennhatósága alá tartozott), a teniszpályák, valamint a kézi- és röplabdapálya mellett a kispiac bódéi, boltjai álltak, most egy óriási betoncsarnok lett a piac.

A 70-es évek közepén aztán jött a buldózer: a pálya túl jó helyen volt, lebontották, és helyére a Skála áruházat építették, melyet 1976-ban nyitottak meg. Azóta ezt is elbontották, és helyére egy még nagyobb komplexumot építettek.

A régi BEAC-pálya mára már csak emlék maradt.

BUDAPESTI FORGÁCSOK XLII.

Prusi 2016.10.12. 20:18

TÉLI RUHÁZAT ÉS EGYEBEK

Bár a tél még odébb van, érdemes a hideg időjárás elleni védekezés néhány korábbi megoldásairól egy-két mondattal megemlékezni.

Az usánkát sokan ismerik, bár talán kevesen tudják, hogy ezt a füles sapkát az egykori szovjet katonák hozták divatba, nem mintha füles sapka azelőtt nem létezett volna. A gyermeki fülek védelmét a kötött sapka tetejéről lehajtható, az áll alatt megköthető két fülvédő szolgálta, így a nagyobb szél sem tudta lerángatni a sapkát, nem okozva ezzel dühös spurizást az ide-oda hempergő fejfedő után. Óvodások és még kisebbek ma is használják. Az usánka bélelt volt, vattás szigetelése megbízhatóan őrizte a meleget, de volt kívül-belül szőrmeborítású is. Hát igen, a nagy Szovjetunióban (vagy a mostani Oroszországban) a zord, 30-40 fokos szibériai mínuszok nem ismernek tréfát. (De máshol is van hideg, érdekességként elmesélem, hogy egy ismerős látogatóként az ugyancsak kemény teleiről híres Kanadában télen, szélben, elegáns nyúlszőrkalapban egy buszmegállót gyalogolt, mire megérkezett vendéglátóihoz. A vendéglátók ránéztek a füleire, és már vitték is a kórházba, nehogy füleit bőröndben utaztassa haza – merthogy elfagytak rendesen.)

Az usánka „kiegészítője” a pufajka, a vattakabát, melyhez vattanadrág is járt, és amely a szokásos télikabátot tökéletesen helyettesítette. Persze nem volt elegáns, de a szabadtéri munkákhoz (vagy éppen a háborúskodáshoz) nagyon megfelelt. Egy időben a pufajka teljesen bevett munkaruházat volt. A Budafoki úton történt munkavállalásom során a műhelyben „szolgálati pufajka” lógott az ajtó közelében, és akinek (persze télen) dolga volt a másik épületben, vállára terítette, és nem törődött az udvar metsző szelével.

bp_forgacs_20161011.jpg

TÉLI ÉLETKÉP 1953-BÓL, A MAGYAR RENDŐR CÍMŰ FOLYÓIRAT ARCHÍVUMÁBÓL. FORRÁS: FORTEPAN

Mostanában irhabundát nem látok, valószínűleg senki nem hordja, de gyerekkoromban sokszor találkoztam viselőivel. Akkoriban – és közvetlenül a háború után még gyakrabban – a régi fazonú, válltól derékig zsinóros, deréktól majdnem bokáig érő bundák sem voltak ritkák, még a gyerekeknél sem. A Kecskeméti utca elején lévő szűcsmester kirakatában bundák, szőrmesapkák, női félbundák, szőrmegallérok és kucsmák emlékeztették a járókelőket a hidegre – még nyáron is, igaz, a mester nyáron (természetesen) zárva tartott. A kucsma sok formában létezett, én a legtöbbet csonka gúla (kúp) alakban láttam. A kucsma kívül őrizte a birka gyapját, és nagyon jól lehetett a fülre is húzni. Egyszer – talán második általánosba járhattunk – kaptunk egy vidéki illetőségű (ha jól emlékszem, kicsit túlkoros) új fiút, aki hatalmas fekete kucsmát hordott sapka gyanánt, amolyan „Kincskereső kisködmön”-ben szereplő módon. Persze mindenki felpróbálta a kucsmáját, tetszett nekünk.

A télikabát vastag vatelinbélése és elnyűhetetlen krombi (vastag, bordázott) szövete biztos védelmet nyújtott a csikorgó fagy ellen. Bár a Fővárosi Ruházati Bolt Vállalat (a híres RB) krombi szövetű kabátot nem árult, a háború előtti időkből megmaradt, kissé kopott kabátot az ügyes maszek szabók gyönyörűen kifordították, mint például Gábor bácsi, aki a Kelenföld egyik kis utcájában vidáman „fusizott”, hiszen szakember volt. Napközben a szövetkezetben, este otthon a „magánrendelés” keretében – szigorúan a megbízható ismerősök részére – szabott, varrt mindenki megelégedésére.

Közismert volt az ún. sofőrbunda, amely kívül szövet-, belül szőrmebélés-konstrukció volt, igazodva a korabeli gépjárművek téli tulajdonságaihoz, ugyanis a fűtés vagy hiányzott, vagy a motorból igen szerényen beszivárgó meleg levegőt jelentette. Nem beszélve a villamosok nyitott, huzatos peronjáról

Különleges és divatos volt az ún. viharkabát. Ez az okkersárga, víznek, szélnek ellenálló kabát gumírozott anyagával – bélés nélkül is – télen is használható volt. Hátán, a nyaknál háromszög alakú kapucni, melyet a sapkára, kalapra is rá lehetett húzni, bár egy erősebb szél nem egyszer hátrafújta a „sátrat”, de nem mindig fújt a szél. Derékban övvel szoríthattuk össze a kabátot. Volt „feles”, a comb kezdetéig húzódó szabással,de volt a térd alá szabott változat is, olyan, mint egy nagykabát. Egyszer egy egész telet – két pulóverrel – kibírtam feles viharkabátban, de akkor még fiatal voltam.

Címkék: Nagybátyám írásai

KISPEST ÚJ DÍSZPOLGÁRA

Prusi 2016.09.25. 10:53

A Kispest 145. születésnapja alkalmából rendezett júniusi ünnepi képviselő-testületi ülésen dr. Balogh Pál vehette át a Kispest Díszpolgára címmel járó arany emlékgyűrűt és kitűzőt. Az aranydiplomás mérnök, wekerlei lokálpatrióta évtizedek óta aktívan részt vesz a kerület közéletében, 1994-től négy cikluson át helyi önkormányzati képviselő, 1998–2002 között társadalmi megbízatású alpolgármester, 2006-tól 2010-ig a Fővárosi Közgyűlés tagja is volt, mindkét testületben elsősorban várospolitikai, fejlesztési, üzemeltetési, környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozott. Kispest új díszpolgárával wekerlei kötődéseiről, az építészeti értékmegőrzés fontosságáról és Kispest fejlesztési lehetőségeiről beszélgettünk.

20160925_illusztracio_1.JPG

Címkék: Kispest

BUDAPESTI FORGÁCSOK XLI.

Prusi 2016.09.17. 21:25

ROLLEROK

Roller régebben is volt, bár nem ilyen bőségben, mint manapság. Ezen felül tanácsot sem adott senki a használatra vonatkozóan (ahogy olvasom a reklámokban) – de miért is? Rá kellett állni és az egyik lábbal hajtani, nagy dolog... Nem is a mai rollerokról szeretnék írni, hanem a régiekről, fejtágítás céljából – de ne tessék megsértődni!

Rollert általában a játékboltban árultak, vagy csinált (készíttetett) az ember magának szülei vagy szakember segítségével. Pardon: külföldről is küldhettek ismerőseink, és ettől az összes nézőnek csoroghatott a nyála az irigységtől, mint mostanában egy ritka és drága csodaautó látványától.

A rollert néha skírónak hívtuk, de félreértés sosem volt. A járgány vázát fából vagy fémcsövekből készítették, tömör gumival szerelték a kerekeket (a kivételről lásd lentebb!), más flanc nem volt. A farollert a kisebbek, a fémest a nagyobb gyerekek hajtották. Ebben a viszonylatban felnőtt szóba sem jöhetett. Megjegyzem a külföldi „export” – a nyálcsorgás fokozása érdekében – felfújható gumikkal érkezett és suhant, mint egy nyolchengeres Cadillac. Persze fékje is volt, naná, elöl-hátul, kézzel-lábbal kezelte az irigyelt tulaj.

bp_forgacs_20160916.jpg

ROLLEREZŐ KISFIÚ 1949-BEN A DIMITROV (MAI FŐVÁM) TÉREN. FORRÁS: FORTEPAN

A saját készítésű roller legnagyszerűbb változata a golyóscsapágyon guruló változat volt. Aki még ilyet nem látott: a csupasz golyóscsapágyon gurult a „gép”. A golyóscsapágy általában közepes méretű, természetesen használt, valahonnan kiszerelt (kidobott) volt, de rollerhez tökéletesen megfelelt. És a hangja... Már messziről kattogott, csattogott, zúgott, a félősebb gyalogosok frászt kaptak a hangtól, nem beszélve a skírót vezető „versenyző” félelmetes manővereitől. A golyóscsapágyas roller úgy hasonlított a normális civil eszközhöz, mint egy igazi versenymotor a hétköznapi kis Csepel „kecskéhez”. És a legfantasztikusabb különbség az oldalkocsi volt. Igen: rollerhez oldalkocsi. Mert ezekhez a „gépekhez” néha oldalkocsit kapcsolt a bátor készítő mester, aminek következtében felértékelődött a kis termetű kisöcs szerepe, aki összekuporodva nézte büszkén a civileket, míg a báty erőteljes láblendítésekkel hajtotta a laposan guruló versenyrollert. Volt rajtszám is természetesen, igazodva a korabeli oldalkocsis versenymotorok jelzéseihez: a 3-as a Gaál volt, a 28-as a Domsa és a többiek.

Ezekkel a rollerokkal persze csak az aszfalton lehetett robogni, a macskaköves úttest erre nem volt alkalmas. Pesten kevés lejtő volt, ami az erőlködés nélküli száguldást segítette volna. Budán jobb volt a helyzet, de nem szabad elfelejtkezni a visszaút nehézségéről. Villamosra kinek volt pénze?

A száguldáshoz sajnos hozzátartozott a bukás is, az aszfalt feltörlése egyáltalán nem volt rendkívüli esemény. A golyóscsapágy bizony csúszkált a kanyarokban, a versenyzőtárs kisöcs (kapaszkodó híján) néha elrepült a „kocsiból”, a szólógép vezetője „eltaknyolt” egy hirtelen manőver közben, a gumikerekes csodagép kátyúba botlott, vezetője pedig átbukfencezett a kormányon. De oda se neki! Se fejvédő, se térdvédő, se könyökpárna, még csak ez kellett volna! A rövid gatyás kislegények büszkén viselték az esés sebesülési nyomait, elvégre férfiak voltak, vagy mi a szösz!

Címkék: Nagybátyám írásai

PANORÁMA A HÁRMASHATÁR-HEGYRŐL

Prusi 2016.09.07. 12:48

Fenyőgyöngyétől kényelmes, egyórás sétával – az országos kék jelzésen – közelíthető meg a méltán népszerű Hármashatár-hegy, amelynek 495 méter magas csúcsán, egy második világháborús lövegállás helyén idén tavasszal új kilátó épült. A Guckler Károly (1858–1923) erdészről elnevezett, fenyőgerendákból készített nyolcszögletű kilátópont gyönyörű körpanorámát biztosít Budapestre, a Dunára, a Budai-hegységre, a Pilisre és a Börzsönyre, tiszta időben a távolabbi Cserhát és a Mátra is látható.

Címkék: természetjárás Budapest Országos Kéktúra

VÉGIG A SPARTACUS-ÖSVÉNYEN

Prusi 2016.09.06. 11:46

A Visegrádi-hegység egyik legszebb turistaútja az eredetileg vadászoknak kialakított Spartacus-ösvény, amelyet 2015 szeptemberében adtak át a kirándulóknak. Az immár zöld sávval jelölt, Pilisszentlászló és Visegrád között kanyargó keskeny ösvény merész, látványos vonalvezetésével tűnik ki a magyarországi turistautak közül, nem utolsósorban az útvonalról többször is feltáruló fantasztikus panorámának köszönheti hírét.

A magyar természetjárók régi álma vált valóra, amikor a Pilisi Parkerdő Zrt. átadta a turistaforgalomnak az eredetileg még az 1930-as években létesített, főként vadászati célokat szolgáló ösvényt, amely Pilisszentlászló és Visegrád között, mintegy 5 kilométeren át kanyarog a hegyoldalban. Sokáig csak egy szaggatott vonalka jelezte a turistatérképeken, a legelvetemültebb természetjárókon és tájfutókon kívül kevesen ismerték a hegység egyik rejtett gyöngyszemének tartott ösvényt. Augusztustól októberig kifejezetten tilos volt rajta a túrázás, hogy a kirándulók ne zavarják a környék vadállományát. 2015-ben aztán mégis úgy döntött a Pilisi Parkerdő Zrt., hogy módosítja az eredetileg Pilisszentlászlóról a Lepence-patak völgyében futó zöld turistajelzés útvonalát. Így ma már a Spartacus-ösvényen keresztül Visegrádig bárki nyugodtan végigjárhatja a négy és fél kilométeres útvonalat, amely végig szintben kanyarog a hegyoldalban.

A Spartacus-ösvény – az útvonal elején és végén elhelyezett figyelmeztető táblák ellenére – száraz időben biztonságosan járható, több helyen keskeny, egyszemélyesre szűkülő szakaszokkal. A kitűnően felújított, megtisztított ösvény kényelmesen tekergőzik a meredek oldalban, néhol hatalmas sziklák között, eleinte bükk szálerdőben, később ritkás ligetes részen vezet át. Egy jellegzetes sziklatornyot elhagyva a Duna szalagja is megcsillan a Börzsöny és a Visegrádi-hegység közt. Kissé megszelídülve ér az ösvény gyönyörű bükkerdőben az elhagyatottan álló Jenő-kunyhóhoz, majd a vadregényes Apát-kúti-völgy felett halad tovább Visegrád felé. Pilisszentlászlóról induló, összesen 17 kilométeres körtúránkon az Ördögmalom Erdei Étteremben elfogyasztott vacsora után, a vadregényes völgyben kanyargó erdészeti műúton, már sötétedés után értünk vissza a falu központjába.

Címkék: természetjárás Dunakanyar

ÖTVENEZER LÉPÉS A GUTINBAN

Prusi 2016.09.03. 22:35

Túraútvonal: Felsőbánya, Turist Şuior – E. M. Şuior – Ökör-tisztás – Masa Domnilor – Rezervația Creasta Cocoşului – Kakastaréj – Masa Domnilor – Ökör-tisztás – E. M. Şuior – Felsőbánya, Turist Şuior

dsc01305.JPG

Címkék: természetjárás Erdély

NYÁRI KALEIDOSZKÓP

Prusi 2016.08.31. 21:34

JÚNIUS 1. – KELLEMESET A HASZNOSSAL

Ma zártkörű megbeszélésen vettem részt, ahol – számos más téma mellett – a szerkesztői munkám jövőjét is érintettük. Konklúzióként elmondható, hogy nem lehet elég magasra tenni a lécet, önkormányzati lapszerkesztőként számos kihívásnak és elvárásnak kell megfelelni, de ezeket örömmel vállalom, és megfelelő minőségű munka esetén hosszútávra lehet tervezni. Pontosan érzem azt a felelősséget, amire annak idején Hegyi Imre tanított. Közben korrektúrázom a Retro Mobil július–augusztusi számát, és „természetesen” sorra szerzem az ötösöket az egyetemen, már csak két vizsga maradt hátra. Könyvtári szakmai gyakorlaton Zádor Anna művészettörténész hagyatékával foglalkozom az ELTE BTK Művészettörténeti Intézet könyvtárában a Múzeum körúton. Tegnap az aktuális törlési jegyzéket is ellenőriznem kellett – nosztalgikus élmény volt ismét katalóguscédulák között keresni… –, és több apróbb munkafolyamatban is segítek. Már elkezdtem a szakdolgozatom előkészületeit is, speciális és izgalmas témát dolgozok majd fel. Minden jel arra utal: az újságírás, a lapszerkesztés, a könyvtár- és információtudomány kiválóan kiegészíti egymást, ismét jó döntés volt ötvözni a kellemeset a hasznossal. És ehhez nem csak szerencse kell…

 

JÚNIUS 25. – KINÉL A LABDA?

dsc00504.JPG

Éppen egy évtizede, mióta Kispesten lakom, foglalkoztat a házunk előtt, a Lehel és az Eötvös utca között található kék-fehér tábla rejtélye, s keresem a választ arra: miért tilos labdázni? Talán még Dévényi Tibi bácsi fénykorában kerülhetett ki az aszfalt közepén, „kiskertben” ültetett satnya bokrokhoz a pontos labdázást tiltó, mára igencsak megfakult alumíniumlap. De vajon miért tiltotta meg a tanács a labdázást? És pontosan mely területen? Csak a bokor labdamentes terület, vagy az egész kispesti lakótelep? Csak pontos labdával nem szabad játszani, vagy kosárlabdával, teniszlabdával, hógolyóval, gömbhallal sem? Kerékpárral áthajthatok, gördeszkával átugrathatok a bokrokon, sőt a dohányzást, és fagyizást és a hamburgerzabálást sem tiltja tábla a környéken, itt bizony a fránya labda ellen irányul a merénylet, s ez a felvetés most, a foci EB idején ugyebár különösen megbotránkoztató. S akkor még nem tisztáztuk a legfontosabb kérdést: milyen büntetésre, szankcióra számíthat, aki hallatlan bátorsággal megszegi a különös tiltást, és labdába mer rúgni a megkopott tábla mellett?... Erről két módon bizonyosodhatok meg: közzéteszek egy újabb fotót, amin éppen egy – fehér alapon fehér pöttyös – labdával pózolok a tábla előtt, majd „jóakaróimnak” köszönhetően esetleg rettegve várhatom a bírósági idézést a labdatörvény megszegéséért. Vagy feldobom a labdát…

 

JÚLIUS 20. – ELŐNYÖS VÁLASZTÁS

dsc08589.jpg

„Egykor kicsivel 2 millió forint alatt lehetett hozzájutni; a Suzukira több százezret rávert, de a többi kategóriatárshoz képest nem volt drága. A színre fényezett lökhárító, a napfénytető és a ködlámpa nem számított hétköznapinak a kisautók között” – írja Az Autó című szaklap 2016. júniusi lapszáma, amely a márciusban kapott Peugeot 106-osomról készített használtautó-tesztet. „Friss jogsis vezetőnek, nehéz anyagi helyzetben lévőknek ideális a kis Peugeot. Tesztautónk 17 éves, megkímélt, csupán 143 ezret futott, még sokáig szolgálhat” – olvasható a tesztben, így legyen! Városon belül továbbra sem szívesek vezetek – lehet választani dugóban araszolgatás és anyázás vagy szakadt Ikarusokon, füstölgő metrón, működő légkondi nélküli „légkondis” járműveken, alkoholistáktól és drogosoktól „fűtött” járatokon, penetráns szagú véglények társaságában történő utazás között –, de városon kívül egyre gyakrabban használom ki az alig fogyasztó kisautó nyújtotta előnyöket. Több mint tíz év kihagyás után, egyik pillanatról a másikra nehéz volt visszazökkenni a vezetésbe, a rutin visszaszerzéséhez kellett az elmúlt negyedévben összesen megtett 4000 kilométer a legváltozatosabb időjárási és terepviszonyok között – s bizony könnyen hozzá lehet szokni az autóval járó kényelemhez…

 

AUGUSZTUS 1. – LÁZADÁS AZ IKARUSON

Ma reggel valódi időutazáson vettem részt a Dunakanyarban, a „legfejlettebb” elővárosi vonalon: csúcsszuper 1979-es (!) Ikarus-trágyabuszt küldött Tatabányáról a Volán, kalauzüléssel és harmonikaajtókkal. A döbbent utasok „Ilyen ócska buszt!”, „Honnan szedték ezt a szart?”, „Hátulról tolják a fostaligát?” kiáltásokkal foglalták el helyeiket a MÉH-telepre való roncson. Szentendrén kis híján lázadás tört ki a nyithatatlan, beragadt ablakok miatt, ezért – az ájulás határára került öregasszonyokból álló utazóközönség biztatására – magamra vállaltam a hős megmentő szerepét, és egy határozott mozdulattal felnyomtam a nyithatatlan tetőablakot, amely hangos reccsenéssel kiszakadt a helyéről – a rozsdás kampót és a kitört csuklómat elraktam emlékbe. Végül két óra alatt csak betrotyogott Újpestre ez az ipari hulladék. Mint a sofőrtől megtudtam, leselejtezve még nem volt, de nem véletlenül láttam német nyelvű feliratokat a „busz” belsejében: a rendszerváltáskor a keletnémetektől hozták vissza (s valószínűleg még az NDK-ban takarították utoljára). A végállomásról irdatlan füstfelhő és hangrobbanás kíséretében száguldott tovább a pokolba a bűzös csotrogány, az utasok pedig fulladozva menekültek a roncsderbi újabb állomása, a szovjet metró alagútja felé…

Címkék: kaleidoszkóp

IDŐUTAZÁS A KURULTAJON

Prusi 2016.08.20. 12:05

Ötödik alkalommal adott otthont Bugac a Kurultaj magyar törzsi gyűlésnek, amelyet idén augusztus 12. és 14. között szervezett meg a Magyar-Turán Alapítvány. A program célja, hogy az ősmagyar szokások bemutatásán túl megismertesse a látogatókat azoknak a népeknek az ősi kultúrájával, akikkel a népvándorlás során a magyar törzsek kapcsolatba kerültek. Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényén 15 országból 27 nemzet képviselői vettek részt.

Több tízezren látogattak ki a hétvégén Európa legnagyobb lovas hagyományőrző ünnepére, ahol a vendégek különös időutazás részesei lehetettek. A bugaci puszta megtelt a nomád őseink által használt jurtákkal, különböző korok és nemzetek viseletébe öltözött hagyományőrzőkkel, íjászokkal, zenészekkel és kézművesekkel. Hatalmas jurtatábor épült, kézműves bemutatók és vásár, gyermekprogramok és tudományos ismeretterjesztő előadások emelték az ünnepi hangulatot. A magyar hagyományőrzők Pozsonytól Kézdivásárhelyig, Bártfától Újvidékig – szerte az egész Kárpát-medencéből – sereglettek Bugacra, ahol felvonultak a turáni rokon népek hun–türk korabeli hadi öltözetet viselő csapatai is. A színes kavalkád hangulatát a sámándobok sejtelmes hangja, az ostorpattogtatás, a lódobogás, illetve a több mint 50 fellépő együttes muzsikája fokozta.

Idén is felállították Attila sátrát, a világ legnagyobb jurtáját, amely előtt hosszú sorokban kígyóztak az érdeklődők, hogy megnézhessék azokat a fegyverrekonstrukciókat, amelyek a Kárpát-medence legrangosabb honfoglalás kori temetőiből kerültek elő. A kiállítás a miskolci Herman Ottó Múzeum, a kecskeméti Katona József Múzeum és a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum együttműködésével, a Magyar-Turán Alapítvány tudományos szekciójának koordinálásával valósult meg. Az együttműködésben részt vevő múzeumok jóvoltából eredeti honfoglalás kori tárgyakat is bemutattak.

Az esemény legnagyobb látványossága idén is a seregszemle volt. Attila nagyfejedelem óriás festménye alatt több száz lovas és gyalogos elevenítette fel honfoglaló őseink harcos múltját. Felemelő látvány volt a hagyományőrző harcosok, gyalogosok, lovasok, csikósok, betyárok és huszárok felvonulása. A seregszemle során a nézők láthattak a honfoglalás kori sírokból előkerült leletek alapján rekonstruált fegyvereket, páncélzatot, lószőrrel díszített kopjákat, lándzsákat, fejszéket, kardokat, szablyákat, de nem maradt el a híres pusztai magyar íj sem, amitől rettegett Európa. A seregszemle élén szent madarunkat, a turult is megcsodálhatták a nézők, ugyanakkor a Kárpát-medencében fellelhető valamennyi lófajta is felvonult.

A Turán Szövetség nevezési díj nélküli lovas gyorsasági, lovas birkózás- és köböreversenyeket, valamint egyedülálló íjász-akadályversenyt hirdetett, amelyen idén kazak és üzbég lovascsapatok is részt vettek. A páncélos-gyalogosok IX-XI. századi öltözetben, páncélban és fegyverekkel vívtak meg egymással. A harc nem előre megrendezett koreográfia szerint zajlott, hanem szabad küzdelem volt, amely leginkább hasonlít a kor valódi harcaihoz. A három nap alatt számos lovas íjász és lovas harci bemutatót is láthatott a közönség.

A régészeti és antropológiai kiállítások közelében felállított előadósátorban idén is neves hazai és külföldi előadók tartottak ismeretterjesztő és tudományos előadásokat. A Kurultajra érkező rokon nemzetek művészei számos népzenei és néptáncbemutatót tartottak. A hazai közönség először láthatott olyan táncokat és hallhatott olyan zenét, amelyért egy európainak több ezer kilométert kellene messze keletre utaznia. A magyar ősvallás felelevenítői több száz táltosdobos kíséretében ezúttal is megszólaltatták a világ legnagyobb sámándobját. A magyarság és a rokon népek képviselőinek legnagyobb találkozója a hagyományos szertűzzel zárult.

SZÖVEG: KURULTAJ.HU, BAON.HU, VASARHELYHIRADO.HU NYOMÁN

FOTÓK: PRUSINSZKI ISTVÁN ÉS PERLAKI ZSUZSANNA ÉVA

Címkék: képriport

KÖZÖSSÉGET ÉPÍTENEK A VÁROSI KERTEK

Prusi 2016.08.15. 15:35

Nem csupán az önellátást szolgálja, hanem közösséget is összekovácsol a kertművelés a zöldségekkel, gyümölcsökkel, fűszernövényekkel beültetett városi kertekben. Az önkormányzat és a Városi Kertek Egyesület közös munkájának eredményeként 2012-ben Kispesten nyílt meg Magyarország első önkormányzati támogatással létrejött közösségi kertje, amelyet azóta minden évben újabb követett. Rosta Gáborral, a szakmai hátteret biztosító egyesület vezetőjével – aki Kispest érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként idén Dicsérő Oklevélben részesült – a közösségi kertmozgalom alapításáról, céljairól és további lehetőségeiről beszélgettünk.

20160815_illusztracio_1.JPG

Címkék: Kispest

NYÁRI HŰSÖLÉS A PÁL-VÖLGYI-BARLANGBAN

Prusi 2016.07.13. 17:52

Az idei év eddigi legmelegebb napján – Budapesten 36 Celsius-fokot mutatott a hőmérő – délután a létező leghűvösebb helyen, az állandóan 10 Celsius-fokos hőmérsékletű Pál-völgyi-cseppkőbarlangban töltöttünk egy órát. Az 1904-ben felfedezett barlangrendszer mára ismert járatainak hossza mintegy 30 kilométer, ezzel Magyarország leghosszabb barlangja. Az 500 méter hosszan, igényesen kiépített túraútvonal az évezredek óta változatlan, megdermedt világ legjellegzetesebb szakaszain – meseszerű cseppkőalakzatok, különleges formájú sziklák és magas, hasadékszerű folyosók között – vezeti végig a látogatókat.

Címkék: természetjárás

VADKEMPINGEZÉS A GUTINBAN

Prusi 2016.06.17. 08:13

Június elején két társammal egy hetet töltöttünk Erdélyben, a Keleti-Kárpátokhoz tartozó Gutin hegységben, az oknyomozással egybekötött utazás apropójáról és eredményeiről készülő könyvünkben részletesen beszámolunk majd. Két éjszakát töltöttünk Kapnikbányán, jártunk Felsőbányán, Aknasugatagon és Máramarosszigeten, majd – megerőltető gyalogtúrát követően – az 1438 méter magas Kakastaréj közelében vertünk sátrat, kilométerekre a legközelebbi lakott településtől. Nem csupán a Gutin-hágóról és az egyik nyáron is üzemelő sífelvonóból, hanem nomád szálláshelyünkről is csodálatos panoráma nyílt a környező hegyekre, a Keleti-Kárpátok északnyugati ormaira.

Címkék: természetjárás Erdély

BUDAPESTI FORGÁCSOK XL.

Prusi 2016.06.15. 16:35

SORBAN ÁLLÁS

Manapság mindenből minden van, még abból is, amire nem is gondolunk. Régebben persze ez sem így volt. Akkor mindenből kevés volt, tehát mindenért sorba kellett állnunk. Aki nem akkor élt, nem is gondolná, milyen érdekes tapasztalatokat szerezhet az ember „a kevéshez való jutás” harca során. Ne tessék megijedni, békés dolgokról lesz szó!

A sorban állás részben munkaszervezési okból jött létre. A Csemege boltban először az áruért, annak kiválasztásáért álltunk sorba, majd a pénztáros asszony (férfi ezt a munkakört soha nem töltötte be – az ötvenes években vagyunk) előtt sorakoztunk, utána pedig a vételár befizetését igazoló blokkal az árukiadáshoz trappoltunk, ahol persze új sor várt.

Amikor nagy volt az igény valamire, akkor nem kellett semmiféle munkaszervezés, mindenki tudta a dolgát, és beállt a sorba, ahogy kellett. Ha csak az élelmiszer-kereskedésnél maradunk, nos, itt a legváltozatosabb áruféleségekért kellett sorba állni: jött a szomszéd büszkén mutatva a megszerzett két citromot, mire mi is rohantunk a sarki zöldségeshez, persze már hiába, mert a karácsony előtti ünnepekre való tekintettel szállított egy (!) láda citromot régen megvették a szerencsések, más déligyümölcsről egyébként nem hogy nem is álmodhattunk, de elképzelni sem tudtuk, milyen lehet a banán vagy a datolya.

bp_forgacs_20160615.jpg

KÍGYÓZÓ SOR A NÉPKÖZTÁRSASÁG ÚTJA (ANDRÁSSY ÚT) 2-4. SZÁM ALATTI RUHÁZATI BOLT BEJÁRATÁNÁL 1975-BEN. FORRÁS: FORTEPAN

Nyáron, szombaton, a hétvége utolsó munkanapján a vakációzó kisdiák értékes szolgáltatást tudott végezni: sorban állt a közeli húsboltnál (a bolt előtt és a boltban tovább), ami megoldotta a délelőtti elfoglaltság nehéz problémáját. Ha a húsbolt készlete elfogyott, lehetett gyorsan tovább vándorolni a vásárcsarnokba (a Tolbuhin körúton – ugye azt tudjuk, ki volt Tolbuhin marsall? A 3. Ukrán Front parancsnoka, a második világháborúban Budapest egyik elfoglalója). A sorállásnál egy érdekes új tevékenység is rögzült: a „foglalom a sort”, ami tekintettel arra, hogy nemcsak a húsért volt tülekedés, hanem a más áruféleségnél is meglévő hiány követelte a sorban állást, értelmes munkamegosztást jelentett. Míg a gyermek valamelyik szülője (nagymamája) más árust terhelt vásárlási kívánságaival, addig a leszármazó egykedvűen parkírozott a húsosnál és fogta a sort, egészen addig, amíg a mama meg nem érkezett, és a többi sorban álló diszkrét – vagy éppen hangos – méltatlankodása közben leváltotta csemetéjét a fárasztó munka alól. Bár a sor tagjainak morgása más esetben is felerősödött: a terhes és kisgyermekes asszonyok előre állhattak a sorban, megelőzve a „régieket”, akik természetesen erősen kétségbe vonták a karon ülő vagy az anya kezét rémülten szorongató bébi hovatartozását („Elhozta a szomszéd gyerekét is, ismerjük már az ilyet” vagy „Pokrócot kötött a derekára, nem vagyunk hülyék!”). Közbevetőleg megjegyzem, hogy egyszer az egykori NDK fővárosában (Berlin – Hauptstadt der DDR), a pályaudvar pénztára előtti sorállás közben odacsoszogott egy öregúr, arcképes igazolványt vett elő, széles mozdulattal megmutatta az ott állóknak, majd elölről négy vagy öt személyt leszámolva ötödiknek vagy hatodiknak beállt a sorba, amit mindenki megjegyzés nélkül tudomásul vett. Azóta sem jöttem rá, mi lehetett e kedvezmény alapja: hadirokkantság, életkor, sok unoka...

A kultúra élvezetéhez jutás sem ment akadály nélkül. Egy-egy nem szovjet film, mint például az Oké, Néró!, a Királylány a feleségem, a Francis vagy egy Heinz Rühmann-film bemutatásakor több tíz méteres sor állt a mozi előtt, majd amikor a jegyszedő beengedett néhány jegyaspiránst, akkor a mozi előcsarnokában, a pénztár előtt tovább kellett sorakozni a terelőkorlát útvonalához igazodva, ami olyan volt, mit valami régi görög díszítőelem valamelyik panteon tetején, vagy mint egy labirintus, de ennek vége látszott, mert a pénztárablakhoz vezetett. Hasonló, de jóval hosszabb terelőkorlát irányította a turistákat lent a Moszkva téri végállomásnál, és fent az 56-os, 58-as és 59-es villamosok végállomásainál. Nagyszerű volt.

A FAV, vagyis az Andrássy út alatt száguldó földalatti vasút igénybe vétele úgy történt, hogy az utasok felsorakoztak egy viszonylag hosszú, a sínnel párhuzamos, korláttal elhatárolt „utasfolyosóba”, aminek a végét lánc zárta el. Amikor a jármű beért az állomásra, a kocsiból kiszállt a kezelő, kiakasztotta a láncot, és annyi utast engedett be, amennyi befért a kocsiba. A többiek vártak a következőre.

Címkék: Nagybátyám írásai

TAVASZI KALEIDOSZKÓP

Prusi 2016.05.31. 18:50

MÁRCIUS 4. – REJTÉLYES ÖSSZEFÜGGÉS

Egykor oly kedves Lada 1300-asom közel egy évtized után (!) – legalábbis papíron – feltámadt hamvaiból. Mulatságos pillanatokat szerzett számomra az a fizetési felszólítás, amit ma kaptam postán Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Pénzügyi és Gazdasági Irodájától: 7000 Ft gépjárműadót kell befizetnem a „tulajdonomat képező” CVP-954 frsz. személygépkocsi után. Az ügy pikantériája, hogy korábban éveken át kellett küzdenem különböző hatóságokkal a gépkocsi forgalomból kivonása és a gépjárműadó törlése érdekében, majd – utánanéztem a lezárt ügyek dossziéjában – 2010. március 29-én (!) született határozat arról, hogy „az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium nyilvántartása alapján a korábban tulajdonomat képező CVP-954 forgalmi rendszámú Lada 2101 gépjárművet 2007. január 1-jén forgalomból kivonták”, az adókötelezettség tehát 2007. január 31. napjával megszűnt. Természetesen azóta nem is kaptam csekket gépjárműadóról a nem létező gépjárműre. Vajon a most kézhez kapott fizetési felhívás kiküldése „egészen véletlenül” nem áll összefüggésben a közelmúltban – hosszas kihagyás után – újra érvényesített jogosítványommal?... De miért is lenne összefüggés a gépjárművezetői engedély és egy gépjármű tulajdonjoga között?... Joggal feltételezem, hogy csak a bürokrácia szálai gabalyodtak össze, de azt sem tartom kizártnak, hogy a hivatali ügyintéző titkolt jövőbelátó képességére derült fény. De ez már egy következő történet...

 

MÁRCIUS 10. – ŰRKIÁLLÍTÁS A MILLENÁRISON

dsc08578.JPG

Tegnap – a Galaktika által szervezett GFK 300. könyvbemutatóhoz kapcsolódóan – ingyen megnézhettük a nemzetközi űrkiállítást a Millenárison. Több ezer forintos jegyért hatalmas csalódás lett volna, így sem voltam elragadtatva, a Petőfi Csarnokban korábban megtekinthető űrhajózás-történeti kiállítás – amelynek magyar vonatkozású részeit láthattuk itt is – sokkal jobban tetszett, de azért a „kötelező” fotót elkészítettük.

 

ÁPRILIS 15. – EGY ÚJABB KORSZAK VÉGE

Éppen tizenhat évvel ezelőtt, 16 éves koromban jelent meg az első „ufós” cikkem az akkor még létező Színes UFO Ismeretterjesztő Képeslapban, amelynek 2007-es megszűnéséig voltam munkatársa. Ezzel párhuzamosan, egészen 2010-ig a Hihetetlen! magazin is összességében több száz oldalnyi szórakoztató írásomat és tanulmányomat közölte, majd 2010-től az Ufómagazin biztosított rendszeres „határtudományos” publikálási lehetőséget számomra. Idén áprilisban lezárult egy újabb korszak, az utolsó cikkem is megjelent a témában utolsó mohikánnak számító, de mára erősen megkopott színvonalú magazinban. Az egyik szemem sír, a másik nevet, de elérkezett az újabb váltás és változás ideje. A szakmai továbblépésre – a hobbiból szerkesztett blog színvonalának emelése mellett – a réteglapoknál jóval magasabb példányszámú és népszerűbb lapokban, és rövidesen önálló kiadványban is lehetőség nyílik. A „hagyományos” nyomtatott ufós lapok olvasóitól több mint másfél évtized után az alábbi cikkel búcsúztam.

Címkék: kaleidoszkóp

LELTÁR GROTESZK ÉS KÖNNYED KÉPEKBŐL

Prusi 2016.05.29. 09:12

Izgalmas, felnőttek és gyerekek számára egyaránt érdekes tárlatot láthatnak az érdeklődők a Nagy Balogh János Kiállítóteremben. A látványról Vidák Zsolt grafikusművész, illusztrátor gondoskodik, aki 2008-ban végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem grafika szakán, diplomamunkája elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének különdíját. Még abban az évben beválogatta a a Lürzer’s Archive német szakmagazin a világ kétszáz legjobb illusztrátora közé, s azóta még kétszer megkapta ezt a szakmai elismerést. Jellegzetes, abszurd figurákkal zsúfolt képi világot bemutató munkáival hazai és külföldi magazinokban, kiállításokon szerepel, és tervei alapján készült Magyarország legnagyobb tűzfalfestménye is. Június 2-ig megtekinthető kispesti tárlata eddigi munkáiból – illusztrációkból, képregényekből, plakátokból, bélyegekből – nyújt ízelítőt.

20160529_illusztracio.jpg

Címkék: Kispest

BUDAPESTI FORGÁCSOK XXXIX.

Prusi 2016.04.26. 10:45

AZ ÚJPESTI RÁDIÓSZEKRÉNYGYÁR

1959-ben ismerkedtem meg a címben szereplő gyárral. Addig a „rádiószekrényről” annyit tudtam, amennyit a háború előtt gyártott Siemens rádiónk elárult magáról: szögletes, sötétbarna fényezésű fa „karosszéria” burkolta a világvevőt, melynek skáláján olyan érdekes nevek voltak, mint Tromsö, Hilversum, Beograd stb. És volt még egy varázsszem is, melynek élessége vagy ugrálós színei mutatták az állomás beállításának pontosságát.

Az akkoriban gyártott komolyabb teljesítményű rádiók, majd a kezdeti televíziók szekrényei kivétel nélkül fából készültek, vagyis asztalosipari termékek voltak. Az Újpesti Rádiószekrénygyár Újpestnek abban az időben még túlnyomórészt családi házas negyedében működött. A központja a Tél utca 128. szám alatt volt, a gyár területe is családi házak összevonása (átépítése) útján jött létre, a gyárnak emeletes épülete nem volt. Telephelyei a környező Tavasz utca és Ősz utca egy-egy államosított ingatlanjaiban működtek. A négy évszakról elnevezett utcák egyébként ma is megvannak, a gyár már megszűnt, 1963-ban tevékenységét Veszprémfajszra telepítették, és az akkori Vadásztölténygyár (a későbbi Videoton) keretei között gyártotta – amíg kellett – a rádiószekrényeket.

bp_forgacs_20160426.jpg

RÉGI RÁDIÓKÉSZÜLÉKEK PERNEKY SÁNDOR MAGÁNGYŰJTEMÉNYÉBŐL.
FORRÁS: A MÚLT HANGJAI

Az újpesti asztalosok közül a háború utáni kollektivizálási láz következtében sokan felhagytak az egyéni működéssel, és különböző (mai szóhasználattal) cégekbe léptek, amelyek közül nem egy jelentős termelést folytatott, mint például az Asztalosárugyár, az Első Újpesti Asztalos Ktsz., az Iskolabútorgyár, az Újpesti Műbútorgyár stb. Ilyen volt a Rádiószekrénygyár is, amely a Vadásztölténygyár és az Orion számára készítette gyártmányait.

Én nem asztalos voltam, a nyári szünidőben diákként egy kis keresethez jutottam, és közben ismerkedtem a faiparral is: a körfűrésszel, a marógéppel, ezek visító hangjával, a fűrészporral, a tűzveszéllyel, a présgépekkel és a fényező részleget betöltő lakkszaggal – vagyis mindennel, ami szóba jöhetett a rádiószekrény és a televízió-szekrény (mert azzal is foglalkoztunk) gyártásánál. A „szekrények” a gyártás során „káva” elnevezést kaptak, és mi – annak a lovas kocsinak a „legénysége” (a kocsis, a segéd úr és szerénységem) –, akik a félkész vagy egészen kész kávákat az egyik vagy másik telephely között szállítottuk további megmunkálásra vagy tárolásra, jókedvűen döcögtünk a hangulatos újpesti utcákon a Bandi nevű „lószemély” egy egész lóerejét kihasználva.

Így ismerkedtem meg egy ipari termelést végző vállalkozással, a kávákkal, az újpesti asztalosokkal és az egykori Újpesttel – egy hónap alatt. Négy év múlva a gyár bezárta kapuit, talán maradt még egy-két emlékező, akinek jelent még valamit a régi Újpesti Rádiószekrénygyár.

Címkék: Nagybátyám írásai

TOVÁBB JAVULT KISPEST KÖZBIZTONSÁGA

Prusi 2016.04.25. 08:57

A kispesti rendőrkapitányság évértékelő értekezletén kiderült, hogy csökkent a Kispesten ismertté vált bűncselekmények száma, a XIX. kerület eredményességi mutatója pedig fővárosi átlagban is kiemelkedő. A kispesti kapitányság kimagasló eredményeket ért el a vagyon elleni bűncselekmények felderítésében, a közterületeken szolgálatot teljesítő rendőrök létszámának és óraszámának növelésével pedig a közterületi bűncselekmények megelőzése és felderítése is könnyebbé vált. A rendőri munka hatékonyságát az önkormányzat által korszerűsített, bővítés alatt álló térfigyelő kamerarendszer is növeli, a kapitányság sikereiben jelentős tényező az önkormányzattal való szoros együttműködés. Plánk Róbert rendőr ezredest, kapitányságvezetőt az eredményes rendőri munka hátteréről és Kispest közbiztonságának alakulásáról kérdeztük.

20160425_illusztracio.JPG

Címkék: Kispest

GYALOGTÚRA A KAKASTARÉJHOZ

Prusi 2016.04.22. 19:18

Túraútvonal: Máramaros megye, Kapnikbánya – Piatra Mălnașului – Dealului – Gutâiu Mic – Creasta Cocoșului; 38 km

Címkék: természetjárás Erdély

KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS A KÖNYVTÁRBAN

Prusi 2016.03.30. 17:53

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Üllői úti fiókkönyvtárában nem csupán a könyvek szeretete jelenti az összekötő kapcsot az olvasók között. A hagyományos könyvtári szolgáltatások mellett gyermekfoglalkozásokkal, kulturális és ismeretterjesztő programokkal várja a kispestieket az idén 40 éves intézmény, amely Holnapló címmel rendhagyó vetélkedősorozatot szervez, és falai között még a kertészkedésnek is helyet biztosít. Popovics Beatrix könyvtárvezetővel az olvasói szokások változásáról, a könyvtár közösségi szerepéről és hagyományteremtő kezdeményezéseiről beszélgettünk.

20160330_illusztracio.JPG

Címkék: Kispest

BUDAPESTI FORGÁCSOK XXXVIII.

Prusi 2016.03.27. 15:26

VÁNDORIPAR

Nem vagyok benne biztos, hogy amikor egy vicces ember beszélgetőtársának azt bizonygatja, hogy a bekövetkezett esemény (amiről éppen szó van) „úgy hiányzott, mint üveges tótnak a hanyatt esés”, tudja-e hova tenni a hallgató ezt a „nemzetiségi” meghatározást. Ne beszéljünk mellé: a „tót” szó éppen úgy nem változtatható meg, mint ahogy a „cigánypecsenye” sem „romapecsenyére”, ez ugyanis nem gúnyos jelző, hanem egy régi, a magyar köznyelvben bevett, mindenféle hátsó gondolat nélküli fogalom, mint például a „drótos tót”.

Nos, hogyan találkozott e két „szlovák” iparossal és a vándorköszörűssel az 50-es évek gyermeke – erről lesz szó a következőkben.

Nem nagy megállapítás, de az üvegablak, a kredencüveg, a szobaajtó göröngyös felületű üvege, a régi típusú liftajtó ablaka stb. néha betörik, elreped, amit javítani kell. Hol vagyunk még a lakótelepi ablakok hő- és zajszigetelt, dupla falú hatalmas felületeitől! Nincs még oldalkocsis IZS motorkerékpáron nagy üvegtáblákat szállító üveges mester, nincs teherautó, amellyel kiszállítják a budai villák verandáinak anyagait – még üveges kisiparos sincs, aki „Ezért nem megyünk ki, tessék behozni az ablakot!” felszólítással adja meg a helyes eljárást az üvegpótlás ügyében.

Van viszont üveges tót. Ez a szakember hátán hordja a különböző méretű táblaüvegeket. A hordozóeszköz alkalmas arra is, hogy a javítási művelethez szükséges eszközök (üvegvágó, kalapács, szög, gitt stb.) egy-egy speciális rekeszben a mester rendelkezésére álljanak. Mi kell még a szakmai ismereteken túl? Egy erős, vastag hang, amivel az üveges beleordít a lakóház udvarának visszhangzó csendjébe, hogy az otthon lévő lakó még csak véletlenül se felejtkezzen el a múlt héten, a huzat által bevágott bejárati ajtó kis üvegablakának cserepeiről. Ezzel kezdődik az üveges tót akcióba lépése.

A másik kolléga a drótos tót. A tevékenység hasonló az üvegeséhez, azzal, hogy ő „drótozni, fótozni” tud. A hátán lévő tartóeszközben üveg helyett összehajtogatott vékony lemezt, egy tekercs drótot,  stiftet, szegecset, kalapácsot szállít. A hangja neki is vastag és erős. A drótos tót tevékenysége szinte korlátlan. Abban az időben a háztartási eszközök zöme javítható volt. Ha kilyukadt a lavór, lábos, üst vagy kád, a mester magabiztos elszántsággal állt neki a javításhoz, nem volt kényes a munkafeltételekre, leült a lépcsőre, térdei közé szorította a lyukas lábost, és gyönyörűen befoltozta. De ha kellett, a pincébe járáshoz szükséges viharlámpa letört védőhuzalát is megreparálta – drótozott, ahogy hirdette a „portfólióban”. A fregoli tiplijét is helyrezökkentette, hiszen ehhez is értett.

Fizetni persze mindenért kellett, de én nem emlékszem arra, hogy az elszámolás során antagonisztikus ellentét alakult volna ki a szerződő partnerek között.

bp_forgacs_20160327.jpg

VÁNDORKÖSZÖRŰS A PESTI UTCÁN. ILLUSZTRÁCIÓ FORRÁSA: FORTEPAN

Akivel még a kisdiák találkozhatott az utcán (talán éppen a házuk előtt), az a köszörűs volt. A vastag, erős hang itt is alapfeltétel, hiszen a lakók figyelmét egyszerűbb a földszintről kiabálva felhívni, mint bekopogni minden egyes ajtón. Az élezésre váró kések, ollók összegyűjtése után beindult a szakipar.

A mester eszköze a kereken/kerekeken járó köszörű volt. Kétfajta gördülő köszörűgép járta a környékünket. Az egyik egy talicskára szerelt kisebb szekrényre hasonlított, a szekrény egyben szerszám és köszörűkő tároló is volt, melynek tetején forgott az oldalról lábbal (szíjjal), pedállal hajtott köszörűkő, ami nagyszerű szikraesőt produkált a késekkel leküldött kisiskolás előtt. A másik szerkezet egy közönséges biciklire szerelt gépezet volt, amit a biciklipedállal lehetett hajtani, természetesen a megfelelő hajtási láncok áttételeinek rendezése után. A bicikli kitámasztása a hátsó keréknél történt. A nyereg mögé szerszámos dobozt rögzítettek. A köszörűs a nyeregben ülve tekerte a köszörűkövet. Szikraeső itt is volt.

Címkék: Nagybátyám írásai

NEMZETKÖZI ŰRKIÁLLÍTÁS A MILLENÁRISON

Prusi 2016.03.10. 09:40

Két hónapon át látható a Millenárison a világ legnagyobb utazó űrgyűjteménye, a NASA és az űrrepülés történetét feldolgozó Gateway to Space kiállítás. A világ számos pontján nagy sikerrel bemutatott tárlat a NASA és az űrutazás történetét dolgozza fel az űrrepülést megálmodók első lépéseitől, az eseménydús XX. századon, a Holdra szálláson át napjainkig, átlépve a Naprendszerünk határait is. A Galaktika 300. könyvbemutató után készítettem fotókat a március közepéig megtekinthető kiállításon.

A kiállítás emléket állít az összes jelentős mérföldkőnek, mint például az első lépés a Holdon vagy a Nemzetközi Űrállomás. A kiállított tárgyak között eredeti műholdak, rakéták, űrhajózási eszközök, tárgyak, a visszatéréshez használt űrkapszulák, szkafanderek, Mir űrállomás, űrrakéta modellje, valamint a Földön jelenleg egyetlenként megtalálható Lunar Roving holdjáró is megtekinthető. Láthatjuk a Mercury-Redstone-t, az első amerikai, embert szállító rakétát, mely első szuborbitális repülésére vitte Alan Shepardot 1961-ben. Testközelből is megismerhetjük, milyen volt a Szojuz űrhajó belseje, milyen a Nemzetközi Űrállomás, láthatjuk a holdkompot, és az Apollo űrhajórendszernek azon részét, amely a kétfős legénységet az anyaűrhajóból a Hold felszínére és visszajuttatta, illetve vagy az orosz Mir űrállomást, amely 1986-tól 1997-ig keringett a Föld körül.

Megnézhetjük, hogy 1961. április 12-én milyen ruhában indult a szovjet Jurij Gagarin az űrbe. A kiállítás emléket állít az Apollo–Szojuz kísérleti programnak is, melyben az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió megegyezett, hogy megpróbálnak az űrben összekapcsolni egy Apollo kabint egy Szojuz űrhajóval. Az űrexpó bemutat egy holdjárót, eredeti felvételekkel és az Apollo–16 legénységeinek kommentjeivel. Nagy közönségkedvenc az a holdkőzet, amit nemcsak megtekinthetnek, de meg is érinthetnek a látogatók. És természetesen nem maradhat ki az űrutazás magyar vonatkozása sem a kínálatból. Bepillantást nyerhetünk a jövőbe is az Orion űrhajón keresztül, amely a Marsra szállítja majd az embert.

A kiállítás bemutatja, hogyan tudnak létezni az űrhajósok a szélsőséges időjárási körülmények között, hogyan és mit esznek és hogyan fürdenek. Az űr felfedezőinek szánt korai ételek egyszerű, pürésített élelmiszerek voltak fogkrémes tubushoz hasonló csomagolásban. Ahogy az emberek egyre több időt töltöttek az űrben, úgy fejlődtek a számukra készített ételek is – ezeket is láthatjuk a Millenárison, mint ahogy azt is, milyen az a berendezés, amit kifejezetten arra terveztek, hogy az űrhajósok a Coca-Colát és a Diet Coke-ot csapolni tudják a speciális ivópohárba.

A kiállítás végén pedig különböző szimulátorokon keresztül tesztelhetjük magunkat, hogy milyen pilóták lehetnénk. Speciális, úgynevezett zéró gravitációs géppel kóstolhatunk bele az űrbéli létbe, továbbá kipróbálhatjuk, hogy milyen az űrben szerelni és milyen nehézségekkel kell ott még megküzdeni.

SZÖVEG: GALAKTIKA.HU

Címkék: kiállítás

TÉLI KALEIDOSZKÓP

Prusi 2016.02.29. 18:25

DECEMBER 9. – OROSZ RULETT A METRÓN

Nálam kicsit idősebbek emlékezhetnek még a kettes metrón – közel fél évszázaddal ezelőtt (!) – üzemelt beléptetőkapukra. Mekkora nóvum lesz, ha újra bevezetik őket! Addig is, az utasok rohanva, röhögve lobogtatják a bérletnek álcázott klotyópapírt, sajtcetlit a Kontroll című filmbe illő kétfogú, félszemű „ellenőrök” előtt, és sietnek – talán éppen a halál torkába. Különösen a KöKi–Újpest „viszonylaton”. A hármas metró felújításának odázásával a városvezetés és a kormány orosz rulettet játszik. Nem az a kérdés, hogy történik-e tragédia a kriminális műszaki állapotban lévő vonalon, hanem az, hogy mikor. Majd utána kezdődik az egymásra mutogatás, a felelősök keresése, s persze hirtelen, azonnal, mégis csak lesz pénz felújításra. Tudjuk, hiszen ez minden esetben így szokott lenni. Mivel én nem szeretnék a közeljövőben vizionálható tragédia áldozatai között lenni, addig is bojkottálom a hármas vonalat, és a Határ útról a 99-es busszal közelítem meg a Belvárost. Időben el kell indulni. Miután megtörtént a felújítás, és Rejtő-regénybe illő kétes fazonok helyett „csupán” a beléptetőkapuval kell megküzdeni, talán újra lemerészkedem a mélybe. Bár nem kevés optimizmus szükséges ahhoz, hogy ezt reméljem.

 

DECEMBER 16. – ISMÉT KAPHATÓ A LADA MAGYARORSZÁGON

dsc07602.JPG

Hónapokig tartó lendületvétellel, nem kevesebb mint három sajtótájékoztató után ma indult újra a Lada forgalmazása Magyarországon. Fontos nap volt ez a mai a budapesti Zay utcában felhúzott első hazai, és egyben első Európai uniós bemutatóterem dolgozóinak és annak a kilenc márkakereskedőnek, akik mostantól új orosz autókat árusítanak majd. Összesen ezer Ladát akarnak eladni az első évben és a menetelés tovább folytatódik majd más európai országokban, ahol az utóbbi években ismét élénkülni kezdett az autópiac és sokan keresik a legolcsóbb megoldást – olvasható a Totalcar cikkében. A mai sajtótájékoztatón elsők között láthattam kedvenc márkám, a Lada Niva megújult változatát.

 

DECEMBER 18. – TÉVES HÍVÁS

– Főnök, mikor pakolhatom az árut?
– Elnézést, nyilván rossz számot hívott.
– Maga nem a logisztikai igazgató? Most érkeztem Marosvásárhelyről, itt állok kint a kocsival.
– Én a főszerkesztő vagyok, szerintem rossz számot hívott.
– Milyen főszerkesztő?
– Milyen áru?
– Hát a Józsi mondta, hogy ezt a számot csörgessem meg, ha ideértem.
– A Józsi megadta az én számomat?...
– Miért, maga kicsoda?
– Nem a maga embere.
– És meg tudná adni a Józsi számát?
– Persze, ha elárulja nekem, hány éves a kapitány.
És itt „rejtélyes módon” megszakadt a vonal.

Címkék: kaleidoszkóp

LÁTSZAT MÖGÖTT A VALÓSÁG

Prusi 2016.02.25. 17:55

Kezdő riporterként még bíztam a fénykép objektivitásában és jobbító erejében. Mára, pár évtizedes fotóriporteri múlttal, inkább hiszek abban, ami hihetetlen, és kételkedem abban, ami nyilvánvaló – vallja magáról Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotográfus. A Kispesten élő fotóriporter sajátos világlátású, szokatlan képeiben gyakran szürrealisztikusan keverednek az analóg és a digitális technikák. Két éve vezeti a KMO Művelődési Ház Fotósuliját a résztvevők nagy örömére és megelégedésére. Eddig három albuma jelent meg, és 1966-os első önálló bemutatkozása óta szinte minden évben kiállít itthon és külföldön egyaránt. Február elején a kispesti Városháza aulájában nyílt kiállítása Otthonok címmel, amely április 11-ig tekinthető meg.

horvath_peter.jpg

Címkék: Kispest

BUDAPESTI FORGÁCSOK XXXVII.

Prusi 2016.02.19. 09:27

TÁNCOL A TÁNYÉR

Petőfi Sándor írta egyik versében, hogy „...táncol a tányér a borbélyműhelyek előtt”, mert bizony amikor fújt a téli szél, a régi iparos jelkép, a műhely ajtaja fölé kifüggesztett két réztányér összekoccant, figyelmeztetve a műhelyben várakozókat a kinti hidegre, tessék majd jól begombolkozni!

Hol van már a borbélyok réztányérja?! Hogyan nyírnak? És hol borotválnak? Aki e fontos műveletre szánja el magát, jó, ha előtte utánanéz, mert a szakállgyalulást csak az a néhány kiválasztott bolt vállalja, ahol a szigorú egészségügyi előírások ezt lehetővé teszik. Bezzeg kiskoromban, hajvágásra várva, nyugodtan tanulmányozhattam a mester urak borotválási tevékenységét – de azóta sok víz lefolyt a Dunán, változott az élet is. Lássuk, hogyan!

Úgy ötven évvel ezelőtt a Múzeum körúton és környékén válogathatott az ember a fodrászüzletek között. A páratlan oldalon két fodrászat működött, egy női és egy férfi, a páros oldalon egy üzlet várta a vendégeket (ez később gyermekhajvágásra specializálta magát). A Ferenczi István utca elején egy tekintélyes szakemberekből álló férfi fodrászat volt (utóbb itt nyílt a Csendes étterem). Abban az időben az önállóan működő fodrászokat szövetkezetbe tömörítették (kényszerítették?) a hatóságok, bár akadt kivétel is: a Kálvin téren egy (a kék reklám felirat szerinti) állami fodrászat várta a rászorulókat, a Magyar utca végén egy kis üzletben hadirokkant mester dolgozott, ő a férfiakat kezelte, felesége a női vendégeket gondozta. A Királyi Pál utca Tolbuhin körúti sarkához közel egy kis női fodrászat próbált boldogulni – sikerrel, mert amikor a bolt idővel bezárt, a törzsvendégek az egykori „mesternőkhöz” házhoz jártak, gondoskodtak a nyugdíj-kiegészítésről.

bp_forgacs_20160219.jpg

ILLUSZTRÁCIÓ FORRÁSA: FORTEPAN

Nézzük, mit figyelt meg egy ifjú iskolás a borbélynál. (Igen, borbélynál. Nem emlékszem, hogy a fiúk, férfiak máshoz mentek volna, mint borbélyhoz. A fodrász elnevezés akkor csak a női mesterekre vonatkozott.)

A mi környékünkön minden borbély tekintélyes, középkorú úr volt. Igen nagy tájékozottságot árultak el az élet legkülönbözőbb témái között, bennfentes mosollyal társalogtak a kezük alá került vendégekkel. Időnként átszóltak egymáshoz a mesterek és vendégek a szomszéd székben ülő, a témát szintén alaposan ismerő kuncsafthoz, így – a polémiát figyelve – páratlan lehetőség nyílt egy kisiskolás számára a műveltsége szélesítésére.

Ami a hajvágást illeti: a haj nagyját ollóval, a nyaknál egy időben kizárólag kézi hajvágó géppel nyírták , de aztán a technika ide is behatolt. Elektromos gép zizegett az ember füle mellett. A nyak végső simaságát a művelet előtti, bőrszíjon végzett fenés után igazi borbély-borotvával kapta a delikvens. Azután a levágott hajat egy vastag pemzlivel kisöpörték a nyakból (az apraja persze ott maradt), és lehetett menni fizetni a pénztárhoz.

A borotváláshoz már fel kellett nőni, de ez is elérkezett egyszer. Manapság a borotválkozás kényelmes művelet. Régen ez nem volt ilyen egyszerű, pláne ha a természet erős szőrzetet növesztett a felnövekvő ifjú arcára. Nem véletlen, hogy a külföldre (Nyugatra) kijutott honfitársaink első számú csempészáruja (a nejlonharisnya mellett) a borotvapenge volt. Az itthoni, gyenge minőségi pengék ugyanis csak a bőr nyúzására voltak alkalmasok. De mindent el kell kezdeni valahogy, a kiserkent szőr(kezdemény)t valamelyik borbély mester gondjaira kellett bízni. A borbély természetesen borotvával dolgozik, ami egy bicskához hasonló szerszám, rettenetesen éles (vö. borotvás gyilkos), és nagy gyakorlat kell a kezeléséhez. Ha jól emlékszem, a borbélyinasok egy felfújt léggömbön gyakoroltak – ha eldurrant, lehetett újra próbálkozni. A habot egy kisebb porcelán(?) tányérkában „verték fel”, majd ecsettel felvitték a vendég arcára, és kezdődhetett a munka: ez a veszélyes művelet nem gátolta meg a borbélyokat abban, hogy amíg az arcbőrt kifeszítve villámgyorsan lehúzták a szőrzetet, ne folyjanak bele valami érdekfeszítő beszélgetésbe, kihagyva az eljárás alá vont ifjút, akinek orrát épen felfelé hajlították, a kisebb szőrszálakhoz való hozzáférés céljából. És már készen is voltunk. Semmi karcolás, semmi vér, semmi gyötrelem. A maradék hab letörlése, egy kis vizes szivacs, timsó, és jöhet a pénztár.

És én otthon fél órát kínoztam magam egy hazai pengével, na ja, hol voltak akkor még a mostani csodagépek, a hárompengés, hajlékony megoldással.

Címkék: Nagybátyám írásai

BUDAPESTI FORGÁCSOK XXXVI.

Prusi 2016.02.03. 12:45

EGY TORNATEREM EMLÉKÉRE

Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Belvárosi templom melletti épületegyüttes valamikor az ELTE bölcsészkarának adott helyet. Manapság a Piarista Gimnázium, a piarista rend és a Hittudományi Főiskola használatában áll, mint a háború előtt. Ez két épület, közöttük egy nagy boltíves átjáró, itt közlekedett a 8-as busz is, amely innen kétszer jobbra fordulva érte el az Erzsébet hidat.

Az épületegyüttest szépen felújították, viszont a boltív alatt már csak gyalogos közlekedés van, a busz máshol jár.

Az egykori bölcsészkarnak a Százéves étterem bejáratával szembeni kapuján keresztül lehetett feljutni az azóta megszűnt Egyetemi Színpadra. Az Egyetemi Színpad alatt volt az a nagy tornaterem, amelyről szeretnék írni.

A tornateremben az egyetemi hallgatók testnevelésóráit tartották, télen azonban a délutáni és az esti órákban az ELTE sportklubjának, a BEAC-nak engedték át. A BEAC (Budapesti Egyetemi Atlétikai Club) számos szakosztállyal rendelkezett, és számos kiváló sportolót tudhatott tagjai között. Ez így volt már 1898 óta, amikor a klubot alapították. Amíg az időjárás engedte, tavasztól őszig az atléták az egykori Mező, majd később (az átnevezett) Kőrösi József utcai sportpályán tartották edzéseiket. A pályához csatlakozott a kézilabda, röplabda és kosárlabda lebonyolítását szolgáló többi szabadtéri pálya is, a teniszpályákkal együtt. Sajnos ezt a nagy hagyománnyal rendelkező sporttelepet a Skála áruház építése miatt az egyetemtől elvették (hozzáteszem: azóta a Skálát is elbontották, helyén az Allee komplexum áll).

bp_forgacs_20160203.jpg

AZ EGYKORI FÖLDSZINTI TORNATEREM HELYÉN ÉTTEREM NYÍLT, AZ ÉPÜLETBEN NAPJAINKBAN A PIARISTA KÖZPONT MŰKÖDIK. FOTÓ: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR

De térjünk vissza a tornateremhez, amiről már csak múlt időben lehet beszélni, mert a helyén vendéglő nyílt, méghozzá igen nagy alapterülettel, hiszen a tornaterem is impozáns méretű volt. Most a tér felől is be lehet jutni a helyiségbe, korábban – az átépítés előtt – ez nem volt így. Az „A” vagy a „B” portán felcaplattunk az első emeletre, majd végig a folyosón, a hátsó lépcsőn le a földszintre az öltözőkig. Természetesen a lányok és a fiúk külön öltöztek. A fiú öltözőből egy kis „folyosón” lehetett bemenni a terembe. E „folyosó” egyik oldalán az edző és a szertáros szobája, a másik oldalon a szertár volt. A lányok öltözője közvetlenül nyílt a terembe.

Aki először lépett be a tornaterembe, elámult a látványtól. Magas falak, az egyik oldalon fenn végig galéria, a Duna felőli oldalon – a labdák ellen – rácsokkal védett ablakok, hátul bordásfalak, kötelek, súlyemelő készlet, a padozatot pedig masszív parketta borította. Hosszú és széles volt a terem: méreteit most is lehet látni, ha kívülről beles az ember a vendéglő üvegablakain.

Az atlétákon kívül a női röplabdázók és az asztaliteniszezők is itt tartották edzéseiket, a tájékozódási futók csak öltöztek, aztán nekivágtak a budai hegyeknek.

Az edzés – viccesen: a „trenya” – bemelegítésként (és persze szórakozásként) kosárlabdázással kezdődött, utána igen erős, izzasztó és kegyetlen (!) gimnasztika, különféle ügyességfejlesztő és erősítő gyakorlatok, majd – amit teremben lehetett – ugrások, nehéz medicinlabda-dobások, szökdelések, rövid sprintek. Mikor a mezből (trikóból) már facsarni lehetett a vizet – nos, akkor vége lett a közös „mozgásnak”. Utána lehetett még súlyt emelni, kicsit szusszanni, és levezetésként még egy kis kosárlabda – ezzel az edzésnek vége lett. Az egész két órába belefért.

Most már mindez a múlté.

A ’70-es években a magyar atléták Európában nagyon jól szerepeltek. Ebben az egykori tornateremben több magyar bajnok, válogatott versenyző és csúcstartó végezte a téli edzéseit.

Címkék: Nagybátyám írásai